Súgó

Témák:	Hozzászólás (Utolsó)
Az eredet folyama Nagyon csendes út után a némán áradó fekete folyam éjbe burkolózó partján állt. Már nem volt biztos benne, hogy helyes döntés volt a Mindenség Erejét így bevezetni a Birodalomba, nagy titokban. Talán egyáltalán nem volt helyes döntés a vizet elhozni ide.... De ezt már nem változtathatta meg......és most segítségre volt szüksége.	48 (2023.10.28.)
A sötétség legmélyén Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte. A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte. Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt. Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat.... Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában. Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet... Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....' Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.	1184 (2019.03.05.)
A sötétség szilárd pontjainak valamelyikén Maud unottan baktatott.  A sötétben elég egyoldalú volt a látvány....A szarvával nem világított, mert ez egyfelől veszélyes lett volna, hiszen magánál sokal erősebb ősi ragadozók bukkanhattak volna rá, másfelől felesleges energiapazarlás is, hiszen a mágikus lények hat-hét-nyolc érzéke közül legalább párral tökéletesen érzékelt maga körül mindent. És Ő egyébként sem félt a sötétben. Csak unatkozott. 'Bár jönne valaki! Még Mirautnak is örülnék, padig mi csak nagyritkán találkozunk és akkor is harc a vége...Már amikor nem kell valami világmegmentő akciójában vigyáznom rá és szövetkeznem vele.'	239 (2014.07.07.)
A hajdanéltek városában Szédelgett. Nemsokkal a Kastélytól való eltávolodásuk után egyszerűen képtelen volt ébren maradni, bár minden érzékével érezte, hogy ez nem a saját fáradtsága. Hanem egy trükk, hogy biztosan nyugton maradjon, és így kényelmesen lehessen szállítani.... Utolsó pillantása Zenitre és Asylonra esett, akik láthatóan minden erejükkel követni próbálták őket, aztán a sötétség a fejébe is betódult, és ő a homályba zuhant. Órákkal (vagy épp napokkal?) később felébredt és látta, hogy még mindig az éjszín égen suhannak. Aztán legnagyobb megdöbbenésére egy várost látott meg maguk előtt! Egy hatalmas, szürkés fényű várost, hatalmas fal, belül házak, paloták utcák.... És ahogy közelebb értek a megdöbbenése még nagyobb lett! Az utcákon mindenfele lények sétáltak és emberek!!!! De itt valami nem volt rendben....Mind szürkék voltak, némelyikük pedig derengett. És akkor hidegrázásszerűen elérte az igazság: ezek halottak! Kísértetvárosba hozták!!!! Az őt szállító, még mindig láthatatlan alak átrepült a szédítően magas városfal felett, majd a város központja felé vette az irányt. A kísértetek közül alig néhány nézett fel és Eve úgy érezte, hogy ha tudna is mozogni és beszélni, képtelen hiábavalóság volna tőlük segítséget kérni. A lény, aki szorította, végül áthúzott egy sor nagyobb ház felett és egyenesen irányba állt a legnagyobb palota felé, ami a város közepén terpeszkedett. Eve épphogy ki tudta venni, hogy az épület hatalmas, és teljesen átlátszó, ködforma lények cikáznak benne, amikor igazi, tűztől eredő fényt látott, majd fájdalmas puffanással leérkezett egy erkélyre. Feltápászkodott és körülnézett. Majd megfagyott ereiben a vér. A mágus, elrablója, fogvatartója, megkínzója nézett vele farkasszemet az erkély legszéléről. Egyszerre fogta el dac, hogy ezúttal sem fogja megadni magát, és félelem, hogy újra ennek a rettentő gonosznak a rabja. - Üdvözöllek itthon! Tetszik neked a Hajdanéltek Városa? - kérdezte alig elfojtott gúnyos vidámdággal a gyűlölt hang, és áradt belőle az az érzés, hogy pontosan tudja, most nála van a hatalom és ő parancsol. Eve pedig újra érezte a régi érzelmet, amit rabsága évei alatt: a rettenettel kevert elszántságot. 'Felőlem újra kezdhetjük, de most sem érhetsz el többet, mint legutóbb: hajlítgathatsz, de nem törhetsz meg!' izzott a gondolat Evenion fejében.	56 (2011.05.29.)
Cirith Morgal, a félelmes Sötét Hágó és vidéke  Eressea nemsokára megpillantotta a Fekete Hágót, Cirith Morgalt, s lassított vágtáján. -Itt vagyunk. -szólt hátra Démonnak. -Ez az a hegy. És itt erősebbnek is érzem Lilith auráját. De nem tudok róla, hogy itt bármiféle erődítmény is lenne, amit a Sötétség építtetett... Talán nem esett fogságba, csak elrejtőzött... -töprengett magában Eressea, de sehogyan se tudta mire vélni a dolgot. Nagyon nyugtalanította valami... Cirith Morgal az egyik leggonoszabb hely a Birodalomban. Névtelen rettegés lakja, valami rémes, ismeretlen Gonosz, s ép eszű lény nem merészkedik oda önszántából...	60 (2011.05.29.)
A sötét éter közepén Sikeresen belerepültek a Sötétség anyagába! A sötét éterben nem voltak irányok, szárnyuk a sötét semmit szántotta, mindenfelé csak a vak semmi nézett vissza rájuk. - Nos, ha már így belerepültünk a Sötétség egyik legbizarrabb részébe, akkor csak egy dolgot tehetünk: repülünk és akarjuk, hogy egy másik részbe átkerüljünk! Maradj velem! - mondta Anduryának. Azzal elszántan elindult előre, bele a Sötétbe, hasítva a semmit. Bár mehetett volna bármerre máshová is, hisz itt nem voltak irányok és utak......Itt csak a szándék számított.	19 (2011.05.29.)
A Fekete Város *A Fekete Város előtt elterülő síkságon ma egy feledhetetlen csatának lehetünk tanúi.*	149 (2011.05.29.)
A sötétedő homályban  *Nefadar lassan, komoran, méltóságteljesen lépkedett a sötétedő homályban, és arcára egyre jobban kiült a hitetlenkedés. Egy furcsa érzés kerítette őt hatalmába, pár nappal ezelőtt, és nem hagyta nyugodni. Végül Nefadar idejött, hogy választ találjon a kétségeire, ám ezek a válaszok nem elégítették ki a csődört.* -Nem... Ez nem lehet igaz... -*tiltakozott halkan a gondolat ellen a fekete csődör.* -De ő elpusztult. A Sötét Urat elpusztították... -*suttogta, főleg önmagát győtködve ezekkel a szavakkal, de már hallotta is a kegyetlen választ.* -Ne álltasd magadat! Nem, Nefadar! A Sötét Úr szelleme megmaradt. Életerejét a csikótól nyeri, s a csikó megmaradt. A Sötét Út visszatért...	107 (2011.05.29.)
A Sötét Trón kastélya  *Lilina - s vele együtt a Sötétség Nagyura - átlépték a Birodalom határát. Elérték a Fekete Kapukat, s keresztülvágtak a hatalmas, robosztus kapuszárnyak közt. A fehér kanca fáradhatatlanul nyargalt, habár önszántából nem valószínű, hogy ekkora távot ilyen sebességgel megtett volna... Testén már erősen meglátszott a hosszú út: habos veríték borította a szügyét, mellkasát, hasát... Nem törődött vele... Tulajdonképpen nem is tudott róla... Nem érezte... Nem érzett semmit... Átvágtak a kopár pusztaságon... mindenfelé csak szürke hamu, por, és fekete üveghomok... Mígnem végül elérték a célt! A Nagyúr megtorpant és felpillantott az előttük magasodó monstrumra. Végre itt voltak! Megérkeztek! Közvetlenül előttük teljes pompájában nyúlt a fekete égbolt felé a Sötét Trón kastélya! -Hát hazaértem végre... -mosolygott önelégülten a Nagyúr, miközben szemében a bosszúvágy és a kapzsi mohóság csillogott vegyesen. -Lilina, kedvesem, íme az új otthonod! -mosolygott és kicsit lazított a kanca lelkének szorításán, ám pár perccel később már újra szoros bilincsbe verte Lilina valódi énjét. Lassan ismét elindultak, s pár perccel később belökték a nagy, fekete kapuszárnyakat. Két hatalmas barlangi troll mordult fel: a kapuőrök. -Csak nyugalom. -pillantott rájuk lesúlytóan Lilina testéből a Nagyúr. -Én vagyok az, ti mamlaszok! Nyughassatok! A trollok felismerték egykori gazdájukat, s engedelmesen elkushadtak a földre. A nagyúr belépett a várba, s a régi trónterem felé vette útját. Egyenesen a Sötét Trón terme felé... Negyed órával később ott álltak a trón előtt, s meghatottan nézték a Nagyúr egykori uralmának szimbólumát. Emlékek kavarogtak Lilina fejében. Emlékek, melyek nem az ő emlékei voltak, ám most mégis úgy tetszett neki, mintha átélte volna őket... Mintha ő maga követte volna el őket! Iszonyatos volt! Zsongott a feje, az elméje kétségbeesetten üvöltött. Szabadulni akart a villogó képektől... Képek... De micsoda képek!!! Borzalmas... Rémes... mindegyik csupa kín, szenvedés... halál...! A Sötét Nagyúr kegyetlen emlékei... Végtelen, kínkeserves pillanatok... Lilina zokogott... A Nagyúr megint érezte, hogy a kanca elméje lassan újra előtör. Könnyek gyűltek a vörös szembe, s csordultak végig lassan a hófehér arcon, mígnem ólomsúllyal lecsöppentek a fekete kőpadlóra. A Nagyúr lesúlytóan meredt rájuk. -No lám! Ugyan, Lilina drágám, hát mi bánt? -suttogta szigorúan, a legcsekélyebb részvét nélkül a Nagyúr, majd olyan erősen szorította meg Lilina elméjét, hogy a kanca vörös szeméből újabb könnyek csordultak ki. Úgy érezte, a Nagyúr láncai megfolytják.... összezúzzák a lelkét... Nem bírta tovább... Elgyengült és végül átadta magát a fájdalomnak... -Ha jót akarsz magadnak, akkor ezentúl veszteg maradsz! -sziszegte kegyetlenül a Nagyúr. -Ha még egyszer észreveszem, hogy érezni vagy gondolni mersz, nagyon megemlegeted. Úgy megszorítalak, hogy kiszorítom az édes pici lelkedből azt az utolsó kis nyamvadt szerelmet is, ami miatt még mindig képes vagy kitörni! Lilina utolsó gondolata a félelem, a szűnni nem akaró reszketés, és a szerelem szó hallatán a legutolsó felvillani kép Micha volt, mielőtt a Nagyúr újra teljesen átvette a hatalmat fölötte...	42 (2011.05.29.)
A zavart vizű tónál Mire ideért nyugodt volt.Kicsit forcsálta a zavart vizet.Nem találta túl bíztatónak.Arra gondolt ,hogy legább ő utána jött volna de körülnézett és senkit sem látott.Nyugodtan a vízhez lépett ivott pár kortyott.Felkapta a fejet és fülelt.	18 (2011.05.29.)
A Fekete Kapu *Az Elsők; Eledhwen, Amethyst, Thilanna, Manwë és Nimrodel, s a Reményadó, vagy más néven a Reményhozó; Esteleth, szélsebesen vágtatott. Mindannyian meghallották Nefadar hívását, s mindannyian válaszoltak is rá. A hat lény mind-mind más és más irányból érkezett, ám a Fekete Kapuk előtt találkoztak. Csodálkozva, s kissé riadtan pillantottak egymásra.* -Ti is hallottátok? -*kérdezte ijedten, a sok vágtától zihálva Amethyst.* -Az Alkony Tengerénél voltam, amikor érkezett a Hívás... -Én magam is hallottam... a Dombos Erdő mélyén voltam, a Nagydomb tetején, mikor meghallottam Nefadart... -*felelte Eledhwen.* -Erre most nincs időnk! -*csattant Manwë hangja.* -Odabent is ráértek megbeszélni, hogy ki hol volt. De Nefadar nyílván nem ok nélkül hívott minket. És ha bajban van, akkor ez nem a legjobb idő a csevegésre. -Igazad van. -*bólintott Eledhwen.* -Thilanna, Nimrodel! Ki tudjátok nyitni ezt a kaput? -Mindenesetre megpróbálhatjuk. -*felelte Nimrodel, s szarvát a kapuhoz értintette, míg Thilanna szeme fehérré vált és éles fénnyel felragyogott, vakító fénybe borítva a Kaput. Már úgy tűnt, nem képesek kinyitni, hisz' a Kapu fekete mágiával készült, s ők mindannyian a Fény teremtményei... ám Nimrodelnek sikerült megtörnie a Kapu varázsát, s az lassan, csikordulva kitárult. -Gyerünk, befelé! Gyorsan! -*mondta Manwë, miközben elrúgta magát a földtől, s felröppent a magasba. Egy pillanattal később nyilak záporoztak rájuk, s a Kapu csak úgy ontotta magából a gyilkolásra született Gonoszt: orkok, urgalok, trollok, goblinok, gonosz emberek, balrogok, sárkányok... és egy röpke perc elég volt nekik, hogy bekerítsék a hat meglepődött lényt.* -Amethyst! Eledhwen! A Fényfalat... gyorsan! -*kiáltotta Manwë, miközben visszadobbant a földre. A két kanca azonnal előresietett, s mágiájukkal megalkották a Fényfalat. Lilina varázslatához volt ez hasonló, csak a védőpajzs nem színtiszta energiából, hanem magából a Fényből kovácsolódik. Az egyik leghatásosabb fegyver a Sötétség ellen, ha Fénnyel űzzük el. Ám több száz sötét teremtmény ellen két kifáradt kanca mágiája nem védhetett soká... -Manwë! Már nem bírjuk sokáig! -*kiáltott hátra Amethyst a válla fölött, egy fél órás folyamatos mágiaidézés után.* -Valamit találj ki, különben áttörnek a védelmünkön! *A balrogok és a trollok már így is jó ideje egyre kitartóbban és kitartóbban ostromolták a falat tüzes korbácsaikkal és hatalmas bunkósborjukkal.* -Bírjátok ki még egy kicsit... Mindjárt kitalálok valamit! -*kiabált vissza Manwë, hogy hangjával elnyomja a csatazajt.* -Csak tartsatok ki...	27 (2011.05.29.)
A Birodalom határán  *Lilina kissé megrettent, és lassított vágtáján. Végül teljesen lefékezett, és már csak vontatott lépésekkel közeledett... aztán észrevett két alakot, s mintha ló alakjuk lett volna. Talán Razor vagy Machos az. Erőt vett magán, nyelt egy nagyot, majd eltökélten átlépett a határon, és belépett a Sötétség Birdalmába.*	324 (2011.05.29.)
A Sötétség Birodalma Csendesen, sietősen kapkodva lábait haladt át az irdatlan, tökéletesen sötét síkságon. 'Minek kellett egy amúgy is sötét helyre egy kifejezetten sötét lényeknek való vidék?' töprengett. Sosem értette ezt a dolgot. De legalább itt olyan ősi sötétség létezett, valószínűleg a világ kezdetétől, hogy a harcok is elkerülték. Itt aztán csak úgy tombolt a fekete mágia! A kanca sörénye lobogott tőle, szemei izzottak, és Surreal Queen el kellett ismerje magában: Nagyúr ide vagy oda, ez a hely praktikus névadója az örökké éjmélyen sötét vidéknek.....	58 (2011.05.29.)