|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
Draugherit irdatlan szárnycsapásokkal szelte a sötét lég némaságát. Egyetlen apró szellő sem segítette őt, de a félsárkány....élvezte, hogy erőfeszítéseket tehet. Lassan de biztosan kezdett már rátelepedni valami lassú, mocsaras, fojtogató érzés itt a Sötétség semmittevésében....
Talán ez az út a legjobb dolog lesz, ami vele történik...
Vanwa Vala és a lányai végignézték Draugherit távolodását.
- És most? - susogta Ezili.
- Keressétek meg Antuloriant! - szólt a parancs. |
Ájultan lógott Draugherit hátán.... |
Kitűnő példája volt a sok szörnyűséget megélt lények edzettségének, hogy egyikük sem Nox felé ugrott, ahogy a hihetetlen jelenség lezajlott, és a kanca összecsuklott.
Mind vad bolhák módjára szökkentek el tőle, Vanwa Vala meg erőnek erejével ránciálta vissza a két másik rémlényt, hogy azok ne akarjanak elé állni védelemnek....
- Mi a fene történt? - bődült el végül Draugherit, aki éppcsak magához tért a szomorú vorstandi összefoglaló okozta döbbenetből, és máris ezt az átkozott vadmágiát kellett látnia!!
- Fogalmam sincs - felelte üres hangon Vanwa Vala, miután hosszú percekig szaglászta a levegőt.
- Ez nem válasz! te mindent tudsz! - követelőzött Draugh.
Erre a kanca csak lesújtó pillantással felelt, igaz, ez ugyanúgy semmitmondó, hűvös arckifejezésből állt javarészt, mint máskor egy átlagos pillantás. Draugherit azért érezte a megrovást.
- Mit tett ez a karom Noxszal? - pillantott le végül a padlón heverő alakra kissé aggódva.
- Valamiféleképp összekapcsolódtak. És Nox mágiája....felébredt...és megerősödött - foglalta össze a lényeget Vanwa.
- A karom vorstandi? Lehetetlen!
- Nem az. De képes volt vorstandi varázst használni.
- Ez hogyan lehetséges? A Birodalmon kívül került elő....birodalmi erőt sugároz, és a kulcsokét....és most összekapcsolódik egy vorstandival, sőt még...erőt is ad neki? Sejtettétek, hogy ennyi energia van benne?
Vanwa Vala szinte megfagyasztotta a félsárkányt a következő pillantással. Ebben már volt valami mélységesen rettenetes...
- Nem volt benne energia - mormogta Vanwa Vala halkan.
Hosszú percekig Draugherit azt sem tudta mit gondoljon, de már látta, amit eddig nem: hogy Saulon és Elizi idegesek.....Vanwa Vala bármit el tudott rejteni a lelkében, de a neveltjei nem....
- Ez a dolog.....nem hordozott magában energiát? De most teljesen önállóan végrehajtott egy varázslatot egy birodalmi lényen?! - hűlt el Draugh.
A város királynője csak egy biccentéssel felelt.
- Csapda? - morogta egyre dühösebbe Draugh.
- Biztosan nem az. Inkább valami....amit egyikünk sem tapasztalt még.
- De a Birodalmon kívül találtátok..... - fogta el egyre nagyobb félsz a szilaj félsárkányt is.
- Akármilyen lényé is volt ez a karom....Ha valaha megérkezik a Birodalomba, azt hiszem sok új dologgal fogunk szembesülni - mondta hidegen Vanwa Vala, és nem nézett Draugheritre.
- Sagulon, ne! - hürdölt fel szinte rögtön Vanwa Vala, és megpördült.
A fekete kanca épp a megtalált karom fölé hajolt. Pontosan azzal az arckifejezéssel, amivel beteges harcokba szokott beleugrani: mérhetetlen éhség, kíváncsiság és valami elfajzott vadság...
Vanwa Vala csaknem félresodorta, ahogy a karomhoz dobogott. És szinte rögtön fel is kapta! De ekkor nem történt semmi....
A kanca visszadobta a karmot a kisasztalra.
- Úgy tűnik csak meggyengült lényekre hat - mondta lassan, elgondolkozva figyelve az apró tárgyat.
- Nem is értettem Nox miért jött ide ilyen állapotban - jegyezte meg halkan a félsárkány.
- Alighanem válaszokat keresett, mint mindnyájunk - felelte könnyedén Vanwa, hátra sem pillantva - Mindenesetre mostantól megerősített őrséggel fogom körbevenni ezt a karmot....Te pedig jobban teszed, ha elviszed innen Noxot! Most, amíg nem tér magához.
- Miért?
- Ha vágyni kezd erre az eszközre, abból bajunk lehet - felelte rejtélyesen a rémkanca. De Draugh értette.
Mielőtt akadékoskodni kezdhetett volna, Elizi és Sagulon kíméletlenül ráharaptak Nox egy-egy szárnyára, és kicsit felemlték, mint valami óriási áldozati galambot.....
Draugherit annyira groteszknek látta így a három lényt, hogy inkább gyorsan Nox szügye alá tekergett, és megfordult, hagyva, hogy a kanca súlyát ráengedje a két rémlény.
Csak remélte, hogy nem hasítják összevissza a tüskéi Noxot.....
- És most? - morrantotta zavarában.
- Az időnk az itteni táborozással lejárt. A Sötétség nem menedék többé, hanem árnyék, ami elrejti a dolgokat a szemeink elől. Keress valami vorstandit, aki többet tud, mint Nox. Figyelmeztesd őket arra, amit ez a karom sejtet! Derítsd ki hova gyűlnek most össze a birodalmiak!
Draugherit nem örült, hogy futárnak használják....De talán Noxra valóban jobb lesz most vigyázni, és minél messzebb tudni a karomtól.....És inkább ő menjen felderíteni, mint a lelkes fiatalok bármelyike, vagy.....Galbatorix..... |
Szomorú arccal Draugherithez fordult, hogy megválaszolja a félsárkány kérdéseit.
- Mindenféle előzmény és magyarázat nélkül Üstökös egyik napról a másikra elhagyott minket. - kezdte szomorkásan - Sokan úgy gondolják, hogy Ő pontosan tudja, mi történik a Birodalommal és jobbnak látta még időben távozni...
Megvonta a vállát.
- Én nem így gondolom. Bár nem ismertem jól Üstököst, de nem olyannak tartom, aki mindent és mindenkit itt hagyott volna csak azért, hogy a saját bőrét mentse... Persze biztosat senki nem tud, így csak találgatunk...
- Despota magához képest visszavonult, hogy a családjával lehessen. Első és legfontosabb küldetésének azt tartotta, hogy megfelelő társa legyen Brünhildének és a legjobb apja a gyermekeinek. A vorstandi ügyeket, illetve a Birodalom védelmét a többiekre hagyta.
Röviden hallgatott, mielőtt az utolsó névről kezdett volna beszélni.
- Black Sorrow... nagy, talán túl nagy áldozatot vállalt. Persze a segítsége nélkül még ma is egy olyan fontos információ hiányában lennénk, ami szerintem létfontosságú. Persze a sors fintora, hogy az eriszi, aki segíthetett volna kideríteni a furcsa jelenség eredetét, eltűnt...
Felkapta a fejét, amikor meghallotta Izabó nevét.
- Izabóval rettentően fontos lenne, hogy beszéljünk! - Draugherithez fordult - Ő segíthet megoldani Sorrow és a többiek rejtélyét!
Nox örült, hogy engedélyt kapott a karom megvizsgálására. Nem is akarta elvinni, csak szerette volna kicsit közelebbről szemügyre venni.
'Érdekes helyzet' - ironizált magában. Pont akkor érzett ellenállhatatlan késztetést arra, hogy valamit alaposan megvizsgáljon, amikor mindenféle mágiájának hiányában szenvedett. De mégis!
Óvatosan, vigyázva tollaira csúsztatva emelte fel az asztalról a karmot, hogy közelebb hozza magához. Egészen a saját orra elé emelte, hogy közvetlen közelről nézegethesse a valamit. Még így is, varázstalanként érezte az erős mágiát, amit magából árasztott. Olyan finom volt, meleg, barátságos, otthoni... A simogató mágia végigborzolta egész lényét.
Aztán Nox szerette volna megfordítani, így másik szárnyát szétbontogatva ráborította tollait a karomra. Ahogy mindkét szárnyán a tollak összeértek, pillanatok alatt érezni lehetett a változást, amit a karom idézett elő: a mágiája elszabadult és jelenlétét az egész toronyban érezni lehetett.
A pegazuson teljes egészében végigcsapott a varázs. A szőre és a tollai is hullámoztak, ahogy a mágia végigjárta újra és újra. Szárnyai kontúrjai elkezdtek eltűnni, ahogy az eredeti derengésük visszatért és egész testét körbefogta.
Mindeközben Nox szemei teljesen befeketedtek, mintha eltűntek volna a szemgolyói és csak a szemgödrei maradtak volna meg.
A kanca sikítást hallott, mielőtt kiment minden erő a lábaiból és ájultan össze nem rogyott, kiejtve tollai közül a karmot... |
Draugherit megdöbbenve meredt a fekete kancára.
- És Üstökös? Despota? Black Sorrow....? - az utolsó nevet nagyon nehezen ejtette ki.
- Mi történt veletek?
Vanwa Vala halkan felnyihogott.
- Aligha számít érdemben! - szigorúan fordult Noxhoz - Te vagy az egyetlen lény, aki tudja a társaid közül, amit mi. Való igaz - itt kissé szomorkássá vált a hangja - nem mozdultunk eleget, nem elég messzire, hogy eleget tudjunk a Birodalom ügyeiről....Eris többet tud, de nem oszt meg velünk mindent, ki tudja miért...Magunk vagyunk hát....Én úgy gondolom a hír erről a karomról....mindenkié....Eriszieké és vorstandiaké, és a többieké is, akik a Birodalom régi rendjében éltek....Fontos ügy. Kell lennie még másoknak, akik úyg godnolkoznak, mint mi, és számít nekik a Birodalo léte és jövője! Kell lennie olyan vorstandiaknak, akik keresték a magyarázatot a Birodalmat ért csapásokra....Akárhogyan is, de ezeket a lényeket meg kell keresnünk. Joguk van tudni az igazat. És veled könnyebb dolgunk lesz, mint nélküled.
Draugherit a kanca két másik kérdésén merengett.
- Izabó és Szauron. Ők tértek vissza. De nem sokat érünk velük.... A karommal meg....döntsön Vanwa, hogy mi legyen!
A csontmaszkos lény komoran végigmérte Noxot.
- Megvizsgálhatod, de a toronyból nem viheted el. Mindenképp itt fogom tartani - döntött végül. |
Kellemetlenül fészkelődve állt egyik lábáról a másikra, miközben nagyon ügyelt arra, hogy ne nézzen Vanwa Vala szemébe, de még az arcára se.
Nem igazán tudta, mi tévő legyen, vagy hogy hol kezdjen bele a mondandójába... De azt biztosan tudta, hogy el kell kezdenie beszélni.
- Nos... - kezdte alig hallhatóan és meg kellett köszörülje a torkát, hogy visszanyerje a hangját.
- Az a helyzet, hogy nem is tudom, hol kezdjem - vallotta be.
- Én csak annyit tudok, hogy Hektor volt a vorstandi, aki útnak indult. De hogy mi történt vele... hogy valójában eltűnt... hozzám, mint hír... nem jutott el.
Kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna.
- Nem tudom, mennyit tudtok rólunk, de... a vorstandi, mint szó... ma már nem sokat takar... Nem tudunk egymással kapcsolatba lépni, információt megosztani, segítséget kérni. Pontosan annyira tudok kapcsolatba lépni az enyéimmel, mint mondjuk Ti...
Ismét elhallgatott.
- Nem tudom, hogyan segíthetnék a jelen helyzetben... De adjatok időt, valamit biztosan ki tudok találni.
Egy darabig a kis karmot nézegette.
- Ki a két eriszi, akik visszatértek? - kérdezte végül, miközben szemét le nem vette volna a karomról.
- Szabad? - kérdezte végül, megszállottsággal a szemében. |
Draugherit percekig bámulta elkerekedett, izzó szemekkel a karmocskát.
Aztán Elizi felé pördült.
- Meg tudod mutatni hol találtad ezt?! El tudsz vezetni oda! Mindenképp meg kell keresnünk a lényt, akihez tartozott!
Elizi pár pillanatig semmitmondó arckifejezéssel nézett vissza Draugh-ra.
- Nem lenne sok értelme, hogy odavigyelek. Azon a csatatéren minden mindennel összefolyt. Hetekig kerestem, mire erre rátaláltam....Ha jól sejtem, azóta a maradványok martalékának minden hamuszemcséje is semmivé lett.
Draugherit hatalmasat fújtatva óriást dobbantott.
- Ne hozz helyettem döntéseket! - dörrent a fehérszemű kancára.
- Rendben. Te meg ne gondold, hogy annyival jobban tudnál kutatni, mint én, hogy megtalálj valamit ott, ahol semmi sincs! - sziszegett vissza a fiatalabb rémlény minden félelem nélkül.
- Elég - szólt higgadtan közbe Vanwa Vala, és a két lény közé lépdelt, mire rögtön lehűltek az indulatok.
- Keresnünk kell, igen. Ez igaz. Keresünk is. Ha Elizi azt mondta, hogy nincs értelme ott keresni, akkor elhiszem neki, és nem érdemes bárkinek nekifogni egyedül egy ekkora útnak. Titeket egyébként sem azért hívtalak, hogy keressetek....Azt akartam, hogy egy vorstandi tudja, nyomot találtunk. Nyomot, ami arról árulkodik, hogy valakihez elkerültek a Lelkek Kövének kulcsai...Márpedig azok a kulcsok az eriszieken túl egy vorstandinál voltak. Egy olyannál, aki most, legjobb tudomásunk szerint, a Birodalmon kívül nyom nélkül eltűnt - ondta tompa, kifejezéstelen, végtelenül higgadt hangon a rémkirálynő.
Draugh megrázta magát.
- És most? - kérdezte lassan. Próbált uralkodni magán, de borzalmasan nehéz volt udvariasnak maradnia...
- Most ennek a vorstandinak szólnia kell a társainak, azoknak, akiknek ez érdekes lehet, vagy...akár a nevelőjének - felelte magától értetődő hangnemben Vanwa, és itt elfordult Draugherittől, és Noxhoz lépett.
- Az a lény, akié a karom....nem birodalmi volt. De egy nagyon fontos, a Birodalomhoz tartozó varázzsal biztosan találkozott...Nem is egyszer. És az a varázs nem a Lelkek Kövének varázsa volt, hanem a hozzá tartozó kulcsok varázsa..... - halkabban folytatta - Azok a kulcsok....kellhetnek még nekünk is....valamikor a jövőben...És akárkinél is vannak most....nem kerülhetnek rossz kezekbe! A te feladatod az lenne, hogy találj valakit, aki talán....valahogy....kötődik az elveszett társatokhoz, és megpróbálhatja megkeresni.....Mi is keresünk, de....félek annál több kell majd, mint ahogy mi haladni tudunk a kutatással. |
Teljesen el volt merülve a gondolataiban, látványban és érzésekben, amik ezen a helyen fogadták, így kis híjján halálra rémült, amikor a hófehér "kisló" előugrott a semmiből! Még szerencse, hogy nem volt az a sikítós fajta...
Döbbenetét megpróbálta gyorsan leküzdeni, ezért csak félig jutott el hozzá Draug és Elva szóváltása.
Még fel sem volt ideje ocsúdni, már érkezett is Vanwa Vala. Mondjuk ő nem olyan lendülettel vetődött a figyelmébe, így ezt a meglepetést már egy fokkal jobban viselte.
A nevét hallva, tiszteletteljesen fejet hajtott.
Nox próbált nem meglepődni mindenen. Igen, eléggé sajátosan alakultak a dolgok és kedve lett volna nekiállni mágiát elemezgetni ezen a helyen, de jelenlegi képességeivel ez eléggé lassan ment volna. Ahogy pedig érezte, pont az idő az, aminek eléggé híjján vannak jelenleg... Úgyhogy szótlanul követte a többieket.
A különleges (vagy inkább különös?) hajóroncs mellett egy pillanatra megtorpant. Maga se tudta, miért, de eszébe jutott Morgana, az egyetlen vorstandi hajóskapitály.
'Biztosan látna benne fantáziát és pillanatok alatt újra vízre bocsájtaná' - állapította meg magában és ment tovább.
Az újabb helyszínen viszonozta az üdvözlő biccentést.
Először fel sem tűnt neki, hogy van valami az asztalon. Már az is meglepte, ahogy minden bevezetés, vagy átvezetés nélkül Vanwa Vala beszélni kezdett, azon a furcsa, hátborzongató hangon.... Noxnak minden szőrszála égnek állt, borzasztóan idegenkedett az efféle mágiától és legszívesebben visszarohant volna a szoba "előterébe". Persze ezt most nem tehette meg, úgyhogy kellemetlen, görcsbe rándult hassal és megfeszített izmokkal próbált Vanwa szavaira koncentrálni.
Próbált minden egyes szót felfogni és az elméjébe vésni, de legszívesebben megkérte volna a kancát, hogy ismételje el még úgy... tízszer, hogy mindent megérthessen és megjegyezhessen. A monológ legvégén kapcsolt csak, hogy az asztalon lévő akármi egy karom és hogy fontos szerepet tulajdonítanak neki. Ő, mágia nélkül... csak egy egyszerű karomnak látta, ami még méretéből fakadóan is elhanyagolhatónak tűnt.
'Még jó, hogy nem én kutattam bármiféle nyomok után' - állapította meg magában irónikusan.
Olyan nehéz, nyomasztó csend telepedett rájuk, hogy Nox inkább a hallgatás mellett döntött. |
A félsárkány kifejezetten utálta, hogy várniuk kell, de esze ágában sem volt beljebb menni, amíg nem hívják.
Aztán egyszerre oldalt, épp a szeme sarkának látóterébe, megrebbent valami.
Draugh odakapta a fejét, aztán közepesen látványosan elfintorodott. A szépséges, fehér, karcsú test szinte előhullázott egy függöny mögül. Ibolyaszín szemek vizslatták őket szórakozottan, aztán a kis mágusló kanca lehuppant jobbra tőlük egy nagy párnára, és elvigyorodott.
- Félsz vagy zavarban vagy? - kérdezte kajánkodva Draugheritet, köszönés helyett.
- Nem tartozom neked felelettel egy ilyen nyegle és udvariatlan kérdésre kicsi csikó! - dörrent a félsárkány a kancára, akinek erre elkerekedtek a szemei - Vanwa és én már akkor a Sötétséget tartottuk féken, amikor te még gondolat sem voltál! Sem félnem nem kell őt és az uradalmát, sem zavarnia nem kell ennek a helynek!
- Helyes válasz - szólt hirtelen a sarokból egy egész lágy hang. Aztán lassan előballagott a hozzájuk képest szinte kicsi, tömzsi, csontmaszkos kanca, és fehér szemeivel végigmérte a két érkezettet.
Vanwa Vala, a holterők királynője személyesen....
- Nox, ha nem tévedek - mondta kicsit álmatag hangon, ahogy a kancán megpihent a pupillátlan szem - Nézd el kérlek, ahogy Elva viselkedik! Még nagyon fiatal - csak egy oldalvást vetett, gyors pillantásba került, hogy a fiatal lény meghunyászkodjon - Örülök, hogy itt vagytok! Van néhány fontos mondandóm, és már aggódtunk, hogy el kell mennünk innen, hogy vorstandit találjunk, akinek elmondhatjuk.....
- Elmondhatjátok....? - kérdezte lassan Draugh - Te és....?
- Sagulon és Elizi. Mindketten sokat segítettek nekem. A hírek egy részét ők hozták. Gyertek velem!
A rémlény lassan megfordult, és vezetni kezdte őket az asztalkák közt. Hiába tűnhetett egy sima, jól berendezett toronyszobának a hely, mikor megérkeztek, Draugherit sárkányérzékei pillanatokon belül jelezték, hogy valami turpisság van itt a térrel. Nem is kellett visszanéznie, hogy tudja: egyre messzebb és messzebb kerül a kijárat....Lerázta magáról a kellemetlen érzést, és Noxot is figyelve tovább ment.
Aztán megkerültek egy hajóroncsdarabot, egy nagy, ősi csontváz részletét, átléptek egy semmiből előtermett, sehova se vezető és semminek se támaszkodó kis boltív alatt, lelépkedtek három lépcsőn, és egy olyan szobarészletbe értek, ahol egy kör alakú mélyedésben egyetlen asztal állt, amellett meg a két másik rémlény.
Mindkettő idegenkedve nézte Noxot, de Vanwa Vala egyetlen szóval megnyugtatta őket:
- Vorstandi.
Erre indkettő tiszteletteljesen biccentett, és elhátráltak Vanwa útjából, aki az asztalhoz vezette a kettőst.
Az egész kis fekete, kőből faragott asztalon egyetlen picike karom látszott. Mintha valami sasé vagy inkább csak ölyvé lett volna.
Vanwa Vala elvarázsolt, delejes arcot öltött, ahogy a karomra meredt, és lassan, távoli hangon beszélni kezdett:
- A Lelkek Kövét egész szépen megtanulta őrizni a Boszorkányúrnő. De kellett volna a mágia!! Az a mágia, ami elveszett.....Hogy biztonságban lehessünk....Azt a mágiát akarta megkeresni egy kicsiny csapat. Évekkel ezelőtt a mágia meglévő részeivel elindultak, hogy megkeressék, ami még hiányzik....Mindent magukkal vittek...Hogyan is tudhatták volna mekkora lesz a baj ebből? Nem tudjuk, nem gyanítjuk mi történt. Senki sem tudja. A három erisziből, aki útnak indult, kettő jött vissza. És egyik se beszél a történtekről. Úgy sejtem nem tudnának mit mondani...Egy eriszi lény elveszett.....Csak a neve maradt meg, de még közülünk, még a Boszorkányt is beleértve, se emlékszik rá senki....A vorstandi nem tért vissza. A mágia, ami annyira kellett volna mindnyájunknak, elveszett.....A Boszorkány így is életben maradt, és szolgálja a Birodalmat hite szerint. De a Lelkek Köve így....úgy sejtem, hogy csupán szunnyadó veszély.....Sagulon és Elizi és más küldöttjeim elhagyták a Birodalmat, és kerestek, kerestek, kerestek. Hosszú időn át. Nem csak a Vadvidéken! Mindenhol, ahova el bírtak jutni. Hogy legalább a mágiának, ami a Lelkek Kövéhez úgy illik, mint árny a testhez, darabjai visszakerüljenek hozzánk....Nem jártak sikerrel. Egészen mostanáig. Elizi ezt a karmot egy csatatéren találta. Messze innen. A Birodalmon kívül. Fénylő énekként ragyog belőle a birodalmi varázs. És érzem rajta apró szilánkjait annak az erőnek, amit olyan nagyon kerestünk éveken át......Akárkié is volt ez a karom, válasszal szolgálhat.....mindenre.....
Csend borult a teremre a kanca szavai után. |
Nox kényelmes távolságból követte Draugheritet, majd óvatosan lelassított az ablak előtt. Először csak bekukucskált a nyíláson, majd elővigyázatosan, egyesével tette le csak patáit és sétált be a toronyba.
Visszafogottan körbenézett és magában próbálta megfejteni, hol is lehet, miket is lát. Ám a fényviszonyok nem voltak a legjobbak, a lángok táncoltak, az általuk vetett árnyékok is és minden olyan... hátborzongató volt. Legalábbis a kanca számára.
Meg is lepődött, hiszen a Félelmek Országában sok mindennel kellett már eddig is szembenéznie. Furcsa, szokatlan dolgokkal, hátborzongatóakkal is, de mégis! Ez valahogy teljesen más volt, teljesen máshogy érintette és teljesen más érzéseket is váltott ki belőle. |
Draugherit lusta, de erőteljes szárnycsapásokkal emelkedett egyre feljebb és feljebb, látszólag minden cél nélkül. Hihetetlenül meredek vonalban.
Lassan elmaradtak mellőlük az itt-ott a város tetőszintje fölé emelkedő cirádás tornyok erkélyei és tetői. Semmi se látszott lassan, ahova mehettek volna.
Akkor Draugherit irányt váltott, és vitorlázni kezdett, míg hirtelen a feketeségből el nem kezdett kirajzolódni egy szénfekete torony.
Karcsú volt, és hihetetlenül magas, messze a város szélén állt, minden más épület fölé nyúlva a fekete égbe. Olyan távol volt a kastély tetőjétől, hogy nem kellett tartani tőle, hogy akadályozná a forgalmat.
Az igazat megvallva....teljesen üres volt az éji ég ott, ahova mentek.
A torony csak azért volt felismerhető, mert itt-ott lángok táncoltak az ablakaiban.
Draugherit pedig a hatalmas ablaknyílás felé igyekezett, ami a legutolsó volt, pont a tető alatt.
Semmi különös nem volt benne, azon túl, hogy semmiféle szerkezet nem védte a nyílást, és a sárkánylény kényelmesen ledobbanhatott a széles, messze kinyúló párkányra. Alattuk többszáz lábnyi semmi, felettük a széles boltív, előttük egy fényűző terem...
Mindenfelé fáklyák, és díszes tartókba pakolt gyertyaseregek égtek, mégis rejtélyes árnyékok ásítottak mindenfelé a széles, alacsony asztalok és hatalmas, cirádásan dekorált párnák közt.
Valami nem stimmelt a teremmel, ahogy minden tárgy tucatnyi árnyékot vetett, függetlenül attól honnan érte az aranyszín fény.
Draugherit pár lépés megtétele után megállt és várakozni kezdett. |
Nox elnyomott egy fél-mosolyt a figyelmeztetés hallatán.
"Végülis, az előzőeket szem előtt tartva, még jogos is" - vallotta be magának.
- Rendben, úgy lesz! - biztosította a félsárkányt és követte fel, a magasba. |
Draugherit egy darabig méregette a pegazust, aztán, belátva, hogy jobb, ha segít Vanwa Valának elérni a célját, meghát ő talán segíthet Nox sérült fülein, bólintott.
Szétcsapta szárnyait, és a sötét légbe emelkedett.
'Akihez megyünk...igazi rémkirálynő...Még eriszi mércével mérve is. Vigyázz. Légy óvatos.' üzente lassan. Az
Aztán emelkedni kezdett. |
- Jaaaaaaaaa. - ért el végre hozzá a felismerés.
Olyan régen nem hallotta ezt a nevet, hogy majdnem elfelejtette... Lehet, hogy nem véletlenül? Nem tudott semmiről semmit... De nem volt ez számára újdonság. A virágzó napok idejében sem olyan helyen élt, ahol pezsgett az élet és egyébként is, eléggé a peremén létezett ő a vorstandiaknak. Ő betartotta a szabályokat, így nem volt vele gond, cserébe a többiek se kötöttek bele. Mondjuk lehet csak azért, mert nem volt mások számára annyira vonzó hely a Félelmek Országa? Ki tudja? A végeredmény önmagáért beszélt.
- Én nem tudok erről semmit - válaszolta Draugheritnek.
- De természetesen ha tudok, szívesen segítek bármiben! |
Draugh lassan, szavanként felelt, elgondolkozva Nox reakcióján.
'Vorstandi. Elveszett. Nem egyedül. Expedíció volt. Évekkel ezelőtt. Erisziek vortandiak együtt. Fontos volt. De ma már....nem tudjuk miért indultak el. Az erisziek visszajutottak. Már amennyire. A vorstandiak nem. Egy eriszi....nyomra akadt. De itt nincsenek vorstandiak. Nem volt kinek szólni.'
Draugherit maga sem tudta mit mondjon még. Ami akkor történt a mai napig nyomasztott minden eriszit. Mindet.
És Vanwa egyébként se mondott semmit senkinek. Egy vorstandit akart.
Csak vajon Noxra gondolt-e? |
Nox egy pillanatra megmerevedett, ahogy az idegen gondolat elérte. Aztán szinte a homlokára csapott a szárnyával (de nem igazán, mert éppen a levegőben lebegett), hogy aggodalomra semmi oka, Draugherit kommunikál vele.
- Milyen Hektor? - válaszolta szóban értetlenkedve. |
Draugherit megütközve nézett Noxra. Talán valamit félreérthettek....? Mindketten....?
Aztán, mivel szerette volna, ha a kanca legalább egy dolgot ért a körülötte folyó dolgokból, és mert nem volt az elmék mágusa, egyetlen szót küldött óvatosan Nox elméje felé.
'Hektor' |
Nox csak pislogott. Úgy érezte, már megint ugyanabba a helyzetbe kezdenek visszasodródni, mint amiben az imént voltak. Eltöprengett azon, hogy a furcsa, fehér szemű lény és hátasa után szól és megkérdezi, ugyan mi a fene baja van itt mindenkinek mindenkivel, de végül nem így tett.
- "Ez egy vorstandi" - gúnyolódott magával alig hallgatóan.
- Vigyázz Draugherit, még a végén egy sehonnai vorstandit kell kísérgetned a városban, mint egy bébicsősz - folytatta tovább és el se jutott az agyáig, hogy nem magában beszél, hanem fenhangon. |
Draugherit csak ekkor vette észre Nox sérüléseit.
Mélyen meghajtotta a fejét, mintegy elnézést kérve, majd lefelé intett a kancának.
- Draugherit! - csattant fel Galbatorix hangja közvetlenül felette, mire a félsárkány mogorván felfelé tekerte a nyakát.
- Köszönöm a segítséget! Nagyraértékelem - morogta undokul.
- Lényegtelen - jött a kegyetlen válasz - De őt - és itt a fehér szemek Noxra villantak - vidd el Vanwa Vala elé!
És ez már parancs volt.
- Nekem te nem parancsolsz! És Vanwa se!! - mennydörögte a félsárkány fellobannó szemekkel.
Galbatorix arca ugyanolyan kifejezéstelen maradt, mint mindig.
- Ez nem parancs. Ez egy vorstandi. Tudni akarja majd mit tudott meg Vanwa az eltűnt lényekről - felelte a rémlény közönyösen.
Aztán meg se várta Draugherit válaszát, hanem egy gondolatparancs sima kanyarával elfordította a város fölé Shruikant. |
Nox csendesen hallgatta és figyelte a történéseket. Nem állt szándékában kötni az ebet a karóhoz, ő csak annyit akart, hogy a sárkány legközelebb kétszer gondolja meg, mit, kit és hogyan mer a szájára venni.
Kissé kínosan érezte magát, ahogy a számára ismeretlen alak bámulta, de próbálta nem magára venni.
Abból viszont semmit se hallott, amit Draugherit mondott, így amikor a félsárkány egy pillanatra felé fordult, megrázta a fejét, hogy semmit se hall/ért abból, amit mond. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.