|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.30. 21:14 - |
 Eressea nemsokára megpillantotta a Fekete Hágót, Cirith Morgalt, s lassított vágtáján.
-Itt vagyunk. -szólt hátra Démonnak. -Ez az a hegy. És itt erősebbnek is érzem Lilith auráját. De nem tudok róla, hogy itt bármiféle erődítmény is lenne, amit a Sötétség építtetett... Talán nem esett fogságba, csak elrejtőzött... -töprengett magában Eressea, de sehogyan se tudta mire vélni a dolgot. Nagyon nyugtalanította valami... Cirith Morgal az egyik leggonoszabb hely a Birodalomban. Névtelen rettegés lakja, valami rémes, ismeretlen Gonosz, s ép eszű lény nem merészkedik oda önszántából... |
[60-41] [40-21] [20-1]
---------------------------------------------------------- |
| -Köszönöm, innen talán már magam is boldogulni fogok... -szólt, aztán hangja elhalt, és megszédülten a földre zuttyant. Mivel eddig a Sötétségben tartózkodott, nem érte el a Fény "halála", és nem vesztette eszméletét sem Úrnője elvesztésétől... Ám most minden teljes, kaotikus erővel zuhant rá, és kissé elfeketedett előtte a világ. El ugyan nem ájult teljesen, de enyhe kábulat, gyenge elmezavar lett úrrá rajta és most csak várt, várt, hogy tisztuljon előtte a világ...* |
 Hamar elhagyták a Sötétséget, és Démon meg sem állt az erdőig. |
| *Ellentmondás nélkül, sietős ütemben követte a mént.* |
- Magam másképp gondoltam. De rendben. Menjünk.
Odalépett Eresseához, és átvette Lilith-tet.
- Gyorsan! - mondta azzal sietősen ügetni kezdett. |
*Eressea komoran bólintott.*
-Igen, nekem is ez a véleményem. Más körülmények között talán... talán ellen tudnék állni, de azt hiszem, mindannyian kellőképpen fáradtak és kimerültek vagyunk ahhoz, hogy ne kísérletezzünk. -felelte, és a fiatal kancához lépett. Könnyedén felnyalábolta Lilith-et a földről, majd biccentett Démonnak.
-Minden esetre nagyon szépen köszönök mindent, Démon! Hálás vagyok a segítségedért, és mindazért, amit tettél. Hogyha kérhetnék még egy utolsó szívességet, és lennél olyan jó, hogy a határig szemmel tartasz minket... -kényszeredetten elmosolyodott és a hátán átvetett Lilith felé bökött. -...így ugyanis egy kicsit sebezhetőek vagyunk. |
Válatvont.
- Ha az érdekel mi ez a támadás, nem tudom. Ha az érdekel hogy vertem vissza, akkor egyszerű a válasz. Én bolygók lelkét ébresztem fel, és most, mivel Ő is a barátom - itt egyik mellső patájával dobantott párat - Ő segített nekünk. Megvéd a fájdalomtól.
- De ti nem maradhattok itt tovább. - mondta halkan. |
*Eressea kábán talpra vergődött, és bár még mindig fájdalmai voltak, elméje immár - akárcsak Démonnak - teljesen kitisztult. Meglehetősen bizonytalanul állt a lábán, de azonnal Lilith felé sietett, hogy megnézze, a fiatal kancának nem esett-e nagyobb baja. pár lépés után elvesztette egyensúlyát, és a földre zuhant, de szinte nyomban fölkászálódott a földről, és Lilith mellé botorkált. A kanca láthatóan jól volt, csak az eszméletét vesztette el.
Eressea kérdőn Démon felé fordult. Nem szólt, csak tekintetével kérdezett, de tudta, hogy a csődör ebből is érteni fog. |
Démont valami rettenetes kín és egy sikoly ébresztette.
Felpattant, és lángjai hatalmas erővel kezdtek lobogni.
Hatalmas fájdalom szakadt rá, mintha mindenét késekkel vagdosták volna.
De Démon épp ezért volt lánglény: dacolt!
Aztán, ahogy a lelke leásott, egyre mélyebre és mélyebbre, a Föld lassan magába ölelte őt, és képessé tette, hogy felülemelkedjen rajta.
Démonnak még mindig nehéz volt megállni a lábán, de az elméje már kitisztult.
Eresseához lépett, és megérintette a szarvát.
Aztán Lilith-tel megismételte ugyanezt.
A két kanca úgy nézett ki, mintha láng borítaná őket, ami a szarvukból árad ki.
És a kínok lassan kiszorultak az elméikből. |
*Eressea visszaballagott Démon és Lilith mellé, s csendesen megállt közöttük. Fáradt volt, és bár akaratát megedzette a tapasztalat, mégis kénytelen volt elismerni, hogy muszáj pihennie egy keveset. Már épp azon gondolkodott, hogy felkelti növendékét, hogy egy fél órára vegye át az őrséget, amíg ő lepihen, amikor a rárontó rossz előérzettől megmerevedett.
A következő pillanatban Eressea olyan heves rohamot kapott, ami ledöntötte őt a lábáról. Eresseának bele kellett harapnia a nyelvébe, hogy fel ne kiáltson fájdalmában. Beletelt pár percbe, mire a fájdalom elcsitult, és a kanca zihálva felemelte a fejét.
-Mi a...? -nem tudta befejezni a megkezdett mondatot, ugyanis a rátörő újabb roham kétszer akkora erőve rázta meg egész testét, s a kín ezúttal olyan elviselhetetlen volt, hogy a kanca akaratlanul is felsikoltott fájdalmában. A roham most kicsivel tovább tartott az előbbinél, de mihelyt egy csöppet alábbhagyott a fájdalom, Eressea azonnal talpra vergődött. Vakon forgatta szemeit eszelősen kutatva, miközben agya lázasan dolgozott. Vajon mitől kapta ezt a...?
Lepillantva látta, hogy Lilith teste ugyancsak megfeszül a fájdalomtól. A fiatal kanca is hasonló kínokkal küzdött, mint nemrég ő maga. Démon felé fordította fejét, de még mielőtt megállapíthatta volna, hogy a csődört is gyötri-e a fura roham, újra belémart a fájdalom vasfoga, s Eressea a földre zuhant, miközben testét ezer kín rángatta.
|
 - Jól van, rendben, menjünk oda.
*Sóhajtott egyet, majd egy pillantás alatt lebegő vízzé változott.*
- Megyek melletted.
*Azzal elhagyták a Sötétség Birodalmát.* |
 -Hát arra emlékszem, hogy a pusztán voltunk, aztán minden kiment a fejemből!Hát!Nézzük meg ott és lesz valami!-válaszolta izgatottan, mert kíváncsi volt, mi van Szerencsecsillaggal! |
- Rendben. - *válaszolta a pegazusnak.*
- Hol láttad utoljára? Vagy van ötleted, hogy merre kereshetnénk? |
 Még egy pillantást vetett Démonra, aztán hangtalanul elindult tőlük, és nemsokára elnyelte a sötét. |
| Eressea néma maradt. Egy darabig még hallgatagon figyelte Nuruhuinét, pillantását élesen a parázsló szemekbefúrva... majd tüntetőleg elfordult, ezzel is jelezve; nem óhajt több szót váltani vele. A sötét színű lény túlságosan érzékeny pontra tapintott rá... |
- Jó. De akkor lehetőleg ne rögtön a Sötét legmélyére...vagyis ide, a Hágóhoz hozd. Különben készülj fel....a legrosszabbra... - mondta szórakozottan.
- A hálónkon általában szétszóródik a tudás.....Démon, mikor legyengülését érezte, segítséget hívott. Azt is közölte, hogy ki van vele. De Rólad nem nehéz kitalálni a nevet.... |
-Nem arról van szó. -ingatta a fejét Eressea. -Tudom, hogy értitek a tündék nyelvét. Ám azt nem tudom, hogy a nevemet mégis honnan tudod? Ha ismered a jelentését, akkor magát a nevet is ismered... és ha jól emlékszem, én még nem mutatkoztam be neked.
-Mindegy. -húzta ki magát Eressea. -A tanítványom nevelését bízd rám. Erős és hatalmas Felvigyázó válik majd belőle egykoron. Már most is ügyes... csupán a mágia használatát kell még gyakorolnia. És hidd el, hogy sose vinném ki egyetlen növendékemet se éles küldetésre, ha megengedhetném magamnak. De nincs más választásunk, most mindannyiunkra szükség van. Ezért is igyekszem minél jobban megóvni őt, amíg még nem eléggé felkészült. |
Újabb lesajnáló pillantást vetett a fehér teremtményre.
- Nem célozgatok, hanem emlékeztetek. Nem a hibádról van szó, hanem arról, hogy hasznád az eszed! Ne velem foglalkozz, aki csak figyeltelek, hanem az ifjú lénnyel, akinek tán rabsága után nem a Sötétségben lenne a helye! Ha tapasztalatlan, előbb gyakoroljon másutt! Javaslom az erdőt. Lassan homályba fullad. De igazad van: az óvatosság nem árt. Úgyhogy maradjunk annyiban: bölcs lenne nem csupán egy pontra, hanem mindenhova figyelemmel lenni! - mondta hidegen, és ellépett Eressea előtt, hogy a két alvó fölé hajoljon.
- Azt hittem Ti, legendiek tudjátok: a legtöbb eriszi megérti a tünde-nyelv javát, főleg a neveket. Csak nem beszéljük. |
*Eressea hátrált pár lépést, és lassan felemelte a fejét. Még mindig bizalmatlanul méregette az idegent. Ám a bizalmatlanság mellé most már egy csipet szégyen és büszke harag is társult.
-Tudom, mi a dolgom, Nuruhuine! Feleslegesen célozgatsz Lilithre... -prüszkölte. -Véletlen baleset volt, és önhibámon kívül történt.
-Mellesleg... -húzta össze szemeit Eressea -Hogyha nem kémkedsz utánunk... akkor mégis honnan tudod a nevem jelentését? Ha minden sötét, jöttment alakban megbíznék és elhinném a meséiket, már rég nem volnék életben... |
Csaknem szánakozó pillantást vetett a fehér unikornisra.
Ő a fájdalmát gyűrte le, hogy megint (mint mindig élete során) a gonoszhoz tartozónak vélték.
Aprót sóhajtott, és a kicsiny sajgást is, amit a hozzászokás csinált az őrjöngő fájdalomből, száműzte magából.
- Emeld fel a fejed! Ostobaság nem figyelni magad köré mostanság....Nem gondolod? Én nem ártok Neked. De mások igen, ha csak rám figyelsz, és őket nem veszed észre! - hangja tárgyilagos, hideg, szenvtelen és gúnyos volt, egyre inkább sötét, ahogy monológja végéhez ért.
Lazán közelebb sétált a kancához. Egyáltalán nem félt tőle.
- Nuruhuine a nevem. Démon társa vagyok. Egyelőre...figyelem, hogy ne essen baja. Nem kémkedem. Őrzök. Neked is ez lenne a dolgod, a kis kancával! Nemde?
Fejével a közeli szikla túloldalán lévő csoport felé bökött.
- Izgalmas, ugye? Mostanság valósággal tombol a Sötét. Jobb, ha mindenki vigyáz magára...és esetleg a rábízottakra...Mással törődni most botorság....Ők, láthatósan, elintézik a maguk dolgát. Te mihez kezdesz, Magányos? |
[60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Eressea nemsokára megpillantotta a Fekete Hágót, Cirith Morgalt, s lassított vágtáján.
Hamar elhagyták a Sötétséget, és Démon meg sem állt az erdőig. 
- Jól van, rendben, menjünk oda.
-Hát arra emlékszem, hogy a pusztán voltunk, aztán minden kiment a fejemből!Hát!Nézzük meg ott és lesz valami!-válaszolta izgatottan, mert kíváncsi volt, mi van Szerencsecsillaggal!
Még egy pillantást vetett Démonra, aztán hangtalanul elindult tőlük, és nemsokára elnyelte a sötét.