|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.27. 14:47 - |
 *Lilina kissé megrettent, és lassított vágtáján. Végül teljesen lefékezett, és már csak vontatott lépésekkel közeledett... aztán észrevett két alakot, s mintha ló alakjuk lett volna. Talán Razor vagy Machos az. Erőt vett magán, nyelt egy nagyot, majd eltökélten átlépett a határon, és belépett a Sötétség Birdalmába.* |
[324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
--------------------------------------------------------------- |
Titokzatos Fényben megállt az ütő, ahogy Teistil elmondta mit látott. Talán a macskafélének elsőre még nem, de a kancának iszonyú sejtelmet hozott....
Az eriszi hálón végigzengett a rettenet, és Titokzatos Fény olyan gyors tempóra váltott, amilyet a társa elbírt.
- Azonnal odamegyünk! Ne aggódj! - ígérte, és imádkozott érte, hogy biztonságba jussanak, ha innen kijutnak. |
Kezdett kissé erőre kapni, de jólesett neki Fény közelsége, hogy van valaki mellette. Valaki, aki él.
-Semmit se láttam. Mármint.....-dadogta-..mármint a Semmit láttam...................a Semmi jött ki a Kapun és semmi se maradt a nyomában.Szerencsére csak a Birodalom határain belül van ereje.Nem jöhet ki onnan, úgyhogy siessünk. Menjünk a Fény Birodalmába, jó? Vagy bármilyen helyre, csak el innen.-nézett kérlelőn társára. Bár egy kissé aggódott a lényért, akit mintha látott volna néhány pillanatra kibontakozni a sötétből. |
Ügetésben Teistil mellé sietett, és vállával támogatta a lényt, ahogy tudta.
- Rendben, rendben, menjünk! - nyihogta ő is riadtan, mert nem értette mi érhette a macskafélét.
- Mit láttál? Veszélyben vagyunk? |
Még egyszer meglendítette a szárnyait, majd elrugaszkodott a földtől és a magasba emelkedett. A Kapu felé fordulva kémlelte a tájat.
-Fekete füst vagy....... inkább valami köd féle borítja a tájat.-kezdte bizonytalanul-Nem nagyon látok semmit.......Várj csak, mintha.....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-kiáltott fel félelmében, majd a földre puffant.
Rettegés csillant szemében, egész testében reszketett.-Menjünk innen.Menjünk!Menjünk!Menjünk!-ismételgette, a végén már inkább csak magában motyogva, miközben maga elé bámult és elindult botorkálva a kapuval ellentétes irányba, hogy minél hamarabb, minél messzebbre kerüljön attól, amit látott.
|
Feszülten figyelte a maguk mögött hagyott tájat. Nem tudta miért is hívta őt ide a Mágia! S talán nemcsak őt....Hisz Teistil sem mindennapi és megmagyarázható okokból keveredett a Kapu elé!
Ha igaza van, talán nem véletlenül találkoztak pont ott. És akkor elmenniük sem szabad.
- Kérlek, repülj fel, és nézd meg a Kaput! Szeretném látni mi elől menekültünk. Vagy van-e mögöttünk bármi érdekes, bármi szokatlan! Látsz-e bármit a vidéken, ahonnan eljöttünk? - kérte a macskafélét. |
Lihegve állt meg Fény mellett. Hirtelen jött ez a megerőltetés.
-Naná!- mosolygott megkönnyebbülten- Mit gondolsz, mire valók ezek a tollkötegek a hátamon?! Megnézzem, mit hagytunk magunk mögött?Vagy hogy merre menjünk?Mit keressek?
Közben elketdte szárnyait bontogatni, és meglengette őket, mellyel fekete port kavart maguk körül. |
Lassított a szédító vágtatempón, majd megállt. Füleit mozgatva figyelt arra, ahonnan elszáguldottak, és nyugtalanul horkantott.
- Teistil, tudsz repülni? - kérdezte hirtelen útitársát, nagy szemeivel kutatón méregetve a macskalényt. |
Fülei kíváncsian meredtek Eris felé, ő maga pedig nem tudta, mire is kellene vélje az imént hallottakat.
A továbbiakban nem szólt: igyekezett csillapítani a lelkében kavargó érzések tömegét és kiüríteni gondolatait. |
Eris egy pillanatra meglepetten nézett a fiatalra, aztán bólintott a csapatának, és a kis eriszi sereg lendületes vágtában előreindult a mutatott irányba, Draugherit viszont felettük maradt, és Felon is inkább lemaradt, kényelmes kocogásban követve a felderítőket.
Nem kellett gondolatolvasónak lennie, elég volt összeraknia a darabokat, amik az ölébe hullottak, mióta újra érezte magában hálóját, és annak (majdnem) minden tagját. Tudta, hogy beszélnie kellene Zenittel, de nem tudta mikor és hogyan. A fiatal peguni így is elég furcsa kapcsolatban állt a lényeivel, és ezáltal vele, nem szerette kellemetlen helyzetekbe hozni azzal, hogy az erisziek vagy ő a nyakán lógjanak.
Szíve szerint hagyta volna már "élni a kölyköt". De az életben ritkán kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk......Végülis erőt vett magán, és elhatározta, hogy csakazértis könnyed és jókedvű lesz.
- Rosszkedvűnek tűnsz, ifjú Zenit. Miért hiszem azt, hogy Andurya iménti zavara és Hakima körülötted forgó gondolatai összefüggenek ezzel? - kérdezte, és incselkedő pillantást vetett a komor, sőt, dühös arcra.
- Tudod, azt hiszem beszélgetnünk kell még arról az emlékezetes kis kirándulásodról, ami kivezetett ebből a létből. Már csak azért is, mert nem egyedül jöttél el onnan - mondta halkan Eris, és előrefordítva fejét intett Felonnak, hogy gyorsítson.
- Ha mindezzel végeztünk, be kell majd mutatnom neked valakit, Zenit! - kiáltotta még, és hagyta, hogy a csatamén rázós ringatása betöltse a gondolatait, ahogy száguládás közben már a táblákat kereste szemeivel.
A történtek még őt is meglepték...Szerette volna, ha nem kell túl sokat beszénie erről, amíg nem muszáj. Bár Zenitnek tényleg előbb-utóbb muszáj lesz beszélni erről. Aztán remélhetőleg kitalálnak valami együtt. Remélhetőleg.
De talán Evenionnak is joga lesz ahhoz a találkozáshoz, amit Zenitnek beígért..... |
Zenitnek elég volt egy pillanatra lehunyni szemeit és rekord gyorsasággal pörgette végig az emléket. Már ezerszer megtette, minden apró részletet megfigyelve és áttanulmányozva, mégsem jött rá semmire. Most azonban össze kellett szorítsa állkapcsát, ahogy a válasz magától jött a szájára.
- Mintha a múltba csöppentem volna... valakinek az emlékein keresztül. - suttogta szinte alig hallhatóan maga elé és pillanatokon belül az összes szőrszála az égnek állt, ahogy hirtelen értelmet nyertek a dolgok.
Zenit gyorsan bocsánatot kért Anduryától és Eris után ügetett, de nemigazán siette el a dolgot. Hirtelen volt mit átgondolnia.
Nem feledheti a múltat. Akármennyire is lenne jó, nem teheti, mert az túlságosan befolyásolja a jelenét és a jövőjét. A Sötét NagyÚr tagadhatatlanul megváltoztatta. Az az idő, amit egy testben töltöttek el, megmásíthatatlan.
Keserű lett Zenit szája, ahogy a gondolatmenet rekordgyorsasággal ért értelmet. Szerette volna csak lassan végiggondolni, hogy beleköthessen valahol, hogy ne kelljen elfogadnia, de a tény, hogy nem a saját, hanem a NagyÚr szemeivel látta a gyönyörűen csillogó tavat, a festőien szép kék eget és azt a nemesen, fényesen és hívogatóan a tóparton álló pegunit...
Szörnyű undor kerítette hatalmába... Nem akart emlékezni! Idővel vajon mindenre pontosan fog emlékezni? Vajon mindent tud, csak az elméje ravasz mód elrejti előle? Nem akart emlékezni... Tényként tudni, hogy mi történhetett a családjával, teljesen más volt, mint konkrétan, lelki szemei előtt látni. Nem akart erre emlékezni. Sosem akarja látni, ahogy véget érnek!... Soha!!!
Határozottan gyorsított léptein. Már nem akarta megfejteni az eddig oly' csábítón, a levegőben lengedező emléket. El akart menekülni előle!
Szinte dühösen fékezett le Felon mellett. Kellett volna, de nem csillapodott. Orrlyukai remegve tágultak ki, majd szűkültek össze, ahogy tájékozódott és persze fortyogott magában.
- Arra - bökött orrával a megfelelő irányba. |
Andurya lassan megcsóválta a fejét.
- Nem, a kórházban eltöltött időm alatt egyszerűen szóra jöttél, mikor kiderült, hogy ismerlek. Hakima általában megtartja magának, amit a betegeiről megtud....De ezt különösnek találta, és mivel kevésbé ismeri a birodalmi vidékeket és mágiákat, mint én, kikérdezett. De ő annyit mondott csak eleinte, hogy azt hitte, Odaátról kell visszahozzon, de te nem ott voltál, hanem egy másik helyen....Örült a sikernek, de nem értette mi is történhetett veled.
- Zenit! - kiáltotta hívogatón Eris, a pegunit keresve kifordulva Felon nyergéből - Kérlek segíts egy kicsit! Te jobban ismered a helyet, mint mi....Bennem is összefolynak az emlékek....Hogy van az út a táblákhoz? |
*Nautilusz sejtette, hogy érzékeny témához kerültek, így váltott egy gyors pillantást Zenittel és előrébb ügetett.*
- Én sem gondoltam volna, dehát az Élet útjai kifürkészhetetlenek - *terelt először szándékosan, de nem akart nem válaszolni.* - A dolgok, főleg velem kapcsolatban nemigen maradnak rejtve, akármennyire is lenne néha az a legjobb. |
Unottan szállt a magasban, messze a kis csapat felett. Ő volt az egyetlen, aki inkább felszállt, mert szerette volna, ha senki sem látja és zavarja.
Annyira hiányzott neki ez a kapocs a gazdájával....Most ki akarta élvezni minden másodpercét és mélységét.....
De sárkányérzékei minden idegszálával a sötét mélységet fürkészte, messze maguk előtt.
- Én is. Bár nem hittem volna, hogy ily hasonló körülmények közt találkozunk.... - mondta kesernyés mosollyal, ahogy felzárkózott Zenit mellé.
Egy ideig némán lépkedtek egymás mellett, aztán Andurya halkan megszólalt:
- Hakima valami különöset mondott rólad.....a nagy csata utáni sérülésedről. |
*Meglepetten fordult a hang irányába és amint felismerte annak a tulajdonosát, kényszerítette magát az emlékezésre és feledésre is egyszerre.*
- Örülök, hogy épségben láthatlak - *szólt tisztelettel, de tiszteletteljesen.* |
Eris lassan, iszonyatosan lassan tért magához, és nagy nyögéssel felállt a lábaira, bár örült neki, hogy legalább három-négy lény tartja valamilyen tagjával.
- Légyszíves, ne engedjetek el - motyogta elhaló hangon, és szédelegve körülnézett.
- Ajaj......Micsoda zaj! És semmivel sem érzem jobban a Mágiát....Azt hiszem ezen a túrán nekem látjátok majd legkevesebb hasznomat - mosolyodott el vérszegényen és fejfájósan - Sosem hittem volna, hogy ennyi lényem van.....Valahogy sosem vettem számba....
Az erisziek összenéztek, és aggodalmuk ellenére ki-kiült az arcukra pár elfojtott mosoly. Úgy tűnt a Boszorkányúrnő éppolyan, mint volt. Vannak dolgok, amik sosem változnak.
- Ha fel tudsz ülni valamelyikünkre, azért megpróbálhatunk menni - mormolta Draugherit, Eris szemeit nézegetve izzó pillantással.
- Legföljebb Felonon! Ha hajlandó vinni! - tiltakozott Eris meglepően elszántan, állva a sárkánylény tekintetét. Hát igen, gazda és lénye......
- Megoldható, hogy vigyünk - zengte békésen egy hang, és Vino láncai könnyedén Eris derekára tekeredtek, feltették az úrhölgyet Felon nyergébe, majd lassan elindultak, összeszokott kettősként.
- Vino...azért nem kell folyamatosan tartani - motyogta Eris zavarodottan, és egy árnyalatnyit indigós arcokkal......
- Ha jobban leszel, elengedlek - ígérte békítőn az egyszarvú, leplezve Eris szégyene feletti mosolyát.
- Rég találkoztunk - villant Andurya sólyomszeme Zenitre, miközben az erisziek laza alakzatot vettek fel a gazdájuk körül, és lassan elindult a kis karaván. |
*Bólintással válaszolt a kedves hangú peguninak és ragyogó szemmel nézett végig a díszes társaságon.*
- Más, igaz? - *kérdezte Nautilusz félrevonva Zenitet.*
- Csodásan békés - *válaszolta őszintén, elgondolkodott tekintettel.* |
 - Nem kell félned, Zenit! A Boszorkányúrnő velünk beszélget - válaszolta egy simogatóan kedves, meleg hang a fehér peguninak.
Szerencséje volt, hogy nem ment messzire, így nem kerülhetett veszélybe a háló újrafelépülésekor.
Sarrissima ugyanis egy új pegazusnak tűnt a néhány perccel ezelőtti külsejéhez mérve: szárnyain pislákolva kezdtek újra feltűnni a csillagok, éppen úgy, ahogy a nyári égen, a napnyugta utáni mély, bársony feketeségben ébredeznek a valóságban. Tollai simák voltak, teste halvány, lágy fényessége újra sima volt és ép.
De a legmeglepőbb az az elemi erejű, átható békességes nyugalom volt, ami a kitisztult szemű pegazusból áradt.
Nem mintha társain nem látszott volna, hogy felborult világrendjük végre helyreállt.
De a csillagkanca volt köztük jelen pillanatban a legszelídebb, és az, ahogy szinte kiragyogott közülük, mindennél beszédesebb bizonyíték volt: az erisziek ereje újra a régi. |
*Ijedten rezzent össze a többiek viselkedésére és megrettent, ahogy Erist látta lefordulni a nyeregből. Azonnal közelebb ugrott, de szerencsére nem volt szükség rá.
Némán, egyik lényről a másikra nézett, majd fel-felpillantott Erisre.
Meglepte a hirtelen fordulat és nem tudta hová tenni az erisziek viselkedését. Restellte volna megkérdezni, így inkább csak Zenit után lépett.*
*Nem sokkal Eris mellett volt. Miután kicsit elcsendesedtek a dolgok, halkan kérdezte:*
- Minden rendben? |
 Olyan gyorsan történt.....Az egyik pillanatban Felon Shadow-n készülődött a következő lidércnyomásra, a következőben viszont Vino épp időben utánakapó láncai közt feküdt, és kezeivel úgy szorította a mellkasát, mintha új szíve kirobbanásától félne...
- Ez.....ez...nem lehet! - köhögte, miközben kínosan kapkodott levegő után.
Akkor érezték meg a többiek.....
Az összes eriszi összerándult, és percekig mintha magukon kívül lettek volna, tomboltak, zavarodottan ágaskodtak, vagy meredt szemekkel kapkodták a levegőt.
Minden megtelt tartalommal és hangokkal.....
- Sacra - suttogta Eris éjfekete szemekkel, és rémülten nyúlt volna a semmibe lénye után, de már abban a pillanatban tudta, hogy nem lesz oka aggodalomra.
- Steel - suttogta még halkabban a Boszorkányúrnő, aztán elmerült a hangon ezrei közt..... |
[324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lilina kissé megrettent, és lassított vágtáján. Végül teljesen lefékezett, és már csak vontatott lépésekkel közeledett... aztán észrevett két alakot, s mintha ló alakjuk lett volna. Talán Razor vagy Machos az. Erőt vett magán, nyelt egy nagyot, majd eltökélten átlépett a határon, és belépett a Sötétség Birdalmába.*
- Nem kell félned, Zenit! A Boszorkányúrnő velünk beszélget - válaszolta egy simogatóan kedves, meleg hang a fehér peguninak.
Olyan gyorsan történt.....Az egyik pillanatban Felon Shadow-n készülődött a következő lidércnyomásra, a következőben viszont Vino épp időben utánakapó láncai közt feküdt, és kezeivel úgy szorította a mellkasát, mintha új szíve kirobbanásától félne...