Súgó

Témák:	Hozzászólás (Utolsó)
A dombok közt fújó erős szélben Napsugár az egyik dombról elrugaszkodva belekerült ebbe a "szélhálózatba".Élvezte, hogy küzdhet a széllel, ugyis  szokott vissza félvadsághoz, de már megtanult mindent, most csak élvezni akarta a szabadságot.	57 (2011.05.29.)
A dombok között fakadó forrás partja Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája. 'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt. -Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.' Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen.	750 (2011.05.29.)
A dombok közt nyugvó csöndes tó partján  *Mithrandir leereszkedett a tó partjára, és inni kezdett a friss, hűs vízből. Nagy kortyokban itta a tó vizét, mivel nagyon szomjas volt: lassan két napja, hogy nem ivott...*	138 (2011.05.29.)
A dombok lábánál Pokoltűz idáig kergette egyik betolakodóját de itt elvesztette monyomát dűhösen kiálltott -Hol  van? Hol van?? Dühösen dobbantott, fejét a magas ba emelte háthe megérzi a szagát! De nem !!!Megint fölkiáltott!! -Hol van ?	132 (2011.05.29.)
A "Nagydomb" tetején Fényvihar a Nagydomb tetején állt. A csatán merengett. 'Mindnyájunkban mély nyomokat hagyott...Talán (remélem) nem felejtjük el soha....' Ő, csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg. De társai sokáig jártak a fejében. És a csata mozzanatai is....	310 (2011.05.29.)
A dombok közt nyugvú csöndes tó partján Crystin magányosan lépkedett a csendes, nyugodt vizű tó partján. Bátyja, Shine ezúttal nem volt vele, hogy baj esetén megvédhesse őt, így Crystin most sokkal óvakodóbb és félénkebb volt, mint máskor. Némán ballagott a tó mellett, a sima, rezzenéstelen víztükröt figyelve, mikor hirtelen egy apró, különös fordrot vett észre, ami felborzolta az addig nyugodt tó felszínét. Crystin megállt és gyanakodva kezdte szemlélni a vizet... de nem nézhette sokáig. A tóból hamarosan egy polipszerű kar vágódott ki, és tapogatózva csapkodott a parton. Crystin ijedten hátrált el a víztől...	96 (2011.05.29.)
Egy széles völgyben Könnyedén lassított, és megállt. Messzire vágtatott az erdőből idáig, és mostmár pihenni akart. Nagyot szusszantott, és kihúzva magát körülnézett. Szép volt itt.....Ha kicsit magányos is... - Anhar! Üdv! - nyihogta vidáman, és ledobbant a majd' kétszer akkora kanca mellé. Becsukta nagy szárnyait és ő is körülnézett. - Hm....Elég unalmas itt - jegyezte meg, mert valóban senki sem háborgatta a vidék csendjét. Danahar a kalandokhoz szokott.....meg a veszélyhez.   Mosolyogva hallgatta a másik lényt. - De szép! - felelte nyugodtan. Aztán mosolygott. Tetszett neki az itteni béke. Hirtelen hátracsapta a füleit, és megfeszült. Nagyokat szippantott a levegőből, majd ellazult... - Jönnek - jegyezte meg nyugodtan. Vadul fújtatva, dühös tűzzel a szemében vágtatott épp a két kanca felé.        Nyugodt arccal, de félelmetes tempóban vágtatott Fúriot után, szemeiben vad lobogással.       - Üdv! - kiáltott messziről a két ménnek, mire mindkettő csúszva fékezni kezdett.	158 (2016.08.29.)
Egy dombok között megbújó barlangban Annyira nevetett, hogy már fájt az arca és alig kapott levegőt. Próbált szólni a többieknek, hogy ugyan hagyják már abba, mert mentem elájul, de azok mintha csak élvezték volna vergődését, eszükben sem volt abbahagyni.    Végül nem bírta tovább, először az oldalára borult, majd továbbgördült a hátára és mind a négy patáját az ég felé fordítva nevetett, mintha csikizték volna.   - Kérlek…. Ne… nem bírom… hagyjátok abba…! - zihálta, minden egyes szót úgy kellett kipréselnie magából.   De választ már nem kaphatott, mert egy világokat megrengető villámlásra riadt fel. Hirtelen azt se tudta, hol van. Szemeit erőltetve nézett körbe és lassan sikerült kivennie egy-két konkrét dolgot. Már emlékezett. Egy dombok között elrejtett barlangban feküdt, összegömbölyödve, szárnyait magára terítve, hogy kevésbé fázzon. Egy nyári estéhez képest kifejezetten hideg volt.   Kibambult a barlang száján a végtelen éjszakába. Annyi idő telt el. Vajon mi lehet velük? Hova sodorhatta az élet az ő legjobb pegazus barátját, Asylont és az ő egyetlen Evenionját? Bár az emlékezete az évek során egyre tompult és már nem emlékezett annyira pontosan közös kalandjaikra, tudta, hogy az érzés, amit belül érzett, sosem fog megváltozni, akárhogy is változzanak az idők és akármennyire is távol kerüljenek egymástól.   - Remélem nagyon vigyázol rá, barátom.	51 (2023.10.28.)