|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.18. 14:37 - |
 *Mithrandir leereszkedett a tó partjára, és inni kezdett a friss, hűs vízből. Nagy kortyokban itta a tó vizét, mivel nagyon szomjas volt: lassan két napja, hogy nem ivott...* |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
----------------------------------------------------------------------- |
- Akkor szerencséd volt - mormogta kelletlenül, és lenyalta akairól a vízcseppeket. Szinte unott lassúsággal lépdelt ki a partra.
- Nekem épp elég lényhez volt balszerencsém. Nem mindenki olyan kedves vagy értelmes, amilyennek előre látszik - morogta még fintorogva - Talán egy birodalmat sem szabad a lakói alapján megítélni. Amilyen jó helynek tűnt Simbel, míg kutattunk, annyira.........nevetséges lényekkel hozott össze eddig a Sors...vagy inkább balsors.... |
 -Nem olyan régen érkeztem a birodalomba!Eddig sajnos még nem volt alkalmam más lényekkel találkozni!-válaszolta.
Firának nagyon tetszett, hogy egy ilyen félelmetes, de különleges lénnyel találkozott, aki belülről már nem is annyira ijesztő, csak meg kell ismerni. |
 Danduin nem válaszolt az udvariasságokra, hanem oldalra biccentette a fejét, és alaposan végigmérte a kancát és környékét.
- Miért vagy itt egyedül, Fira? |
Elmosolyodott.Nem számított a kérdésre.
-Én egy mágusló vagyok!Nem ebben a birodalomban születtem!Elhagytam régi hazám, mert....-elhalkult a hangja, de gyorsan folytatta-....mert meguntam az ottani életet!
-Sohasem találkoztam féllénnyel!Pedig az afraiak között is vannak!Örülök, hogy összefutottunk! |
Danduin vállatvont, és a mozdulat addig hullámzott végig testén, míg szárnya is meg nem mozdult. A gigantikus, szürkésmintás vitorla felé fordult tekintete, ahogy halkan, kifejezéstelen hangon felelt:
- Afféle féllény vagyok, peguni és sárkány közti átmenet. Messziről jöttem, de az a hely nem volt az otthonom - halt el halkan mormogó hangja. Egy időre csend lett, majd a négy vörös szem újra a lófélére szegeződött.
- Te ki vagy? - vegyült élénk kíváncsiság első ízben a nyugodt hangba. |
 Mégegyszer végignézett a lényen.
-Mondd, milyen lény vagy Te?...És honnan jöttél?...-kérdezte-....Ha nem sértelek meg a kérdéseimmel!
Fira elég közvetlen lény volt, de egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy jó ötlet volt-e így kezdeni a beszélgetést!
|
Danduin csak ekkor egyenesedett fel, kihúzva magát a vízparton. Még egyszer végigmérte a lényt, majd kicsit meghajtotta a fejét neki.
- Üdv. Engem Danduinnak hívnak - mondta nyugodt hangján. |
A félsárkány arcát nézte.Fira sosem ítélt senkit külsőre.Már inkább tartott tőle, mint félt.Ha meg akarta volna támadni, már megtámadta volna.
Fira apró, de őszinte mosolyt engedett el az arcán.
-Üdvözöllek!A nevem Fira!-mutatkozott be-Afrai vagyok!-tette hozzá.
|
Danduin mind a négy szeme rezzenéstelenül figyelte a feltápászkodó lóféle valamennyi rezdülését. Meg sem moccant, még ki sem húzta magát, csak feszülten figyelt.
Vajon mit fog tenni a lény?
Csend hullott rájuk. Moccanatlan, néma, tökéletes csend.
Betöltötte a környéket.
A tó környékén csend honolt, egyedül a hűvös, gúnyos tavaszi szellő járta táncát a vizet borzolva, halkan duruzsolva...a két szobor meg nézte egymást.... |
Egy gyönyörű zöld tisztáson járt épp, mikor meglátta szüleit.Boldogan ügetett feléjük, de ők rá sem hederítettek.Kedvesen szólogatta őket.A hozzáképest még hatalmas lófélék csak közönyösen beszélgettek tovább.Fira szólongatása egyre kétségbeesettebb lett.Az ég kezdett elsötétülni.Mindhárman az égre kapták a tekintetüket.A szülők kétségbeesetten kezdtek toporzékolni.Fira nem tudta mit tegyen.A semmiből az égen egy fekete felhő tűnt elő.A felhő közeledett és szép lassan ki is rajzolódott néhány sárkány alakja.Nem felhő volt az, hanem egy óriási feketesárkány-csapat.A két felnőtt menekülni kezdett.Szinte átrohantak Firán, mintha ott sem lett volna....mert számukra nem is volt ott.Ekkora Fira rájött, hogy ebből a világból semmit nem érzékel, csak látja mi történik.Nem érzékeli szülei hangját, érintését, a közeledő vad sárkány csapat égető tüzét.....Csak látja, ahogy.....
Hirtelen felkapta a fejét.Szuszogva nézett körbe.Minden nyugodt.Csak a szél fújdogál.Sehol egy árva lélek.Vagyis....Tekintetét odakapta a félsárkányra.
Megijedt tőle, tartott tőle, de nem annyira, hogy meneküljön.Lassan felállt inkább arra ügyelve, hogy zajt csapjon, hogy észrevegyék.Talán ha óvatoskodna, akkor lenne nagyobb bajban.Bízott saját erejében és magabiztosságában.Félt a sárkánytól, de nem ítélte el.Félt tőle, de ő sosem a külsővel foglalkozott....
Megállt a fa mellett.Nem tudta mit mondhatna. |
Egyáltalán nem illett lóhoz, vagy bármi lóféléhez az a mozgás, ahogy előkúszott-tekergett a sűrűből. Danduin sokak számára lehetett rémítő, groteszk vagy torz, de ő a maga részéről nem érezte ennek szükségét. Tudta, hogy hogyan gondolkodnak róla általában - de igyekezett jól élni az életét, és jól is érezte magát a bőrében. A maga módján kiegyensúlyozott lény volt.
No persze a létezés ezen formája elvárt tőle némi keménységet. Ashronnar nélkül ugyan szelídebb viselkedést engedett meg magának.....de mégis megdermedt egy lépés közepén, ahogy a fa alatt mélyen alvó idegent észrevette. Az óvatosság azt diktálta, hogy legyen nagyon észnél! Épp elég sárkányvadásszal találkoztak már életük során, akik az extravagáns trófeát látták csak bennük...Némelyikkel pedig ugyancsak meg kellett küzdeniük, mire széttépték!
De a lény percekkel később sem moccant meg, és Danduin extra érzékei sem jeleztek semmit. Sem a fakó, csíkosssörényű lóféle, sem a környék felől.
A sárkánypeguni lassan lehiggadt, és nesztelenül a vízhez tekergett. Innia kell! Sokat kibír a magafajta, de nem mindent! A szomjúsága pedig lassan elviselhetetlen volt.....
Mohón, nagy kortyokban esett a víznek, de azért négy parázsló szemét a lófélén tartotta közben. |
Fira csendes, alig észrevehető lépésekkel közeledett a dombok közti tó felé.Fáradt volt.Tegnap este hosszú utat tett meg, hogy eljusson végre a Birodalomba és annak is erre a pontjára.Komótosan lesétált a partra.Lehajolt és belekortyolt a hideg vízbe.Érezte ahogy torkán végighalad a víz és ahogy egész testét átjárja a hidegség.Megremegett.Talán megbetegedett?Nem.Az nem lehet.Csak a fáradtság.
Fira körülnézett és megbizonyosodott arról, hogy senki sincs a közelben.Letelepedett egy fa tövébe, lehajtotta fejét és ahogy lehunyta szemeit, máris mély álomba zuhant. |
 Aprót felsóhatott, s tovább követte a kis csapatot.
Izgult, nehogy láb alatt legyen, így is van elég gondjuk az eriszieknek, és azzal is gondban volt, hogy mi lesz, ha egy csillagfénylény a Rémségek Szigetére kerül... |
 Aranypata szemeibe nézett, és őszintén kimondta amit gondolt:
- Nem tudom mi vár ránk a Fővárosban...... |
Egy pillanatra lelassított, de aztán folytatta a vágtát Ceuron mellett.
-Lehet, hogy nekem is el kéne mennem?Nem kéne titeket zavarni!És lehet, hogy a Fővárosban is csak útban leszek! |
 Lionelf csak biccentett a máguslénynek, mikor az távozás mellett döntött, de mikor Alisar kellő messzeségbe került, gondolatban még utánaüzente:
'A Szigeten most tombolhat a varázs és a parázs veszekedések....Jobb, ha nem jössz, vorstandi lényként......Jó szerencsét'
- A következő megálló a tengerpart! - nyerítette, és vágtázni kezdett, de ügyelt rá, hogy együtt maradjanak. |
*Alisar gondosan ügyelt rá, hogy Lionelf mellett maradjon, miközben megindultak előre. Némán végignézett a kis csapaton és arra a döntésre kellett jutnia, hogy aligha van szüksége most Lionelfnek őrá. Az ünneplés most szívük joga, de magát valahogy nem tudta beleképzelni a képbe, így hát lemondóan sóhajtva fordult vágta közben Lionelfhez.*
- Azt hiszem Lionelf, nekünk most el kell válnunk. Örültem, hogy összefutottunk a Tengerparton és remélem, találkozunk még. A legjobbakat kívánom mindnyájotoknak. - *búcsúzott végül és kivált az alakzatból. A távolból még egyszer végigfuttatta pillantását a kis csapaton, majd eltűnt a sötétben.* |
Aranypata könnyed vágtában követte a csapatot, hátul.
Nem akart teher lenni a többieknek, így csöndben, odafigyelve, hogy hova lép, de azért elgondolkodva vágtatott Lionelfék mögött. |
Ceuron már majdnem kimondta, de az utolsó pillanatban észbekapott, és visszanyelte a szavait....
Elbűvölő, hatalmas szemekkel, kibírhatatlanul bájos mosollyal fordult Lionelf felé.
Lionelf elszörnyedve, undorodó fintorral nézett Ceuronra, és gyorsan elfordult tőle. Ez az arc kibírhatatlan volt számára, hiába nézett eddig a pegazusra gúnyosan, várva, hogy az mondja ki, a trükk nem vált be...
Körülnézett a kis csapaton, majd csakazértis elmosolyodott, és elkiáltotta magát:
- Indulás!
Azzal felágaskodott, nyerített egy harsányat, és kilőtt a dombok közül!
A többiek meg utána.... |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Mithrandir leereszkedett a tó partjára, és inni kezdett a friss, hűs vízből. Nagy kortyokban itta a tó vizét, mivel nagyon szomjas volt: lassan két napja, hogy nem ivott...*
Danduin nem válaszolt az udvariasságokra, hanem oldalra biccentette a fejét, és alaposan végigmérte a kancát és környékét.
Mégegyszer végignézett a lényen.
Aranypata szemeibe nézett, és őszintén kimondta amit gondolt:
Lionelf csak biccentett a máguslénynek, mikor az távozás mellett döntött, de mikor Alisar kellő messzeségbe került, gondolatban még utánaüzente: