|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 22:51 - |
 Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
'Itt jó lesz.' Finoman leengedte Razort a fűre úgy, hogy kényelmes lehessen és a vizet is elérhesse. A lánggömb ellobbant és eltűnt.
-Hát, öcskös, jó pihenést. Még látjuk egymást. Aztán meggyógyulj! - mormolta még mindig ájult társának. 'Túl gyenge. Még egy kutya is kivégezhetné így' gondolta keserűen. Így húzott köré egy mágikus kört, ami megvédi az ártó szándékoktól, de csak addig létezik, míg a belezárt egyénnek szüksége van rá, majd nézte egy darabig. 'Megmarad.'
Azzal széttárta szárnyait és vissza-visszanézve tovatűnt az égen. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
------------------------------------------------------------------------ |
Triopo fogait kivillantva vigyorgott Kryanna boldogságát látva. Őt nem zavarta a fiatal pegazus mágiája. Ha valakinek majd problémája lesz vele, szóvá teszi.
Egy mély morajlás közben felszökkent a levegőbe, onnan kiáltott le a kancának.
- Aztán ne maradj le!
Ahogy kimondta az utolsó szót, kilőtt a Főhadiszállás felé. |
Kryanna hatalmasra nyílt szemeibe élet kölötözött, és bizonytalan remény, aztán valami elsöprő erejű, ragyogó öröm, és hangosan felkacagott.
- Indulhatunk! Indulhatunk! - ujjongta, és észre sem vette, ahogy körülötte forró hullámokban vibrálni kezd a levegő.... |
- Ha van bátorságod velem jönni, természetesen igen - válaszolta egyszerűen Triopo, mintha ez lenne a világ egyik legkézenfekvőbb dolga.
Hátát felpúpozta, szárnyait átmozgatta és kinyújtóztatta végtagjait.
- Nos akkor hát? |
Kryanna bizonytalan, reménykedő szemekkel bámult bele Triopoéba.
- Tényleg magaddal vinnél? - kérdezte halk, remegő hangon. |
Triopo hagyta, hagy beszéljen Kryanna. Miután a fiatal pegazus elhallgatott, továbbra is csöndben maradt, de a mostani csönd nem volt kínos.
Amikor visszafordult a kancához, fejét leengedte a földre és nagy szemeivel fürkészőn figyelt, némán.
- Rendben van. Akkor gyere velem a Főhadiszállásra. Ott megismerkedhetsz néhány veled korabelivel és néhány érdekes mágiájú lénnyel. Ha mersz kérdéseket feltenni, biztosan válaszolni fognak. De előtte bizonyítanod kell, hogy megfelelsz-e, hogy érdemes vagy-e a tudás birtoklására. Idővel majd rájössz: ez a legnagyobb hatalom. |
Veszekedést várt, vagy minimum egy megróvó dörgedelmet. Nem azt kapta.
Lassan lehiggadt, és szégyenkezve, elkeseredetten lehajtotta a fejét.
- Nem találom a helyem. A mágiám nem olyan, mint a csikóké, akikkel felnőttem. Nem akartam többé velük lenni...Az anyám és a többi eriszi pedig nem enged a Fővárosba.....Egyedül vagyok....és nem tudom miért - mondta halkan, cérnavékony hangon. |
Triopo tekintete egy pillanatra megváltozott, azonban továbbra is a fiatal pegazust szemlélte. Csöndben maradt, nem válaszolt. Erre nem is igen volt mit.
Szárnyait lassan a helyükre igazgatta és feltápászkodott. Elfordult Kryannától és a forráshoz ment. Jólesőn kortyolgatott a kellemesen hideg vízből és megrázta magát. |
 Kryannában hirtelen, figyelmeztetés nélkül pattant el valami.
- Már mondtam, hogy nem jártam igazán másfelé! Itt ragadtam! A figyelmetlenséget okozta a sérülésed is? - szúrt oda a sárkánynak gonoszul, és a patak felé pillantott, amit az imént még vörösre festett....valami...... |
*Megértően bólintott.*
- A Tengerpart, a Mező, a Rét, a Sziklák, Havas hegyek nem érdekelnek? Vagy csak még nem jutottál odáig? |
Kryanna elfintorodott.
- A szavamat adtam anyámnak, hogy veszélyes helyre, mágikus töltéssel rendelkező tájra nem megyek. Úgyhogy itt, a dombok közt vagyok már hónapok óta. Előtte meglátogattam az erdőt, de az zsúfolt hely..... |
*Jobbnak látta nem feszegetni tovább a témát.*
- És sokfele jártál már? - *érdeklődött tovább.* |
Gyorsan és határozottan megrázta a fejét.
- Nem, köztünk nem szokás a másik lényt egyedi varázs miatt kiközösíteni! És egyébként is én jöttem el - tette hozzá halkabban.
Eltüntette a varázst, és becsukta a szárnyát.
- A felnőttek egyelőre nem segíthetnek nekem - mondta szigorúan, érzelemmentes, komoly hangon, mintha egy nehezen belátott, de már elfogadott tényt mondana ki. Vállatvonva folytatta:
- Egyelőre nem szoktam sokat vagy hosszan varázsolni. Inkább csak utazom..... |
*Szemeiben kíváncsiság csillant a különleges mágia láttán.
Közelebb kúszott a fiatal pegazushoz és orrlyukai kitágultak, ahogy tanulmányozta a varázst.*
- Tudnod kell, hogy bármiféle különlegesség nehézségekkel jár. Nem lesz egyszerű kiismerned a mágiádat és valószínűleg hosszú időbe is fog telleni. A legjobb lenne, ha valakit, akiben megbízol, és akinek legalábbis egy kicsit megegyezik az eleme a tiéddel, megkérnél, hogy segítsen - *kezdett beszélni és rajongva figyelte a varázslat minden egyes kis rezdülését.*
- Nem egyszerű rendhagyó mágiával bírni. - *suttogta ismét. Pillantását elszakította a varázslatról és Kryanna arcát kezdte fürkészni.* - Nem bántanak emiatt, ugye? |
Zavartan simította le tollait.
- Néha távol kell maradni - mondta halkan - Éppen azoktól, akiket a legjobban szeretünk.
Kinyújtotta egyik szárnyát, ami felett egy pillanattal később hullámzón rebegett a levegő, mintha egy kis fordított vízesés csorogna átlátszón az égbe.
- Felébredt a varázslatom, de senki sem érti miféle.....Erisziek közt a tűzmágusok értettek még meg a legjobban, de velük sem vagyok egy! - mondta ki legnagyobb fájdalmát panaszos, éles hangon. |
*Csendesen és halványan mosolyogva hallgatta a pegazust.*
- Ne felejtsd azt el, hogy sosem vagy egyedül. A szeretteid mindig veled vannak.
*Fejét pihenésképp leengedte a földre és onnan nézett továbbra is Kryannára.*
- Én azt hiszem, maradok a szerencsés véletlennél. |
Kryanna kicsit meglepetten nézett fel, mert különösek voltak a kérdések.
- Persze, hogy több, mint véletlen! Az erisziek össze kell tartsanak, a Rémségek Szigetén kell éljenek. De a fiatalokat, például engem is, elküldték! Persze megszabták, hogy csak biztonságos vidékekre mehetünk, mint ez is. Ha nem küldenek el, épp most, nem találkozunk. De ez azért különös.....a gazdánk bajban van, vagy legalábbis valami baj van, és minket elzavarnak.... - mormolta elkomorodva.
Aztán elmosolyodott.
- Szerinted nem kellene meglepődnöm azon, hogy épp akkor találkozom Veled újra, amikor a többiektől elküldenek? Annyi eltelt idő után épp most alakul úgy a Sors, hogy találkozunk?? Mikor kicsit magamra maradok...? |
*Ahogy hallgatta Kryannát, mintha évszázadokat öregedett volna, szemei megfáradtan csillogtak.*
- Ezt úgy értsem, többnek tartod, mint véletlennek a mostani találkozásunkat? - *érdeklődött visszafogottan.* - Vagy ha nem, akkor hogy értetted az utolsó mondatodat? |
Töprengve és bátortalanul nézett a sárkányra, majd a tollra, majd újra a sárkányra, aztán csak felemelte a régi ajándékot.
- Szerettem volna tudni mikor látunk újra, de Anya és a többiek...olyan különösek lettek - mormolta, a nagy tollat forgatva szárnyai közt.
- Azt hiszem köze lehet mindennek a gazdánkhoz és ahhoz is, hogy elengedtek.....Nem hittem volna, hogy pont most és pont így látlak újra.... |
*Ép szárnyával legyintett.*
- Ugyan, ne okold magad! Ha valaki, akkor Én, csakis Én vagyok ezekért a felelős.
*Meglepetten nézett a tollra és valami belső melegség töltötte el. Hát mégis megőrizte. Először a tollra nézett, majd Kryannára, míg végül a pegazuson állapodott meg tekintete.*
- Már miért kérném vissza? - *kérdezte csendesebben.* - Az a Tiéd. Örökre. |
[750-731] [730-711] [710-691] [690-671] [670-651] [650-631] [630-611] [610-591] [590-571] [570-551] [550-531] [530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit finoman talajt fogott, majd körülnézett. Itt a fű óriásira, dúsra nőtt, puha volt, ráadásul a víz itt épp csak kezdődött, nem önthetett ki és olyan kicsi volt, mint valami legelőket tápláló folyó miniatűrája.
Kryannában hirtelen, figyelmeztetés nélkül pattant el valami.