|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.30. 23:15 - |
Annyira nevetett, hogy már fájt az arca és alig kapott levegőt. Próbált szólni a többieknek, hogy ugyan hagyják már abba, mert mentem elájul, de azok mintha csak élvezték volna vergődését, eszükben sem volt abbahagyni.
Végül nem bírta tovább, először az oldalára borult, majd továbbgördült a hátára és mind a négy patáját az ég felé fordítva nevetett, mintha csikizték volna.
- Kérlek…. Ne… nem bírom… hagyjátok abba…! - zihálta, minden egyes szót úgy kellett kipréselnie magából.
De választ már nem kaphatott, mert egy világokat megrengető villámlásra riadt fel. Hirtelen azt se tudta, hol van. Szemeit erőltetve nézett körbe és lassan sikerült kivennie egy-két konkrét dolgot. Már emlékezett. Egy dombok között elrejtett barlangban feküdt, összegömbölyödve, szárnyait magára terítve, hogy kevésbé fázzon. Egy nyári estéhez képest kifejezetten hideg volt.
Kibambult a barlang száján a végtelen éjszakába. Annyi idő telt el. Vajon mi lehet velük? Hova sodorhatta az élet az ő legjobb pegazus barátját, Asylont és az ő egyetlen Evenionját? Bár az emlékezete az évek során egyre tompult és már nem emlékezett annyira pontosan közös kalandjaikra, tudta, hogy az érzés, amit belül érzett, sosem fog megváltozni, akárhogy is változzanak az idők és akármennyire is távol kerüljenek egymástól.
- Remélem nagyon vigyázol rá, barátom. |
[51-32] [31-12] [11-1]
Golden Green alig hallotta a másik lény szavait. Kimeredt szemekkel nézett hol az egyik, hol a másik irányba a járatban, aminek a falánál hevertek. És lassan elfogta az ezerszer erősebb rettegés, mint korábban bármikor a viharban....
- Nem hiszem el - suttogta.
Aztán szerencsétlenkedve, nehézkesen talpra kecmergett és belebámult a kürtőbe, ami lehozta őket. Csaknem tovatűnőben volt a sziklák közt....
- Hát persze - motyogta az öreg lény - Menedéket kértem....És a varázs azonnal válaszolt....
Golden Green megfordult, és rettegő, iszonyodó szemekkel ránézett a még mindig névtelen pegunira.
- A földalatti barlangrendszerbe hozott a varázs - nyögte ki lesújtva, összeszorult torokkal. |
Zenit, ahogy érezte, hogy eltűnik a lábuk alól a talaj, széttárta szárnyait. Ám ezzel két hibát is vétett: egyrészt elengedte Goldent, aki így azonnal eltűnt a sötétben, másrészt a szárnyaiba úgy belekapott a szél, hogy először felrántotta magával, majd egyenesen belevágta a sötét járatba. Ezzel csak annyi gond volt, hogy széttárt szárnyakkal nem fért bele...
Szitkozódás és sziszegés közepette csúszott lefelé, egyre csak lefelé, körbe-körbe... Míg végül kiérkezett valahova.
- Vigyázz, vigyázz, VIGYÁÁÁÁZZ!! - kiabálta előre, mert érzékelte, hogy pont Goldenre fog érkezni. Látta, hogy a pegazus szinte önmagába van csomagolva, így az utolsó pillanatban, szárnyaival és patávail dobott magán egyet, ezzel elérve azt, hogy pár centivel ugyan, de a pegazus mellé érkezzen.
A csúszás végeztével fejét fáradtan a falnak támasztotta, nagyot sóhajtott és Goldenhez fordult.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, majd gyorsan, elismerően hozzátette: - Jó kis menedéket találtál! |
Goldent rémülettel töltötték el a gyorsan pergő események, és persze az is, hogy alig bírt remegő lábaira feltápászkodni, miután a fiatal peguni megmentette.
Nagyon fogyott az ereje....De olyan hideg volt a szél....
Összeszedte magát, és újra útjára engedte a fürkészvarázst. Menedéket!!!
A mágia, ami életre kelt benne, nagyon meglepte. Hihetetlen erővel fogta el a késztetés, hogy induljon egy irányba, és olyan tisztán, amit már rég nem érzett. Szinte mintha valaki az egész hasát markolná, és húzná egy irányba.
Lépésről-lépésre kellett előreküzdenie magát, minden méterért küzdve a viharral, de sokkal könnyebb volt neki így, hogy hívta magával a mágia, méghozzá egy biztos helyre.
Aztán egy lépés közepén hirtelen a varázs, egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt, szertefoszlott, de mielőtt ezt tette volna, szó szerint lefelé fordult a vonóerejével.
Goldennek megijednie és kiáltani se volt ideje, ráadásul annyira szorosan fogta a társát, hogy el se bírta engedni, amikor megnyílt alattuk a föld, és mindketten belezuhantak egy üvegszerűen simafalú kürtőbe!!!
A kürtő ide-oda tekergett, zuhanás közben jól megkavarta Golden minden tájékozódási érzékét, és sose tágult akkorára, hogy megpróbálhasson szárnyat bontani (nem mintha számára ennek sok értelme lett volna).
Aztán a kürtő hirtelen vízszintesbe fordult, és hatalmas csúszdává szélesedve hihetetlen sebességgel kilökte magából a két lényt egy sima, csúszós kőpadlóra, valami járatba.
Golden Green sok-sok métert csúszott, mire végülis dicstelenül nekiment egy falnak, ami megállította őt. Oldalt fekve. Összevissza gabalyodott szárnyakkal.... |
Meglepetten konstatálta a megállj.
Lesunyt füleit Golden irányába fordította, hogy hallja a másik szavait, végül aprót biccentett. Aztán rájött, hogy ebből valószínűleg nem sok látszódott, így ismét üvöltésbe kezdett:
- Rendben!
Alig egy pillanattal később megszólalt benne a vészcsengő: valami nagyon gyorsan közeledett feléjük!
Nem volt idő tétlenkedésre: közelebbi szárnyával ismét magához szorította az eriszit, szabad szárnyával pedig nagyot lökött magukon, hogy a közeledő (immáron felismerte, tárgy) útjából kikerüljenek. Ugrás közben persze a szárnyába bele kapott a szél, ezért jóval messzebb értek talajt, mint szerette volna és félig meg is pördültek, de legalább egyben voltak.
- Elnézést! - szabadkozott.
Gondolta, hogy belekezd a magyarázkodásba, hogy egy gyökerestül kicsavart fa próbálta megtámadni őket, de a körülményekre való tekintettel inkább későbbre halasztotta a beszámolót. |
Golden Green lesunyt fülekkel, összehúzva magát próbálta tartani a tempót.
Nagyon félt, hogy a lények utánuk erednek, de....pillanatról-pillanatra fogyott az ereje a szélben...
Megrántotta a fiatalabb lényt, megállásra kényszerítve őt, majd a fejét odanyomta a másik lényéhez:
-Nekem itt mindjárt végem! Megrpóbálok menedéket keresni! Tarts velem! - üvöltötte torkaszakadtából. |
Zenit próbált, amennyire csak tudott, nem akadályozó tényező lenni Golden számára. Ám akármennyire is próbálkozott, általában fáziskéséssel tette csak ugyanazt, amit pegazus társa kitalált. Így az egyik wight, ami mellett el akartak suhanni, véletlenül, de beletépett a sörényébe, egy másiknak pedig rátekeredett a farka vége a kardjára, amit össze-vissza lengetett. Mindketten habozás nélkül utánuk eredtek egy ideig, de végül úgy tűnt, szimatot vesztettek és elvesztek a wight tengerben.
Tágra nyílt szemekkel próbált mindenre figyelni, mindent időben meglátni, hogy életben maradjanak, de Golden érthetetlen gyorsasággal és reflexekkel reagált mindenre.
Egyik alkalommal, amikor épp felpréselődtek a barlang egyik oldalára, belebámult az eriszi arcába, hogy magyarázatot követeljen és ledöbbent! Már épp rá akart ordítani a másikra, hogy ne járassa vele a bolondot, hogy csukott szemmel rohan előre, őt is magával rántva, amikor Golden ismét mozgásba lendült és nem volt már idő arra, hogy ő megszólaljon.
Végül kiértek a barlangból. Érthetetlen módon, egészben. Ugyan kisebb nagyobb karcolásokkal és sérülésekkel, de egyben.
A kinti vihar teljes erejével rájuk zúdult, a viharosan tomboló szél majdnem leverte a lábáról, de végül sikerült talpon maradnia. Mire felocsúdott, csak azt vette észre, hogy Golden sehol sincs! Gyorsan kiterjesztette mágiáját, hogy megtalálja és nem is kellett sokáig keresnie, hiszen ott volt mellette, a földön, de nem látta, mert igazán az orráig se látott el.
Egy szökkenéssel a pegazus mellett termett, megragadta mindkét szárnyával és egy nem túl finom rántással talpra rántotta.
- Azonnal el kell tűnnünk innen! - próbálta túlüvölteni a vihar zaját.
Nem várta meg, hogy a másik válaszolhasson neki, most ő szorította egyik szárnyával magához Goldent és indult meg bizonytalan léptekkel ki tudja, milyen irányba, a lényeg úgyis csak egy volt: minél messzebb a barlangtól és új lakóitól... |
Golden Green pontosan tudta micsoda őrültséget kér, és pontosan tudta, hogy ezt kell tenniük.
Nem akarta érezni a belémaró gyilkos szellemharapásokat, nem ilyen halálra vágyott, főleg nem idejekorán...Akkor már inkább a vihar.
Szinte, de csak szinte, érezte a levegőben a mágia rettenetes megfeszülését a pillanatban, mielőtt a sziklaoszlop izzé-porrá tört. Iszonyatos volt és csodás....De nem engedte, hogy eltöltse a sövárgás a varázs után. Erősebb varázs után...
Épp akkor, mielőtt a hatalmas robaj és a por eltöltötte volna a barlangot, egy szívdobbanás töredékére összeszorította a szemeit, és útjára engedte saját, kicsiny, sötétbe tévedt fénypászmára hasonlító varázsát.
Aztán minden erejével, ami elgyötört, nyomorék szárnyától telt, belekapaszkodott a fiatalba maga mellett, és berántotta magukat az elszabaduló, őrült káoszba!
A wightek éhes falkaként tódultak az összezúzott oszlop maradványai felé, érezve a mágia szikráit, keresve a forrását. Hihetetlenül sokan voltak! Folyónak tűntek, ahogy szembejöttek Goldennel.
De a fekete lény, talán szerencséjére, nem láthatta őket.
Mert Golden Green lecsukott szemekkel rohant a sötétben, szembe a támadókkal.
Csak a varázsereje vezette.
Jobbra!
Lekushadni, amennyire csak lehet!
Fuss, fuss, most szabad az út!
BALRA!
Át egyenesen előre, két jéghideg suhanó akármi közt....
Gyenge izmai remegtek a szárnyában, ahogy görcsösen húzta-vonta magával a fiatal pegunit, hol magával ránta a kövekre, hol felpréselve magukat a barlang falára.
De ha elengedi, azzal megpecsételi a sorsát....
Érezte, ahogy valami súrolja az oldalát....Rettentően hideg volt, és valamiképp borzalmasan...erős...
Lobot vetett tőle a sörénye, annyira közel haladt el.
'Elvesztünk' gondolta, és jeges marok szorította össze kegyetlenül a torkát a rettegéstől.
De a lendülete csak tovább vitte a lábait, a varázsa meg húzta-húzta magával, és amikor már amiatt fogta el rettegés, hogy hol lehet a bejárat, miért nem találtak már ki..........hirteeln megcsúszott a lába, aztán őrült szél vágott rá, egy pillanat alatt eláztatva őt a zuhatagszerű eső pataknyi adagjával!
Golden Green lehetetlenül szerencsétlen mód megcsúszott a tükörsima és síkos lejtőn, ami a barlang szájánál volt, és elesett.
Riadtan kapkodta körbe a fejét, ahogy a világ forgása megállt, de az esőtől alig látott valamit...
Aztán rádöbbent, hogy egyáltalán nincs még elég messze a barlang bejáratától, és előbb-utóbb a bent lévő bestiák ki fognak jönni....
Aztán elfogta a hideg rettegés, mikor rájött, hogy a szárnya az üres semmit szorítja... |
Zenit nem értette, mit akar Golden... Magukra akarja dönteni a barlangot? Vagy csak a wight-ekre? Vagy közéjük?
Egy "nincs kedvem" pillantást vetett ki, a barlangon kívül tomboló viharra, majd visszafordult a pegazus felé. Aprót biccentett és összetörte a sziklát. |
Golden Green majdnem elesett, ahogy az új búvóhelyre rántotta a másik lény, de megállta a nyöszörgést. Most aztán nem adhat ki hangot!
Ahogy rájött, hogy mit tervez a fiatal, törni kezdte a fejét, hogy miképp segítsen.
Aztán rájött, hogy tulajdonképp csak egy megoldás van.
Újra közel hajolt a másik füléhez, és suttogni kezdett bele, alig-alig lehelve csak a szavakat:
- Ha érzik, hogy valami mágikus van idebenn, vagy tudják, hogy ide bejött valami, és nem ment ki, nem fognak leállni a kereséssel....Ki kell mennünk innen.....
Egy oszlopszerű szikladarabra mutatott.
- Törd össze! Nincs más esély....
És mennyire fájt kimondan az utolsó három szót..... |
Zenit is már épp kezdett elkenődni, hogy csúnya véget fognak érni, amikor meghallotta Golden kérdését.... és hirtelen furcsa, számára idegen, meglepő elszántság és tettvágy fogta el!
- Persze, hogy van! - vágta rá, miközben a pegazusra pillantott.
Kivárt még egy darabig, hogy a lények a barlang egyik feléhez csoportosuljanak, majd a barlang szájánál megidézett egy fekete, hullámzó alakot, ami nagy vonalakban ugyanúgy nézett ki, mint a támadók, csak épp Sötétségből épült fel.
A benti, már 7 alak egy pillanat alatt megpördült és csatakiáltosok közepette vetette magát a kinti alakra. Meg se nézték, mi az, nem is érdekelte őket, miféle lehet, azonnal, esztelenül estek neki, mintha eszüket vesztették volna.
Ahogy kirohantak a barlang bejárata felé, Zenit megragadta Goldent és roham tempóban átrántotta magával a barlang azon részére, amit már korábban a betolakodók átvizsgáltak. Csak remélni merte, hogy a terve be fog jönni és ide már nem fognak visszatérni a wight-ek. A Sötétség, ami körbe vette őket, csak körülöttük maradt meg, előző tartózkodási helyükön feloszlatta.
A zöld alakok pár pillanatig értetlenül álltak és néztek egymásra, ahogy suhintásaik alatt a sötét alak egyszerűen szertefoszlott. Látszólag nem tudták mire vélni a dolgot, de kisvártatva, felfokozott idegállapotban visszatértek a barlangba. |
Golden Green a másik lénnyel egyszerre érezte meg, hogy nincs hová hátrálni tovább....
Ránézett a mellette állóra, és a lassan tovaszálló reménytelenséggel, ami eltöltötte, végüls valami...elmondhatatlan lemondás is elfogta egyben.
De azért megkérdezte, halkan suttogva a másik felé:
- Van valami ötleted? |
Zenit hitetlenkedve nézte a másik lényt. Ha ez valóban így van, akkor tényleg nagyon nagy bajban vannak!
És sajnos nem telt pár percbe és az alakok megindultak befelé.
Zenit elkezdett a barlang belseje felé tolatni, magával húzva Goldent. Csakhogy kisvártatva nekitolattak a barlang rideg, nedves falának és már nem volt tovább hova menekülni.
Meglepetten vette észre, hogy az alakok pásztázva haladnak a barlangban, mintha keresnének valamit. Zenit nem tudta mire vélni, viszont tudta, hogy így bizony fel lesznek fedezve, mert a wight-ek minden egyes centimétert átvizsgáltak. |
Golden Green lassan bólintott a másiknak, aztán olyan közel hajolt, hogy szinte lehelhesse a szavakat a másik fülébe:
- Ha megtámadnak....végünk van...Ők képesek fizikai sérüléseket okozni, de elszenvedni nem....
És mindinkább gyűltek a rettenetes szellemlények a barlangnál, annál inkább rázta a hideg a félelemtől. Az erisziek közt eleve rettenetes veszélyként voltak számontartva ezek a lények! És most...minden segítség nélkül kell egy egész falkányi fenyegetését éreznie... |
Amikor sikerült maga mellé húznia Golden, fojtott hangon beszélni kezdett.
- A mágiám nem engedi, hogy lássanak minket. - kezdett hadarva magyarázni. - Akkor sem fognak minket látni és érezni sem, ha közvetlenül mellettünk állnak is esetleg. Viszont az érintkezést mindenképpen el kell kerülnünk! - nagyon komolyan beszélt és egyenesen zaklatóan bámult közvetlen közelről Goldenre.
Mivel semmi reakció nem érkezett a pegazustól (vagy csak ő volt felettébb türelmetlen), visszakérdezett.
- Érted?
Közben odakinn már 5 alakot vélt felismerni. Egyelőre csak kinn hullámoztak, távolról nézve semmit se csináltak. Zenitnek fogalma sem volt, hogy mire számíthatnak tőlük, illetve hogy hat-e rájuk a vihar, ami miatt esetleg behúzódhatnak melléjük a barlangba, vagy egyszerűen tovább fognak haladni egy rövid megbeszélést követően. Mindenesetre jobb volt a legrosszabbra felkészülni... |
Golden Greennek minden erejére szüksége volt, hogy ne veszítse el a reményt, mikor meglátta, hogy egyre több gyülekezik, és a barlangban....Esélyük se lesz ezek ellen a lények ellen, ha megtámadják őket.....
Azt már maga sem tudta honnan volt ereje nem felordítani, mikor azt érezte, hogy valami megragadta.
De hamar rájött, hogy valóban: az árnyak rejtekében nincs egyedül....
El se tudta képzelni mit akar a fiatal, de óvatosan rakosgatva a lábait engedett a húzásnak. |
A Sötétség tapintható volt körülöttük és egyfajta szigetelésként is funkcionált a külvilággal szemben, így Zenit nyugodtan talpra mert kecmeregni. Ismét csend borult rájuk és kisvártatva Zenit már kezdte elhinni, hogy nincs rajtuk kívül senki a környéken.
Hamar kiderült, hogy ezt csak remélte. Egy furcsa alakot pillantott meg a sötétben. Fogalma sem volt eddig, mégis mi lehet a wight, ám mostmár azt is elmondhatta magáról, hogy látott is egyet! És milyen jó is lett volna, ha csak egyet lát... Ám az élénkzöld, áttetsző alak mellett hamar megjelent egy újabb, meg egy újabb is...
Zenitnek a lélegzete is elakadt és szárnyával kinyúlt Golden felé, hogy először magához, majd maga mögé tolja a pegazust. Remélte, hogy Golden nem fog infarktust kapni az érintésétől, de megszólalni nem szólalhatott meg... |
Golden Green tehetetlenül állt egyhelyben, legyőzve a riadalmat, amit a váratlanül szétterülő varázs okozott.
Semmit se tehetett a szellemlények ellen, ellenük soha nem is volt mágiája!
Azt csak remélni merte, hogy talán az észrevétlenség, a csend, megóvhatja őket. |
Már épp kezdett felengedni, amikor újabb, a korábbinál sokkal élesebb sivítást hallott. Azt ugyan nem tudta eldönteni, hogy a barlang közvetlen bejáratából jött-e a hang, vagy távolabbról, de a következő hang már határozottan bentről. És a hangok, mintha válaszolgattak volna egymásnak! Tehát nem is egy wight-ről (akármi is legyen az) beszélhetnek, hanem legalább kettőről, akik bizony egyre közelebb kerülnek hozzájuk.
Zenit úgy döntött, nem várja meg, hogy közvetlenül farkasszemet nézhessenek a betolakodókkal. Lehunyta szemeit, nagy levegőt vett és engedte, hogy testéből sűrű, hátborzongató Sötétség áradjon szét, beborítva az egész barlangot, elfedve jelenlétüket és taszítva minden élőt még a környékéről is. |
Golden Green se mozdulni, se hangosan lélegezni nem mert.
Csak remélhette, hogy a másik lény lát a sötétben, de azért felemelte egyik szárnyát, és óvatosan, szinte csak simogatva a szavakat a kövekre a tollaival, ezt írta a másik lény elé:
WIGHT |
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
