Súgó

Témák:	Hozzászólás (Utolsó)
Anor im Galadhon - Nap A Fényben	0 (-)
Amar en Ithil - A Hold Otthona	0 (-)
Amon en Thínen - A Csend Dombjai	0 (-)
Luida en Estel - Remények Tisztása	0 (-)
Aelin en Elen - Csillagok Tava	0 (-)
Taurë en Fëa - Lelkek Erdeje	0 (-)
Thâm en Neled - A Fák Csarnoka	0 (-)
Helyőrség *Érosz tompán ledobbant a földre, szárnyait összehajtotta és finoman az oldaláház simította őket. A Főváros felé tartott, egy fontos üzenettel. Bár repülve gyorsabb lett volna, itt, a fák sűrű erdejébe lehetetlen volt madártávlatból tájékozódni, és a leszállás is igencsak körélményes lett volna. Kénytelen volt hát a Határon aláereszkedni, és gyalog folytatnia útját. A Helyőrség látszólag teljesen néptelen volt; sehol egy lélek, se tünde, sem ember, se élő, se holt. Látszólag... Érosz még egyszer körülnézett, majd mély, zengő hangon megszólalt.* -Érosz eneth nín! Im mellon lin! A lombok között surrogva felállt két tünde, magasak és szálasak voltak, szigorú szemük fényesen csillogott, majd biccentettek egyet és fürgén, könnyedén végigfutottak az ágon. Vállukon gondosan megfaragott, hattyútollas nyilakkal teli tegez, kezükben erős íj. Érosz tudta jól, hogy az erdőtündék mind a földön, mind a fák ágain ugyanolyan könnyedén és biztosan mozogtak, mégis lenyűgözőnek tartotta, és mióta csak megismerte őket, mindig is csodálta az erdőtündék ügyességét, ahogy egy-egy gyengébb ágon is éppoly nyugodtan és gyorsan lépkedtek végig, mintha csak szilárd talajon állnának. Két másik tünde is előlépett a Helyőrség Kapuja mellől, ahol mindeddig árnyékba burkolózva figyelték az érkezőt. Kezükben hosszú, hófehér pengéjű lándzsát tartottak, oldalukra finoman megmunkált, íves kardot csatoltak. Ujjasuk színe a levelek és a moha színéhez volt hasonlatos, lábbelijük barna, akár a fakéreg, lengő köpenyüket ezüst csat fogta össze mellükön. A két tünde könnyedén leszökkent a fáról, majd hangtalanul társaik mellé léptek. Váltottak pár röpke szót egymással, s a négy tünde végül Érosz felé fordult. Egyikük haja hollófekete volt, mint az éj, három társáé ezüst, akár a csillagfény. -Mea govannen, Érosz! Istannen le ammen! -*szólt a fekete hajú tünde, s biccentett a mén felé. Hangja tiszta volt, zengő és megnyugtatóan gyönyörű.* -Üdvözlünk, Érosz! No in elenath hílar nan had gín! -Elen síla lumenn 'omentielvo! -*mosolyodott el Érosz, és viszonozta a főhajtást, majd elkomorult.* -A Fővárosba tartok, Eldenar, s igen sürgős hírt viszek. Sietős az utam. *A fekete hajú, Eldenarnak nevezett tünde bólintott, s intett társainak.* -Celedin! Galadron! -*a két szólított azonnal hátralépett a Helyőrség kapujához, és szélesre tárta az ajtószárnyakat Érosz előtt. A csődör ismét fejet hajtott.* -Hannon le! -*mondott köszönetet.* *Eldenar feltartotta a kezét, és finoman megrázta fejét.* -Ne mondj köszönetet, barátom! Nincs szükség rá. -*mondta, majd intett, ezzel jelezve Érosznak, hogy induljon.* -Namärie! I Melain berio le! -*búcsúzott a mén, majd vetett még egy utolsó pillantást Eldenarra és beügetett a kapun, ahonnan hamarosan rátalált a Főváros felé tartó hosszú ösvényre is. Innen már csak néhány óra vágta és végre megérkezik...*	71 (2011.09.27.)
Imlad en Wilwarin - Pillangók Völgye  *Alassëa csöndesen, finoman emelgette karcsú lábait a magas, selymes fűben. Szeretett itt. Szerte a földön mindenfelé hófehér és aranyszirmú virágok nyíltak, kábító illatuk kedvesen csalogatta a pillangókat. Jobbra kristályvizű patak csörgedezett, friss, párás levegővel ajándékozva meg az odatévedőket. Hűs vize finom és édes volt, aki itta, rögvest erőre kapott tőle, bármily' fáradt is volt. Alassëa lassan a patakhoz sétált, lehajtotta szép fejét és lassan kortyolt belőle. Virágokkal teletűzdelt sörénye lágyan a homlokába omlott, miközben ő szomját oltotta, s úgy érezte, nincs ennél békésebb hely a világon.*	178 (2011.09.27.)
Caras en Mithriel Galadhon - Az Ezüst Fák Fővárosa  *Aryanna könnyedén ereszkedett alá a Város főterére, patái finoman dobbantak a puha talajon. Kecsesen összehajtogatta szárnyait és lassan, elégedetten hordozta körül tekintetét. A fák és bokrok között rejtett ösvények húzódtak, amik szelíden kanyarogtak elő a lombok alól. A főtér köré fényes lángokat emeltek tünde-mágiával; megnyugtató, meleg fény világított magasan az ágak között, ezüstös-aranyos tündöklésbe vonva mindent. Aryannát - mint mindig - megrendítette a táj földöntúli, ünnepélyes szépsége. Mindenből kortalanság sugárzott, mintha évezredek óta semmi sem változott volna, mintha ez a hely a Világ születése óta mindig is ilyen békés, harmonikus és idilli lett volna. Aryanna azonban tudta, hogy a látszat ellenére sok bánat és szomorúság nehezedett már erre a zavartalannak tűnő erdőre. Felsóhajtott, majd elmosolyodott, ahogy végigpillantott a tér zsenge füvén lépkedő magas, szálas tündéken. Arcukról valami földöntúli szépség és nyugalom tündöklött. A tünde hölgyek haja kibomolva omlott vállukra és hátukra, s szinte mindannyian friss virágokat fontak a hosszú szálak közé, amitől selymes fürtjeik leginkább ezüstös vagy ébenfekete vízesésre emlékeztettek. Alakjuk karcsú, mozdulataik kecsesek és mégis oly egyszerűek, léptük könnyed és nyomtalan, szemükből bölcsesség és tudás sugárzott. Nemesek voltak, gyönyörűek és oly elérhetetlenül fénybeliek tűntek, akár maguk a csillagok. A férfiak magasak és büszkék voltak, testük izmos és erős. Termetük szálas és sudár, s oly nyúlánk, akár a fiatal akácfák. Tekintetük büszke és bölcs, hajuk sötéten vagy aranyosan hullott hátukra. Fürgén és könnyedén mozogtak, minden mozzanatuk elegáns volt és határozott. Arcukról ugyanaz a távolinak tűnő szépség és bölcsesség ragyogott, ugyanaz a földömtúli béke és türelem. Gyönyörűek és hatalmasok voltak egyszerre, akár maga a Hold. Aryanna szíve már láttukra is megtelt boldogsággal és nyugalommal, és egyre csak mosolygott.	9 (2011.09.27.)
Annon en Asëa - Levelek Kapuja  *Nimfa csöndben, mélyen gondolataiba temetkezve lépegetett Annon en Asëa felé. Arcán békés kifejezés ült, s menet közben halkan dúdolt egy rég elfeledett tündedalt, amit még édesanyja tanított neki. Sokáig lépdelt így a fák lombjainak árnyékában, míg végre megpillantotta a Levelek Kapuját. Megállt, tekintetét lassan végighordozta a míves kapuboltozaton, s magában mély tisztelettel adózott a régi korok nagy tünde mesterei előtt. Maga a Kapu gondosan megfaragott és lélegzetelállító volt, ügyes és finom kezek aprólékos munkája. Oldalán kétfelől szépséges virágok, karcsú levelek, és kecsesen tekergő indák futottak föl, s a Kapu boltozatán összeérve harmonikusan fonódtak egymásba. A hatalmas szárnyakra tünde rúnákat s három csillagot véstek, alattuk pedig két sudár fa körvonala domborult ki. Az egész olyan szívettépően gyönyörű volt - meglátszott, hogy tünde-kezek munkája. A Kapuról ugyanaz a földöntúl fény, ugyanaz az elérhetetlen szépség sugárzott, ami magukat a tündéket is a Holdhoz tette hasonlatossá. Távoli és fenséges, gyönyörű és erős volt... Nimfa felsóhajtott és lassan az alkotmányhoz sétált. Szarvát finoman a három csillag egyikéhez érintette, s a Kapu hangtalanul kitárult. Odabent halványan derengő fény, kellemes félhomány fogadta. Minden ezüstös-kékes ragyogásba burkolózott, s hívogatóan hunyorgott a látogatókra. Nimfa belépett a kapun, s körülhordozta tekintetét a Kapu mögötti vidéken. Árnyékot adó fák és selymes fűvel borított tisztás várta, hófehér márványból csiszolt szökőkutakkal, melyekből kristályos, hűvös víz csobogott alá vidáman. A magas fák ágai közül lágy tünde muzsika és dallamos, tisztán csengő ének hallatszott  Az egész hely oly békés és oly derűs volt. Nimfa elmosolyodott és beljebb sétált.*	24 (2011.09.27.)
Nor en Malthen Laurë - Arany Mező  *Lúthien Tinúviel halk léptei óvatosan törték meg a nyugalmas csendet, ami ünnepélyes némasággal borult Nor en Malthen Laurë aranyló mezejére. Az egyik legszebbre a tündék valamennyi csodás vidékei közül. Ilyen fák, mint itt, ennek a mezőnek a szélén szinte sehol máshol nem nőnek a Birodalomban. Mert ezek nem hullatják el ősszel a leveleiket, csak színaranyba öltöznek. Tavaszig pompáznak így, s csak akkor, az új, zöld levelek ébredésével kezdődik a levélhullás, az ágak pedig sárga virágokat bontanak; ilyenkor arany az erdő alja és arany a mennyezete, s ezüst valamennyi oszlopa, mert a fák kérge sima és szürke. A mező selymes füvében pedig niphredil virágzik, sárga szirmai olyanok, akár a Nap sugarai. Ennek a mezőnek a határain ered patakként a Nimithlond, a Tündék Erdejének egyik nagy folyója a négy közül. Itt tör a felszínre aprócska csermelyként, s csak az Arany Mezőt elhagyván szélesedik lassanként békésen hömpölygő folyóvá. Lúthien épp ehhez a forráshoz tartott. Régi legendák szerint egyetlen korty a Nimithlond vizéből megújítja, felfrissíti a halandó és halhatatlan szíveket-lelkeket egyaránt, Lúthient pedig hajtotta a kíváncsiság, vajon tényleg igaz-e a monda. Hamar elérte a patak partját, ám alig hajtotta le kecses nyakát, alig hajolt a kristályos forrás fölé, ajka alig érintette a hűs vizet, amikor nem messze tőle rázendített egy magányos, tiszta hang: A Elbereth Gilthoniel, silivren penna míriel o menel aglar elenath! Na-chaered palan-díriel o galadhremmin ennorath, Fanuilos, le linnathon nef aear, sí nef aeron!   Lúthen oldalra kapta fejét, tekintetével a hang forrását keresve. Nem messze tőle a patak partján egy gyönyörű, fiatal tündelány üldögélt, hosszú, éjfekete haja lágy hullámokban omlott a hátára, fürtjei közé aranyszín virágokat tűzött, ruhája egyszerű hófehér volt, de anyaga finomabb a legpuhább selyemnél is, s Lúthien elegánsabbnak látta, mint a legdrágább kelméket. A lány arcán ugyanaz a földöntúli fény tündökölt, mely minden tünde tekintetében lángol, amely a Szépek Népének sajátja volt. Lúthiem ámulva nézte, ahogy a lány nyugodtan ült a forrás mellett, lábait a Nimithlond vizébe lógatta, s Elberethről, a Csillagok Úrnőjéről énekelt.*	2 (2011.09.27.)