|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.30. 19:21 - |
 *Nimfa csöndben, mélyen gondolataiba temetkezve lépegetett Annon en Asëa felé. Arcán békés kifejezés ült, s menet közben halkan dúdolt egy rég elfeledett tündedalt, amit még édesanyja tanított neki.
Sokáig lépdelt így a fák lombjainak árnyékában, míg végre megpillantotta a Levelek Kapuját. Megállt, tekintetét lassan végighordozta a míves kapuboltozaton, s magában mély tisztelettel adózott a régi korok nagy tünde mesterei előtt.
Maga a Kapu gondosan megfaragott és lélegzetelállító volt, ügyes és finom kezek aprólékos munkája. Oldalán kétfelől szépséges virágok, karcsú levelek, és kecsesen tekergő indák futottak föl, s a Kapu boltozatán összeérve harmonikusan fonódtak egymásba. A hatalmas szárnyakra tünde rúnákat s három csillagot véstek, alattuk pedig két sudár fa körvonala domborult ki.
Az egész olyan szívettépően gyönyörű volt - meglátszott, hogy tünde-kezek munkája. A Kapuról ugyanaz a földöntúl fény, ugyanaz az elérhetetlen szépség sugárzott, ami magukat a tündéket is a Holdhoz tette hasonlatossá. Távoli és fenséges, gyönyörű és erős volt...
Nimfa felsóhajtott és lassan az alkotmányhoz sétált. Szarvát finoman a három csillag egyikéhez érintette, s a Kapu hangtalanul kitárult.
Odabent halványan derengő fény, kellemes félhomány fogadta. Minden ezüstös-kékes ragyogásba burkolózott, s hívogatóan hunyorgott a látogatókra. Nimfa belépett a kapun, s körülhordozta tekintetét a Kapu mögötti vidéken.
Árnyékot adó fák és selymes fűvel borított tisztás várta, hófehér márványból csiszolt szökőkutakkal, melyekből kristályos, hűvös víz csobogott alá vidáman. A magas fák ágai közül lágy tünde muzsika és dallamos, tisztán csengő ének hallatszott Az egész hely oly békés és oly derűs volt.
Nimfa elmosolyodott és beljebb sétált.* |
[24-5] [4-1]
_________________________________________________ |
*Nimfa finoman elmosolyodott.*
-Nos, a nevelőm, Niphredillie Úrnő maga is tünde. -*felelte.* -Így szerencsére volt alkalmam megismerkedni a kultúrájukkal. Neki hála a szilnoriak a nyelvet is elsajátították. Sokunk folyékonyan beszéli, mások épp csak annyit értenek belőle, amennyi feltétlenül szükséges, de a többségünk gyakran megfordul valamelyik tünde városban, lévén a mentorunk is tünde. Ezért tűnik úgy, hogy sokat tudok róluk. -*mosolygott a ménre.*
|
 Vándor valósággal itta Nimfa minden egyes szavát. Őszintén érdekelte,és egyuttal elkápráztatta a kanca nagy tudása. Hirtelen úgy érezte,még nála is egy sokkal idősebb személlyel áll szemben.
- Lenyűgöző! - mondta ámultan,közben még szemét legeltetve a környéken - Boldog lennék,én fele ennyit tudnék a tündékről! Nemtán köztük élsz?
Aztán az ajánlat hallatán szeme csillogni kezdett,mint a tudásra éhező kisdiáknak. Majd ezen kapva magát Vándor lesütötte egy pillantra szemét leplezve ezt a csillogást,hogy Nimfa ne tartsa túl komolytalannak,de ennek ellenére csodálata megmaradt,amit mindig is nehezen tudott eltitkolni.
Bólintott.
- Igen! Nagyon örülnék neki és megtisztelnél vele,persze,hogyha nem tartalak fel semmiben. |
-Örülök, hogy ízlett! -*bólintott őszinte mosollyal, majd a várost dicsérő szavakra ő is körülpillantott.*
-A tündék építészete sokak elismerését kivívta már. Minden remekművüket rendkívül nagy gonddal, odaadással és nem utaolsó sorban hatalmas szakértelemmel készítik. Egy örökkévalóság áll rendelkezésükre, hogy mindig finomíthassák, csiszolhassák tudásukat. Többek közt ez adja a varázsát.
*Egy darabig gyönyörködve szemlélte a közelben álló, hófehér szökőkutat és a belőle feltörő kristálytiszta vizen is soká időzött a pillantása.*
-A legtöbb efféle alkotás -*bökött fejével a kút felé.* -igen aprólékos, pontos munkát igényel.
*Visszafordult és Vándorra mosolygott.*
-Igazán örülök, hogy érdeklődsz a művészetek iránt. Ha óhajtod, szívesen körbevezetlek és megmutatom a környéket. -*ajánlotta készséggel.* -Habár ez itt nem a Főváros, csak egy határmenti település, azért itt is akad látnivaló bőven. |
Mosolyogva biccentett Nimfának,majd ő is nekilátott.Kényelmes tempóban eszegette a kiválasztott gyümölcsöket,amiknek édes ízét hosszasan élvezte.Szinte új erőre kapott tőlük,ígyhát elégedetten evett,majd hosszú farkával lágyan csapott egyet,hogy az oldalához simult.
Két gyümölcs elfogyasztása között felpillantott Fejedelemre,majd búcsújára,mélyen meghajtotta fejét,ezzel is sok szerencsét kívánva esetleges útjára,amiről Vándor talán sosem fog tudni többet.
Egy röpke ideig még eszegetett,de figyelme egyre inkább elterelődött a finomságokról,az őt körülvevő tájra.Szeme csillogott,ahogy fejét lassan ide-oda forgatta.Még egy utolsó pillantást vetett az asztalra és a flet többi kiegészítőjére,aztán elindult lefelé,a fát körbeölelő,szerpentínes lépcsősoron.
Nimfa ott állt még nem messze a lépcsőktől,ígyhát odament hozzá.
- Köszönöm,fenséges volt! - mosolygott - Mindig is szerettem volna viszont látni a tündék otthonát,de álmomban sem hittem volna,hogy egyszer a fő erdejükben találom magam.Alig várom,hogy jobban megismerhessem. |
 Fejedelem hamar végzett. A Sötétség neki még igenis közeli volt. Megmaradt hát harcosnak magában. Keveset evett, és ha a környezet hatására nem is kapkodott, az étkezése vége egyik pillanatról a másikra eljött. Lenyelte az általa kiválasztott gyümölcs utolsó falatját, majd meghajolt az eszegető Vándornak, és elhagyta az ebédlőt.
Hamar lenn termett. Vetett egy pillantást a környező vidékre, majd rövid gondolkodás után elindult kifelé.
Nimfát még éppen látta, biccentett is neki, majd ment is tovább. Ő nem illett ide. A társai bajban vannak. Akármennyire is volt közeli a pillanat, mikor félholtan összerogyott a mágusokkal folytatott csata után, most a lábai kifelé vitték, a régi erővel és feszességgel. |
-Csak nyugodtan, válassz. -*mosolygott barátságosan és odébb lépett, hogy Vándor kényelmesen hozzáférhessen a tálakhoz.* -Egyél bátran kedvedre, amiből csak tetszik.
*Elhúzódott a két méntől és az arcán finom mosollyal figyelte őket. Látta, Vándor mennyire megilletődik és milyen csodáló figyelmet szentel a mitril tálaknak. Valóban értékes és tirka kincs volt, és a tündék igen nagy becsben is tartották. Örült, hogy az ifjú mén is felismerte az értékét és Nimfa arra gondolt, hogy alkalomadtán szívesen elbeszélget majd vele ezen tálakról és más mitrilből készült tárgyakról is, ha Vándor valóban ennyire érdeklődik iránta.*
-Annyit egyetek, amennyi jól esik. -*szólt végül kedélyesen.* -Nem kell sietni. Gyertek le, ha majd végeztetek. Nem megyek messzire, odalent a téren biztosan megtaláltok.
*Ezzel még utoljára barátságosan ránevetett vendégeire, majd megfordult és egyedül hagyva a két mént lesietett az ezüstös-tekergő lépcsősoron.* |
Vándor szemét alig tudta levenni az őket körülölelő tájról és a gondosan megterített asztalról.
Finoman közelebb lépett.
- Szabad? - kérdezte Nimfától,látván,hogy bizony itt mithrilről ehetnek.Tudta jól,milyen ritka kincs ez az anyag és véletlenül sem szeretett volna illetlen lenni. |
*Mosolyogva figyelte, amint Fejedelem a tálakhoz lép és mértéktartóan, illedelmesen nekilát a gyümölcsöknek.*
-Remélem, ízlik. -*biccentett barátságosan a fehér mén felé, aztán Vándor felé fordult.*
-Valami baj van, Vándor? Egyél bátran te is, nem kell szégyenlősködnöd. Ha nem szereted, azt is nyugodtan megmondhatod, esetleg megpróbálok keríteni neked valami mást. |
Fejet hajtott Nymphadorának, majd enni kezdett, de véletlenül sem habzsolt, noha nagyon finomank voltak ezek a gyümölcsök!
Fejedelem rég evett így...Nagyon-nagyon rég. Szinte már el is felejtette azokat a hatalmas, külsőségeken és címeken alapuló világokat, ahol nevelkedett. De most egyszeriben elöntötték az emlékek, és újra egyenes derékkal fogasztott, lassan, mértékkel.
Szép hely volt, meg kell hagyni, és feszengése is múlóban volt.... |
-Egyáltalán nem baj! -*mosolygott barátságosan Fejedelemre.* -Addig maradsz, ameddig csak kedved tartja. Akárcsak Te, Vándor! -*pillantott a másik ménre.*
-Örömmel látunk Titeket. A tündék igen vendégszerető nép, bár sajnos csak igen ritkán adódik alkalmuk hozzátok hasonló idetévedőket fogadni. Mint már mondtam, a hátaraikat jól őrzik... -*huncutul elmosolyodott.*
-Nos, gyertek hát. Először is kerítek számotokra valami harapnivalót. Kövessetek!
*Elindult az egyik hatalmas, terebélyes fa felé. A lombok között halovány kékes fénygömbök ragyogtak le, sejtelmes fénnyel világítva meg az érkezőket.
Nimfa megkerülte a fát, és a törzsből kinőtt ezüstös lépcsőhöz vezette a két mént. A lépcső korlátja finoman megmunkált, gyönyörű motívumokkal díszített fa és ezüst ötvözet volt, s a törsz körül tekergőzött, egészen a fa legtetejéig. Ott aztán, ahol a törzs végül ágakká bomlott szét, véget ért a lépcsősor is.
Nimfa az ágak közé épített padlózatra lépett, s körülnézett. A padlaton öt fehér színű asztal ácsorgott; a legszebb asztalok, amelyet szem valah is látott. Az asztal lábain gondosan megfaragott indák tekeredtek végig, s fonódtak össze végül, s az indák között mindenféle levélmotívumok, virágok, szirmok díszítették. Az asztallap leheletfinom, selyemszerű anyaggal volt leterítve, mely fehér és ezüst színekben lengedezett.
Nimfa azonnal a gyümölcsökkel megpakolt asztalhoz vezette vendégeit. A gyümölcsök gondosan egymásra pakolva hevertek, külön-külön, ezüst és mithril tálcákon, amelyek finoman verték vissza a fölöttük lebegő kék fénygömbök derengését.*
-Sajnálom, hogy csak ilyen szegényes vacsorával szolgálhatok, ám itt gyümölcsökön kívül mást nemigen adhatok. A Fővárosban természetesen sokkal gazdagabban terítenek az étkezésekhez. Remélem, azért ez is csillapítja valamennyire éhségetek. Jó étvágyat! |
- Megtisztelnél... - mondta szelíd hangján - ha engem is körbevezetnél,Nimfa.
Nagyon érdkelte ez a környék és teljesen izgalomba jött.Már alig várta,hogy jobban körülnézzenek. |
Elgondolkozott. Végülis maradhat.....
- Nos, legyen...ha valóban nem baj, maradhatok....Fejedelem a nevem, és szívesen követlek bárhová Nimfa! - hajolt meg méltóságteljesen mindkét lénynek, majd csillogó, élénkebb szemekkel nézett a kancára. Tényleg gyönyörű hely volt ez! |
*A büszke tartású, hófehér ménre mosolygott.*
-Hogy miként jutottál ide, azt nem tudom. De jól mondtad az imént, ez igazán nem fontos. Most már itt vagy, s hidd el, a sérüléseid az egész Birodalomban sehol máshol nem gyógyulnak be hamarabb, mint nálunk. A test ugyanis gyorsabban épül, ha a lélek is ép, s itt bárki békére és nyugalomra lelhet. Nem is jöhettél volna ennél pompásabb helyre gyógyulásodhoz.
*Most már mindkét csődör felé intézte szavait.*
-Az én nevem egyébként Nymphadora, de szólítsatok bátran Nimfának. Vagy akár Dórának, ha az jobban tetszik. -*barátságos mosolyt küldött a vendégek felé, majd vidáman folytatta.* -Bizonyára éhesek lehettek. Gyertek, kerítek számotokra valami ennivalót, utána pedig örömest megmutatom a környéket, ha óhajtjátok. |
Némiképp ő is megkönnyebbült.
- Igaz,utam során nem sokszor adatott meg,hogy betérjek tündék otthonába,de egy ilyen számomra,amolyan második otthon.Talán Úrnőmtől ragadt rám e nép csodálata. - egy picit elhallagatott - Engem csupán a puszta kíváncsiságom hozott el idáig.Hisz,ahogy azt a nevem is elárulja,vándorlok. - tekintetét felemelte - Vándor a becses nevem.Bennetek kit tisztelhetek meg? |
- Tehát, jól értettem, szabad itt időznünk? - kérdezte kissé nyugodtabban.
Beljebb lépett, és lehiggadva körülnézett.
- Gyönyörű vidék, az biztos. Sosem láttam hozzá foghatót....Csak nem tudom hogy kerültem ide! A mágusok csatája után a barlangrendszerbe kerültem, hogy meggyógyuljak a sérüléseimből....S itt ébredtem a kapun kívül! Érthetetlen a számomra....
Elmosolyodott.
- Talán nem is számít.... |
-Nos -*kezdte kedvesen.* -ez a vidék itt a tündék fennhatósága alatt áll, s most az ő erdejükben álltok. A kapu, amin beléptetek pedig a Levelek Kapuja volt, vagyis Annon en Asëa, ahogy a tündék hívják saját nyelvükön. Ez a Tündék Erdejének Főkapuja, az egyik legszebb és legerősebb az összes kapu közül.
*Mosolyogva figyelte a két mén zavarát.*
-Ne legyetek így megszeppenve. -*bíztatta őket szelíden.* -Habár rejtőzködve élnek erdeik mélyén, s lankadatlanul őrzik határaikat, a tündék igen jól bánnak vendégeikkel. |
Ahogy körülnézelődött,hogy vajon hova is csöppenhetett,nem messze tőle meglátott egy fehér egyszarvút és hamarosan egy kedves köszönésre is felfigyelt egy kanca jelenlétében.Egy kicsit zavarba jött,hisz nagyon ő sem tudta merre jár és nem szeretett volna semmi galibát.
- Üdv! - biccentett ő is mindkettőjünek,de mire folytathatta volna,a fehér mén megelőzte,hisz egy cseppet ő is el volt bizonytalanodva,hogy hol is van pontosan.Hisz a kapu nytva volt,amikor jött.Talán még a barnás kanca után tért be és akkor még nyitva lehetett a kapu... Bár ez már oly mindegy volt,hisz már úgyis itt van. |
Egyfelől megkönnyebbülten hajolt meg a barna lénynek, másfelől kissé még jobban zavarba jött.
- Elnézést a betolakodásért....Véletlen nyithattam ki a kaput! Nem tudom...hol lehetek és hogy kerültem ide. Azt hiszem eltévedtem...Kérlek segíts! Nem akarok zavarni, csak azt szeretném tudni hogy kerülhetek haza...Vagy hogy egyáltalán hol vagyok most! - mondta némileg szégyenkezve, de kemény, nemes hangján. |
*Nymphadora megperdült az üdvözlet hallatára és visszapillantott. Egy hófehér unicornis mént látott, s nem messze tőle egy másik csődör is állt - látszólag külön.
Korábban talán meglepődött volna hirtelen megjelenésükön, ám most ő is pontosan tudta, ahogy mindenki más, milyen híres és vonzó hellyé nőtte ki magát a tündék népének legendás szépségű erdeje birodalomszerte.
A jövevények felé fordult és mindkettejük felé finoman biccentett.*
-Üdvözletem! -*nyerítette.* |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nimfa csöndben, mélyen gondolataiba temetkezve lépegetett Annon en Asëa felé. Arcán békés kifejezés ült, s menet közben halkan dúdolt egy rég elfeledett tündedalt, amit még édesanyja tanított neki.
Vándor valósággal itta Nimfa minden egyes szavát. Őszintén érdekelte,és egyuttal elkápráztatta a kanca nagy tudása. Hirtelen úgy érezte,még nála is egy sokkal idősebb személlyel áll szemben.
Fejedelem hamar végzett. A Sötétség neki még igenis közeli volt. Megmaradt hát harcosnak magában. Keveset evett, és ha a környezet hatására nem is kapkodott, az étkezése vége egyik pillanatról a másikra eljött. Lenyelte az általa kiválasztott gyümölcs utolsó falatját, majd meghajolt az eszegető Vándornak, és elhagyta az ebédlőt.