|
Témaindító hozzászólás
|
2007.10.06. 12:45 - |
 *Lúthien Tinúviel halk léptei óvatosan törték meg a nyugalmas csendet, ami ünnepélyes némasággal borult Nor en Malthen Laurë aranyló mezejére. Az egyik legszebbre a tündék valamennyi csodás vidékei közül. Ilyen fák, mint itt, ennek a mezőnek a szélén szinte sehol máshol nem nőnek a Birodalomban. Mert ezek nem hullatják el ősszel a leveleiket, csak színaranyba öltöznek. Tavaszig pompáznak így, s csak akkor, az új, zöld levelek ébredésével kezdődik a levélhullás, az ágak pedig sárga virágokat bontanak; ilyenkor arany az erdő alja és arany a mennyezete, s ezüst valamennyi oszlopa, mert a fák kérge sima és szürke. A mező selymes füvében pedig niphredil virágzik, sárga szirmai olyanok, akár a Nap sugarai.
Ennek a mezőnek a határain ered patakként a Nimithlond, a Tündék Erdejének egyik nagy folyója a négy közül. Itt tör a felszínre aprócska csermelyként, s csak az Arany Mezőt elhagyván szélesedik lassanként békésen hömpölygő folyóvá.
Lúthien épp ehhez a forráshoz tartott. Régi legendák szerint egyetlen korty a Nimithlond vizéből megújítja, felfrissíti a halandó és halhatatlan szíveket-lelkeket egyaránt, Lúthient pedig hajtotta a kíváncsiság, vajon tényleg igaz-e a monda.
Hamar elérte a patak partját, ám alig hajtotta le kecses nyakát, alig hajolt a kristályos forrás fölé, ajka alig érintette a hűs vizet, amikor nem messze tőle rázendített egy magányos, tiszta hang:
A Elbereth Gilthoniel,
silivren penna míriel
o menel aglar elenath!
Na-chaered palan-díriel
o galadhremmin ennorath,
Fanuilos, le linnathon
nef aear, sí nef aeron!
Lúthen oldalra kapta fejét, tekintetével a hang forrását keresve. Nem messze tőle a patak partján egy gyönyörű, fiatal tündelány üldögélt, hosszú, éjfekete haja lágy hullámokban omlott a hátára, fürtjei közé aranyszín virágokat tűzött, ruhája egyszerű hófehér volt, de anyaga finomabb a legpuhább selyemnél is, s Lúthien elegánsabbnak látta, mint a legdrágább kelméket. A lány arcán ugyanaz a földöntúli fény tündökölt, mely minden tünde tekintetében lángol, amely a Szépek Népének sajátja volt. Lúthiem ámulva nézte, ahogy a lány nyugodtan ült a forrás mellett, lábait a Nimithlond vizébe lógatta, s Elberethről, a Csillagok Úrnőjéről énekelt.* |
[2-1]
______________________________________________ |
*Lúthien Tinúviel halk léptei óvatosan törték meg a nyugalmas csendet, ami ünnepélyes némasággal borult Nor en Malthen Laurë aranyló mezejére. Az egyik legszebbre a tündék valamennyi csodás vidékei közül. Ilyen fák, mint itt, ennek a mezőnek a szélén szinte sehol máshol nem nőnek a Birodalomban. Mert ezek nem hullatják el ősszel a leveleiket, csak színaranyba öltöznek. Tavaszig pompáznak így, s csak akkor, az új, zöld levelek ébredésével kezdődik a levélhullás, az ágak pedig sárga virágokat bontanak; ilyenkor arany az erdő alja és arany a mennyezete, s ezüst valamennyi oszlopa, mert a fák kérge sima és szürke. A mező selymes füvében pedig niphredil virágzik, sárga szirmai olyanok, akár a Nap sugarai.
Ennek a mezőnek a határain ered patakként a Nimithlond, a Tündék Erdejének egyik nagy folyója a négy közül. Itt tör a felszínre aprócska csermelyként, s csak az Arany Mezőt elhagyván szélesedik lassanként békésen hömpölygő folyóvá.
Lúthien épp ehhez a forráshoz tartott. Régi legendák szerint egyetlen korty a Nimithlond vizéből megújítja, felfrissíti a halandó és halhatatlan szíveket-lelkeket egyaránt, Lúthient pedig hajtotta a kíváncsiság, vajon tényleg igaz-e a monda.
Hamar elérte a patak partját, ám alig hajtotta le kecses nyakát, alig hajolt a kristályos forrás fölé, ajka alig érintette a hűs vizet, amikor nem messze tőle rázendített egy magányos, tiszta hang:
A Elbereth Gilthoniel,
silivren penna míriel
o menel aglar elenath!
Na-chaered palan-díriel
o galadhremmin ennorath,
Fanuilos, le linnathon
nef aear, sí nef aeron!
Lúthen oldalra kapta fejét, tekintetével a hang forrását keresve. Nem messze tőle a patak partján egy gyönyörű, fiatal tündelány üldögélt, hosszú, éjfekete haja lágy hullámokban omlott a hátára, fürtjei közé aranyszín virágokat tűzött, ruhája egyszerű hófehér volt, de anyaga finomabb a legpuhább selyemnél is, s Lúthien elegánsabbnak látta, mint a legdrágább kelméket. A lány arcán ugyanaz a földöntúli fény tündökölt, mely minden tünde tekintetében lángol, amely a Szépek Népének sajátja volt. Lúthiem ámulva nézte, ahogy a lány nyugodtan ült a forrás mellett, lábait a Nimithlond vizébe lógatta, s Elberethről, a Csillagok Úrnőjéről énekelt.* |
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien Tinúviel halk léptei óvatosan törték meg a nyugalmas csendet, ami ünnepélyes némasággal borult Nor en Malthen Laurë aranyló mezejére. Az egyik legszebbre a tündék valamennyi csodás vidékei közül. Ilyen fák, mint itt, ennek a mezőnek a szélén szinte sehol máshol nem nőnek a Birodalomban. Mert ezek nem hullatják el ősszel a leveleiket, csak színaranyba öltöznek. Tavaszig pompáznak így, s csak akkor, az új, zöld levelek ébredésével kezdődik a levélhullás, az ágak pedig sárga virágokat bontanak; ilyenkor arany az erdő alja és arany a mennyezete, s ezüst valamennyi oszlopa, mert a fák kérge sima és szürke. A mező selymes füvében pedig niphredil virágzik, sárga szirmai olyanok, akár a Nap sugarai.