Az Élet Fája
A fa hatalmas volt, nem csak a méretét nézve, de az erejét ízlelgetve is. Képesnek tűnt át- és átfonni a valóság egészét a gyökereivel és ágaival. Mintha csak arra jött volna létre, hogy a Világmindenséget ölelje körbe és foglalja különös keretbe, szinte fészekbe.
Végtelen erő.....ebből született és ezt sugározta. Erőt, aminek nincs célja a puszta létezésen túl....
Csodálatos volt. Felfoghatatlan. Félelmetes. Túlmutatott mindenen, amit Ilianna valaha érzett.
Nem hitte, hogy a Fának van megtestesülése a Birodalomban. Most mégis itt állt előtte. Eris vajon eljutott ide? Állt ugyanitt, ugyanígy lenyűgözve?
A Fa hatása magával ragadta az unikornis egész lelkét. És ő engedte ezt. Akarta is.
Vágyott rá, hogy elengedhessen...mindent. Vágyott rá, hogy valami messzire ragadja őt önmagától.
Mert így nem lehetett tovább élni.
Talán Elenarya is a többi hozzá hasonló is ezért távozott.....
Talán ezért esett szét a háló.
A szürke unikornis lehajtotta a fejét és mély lélegzeteket vett, reszketve engedve ki a levegőt. Mintha gyötörné valami.
És így is volt.
Annyi minden történt! Annyi minden. Szerteszét húzták az elméjét az emlékek és a lelkét a nehézségek. Tudta, hogy nincs ezzel egyedül. De már nem segített a tudat, hogy nincs egyedül.
'Fáradt vagyok. Túl fáradt. Nem tudok tovább küzdeni. Nem tudok többé létezni így....Nem bírom! Nem megy!'
Felkapta a fejét és a fára függesztette a szemeit.
Nem tudta hallani fogja-e bármiféle hatalom a fohászát. Mégis halkan kimondta:
- Segíts..... |