A Kenteurok pusztasága
|
0 (-) |
A hatalmas pusztaság közepén
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
500 (2012.01.01.) |
A pusztaság legmagasabb fennsíkján A fennsík szélén álldogált. Végignézett a végtelennek tetsző, kopár tájon és mélyen elmerült elmélkedéseiben. A világról, magáról és úgy általában mindenről. Sok dolgot nemm élt meg, sokmindent hallott már, de filozofálgató személyisége miatt szeretett mindent alaposan átgondolni. Hátha tanul belőle. |
188 (2012.01.01.) |
A Kentaurok pusztasága
Nagyon magányos volt mióta Tayon-t elveszítette.Nagyon várta ,hogy újra találkozzon barátjával. |
22 (2012.01.01.) |
A pusztaság lapos szélén
Megállt a pusztaság határán, és alaposan körülnézett.
Hatalmas, végeláthatatlan, szürke lapály. Itt-ott fű. Kopárság....
A messzeségben csak sejthetők voltak a roppant sziklák.
- Üdv itt, Ízisz! - mondta végül, miután megtalálta a hangját.
Hiába, ez a táj mindenkire hat valahogy....... |
138 (2014.10.10.) |
A pusztaság sziklás részén
*Pallas néhány órai repülés után megérkezett társával a pusztaság sziklás részére. Ez volt a legközelebb a tengerparthoz.
zeironra néezz.*
- Na, megérkeztünk. Ez a pusztaság sziklás része, de ezt Te is látod.
*Gyönyörködve végignézett a tájon.* |
286 (2023.10.28.) |
|