|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
_______________________________________ |
 -Pontosan melyik is?-kérdezte a mén szemeit fürkészve.
|
 A kutatás egyre hosszabb és hosszabb lett, és Cerlio egyre idegesebb lett a sziklákat kerülgetve.
Végül elfáradt és megállt.
- Megdöbbentő. De azt hiszem az a hely nem is létezik... - mondta alig hallhatóan, Sheryre bámulva. |
Bólintott.A ménhez igazította lépteit.Oldalra bambult és egészen belemerült a tájba. |
- Várj - intette le a kancát. Zavartan, továbbra is ügetve haladt előre, ide-oda fordítva fejét.
- Nem emlékszem pontosan merre is volt az a hely! A viharok mindig változtatnak ezen a vidéken....Márpedig nem futhatunk csak úgy bele. De nem is mehetek el nélküle....Illetve a látogatás nélkül.... |
Vágtázva utolérte a mént.
-Miattam ne legyél lassú...bírom a tempót!-mondta és felvette a mén tempóját. |
Vágtázva utolérte a mént.
-Miattam ne legyél lassú...bírom a tempót!-mondta és felvette a mén tempóját. |
Vágtázva utolérte a mént.
-Miattam ne legyél lassú...bírom a tempót!-mondta és felvette a mén tempóját. |
Ügetni kezdett, hiszen még nem érte el célját. Talán ma már nem is fogja.
- Gyere! Azt hiszem porvihar jön. Azok utálatos dolgokra képesek még máguslényekkel is!
Elfintorodott.
- No persze, ez az egész hely mágikus...Még ha sokan nem is érzik, sokkal erősebb a hatalma, mint akár a mezőé vagy a patakoké! |
A ménre emelte tekintetét és halványan elmosolyodott.
-Köszönöm...-suttogta.A sziklák felé tekintett. |
A kancára nézett.
- Őrültnek kell lennie, hiszen most nincs itt veled - mondta ki hirtelen, gondolkodás nélkül. |
Lassan utána lépett de még mindig nem nézett rá.
-nem számít...biztos neked van igazad...-dörmögte kissé lehajtva a fejét.
-Miért volt őrült?Mert szeretett?-kérdezte a semmibe meredve. |
Elfordította arcát, és halkan, szégyenkezve dörmögte:
- Bocsáss meg - majd erősebb hangon hozzátette - És azért is bocsáss meg, hogy ezt mondom, de szerintem őrült volt.... |
Hirtelen megállt.Értetlenül meredt a ménre.Könnyek szöktek a szemébe.Elfordította tekintetét. |
Egy pillanatra a kancára meredt, majd előrefordult és lépkedett tovább szótlanul. De aztán csak kimondta, ha alig hallhatóan is:
- A kedvesed nem bírta a makacs kancákat? |
-Meglehet de ezt a dolgot én így látom hisz nem te kényszeratettél arra ,hogy veled tartsak...megatad a választási lehetőséget és én választottam...-mondta az útra szegezve pillantását. |
Elfintorodott.
- Különböző nemes, bátor, hatalomban és pompában nevelt, szigorral tanított, lovagias, fényeselméjű, tisztalelkű társaim biztosan nem értenének veled egyet - morogta nem minden malícia nélkül. Nagyot horkantott.
- Kifejezetten örülök, hogy nem jöttek el!! |
-A halálomért csak és kizárólak én lennék a felelős...hisz én mentem veled...-mondta nagyon halvány mosollyal.Felvette a mén tempóját.A sziklák felé tekintett. |
Cerlio kényszeredetten és erőltetetten felnevetett.
- Őszintén szólva nem is tudom melyik kategóriába tartozna az a lehetőség, hogy az ereklye, amit a társaim hónapokkal ezelőtt kiástak a sziklák közt, elpusztít, és a halálodért én lennék akkor a felelős!
Megrázta a sörényét, és lassan, lépésben elindult Shery mellett. |
Kérdően nézett a ménre.Az elöbb otthagyta most meg próbálja megvédeni.
-Akkor veled tartok...de csak ha tényleg nem zavarlak és nem csak jóindulatból vagy kényszerből akarsz elkisérni...-mondta felemelve a fejét. |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
-Pontosan melyik is?-kérdezte a mén szemeit fürkészve.
A kutatás egyre hosszabb és hosszabb lett, és Cerlio egyre idegesebb lett a sziklákat kerülgetve.