Témaindító hozzászólás
|
2006.05.17. 19:55 - |
A fennsík szélén álldogált. Végignézett a végtelennek tetsző, kopár tájon és mélyen elmerült elmélkedéseiben. A világról, magáról és úgy általában mindenről. Sok dolgot nemm élt meg, sokmindent hallott már, de filozofálgató személyisége miatt szeretett mindent alaposan átgondolni. Hátha tanul belőle. |
[188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
____________________________________________ |
A szürke lény vágtába ugrott, és perceken belül elnyelte a messzeség. |
Megtorpant, és a lényre meredt sötét szemeivel. Aztán lágyabbá váltak a szemei, és visszatért a távoli tájakról, ahová elkóborolt.
- Üdv - köszönt vissza lágy hangon, udvariasan. |
Kicsit álldogált és figyelt minden zajra.
-Éhes vagy?-kérdezte húgát.
-Nem nagyon de azért kösz!-mondta.Sokat tanult bátyától köztük a tűrést.Bátyja felkézítette azokra a napokra amikor nem jut nekik hús és éhezniük kell.Amúgyis reggel vadásztak.Jazira meghallota az idegent.Bár igen messze volt tőle mégis meghallota.
-Gyere!-mondta a bátyának.Gyorsan és hangtalanul kezdettt futni.Hamar elérték a merengő kancát.Intett abátyjának ,hogy maradjon.Kiba nehezen de ott maradt.
Jazira előlépett.
-Üdv!-köszönt. |
Ezen a hideg, szeles, kopár helyen más talán utált volna lenni. De ő nem.
Itt éppen otthonosen érezte magát....
A kanca magányosan lépdelt a kemény talajon, lehajtott fejjel, olyan mélyen magába merülve, hogy szinte semmit sem érzékelt a környezetéből. Azt sem, hogy a fennsík széle felé tart, egy óriási szakadék felé! |
Kiba csöndesen de iramosan haladt.
-Gyűlölöm a sík területeket!-morgott.Egy kicsi bokor volt nem messze.Megzörrent.Kiba egyből rohanni kezdett a bokor felé és közben fenyegetően morgott.Csak egy nyúl volt.Hagyta menekülni.
Jazira csöndesen lépkedett bátyja melett.Amikor az elkezdett futni nagyon megijedt.Mindig ilyen volt a természete.Mikor a hím megállt egyből futni kezdett hozzá.Gyorsan odaért könnyű testének és hosszú lábainak köszönhetően.
-Mi volt az?-kérdezte.
-Egy nyúl!-mondta semmitmondó hangon.Jazira kicsit elmosolyodott.Már megszokta bátyja mogorva viselkedését.Bár megértette.Anyjuk túl korán hagyta el őket.Apjuk szerette őket és velük maradt.Pár hónapja pusztult el. |
Trill tombolva vágtázott végig a fensíkon bár szomorú volt mert lemaradt a viharrol.Sokáig vágtázott amikor észre vette a kiscsapatot.Hozzájuk vágtázott.
-Üdv!-köszöntötte őket. |
-Gyerünk, Homály, különben elkap a vihar!!!!!-zihálta vidáman Szenvedély, felette repülő párjának.Bizony, egy elég komoly viharba keveredtek-vagy Szenvedélynek sikerült egy kis zivatarból egy komoly vihart csinálni, ami ki csúszott a patái közül.........
-Próbálok, de nem olyan könnyű a villámokat kerülgetni!-lihegte Homály.Bizony, sosem értette, miért megy sokszor párjával egy ilyen kalandra...talán mert ő is szerette a veszélyeket?Talán...
Szenvedély örömébem nagyot nyerített.Élvezte a száguldást.Vele nyerített párja is....Szenvedély hátra tekintett, jól van-e Homály, amikor megrémült....a felhők soha nem látott alakban és színben jelentek meg!-Homály, menj előre, ez túl veszélyes!-kiáltott fel.A kanca jókedve elszállt, s azonnal elszáguldott.Nem ellenkezett, hiszen párja a szakértő...
A csődör hirtelen irányt választott, egyenesen a felhő-szörny felé.A villámok egyenesen belécsaptak, ezzel energiát véve a vihartól, átjuttatva neki (vagyis minden villámcsapással erőt szív el a vihartól).De lassan kezdett túl sok lenni ennyi fölös erő....ha még egy villámot kap meghalhat....
Homály nem látja, mi történek az eső miatt, de tudja baj van...Mégsem segíthet neki.Türelmetlenül bontogatta szárnyait, és toprzékolt egy helyben.Kétségbeesetten nyerített.
A felhők föött szárnyalva vette észre, hogy nincs rendjén a dolog....a vihar felhők, mintha tölcsér alakot öltenének, egy pontra öspontosítanak....Egy éles kanyarral átvágta magát az óriásokon, és akkor látta, hogy unikornis bajban van..."próbálja elnyelni a vihart?Ilyet még nem láttam!Biztos nagy az ereje...de ez a vihar túl nagy neki!"gondolta, s a másik csődör mellé villant.Szenvedély tekintetébólől rögtön kiolvasta, hogy áll a helyzet....
Felszállt a felhők közé, s jó ideig nem jött ki onnan.Fulytatott, s megpróbálta ő is az unikornis technikáját.Villámok százai záporozták, ő mégis tűrte...tűrnie kellett.
A vihar lassan szakadozni kezdett Homály szemszögéből.Remény töltötte el szívét.Ám amikor egészen tiszt volt a kép, látta, hogy párja eszméletlenül hever a földön...mellette egy másik pegazus, meggyötörten, de ő legalábbb talpon.Oda vágtatott, ismét rémülten, sejtette, hogy mi baja Szenvedélynek.Megnyugodott, amikor lélegezni látta.
Amikor Szenvedély felépült (egy nap alatt), elemsélte, hogy simnt mentette meg a pegazus.A pár hálával adózott Viharszemnek (a pegazusnak), s kérték, maradjon velük egy kis időre.A csődör bele egyezett, s így megismerkedtek az idő alatt.Később Viharszem Konival is találozott, s boldogan lett angelid!:) |
*Lökött magán egyet szárnyaival, majd kicsit lejjebb követte Draugheritet.* |
Tett egy széles kanyart, és kinyújtózva egy megfeleő áramlaton, suhanni kezdett a párás végek felé. |
- Jó.
*Türelmesen várta, hogy a félsárkány mutassa az utat.* |
Kissé meglepte újra ez a közvetlenség. De elfogadta.
- A tengerparton. Menjünk! |
- Remek!
- Hol kezdjük? - *kérdezte kíváncsian.* |
Határozottan megdöbbent. Ő, mint idegenvezető?
De aztán végül kelletlenül vállatvont.
- Felőlem. Most úgyis csak vándorlok. |
- Az jó. - *mondta.*
- És esetleg lenne kedved és időd kicsit körbevezetni? |
Egy pillanatra emlékek sokasága suhant el előtte, és mosoly jelent meg az arcán.
- Igen. Régóta élek itt, és meglehetősen jól ismerem a tájakat. |
- Engem meg Noxnak. - *felelte könnyedén.*
- Régóta tartózkodsz a Biroldalomban? Jól ismered a környéket? |
Morrantott egyet, és alaposan szemügyre vette a lényt.
Nem tűnt úgy, mintha csak leplezni akarná az igazságot: Draugherit bámulásának vágyát.
A félsárkány elég rég élt már a Birodalomban, és eléggé magabiztos volt mindig is, de tudta jól, hogy külseje nem éppen hétköznapi, ennélfogva vannak, akik afféle érdekességnek tekintik, és valahol meg is vetik. Ezt utálta. De mindezt ő is megszokta, és úgy érezte a Birodalom is eléggé megszokhatta már Őt, így végül úgy döntött, hisz a kancának.
'Rendben.....Ismerkedjünk..' morogta magában, és az előbbinél lényegesen udvariasabb hangnemben így szólt:
- Engem Draugheritnek hívnak. Neked mi a neved?
És immáron őszinte érdeklődéssel vette szemügyre a lényt újra. |
- Fogalmazhatunk így is. - *felelte.*
- Mivel nem túl rég óta vagyok a Birodalomban, flfedezem a számomra ismeretlen területeket és ismerkedek az itteniekkel. |
- Ismerkedni... - morogta a pegazust méregetve.
- Aztán miért? Érdekelnek a félsárkányok? - kérdezte nagyon különös hangon. |
[188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|