|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.03. 16:42 - |
 Megállt a pusztaság határán, és alaposan körülnézett.
Hatalmas, végeláthatatlan, szürke lapály. Itt-ott fű. Kopárság....
A messzeségben csak sejthetők voltak a roppant sziklák.
- Üdv itt, Ízisz! - mondta végül, miután megtalálta a hangját.
Hiába, ez a táj mindenkire hat valahogy....... |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Dominus összenézett a társaival. És közben magában megjegyezte, hogy egyedül ő értette meg igazán, hogy mit jelentett az, amit Beast mondott. Talán jobb is.
- Hekabé, semmit sem tudunk Izabóról. A hálóban nem találjuk. Sem máshogy. Ő is egy eltűnt lény a sorainkból.... - mondta ki végül fájdalmasan.
- A lapok lehettek? - kérdezte Ignis.
- Nem tudjuk. De nem valószínű. Az ő társaságának akkor veszett nyoma, amikor a furcsaságok még csak kezdődtek Simbelmyne-ban.
- És ha ő volt az egyik első?!
- Ignis, nem tudhatunk semmit! De meg kell próbálni megtalálni.... - villant tekintete Beastre - A kérdés az, hogy hogyan keressük?
És ezzel némaság telepedett a kis csapatra.
Csakhogy közben hideg szél támadt váratlanul.... |
Nox továbbra sem tudott lenyugodni, ezért kicsit odébb elkezdett fel-alá járkálni.
Hekabé figyelmesen hallgatta a különös lényt. Nem ismert túl sok eriszit, de hallomásból igen, éppenséggel az említett Izabót is.
- Szívesen segítenénk a keresésben. - ajánlotta az eriszieknek.
Valahogy rá kell jönniük, mi ez az egész. A fekete lap, vagy a fekete massza nem szedheti tovább áldozatait. Hekabé nagyon remélte, hogy rá tudnak jönni valamire. Ha mást nem, legalább Hektort megtalálhatja, ugyanis utoljára Izabóval indult közös küldetésre. |
Dominus, nemes lény révén, úgy tett, mintha nem is látta volna a közjátékot. Inkább a kancákat szokásos módján, és rettentő udvariatlanul, szinte éhesen nézegető Beastre pillantott, miközben szarvát egy pillanatra Ignis vállához érintette, energiát és némi ksi vigaszt árasztva a harmadik eriszibe.
- Beast, fejtsd ki, hogy mire céloztál! - mondta kicsit parancsolóbb stílusban, mint kellett volna, de a látottak őt is megrázták, és egyébként sem szerette Beast viselkedését...vagy a féllényt magát....Oh, ha Daamen itt lenne! Vagy....akár Rodus.....
- A pegazust elemésztő massza stílusa nekem igenis ismerős volt - sziszegte jéghidegen és ijesztően a féllény válaszul.
- Találkoztál már ezzel? - kapta fel a fejét Ignis.
- Nem - intett lassan nemet a fejével a hatalmas fehér alak - Én nem. De a hálóban láttam néhány...különleges eriszi emlékeit - vigyorodott el ördögien - Olyanokét, akiknek ez a jelenség nem lenne idegen....Azt hiszem meg kell keresni Izabót.... - morrantotta végül, egészen sárkányhangon.... |
Mindhárman teljesen letaglózva álltak. Ithildina teljesen összeroskadt, szép arcán könnyek gördültek végig. Nox tágranyílt szemmel bámulta a tükröt, azután is, hogy az utolsó emlékképek eltűntek, és tágranyílt orrlyukakkal prüszkölt.
- Ezt nem hagyhatjuk büntetlenül! - nyerítette és indulatosan dobbantott. - Azonnal tennünk kell valamit!
- Jelenleg annyit tehetsz, hogy beállsz a többiek mellé a sorba - szólt oda Hekabé a fekete pegazusnak nem túl kedvesen. - De azzal nem teszel semmi hasznosat Meznoktónak, Inkubónak, Csillagfürtnek, Black Sorrow-nak és a többieknek, ha esztelenül odarohansz és elfogatod magad! |
Dominus válaszra nyitotta a száját, de végül csak egy gyors, nagy bólintással felelt, mert valami magára vonta a figyelmét. Nagyokat horkantva, szemeit nagyra nyitva figyelt a távolba, majdnem ugyanarra, amerről ők maguk jöttek.
Nagyon feszültnek tűnt, de a rémület, ami eddig szorongatta, eltűnt belőle.
Aztán kiderült, hogy mit figyel olyan nagyon, mikor Beast földrengésszerű hatással ledobbant melléjük.
- Ignis jön. Mintha a pokol minden démona űzné - mondta furcsa hangján, de mintha az üres arckifejezésbe némi figyelem is vegyült volna.
Aztán a láthatáron valóban felbukkant a feketés-barnás-lángszín lény, valódi viharként száguldva feléjük. Elképesztő tempóban közeledett, mintha a távolság, a fáradtság, a teste hús-vér fizikai valója és annak véges ereje egyáltalán nem számítana.
Porfelhő burkolta be mindnyájukat, amikor Ignis csúszva lefékezett előttük.
Alig félórája állhattak a pusztaságon, és várhattak rá, ő meg megtette az irdatlan távot ennyi idő alatt!
Dőlt róla a hab és alig kapott levegőt....
- Ignis....mi történt? - kérdezte halkan Dominus.
A lény alig bírta felemelni a fejét, de végül elkínzott arccal végignézett a társain, és a másik három lényen.
- Egy fekete pegazus....elveszett - nyögte ki hörögve.
- Hol? Mikor? - kérdezte sorra Dominus.
- A réti tónál....Két napja...Azóta jövök...kerestem másokat....Hogy....hogy elmondjam, amit.....amit megtudtam....
- A fekete lap volt?! - nyihogta Dominus.
- Lap? - nézett értetlenül a másikra az elgyötört mén.
- Talán van ennek jobb módja - mondta közönyösen Beast hirtelen, és valamennyi lény közé, mindenki elé lépett. Hatalmas levegőt vett, bordái kifeszültek a bőre alatt, majd lassan tűzforró levegőt fújt ki az orrán. Szárnyait felemelve finoman legyezett egyett maga előtt, és mikor a légvétel végén apró, aranyfényű szikrák lebbentek elő belőle, a szárnyaival a szikrákból szálakat húzott maga elé, majd különös mozdulatokkal szinte pókháló-szerű bonyodalmat font belőlük a levegőbe. Egyet lépett hátra, és ráhorkantott a művére, mire a hatalmas pókháló egyetlen fénylő tükörré állt össze valahogyan, egy pillanat alatt átalakulva. Beast visszatolatott a korábbi helyére, a tükör meg ott maradt, a többiek előtt lebegve.
- Így mindenki meg tudja mutatni mit látott - mormogta, és újra a tükör felé intett.
Mind megnézhették, ahogy a magasban lebegő szemszögükből a lap hirtelen megnő és eltűnnek a fák, ahogy Beast látta. Elég borzalmas volt önmagában is, így a félsárkány halálangyal nem mesélte el, hogy mit érzett....
Dominus előreóvakodott, és elméjével óvatosan összekapcsolta magát a sajátos mágiával. Meglepetten tapasztalta, hogy nem érzi nyomasztónak, se idegennek vagy félelmetesnek. Gyorsan végigpörgette amiket ő látott, onnantól kezdve, amikor először találkozott az idegen szörnyűséggel, és elvesztette a farka egy részét.
Ignis közben kicsit visszanyerte a lélegzetét, de a lelkiereje jócskán megcsappant, ahogy végignézte a többiek "beszámolóit".
- Hát ez folyik a Birodalomban? - kérdezte végül nekikeseredve.
- Ignis....mutasd meg, hogy mit láttál...kérlek - felelte szelíden, szomorkásan Dominus.
A lény erre mély levegőt vett, felidézte, hogy mit látott, és engedte, hogy a tükör kivetítse az emléket...
Aztán lehorgasztott fejjel állt, mikor a bűbáj végetért.
- Tudja bárki, hogy mi lehet ez? - kérdezte végül halkan, annyira elütő stílusban önmagától.
- Nekem lenne egy tippem, hogy ki tudhatja - susogta hirtelen Beast - De nem fog tetszeni..... |
Lassan eltűnt mellőlük minden zöld növény, és helyüket a poros, kemény talajú pusztaság vette át. A három kanca mindeddig teljes erőbedobással vágtatott keresztül mindenen, ami útjukba került. Nem tudták, hová tartanak, csak egyben voltak biztosak: minél messzebb attól a valamitől.
Elsőként Hekabé kezdett hátrafelé figyelni. Lassított a nyaktörő vágtán, míg már csak jólesően kocogott. Pár lépés múlva megfordult és megállt. Kihúzta magát, hirtelen kétszer akkorának tűnt és lehunyt szemekkel kémlelte a vidéket maguk körül. Kicsit később szólalt csak meg:
- Elmúlt a veszély.
Nyugodt hangját meghallva Nox és Ithildina is kicsit visszább merészkedtek. Mindketten tanácstalannak tűntek és hallgattak.
- Ezzel a... valamivel találkoztál már korábban is? - fordult Ithildina eriszi társukhoz. |
_________________________________________ |
 Egy kis ideig szótlanul állt a fehérségbe bámulva, majd elmosolyodott és ezt mormolta:
- Szóval ő tehetett a ködről!
Megfordult és elügetett a másik irányba... |
 Evanna magában hirtelen elfintorodott, de arca kifejezéstelen maradt.
'Áóhh, de bölcs itt valaki!' gondolta maróan, azzal hirtelen eldöntötte mihez is kezd ezzel a lénnyel. Vállatvont az utolsó monológra, és biccentett.
- Bocsáss meg, ha megzavartam a.....csillagnézegetésed! További jó mókát! - mormolta enyhe éllel, azzal megpördült, és a semmiből öltve újra ködköpenyt vágtázni kezdett a puszta szíve felé. |
Hallgatott, mintha gondolkodna.
- Az érzelmeken nem minden mágus segíthet. Még az érzelem-műgusoknak is tapasztalniuk kell azt, amit uralnak, különben nem tudják, mi áll hatalmukban. Az érzelmek elől senki sem menekülhet. |
Evanna nem nézett a lényre, és gyorsan, könnyed vállvonással felelt:
- Talán. Attól függ milyen mágus miféle ügybe keveredik. |
Bólintott.
- Valóban, a mágia megkönnyíti az életet... - ismételte, s halkult el. - Ám vannak dolgok, amiken még a mágia sem segít, bármilyen hatalmas mágus legyen a lény. Nem igaz? - kérdezte. Hangja és tekintete nyugodt volt, a kérdést komolyan tette fel - és mögötte, érződött halovány célzás. |
Szemei fellobbantak egy pillanatra, de elfordította a fejét, és hamar visszahűlt semmilyen kedvébe. A felszikrázó köd unottan, lassan, nyúlósan oszladozni kezdett, és a kanca tudta, hogy már nem elég neki a puszta. Valami más kell....
- Mondjuk úgy, hogy elég jól bánok a mágiával, és mindenhez konyítok egy kicsikét. Így érdemes varázsolni, könnyű az élet! - felelte könnyed, üres hangon. |
- Talán - felelte szórakozottan. - Én magam nem tartom semelyiknek magam. Nincs elég erőm, hogy csillagmágus legyek, jóslási tudásom sem a legprecízebb. Én csak egy öreg vagyok, aki az éjszakában leli kedvét.
- És maga? |
Felkapta a fejét, és megütközve, értetlenül meredt az unikornisra. De szeme legmélyén mindemellett mintha egy kis szórakozottság is megjelent volna.
- Ha jól sejtem, akkor egy csillagmágushoz, vagy talán jóshoz lehet szerencsém - mondta dallamosan csengő, kedves hangon.
De szeme kemény maradt és hideg. |
Türelmetlenül sóhajtott a ködre.
- Pedig a csillágok télen a legszebbek! - mondta mesélve, mintha eddigis beszélgettek volna a kancával. - Bár igaz, nyáron sokkal tisztább az ég - forgatta szemét és szúrkálva nézte a körülötte lévő fehérséget -, ilyenkor hideg van, mint az űr, s a csillagok sokkal erősebben fénylenek, mint máskor. Jobban ki lehet venni az alakzatokat, hiszen kétszer annyi látszik, mint nyáron. |
Evanna belefúrta szürke pillantását az érkező figyelő, derűs kék szemeibe. A mén hihetetlenül nyugodt és kiegyensúlyozott volt, pedig az ő hátára is szitált a jéghideg áldás! Evanna viszont ha akart se tudott volna így nézni a világra. És ha akarta sem tudta volna eltüntetni a ködfelhőjét.
Hosszú, jeges csend után elfordult a kék unikornis tekintetének tüzétől, és biccentett, a szürke szószba bámulva. |
Este volt - az ő ideje! A csillagok már rég elfoglalták téli helyüket az égen, a pusztát borító zuzmara is erről tanúskodott. Requus kifejezetten szerette a zuzmarát: hópótlék, és még nem is eget eltakaró felhőből jön (igaz, ködből, ami talán még rosszabb, de neki most ez az álláspontja volt).Jó kedve volt: hideg, tiszta esti égbolt! Azaz lett volna, h nem ment volna egyenesen ködbe. Morgolódva akart valamerre kikerülni belőle, de úgy tűnik, a köd bekebelezte! Most változott meg a véleménye a ködről és a hóról!
Noha varázslában nem volt jó, öreg szeme edzett volt, korántsem olyan vén, mint az ő korabeliek. Egy lényt látott "nem messze" a ködben. Rossz kedve elszállt, s azonnal odabaktatott hozzá, legalábbis annyira, hogy egymást tisztán lássák.
- Üdvözletem! - hajolt meg a kanca előtt udvariasan. |
Szinte beleolvadt a vidék vigasztalan színeibe. Lassan, testét vonszolva gyalogolt előre, minden lépésnél egyre lejjebb engedve fejét. Egyre vontatottabb lett a járása, és egyre üresebb a talajra meredő pillantása.
Miért gondolta, hogy ennek jó vége lehet?! Éjfél nem vált el...Ha valami nem tiszta az életben, nem szabad még jobban belezavarni. Belekavarodott olyasmibe, amibe sohasem akart! Szégyen mardosta a lelkét, és keserű, áradó fájdalom.....
Mert valami vak, kimondatlan, szinte fel sem ismerhető remény mégiscsak volt benne. Képtelen volt megérteni. Hiszen Éjfél meg ő annyira mások!
Megrázta a fejét, és továbbindult. De az érzés megmaradt benne.......Az eltörölhetetlen fájdalomé. Egy el nem kezdett új szerelem fájdalma.
Arca szoborrideggé merevedett, semmit nem lehetett leolvasni róla ettől kezdve. De körös-körül hatalmas, sűrű fehér köd szállt le, amiben jéghideg, borzongató szemerkélés vette kezdetét. |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Megállt a pusztaság határán, és alaposan körülnézett.
Egy kis ideig szótlanul állt a fehérségbe bámulva, majd elmosolyodott és ezt mormolta:
Evanna magában hirtelen elfintorodott, de arca kifejezéstelen maradt.