Tengeralatti mezők
 Lionelf felvette egyik kedvenc alakját és hatalmas méretű cápaként úszkált a mezőkön. Aztán hirtelen medúza lett, majd tengericsikó.
Aztán hirtelen hal, majd delfin.
Végül egyszarvú lett.
'Hehehe. Szeretem a képességem. Remek torna, remek próba, remek szórakozás. Remek, remek, remek!'
Könnyedén ide-oda suhant a víz alatt, mint valami kísértet. Mint valami történelmi faliszőnyegről leépett, sovány kísértet....
Könnyedén játszadozott a vízzel, a kevés fénnyel, a többi élőlénnyel.
És jól érezte magát.
Nem akart Leolanra gondolni, akit oly kétségbeesetten vitt a remélt gyógyulásba. Tudta jól, hogy Draugherit meggyógyította, de azt is tudta, hogy a gyönyörű kanca hosszú ideig kell majd bújkáljon és gyógyuljon.
'Sokba került az a csata. Megérte....De sokba került...' merengett.
Sosem vallotta be senkinek, hogy szereti Leolant. Magának igen, mert a bölcselő nem hazudhat magának. Bárki másnak igen, de magának nem.
És sosem mondta el a kancának sem. Sosem mutatta ki, kiválóan hazudott a szemébe, ha tehette elkerülte....De az érzelmei akkor sem változtak.....És amikor ott látta félholtan...Tudta jól, hogyha a kanca halott lett volna, ő örömmel lépett volna utána.... De élt. És így Lionelf is....
'Az a lényeg, hogy egy szép napon elfeledhetem.... És hogy Ő boldog.....' úszkált tovább. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lionelf felvette egyik kedvenc alakját és hatalmas méretű cápaként úszkált a mezőkön. Aztán hirtelen medúza lett, majd tengericsikó. 
Ikon lemerült a vízbe. 
-Még egy megálló pont!Itt nagyon mi se jártunk, csak látásból ismerjük!