FrissítésSúgó

Ulmo

2006.08.30. 19:46 -

Ulmo a hajdani falu közepén állt. Körülötte porig rombolt házak maradányai, üszkös, halott romok..... A holttesteket már rég eltakarította az idő, így most csak a szomorúság, a kihalt, üres tér vette körül a pegunit. Nagyot sóhajtott. 'Az embereknek volt helye itt. Itt, a Birodalomban.....Kiérdemelték.....Igenis volt olyan, akinek itt volt a helye!' merengett és végül dobbantott egyet. 'Mindent nem hozhatok helyre...De valamit megtehetek...' Előbb csak mélyen magában, halkan, szinte csak az elméjében kezdte a dallamot, majd az egyre hangosabb és hangosabb lett, mint ahogy a patak duzzad és hatalmasodik folyammá, majd nemsokára hangja betöltötte a hajdani falu tereit, minden helység felett ott lebegett és zengett a dala. Úgy szólt a dal, mint maga a hatalmas Víz: egyetlen lenyűgöző, érthetetlen, hatalmas hang volt, de mégis mintha száz meg száz és ezer meg ezer másik hangból állt össze, és lett teljessé és tombolóvá. A dal szövege újra és újra ismétlődött, de a dallam mindig kicsit más volt, mint a Víz, ami ugyanúgy hullámzik, de mégis mindig kicsit más, és bár egyformának látszik, egyetlen hullám sem lesz pont olyan, mint egy másik, mind-mind hasonló és egyetlen óriási állandóságot alkot, de közben részletei egyszeriek, visszahozhatatlanok. "Túl a hegyen, túl a völgyön,  Túl a füvön, túl a kövön,  Túl mindenen, mi a Földé,  Ott zeng a Víz minörökké!  Hall és átél mindent, ami volt és van,  Őriz, érez, formál, míg változatlan  És mégis mindig, mindig más  Arca örök hullámzás:  Pusztít, tombol, háborog,  Máskor éltet, záporoz;  Zúgva rohan, sebbel-lobbal,  Őrült, zúgó zaja robban,  Máskor vígan csacsogva kanyarog,  Patak tükre szikrázón felragyog;  Télen csodából kristály,  Nyáron égi enyhet ád,  Mindig egy és mindig más,  Arca örök hullámzás....  Életet ad és életet veszejt  Maga az Élet az, mit mélye s lénye rejt....." Ulmo zengőn, egyre hangosabban dalolt, bejárta az egész falut, és a dala megtöltötte a levegőt, lassan kiteljesedett, és végül a mágia alkotni kezdett! A víz mindenütt megjelent, felemelkedett a föld mélyéről, majd vízfalak formájában kiemelkedett! A falak ide-oda vándoroltak, majd, mikor minden törmelék, hamu és rom bennük volt, lassan forogni kezdtek és oszlopokká keskenyedtek és kerekedtek, egyre gyorsabban és gyorsabban forogtak! Aztán az oszolpok hirtelen eltűntek a földben és velük minden rossz is, ami a szörnyűségek megtörténte után mementóul megmaradt... Ulmo végignézett a vízes, üres területen és még egyet biccentett. Kicsiny patakok törtek fel, és bájosan csobogva, itt-ott kisebb medencékben tavacskákká mélyülve gyönyörűséges hellyé varázsolták a hajdani falut. 'Egy nap.....ha az emberek talán visszatalálnak ide.....Talán elég szépnek találják majd ezt a helyet, hogy újra falut alapítsanak itt.....' Kitárta szárnyait és felszállt. Még egyszer végignézett művén, majd tovaszállt.

[4-1]

Sors	Előzmény | 2011.05.29. 15:03 - #4

---------------------------------------------------------------------

konika

Előzmény | 2007.05.06. 10:41 - #3

Megint hallotta a zajt...de most nyíltan...elkeseredett halálnyerítés vagy kiáltás, nem tudni pontosan....ám egy árva lélek sehol! elindult a hang "irányába".Egyszer csak neki ütközött egy-láthatatlan falnak! "Nocsak!Egy varázs fal?"és körül járta.Kocka alakú volt."!Különös. ...És milyen erős!Meggátol minden varázs ki és beszűrődését....."és megint a jaj veszékelős hang "Hm? Mintha felülrő nem lenne olyan erős....megér egy próbát!"azzal fogott egy tollat, és feldobta a kocka tetejére.A toll hosszas harc után furta magát a falon. Ez volt a gyenge pontja!Ahogy lyukat égetett a falba, az egész rögtön szét mállott...és mi volt ott?!Egy halálra rémült unikonris! Koni szíve összefacsarodott a látványtól:az unikornis rém sávány volt,  és elkeseredetten küzdött a lánctól, ami egy gyümölcs fához volt erősítve! -Te jó ég ki tette ezt veled? A lény csak fujtatott, néha elmenkülni akat, néha pedig a lányra rontani, de nagyon félt és riadt volt.Koni gyorsan fogodt még egy tollat, ami rögtön átmarta a láncot.A lény annyira húzta a láncot, hogy amikor az  át maródott, hátra zuhant. Koni nagy nehezen elmosolyodott, sugalva nincs baj.Oda szaladt a felájult lényhez, átkarolta és  ezt suttogta. -Jól van, semmi baj!Minden rendben lesz!bizony, ne félj, jó kezekben vagy. De itt nem maradhattak!Az erdő megfelel...de hogyan  vigye el?Tamácstalan volt....talán a fény erejesegítségével, de az nem ilyenre specializálódott!Ekkor eszébe jutott:az afraiak ajándéka.Elővette kis "kincsét, koncentrált, majd az erdőben ébredtek fel!

konika

Előzmény | 2007.05.06. 10:13 - #2

-Itt vagyunk!-mondta KoniIllúziónak. -Szükgég van még rám? -Elmehetsz!-mosolygott Koni.A sárkány boldogan repült vissza a kis társasághoz. Koni örömmel nézett utána.

Ulmo	Előzmény | 2006.08.30. 19:46 - #1

Ulmo a hajdani falu közepén állt. Körülötte porig rombolt házak maradányai, üszkös, halott romok..... A holttesteket már rég eltakarította az idő, így most csak a szomorúság, a kihalt, üres tér vette körül a pegunit. Nagyot sóhajtott. 'Az embereknek volt helye itt. Itt, a Birodalomban.....Kiérdemelték.....Igenis volt olyan, akinek itt volt a helye!' merengett és végül dobbantott egyet. 'Mindent nem hozhatok helyre...De valamit megtehetek...' Előbb csak mélyen magában, halkan, szinte csak az elméjében kezdte a dallamot, majd az egyre hangosabb és hangosabb lett, mint ahogy a patak duzzad és hatalmasodik folyammá, majd nemsokára hangja betöltötte a hajdani falu tereit, minden helység felett ott lebegett és zengett a dala. Úgy szólt a dal, mint maga a hatalmas Víz: egyetlen lenyűgöző, érthetetlen, hatalmas hang volt, de mégis mintha száz meg száz és ezer meg ezer másik hangból állt össze, és lett teljessé és tombolóvá. A dal szövege újra és újra ismétlődött, de a dallam mindig kicsit más volt, mint a Víz, ami ugyanúgy hullámzik, de mégis mindig kicsit más, és bár egyformának látszik, egyetlen hullám sem lesz pont olyan, mint egy másik, mind-mind hasonló és egyetlen óriási állandóságot alkot, de közben részletei egyszeriek, visszahozhatatlanok. "Túl a hegyen, túl a völgyön,  Túl a füvön, túl a kövön,  Túl mindenen, mi a Földé,  Ott zeng a Víz minörökké!  Hall és átél mindent, ami volt és van,  Őriz, érez, formál, míg változatlan  És mégis mindig, mindig más  Arca örök hullámzás:  Pusztít, tombol, háborog,  Máskor éltet, záporoz;  Zúgva rohan, sebbel-lobbal,  Őrült, zúgó zaja robban,  Máskor vígan csacsogva kanyarog,  Patak tükre szikrázón felragyog;  Télen csodából kristály,  Nyáron égi enyhet ád,  Mindig egy és mindig más,  Arca örök hullámzás....  Életet ad és életet veszejt  Maga az Élet az, mit mélye s lénye rejt....." Ulmo zengőn, egyre hangosabban dalolt, bejárta az egész falut, és a dala megtöltötte a levegőt, lassan kiteljesedett, és végül a mágia alkotni kezdett! A víz mindenütt megjelent, felemelkedett a föld mélyéről, majd vízfalak formájában kiemelkedett! A falak ide-oda vándoroltak, majd, mikor minden törmelék, hamu és rom bennük volt, lassan forogni kezdtek és oszlopokká keskenyedtek és kerekedtek, egyre gyorsabban és gyorsabban forogtak! Aztán az oszolpok hirtelen eltűntek a földben és velük minden rossz is, ami a szörnyűségek megtörténte után mementóul megmaradt... Ulmo végignézett a vízes, üres területen és még egyet biccentett. Kicsiny patakok törtek fel, és bájosan csobogva, itt-ott kisebb medencékben tavacskákká mélyülve gyönyörűséges hellyé varázsolták a hajdani falut. 'Egy nap.....ha az emberek talán visszatalálnak ide.....Talán elég szépnek találják majd ezt a helyet, hogy újra falut alapítsanak itt.....' Kitárta szárnyait és felszállt. Még egyszer végignézett művén, majd tovaszállt.

[4-1]