|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 21:36 - |
 *Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
|
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
 Azíra kicsit elmosolyodott.
- Meznokto és én érdekes dolgokra jöttünk rá Anoris múltjából. Lehet, hogy a gyanúnk igaz!
 - Nocsak! És mi a terv?
|
*Biccentett.*
- Örvendek, Lamíra. Azíra már mesélt Rólad. Persze csak csupa szépet. |
Keserű, fájdalmas mosollyal emelte fel a fejét.
- Akkor is, ha a lelked már nem bírja? Te meg kell értesd: néha az Élet a nehezebb választás! Talán jobb elveszni.....aztán egy nap talán előkerülsz, ha méltó vagy rá, de ha nem, akkor az Élet valóban csak szenvedés! A Sötétség...egy lelke követ engem. Nem értem miért, nem tudom ki volt ő...De az a lélek....valahogy fel akar engem használni, valahogy megteheti az erőmmel! Érzem! Te nem akarnád a választ a miértre? És arra, hogy hogyan szabadulj?
- Azíra! - szállt feléjük hirtelen, mint kilőtt nyílvessző, egy csengő hang.
Hamarosan előrobbant a fák közül, és boldogan a fehér lény elé vágtatott.
- Úgy örülök, hogy végre megvagy! - bújt a fiatal kanca a meglepett Azírához.
- Először itt kerestelek, mire a nyomaid a barlangrendszerhez vezettek! Ott viszont azt kell halljam, hogy megszöktél, és csoda, hogy rádakadtam! Miért csináltál ilyen őrültséget? - faggatta az idősebb lényt, majd követte pillantását, és észrevette Meznoktót.
- Nahát! Lovagod van? Vagy csak valaki, akitől nem szabadulsz? - dőlt Azíra ép oldalának, és végigmérte a fekete lényt.
- Mi még nem találkoztunk! Lamíra vagyok! Örülök, hogy a nővéremet társaságban találom! Ritka csoda!
Szemügyre vette az említettet.
- Szörnyen festesz! Mi történt? Vagy.... - elkomorult eddig békés és fényes arca - megint az Űződ nyomaszt? Azíra, ezerszer mondtam már, hogy Eris biztosan megvéd! És különleges erőd van, lehet hogy az a szerencsétlen is különleges volt, azért vagy rá érzékeny! Vagy szenvedésből született szellem, és azért követ, mert Te érzed őt! Nem kellene aggódnod miatta! A Sötét Nagyúrnak vége, örökre, így a gonosz dolgoknak is! Nem lesz senkinek ereje, hogy bántson Téged! De sosem értettem miért jössz ide, erre a kísérteties helyre, ahol rémeket láthatsz! Van elég kihalt hely a Birodalomban, ha erre vágysz!
- Elég már! - vágott végre a másik lény szavába.
Fáradtnak tűnt, de csak elmosolyodott.
- Meznokto, ez itt a húgom, Lamíra. Lamíra, ez a mén itt Meznokto. Véletlen találkoztunk..... |
- Nem. Ez nem jó hozzáállás. - *mondta erélyesen és közelebb lépett a tündöklő unikornishoz.*
- Bármi történjék, túl kell élni! |
| - Talán egyszerűbb is elveszni - mondta halkan, lehajtva fejét. |
- Vagy ellenállsz, vagy elvesztél... - *válaszolta nemes egszerűséggel.* |
| - És ha valaki kényszerít, hogy visszanézz? Ha lekötnek, hogy ne állhass fel? Ha nem enged el a múlt? |
- "Szabad az, aki képes fölállni, és mindent maga mögött hagyni anélkül, hogy visszanézne." |
Nem válaszolt, hisz nem volt mit. Ő is épp erre jutott. De nyomasztotta a bizonytalanság. Választ akart találni, de nem tudta hogyan keresse....Erisziek közt ki is tudhatja? A legtöbb sötét lény renegát volt saját elemével szemben, ők talán nem is akarnak felelni....
Elrévedt a messzeségbe....
- Hogyan legyek szabad, ha a kötelem láthatatlan? - kérdezte úgy, mintha álmában motyogna. |
*Egy ideig hallgatott.*
- Logikusan ugyanaz kellene, hogy legyen a helyzet mindkét esetben - *válaszolta.* - De ezt alátámasztani nem tudom. |
Egy pillanatra Meznokto felé fordította arcát, rámeredt hatalmas, sötét szemeivel, majd gyorsan elfordult.
- Tudnom kell a választ egy kérdésre... - mondta szinte suttogva.
Aztán hosszú szünet után folytatta:
- Ha egy fénylény Fénnyel teli helyen kerül bajba...nem lesz semmi baja....A lelkének. De ha a Sötétségben esik baja...elvészhet a lelke! Mi történne egy sötét lénnyel ugyanott? És mi történik sötét lényekkel Fény közelében?...... |
- Szerencsére azzal nem szolgálhatok - *felelte.* - De szabad megkérdeznem, miért érdekel annyira? |
Elfordult. Egyfelől máris nagyon bánta a kérdést, másfelől nagyon vágyott a válaszra.
- Kellene egy sötét lény - mondta halkan, szinte csak magának. |
- Szívesen elmondanám, de nem a Sötétség az elemem, hanem az Erő. - *válaszolta nyugodtan.* |
Megtorpant és megfordult, alaposan szemügyre véve Meznoktót.
- Árulj el valamit, kérlek. Te Sötételemű vagy, ugye? Mi történik, ha egy sötét lény a Sötétségben kerül bajba? Mármint lelkileg.... |
*Szótlanul követte mindvégig az unikornist.
Amint beértek a fák közé, majd pedig a ködös részre, úgy érezte, megtelítődik energiával. Kellemes bizsergés futott végig először a lábain, majd a testén is.
Sokkal jobbkedvű lett.* |
Ahogy újra a kihalt, homályos vidéket érte, egyből jobban lett.
Nagyot sóhajtott, és kihúzta magát. Jópár percig állt behunyt szemekkel, majd megrázkódott, és úgy érezte hatalmas súlytól szabadult meg.
Szinte boldog pillantással nézett körül a mások számára talán hátborzongató vidéken. |
| *Izgatottan követte az unikornist.* |
Megnyugodva bólintott.
- Jó, menjünk.
Könnyedén ügetni kezdett a fák között. |
- Jó, akkor induljunk! - *sürgette Azírát.*
- Kíváncsi vagyok, nagyon. - *magyarázta.* - Ezért akarom annyira megnézni. |
[231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nautilusz békésen lépkedett a ködös erdőben. Gondolataiban elméllyedve sétált. A külvilágot teljesen kizárta elméjéből. A füleit bezárta, egyáltalán nem figyelt a külső zajokra. Így elég védtelen volt. De itt kitől kellene félnie ? Erre még a madár sem jár. Ezért nyugodtan tovább lépkedett.*
Azíra kicsit elmosolyodott.
- Nocsak! És mi a terv?