|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.03. 16:42 - |
 Megállt a pusztaság határán, és alaposan körülnézett.
Hatalmas, végeláthatatlan, szürke lapály. Itt-ott fű. Kopárság....
A messzeségben csak sejthetők voltak a roppant sziklák.
- Üdv itt, Ízisz! - mondta végül, miután megtalálta a hangját.
Hiába, ez a táj mindenkire hat valahogy....... |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 - Hogyne! - válaszolta szinte rögtön, és mosolyogva.
- Ez egy igazán békés táj. Nincs mitől félnem... - mondta egészen nyugodtan. |
 *Meznokto nem tudta eldönteni, Azíra milyen értelemben használta a szót...*
- Na, nekivágunk? - *kis szünetet tartott.* - Ömmm, már ha ráérsz... |
Nagyot sóhajtott, és mosoly ült ki az arcára, ahogy a lapos, csak a legtávolabbi pontokon hegyeket sejtető horizontot nézte.
- Csodálatos - mondta halkan. |
*Megrázta csomós sörényét.*
- De nézhetjük a jó oldalát is. Nem valószínű, hogy lépten-nyomon belebotlunk egy lénybe, valamint nyugodt és kiszámítható hely. |
Egy pillanatra csodálkozva Meznoktóra meredt, majd a távolba fúrta tekintetét.
- Itt nem sok dolog van, ami érdekes lehetne....Nagy, kihalt vidék ez.... |
| - Nem áll szándékomban - *felelte szinte azonnal, kissé magát is meglepve.* |
Csendesen bólintott.
- Kicsit....
Szégyen fogta el. Bolondság volt a mocsárba menni, gondolhatta volna, hogy ha eltéved, meg is halhat ott! Így meg sem találta, amit keresett, és újra szégyent hozott a saját fejére Meznokto előtt......
- Ha menni akarsz, megértem.... |
*Prüszkölt egyet, mert a homok belement az orrába.
Aztán Azíra felé fordult és megvonta a vállát.*
- Úgy néhány órát. - *tippelt.* - Jobban érzed magad? |
Nem is tudta mi történik vele, de jó ideig hevert némán a földön, nem is ébren, de nem is álmodva.
Aztán csak vége lett valahogy a hihetetlen fáradtságnak, és Azíra egy sóhajjal felébredt. Úgy érezte magát, mint akit megvertek, de már nem csak tiszta borzadályt érzett belül!
Körülnézett, és észrevette Meznoktót.
Feltápászkodott, és a mén felé lépdelt lassan.
- Sajnálom....Meddig voltam magamon kívül? - kérdezte halkan. |
*Megállt Azíra mellett és türelmesen várt.
Hogy valamivel mégiscsak elüsse az időt, elkezdett gyökerek után kutatni és azokat kiásni, megenni.* |
| Elnyomta a kimerültség.... |
 Követte. |
 Mithrandir vidáman a magasba szökkent, és száguldani kezdett az új cél felé! |
| -Mutassa az irányt, kedvesem! |
Hosszú-hosszú pillanatokkal később váltak csak szét.
- Akkor....induljunk? |
| Átölelte és hozzábújt!Nagyon szerette Mithrandirt, s soha nem hagyná el önként! |
Egy pillanatig megdöbbenten nézett a lényre, aki annyi mindent jelentett neki, összefoglalón és leginkább Angel a Fény volt az életében, aztán meghatottan, szégyenlősen elmosolyodott.
- Mihez is kezdenék Nélküled, nem igaz? - mormolta halkan, apró mosollyal, majd a kanca elé lépett és hosszan-hosszan megcsókolta. |
| -Amikor hozzád mentem, válaltam az utazást!S tudom, hiányoznék, ha nem lennék melletted!Így inkább veled tartok, mint sem hagynám, hogy állandó gondolatom, lelki ismeret furdalást okozzon benned, s elveszítenéd szépségét a világnak....-mondta "röviden". |
Meghökkenten nézett párjára.
- Nyugalomra vágytál! Nem foglak tovább ráncigálni magammal! |
-Mindjárt!Nyugi, kedvesem!-felelte csitítón, s még pár fűcsomót lekpasztott.
-Így már rendben!-mondta elégedetten-Mehetünk! |
[138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Megállt a pusztaság határán, és alaposan körülnézett.
- Hogyne! - válaszolta szinte rögtön, és mosolyogva.
*Meznokto nem tudta eldönteni, Azíra milyen értelemben használta a szót...*
Követte.
Mithrandir vidáman a magasba szökkent, és száguldani kezdett az új cél felé!