|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 10:37 - |
 * Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. * |
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Előlépett a bokrok közül.Mosolyogva biccwentett a szülőknek-Üdvözletem! |
Kissé odébb szállt le, és most, Éji Táltost meg-megvárva persze, sietett a patakhoz.
- Remény! Éjfél! Kyrador! - kiáltotta, és kutatón nézegetett mindenfelé. Aztán boldogan elmosolyodott, ahogy ismerős hangokat hallott egy bokros kanyaron túl.
Hívogatón intett útitársának, és a bokrok elé ugrott.
- Üdv! - nyerítette.
- Anya! - kiáltotta a kamasz mén boldogan és meglepve, és rohant is Kyarát megölelni.
- Hogy kerülsz ide? Már nagyon vártalak. Hogy leptél meg? - csodálkozott a csikó, és az idevezető utakra mutatott.
- A szülők már csak ilyenek: szeretjük bebiztosítani a fontosságunkat a csikóinknak meglepetésekkel - mosolygott Éjfél.
- Üdv, Kyara. Jó hogy visszatértél.
Ő is mosolyogva bólintott az érkezőnek, és fiát győzködte, hogy ne féljen a mélyebb víztől. Hó még mindig a legkisebb és legfehérebb volt, de szelídsége is arányult ehhez......
 - Thalion, kérlek segíts Égetőnek - mondta halkan fiának, aki már ugrott is Hóékhoz, azzal a nagy, kékszárnyas kanca a társasághoz lépdelt.
- Üdvözöllek, Kyara! Jó, hogy visszatértél. Maranna máshol időzik - mondta nyugodt, dallamos hangján, a ki sem mondott kérdésre felelve.
Mosolyogva biccentette.
- Remélem ő hamar felderül - mondta kissé remegő hangon, amire barátai és társai résztvevő pillantásokkal feleltek. Mindenkit meglepett és alighanem meg is rázott Kyara és Maranna válása....
- De - rázkódott meg a barna kanca - hagyjuk is ezt! Hoztam egy vendéget! - mondta mosolyogva, és elkiáltotta magát.
- Éji Táltos! |
 Fejet hajtott a búcsúzónak, és egy ideig nézett utána.
- Ég Veled.... - mondta inkább csak halkan, és a következő pillanatban eltűnt. |
 -Jól. -*bólintott, és Lilith mellé lépett.* -Köszönöm a segítségedet. Innen már átveszem. Az lesz a legjobb, ha mielőbb hazaviszem őt. Pihenésre van szüksége, de a gyógyítóink majd ellátják... Köszönök mindent, de nem szeretnélek tovább feltartani. Így is többet tettél értünk, mint ami elvárható.
*Óvatosan a vállára vette Lilithet és hálásan Démon felé biccentett.*
-Ha van kedved, látogass meg minket valamikor. Én mindig szívesen látlak, és Lilith is biztosan szeretné majd személyesen is megköszönni neked, amit érte tettél.
*Ezzel elindult az erdő mélye felé, vállán az ifjú unicornissal.* |
Fejet hajtott.
- Nincs mit - mondta nyugodtan.
- Mostmár jól vagy? |
-Ne aggódj... Se-semmi baj.-*Eressea megrázta a fejét, hátha hamarabb szabadul a szédülettől. Aztán amint érezte, hogy a kábulat múlik, lassan, óvatosan ismét felállt.*
-Úgy érzem, történt valami... valami rettenetes...! De fogalmam sincs, hogy mi lehet az. Nem értem...!
*Pár pillanatig némán állt, zavarodottság és riadt félelem tükröződött a szemében, de végül megcsóválta a fejét, és úgy döntött, nem fog emiatt aggódni. Nem fordít egy rossz érzésre több gondot, mint amennyit szükséges. És rengeteg más dolog miatt kell most aggódnia.
-Nem érdekes. A lényeg, hogy vége van... Démon?
A csődörre pillantott, halvány mosoly tűnt föl a szája sarkában.
-Köszönöm, hogy itt maradtál. |
- Eressea! - kiáltotta riadtan, és a kancához ugrott. Nem látott sérülést, sebet, a lelke még ott volt a testében - nem értette mi lehet a baj!
'Talán csak kimerült.....' gondolta, és végül inkább változtatott tervén: maradt őrködni. |
| -Köszönöm, innen azt hiszem, már magam is boldogulni fogok... -szólt, aztán hangja elhalt, és megszédülten a földre zuttyant. Mivel eddig a Sötétségben tartózkodott, nem érte el a Fény "halála", és nem vesztette eszméletét sem Úrnője elvesztésétől... Ám most minden teljes, kaotikus erővel zuhant rá, és kissé elfeketedett előtte a világ. El ugyan nem ájult teljesen, de enyhe kábulat, gyenge elmezavar lett úrrá rajta és most csak várt, várt, hogy tisztuljon előtte a világ...* |
Lefékezett, és óvatosan letette "terhét".
Kinyújtózott, és körülnézett.
- Itt már biztonságban lesztek. A Sötétség soká időzött itt, de majd eltűnnek az árnyak. Mindig áttör a reggel az éj sötétjén......
Nagyot szippantott a levegőből.
- Minden rendben. |
Mosolygott.
- Akkor talán menjünk a tisztásra - javasolta, mire a lények java el is indult vidám ügetéssel.
A csikókat nézve őrült száguldással.... |
 -Örömmel!
|
Mosolyogva megölelte Ragyogást.
- Talán menjünk innét! Fogadni mernék, hogy mind felderülünk, ha fényesebb helyre megyünk!
Javaslatát egy ideig csend fogadta, majd mindenki boldogan nyerített válaszul.
- Volna kedvetek velünk tartani? - kérdezte a két unikornist. |
Elbúsult a kancán.A párjára nézett. Újra elmosolydott.Ő szerncsés volt. |
- Szülőnek lenni bizony ellentétekkel, végletekbe menően ellentétekkel járó érzés! - nevette, miközben Heru épp rácsimpaszkodott egyik hatalmas szárnyára.
Könnyedén felemelte az egész kiscsikót.
- Ejnye! Viselkedj! - regulázta, mire Heru elengedte apját, és lehuppant. Bűnbánó képpel surrant a feltűnő Thalion mögé.
- Nos, ha hercegnő van, akkor megvan a kiskirál is! - pillantott szelíden fia után, aki elvezette a csikókat játszani.
- Büszke lehetsz rá! Bár Hó is hasonlítana az apjára....de még nagyon kicsi...
Nagyot sóhajtott.
- Szerencséses azok a lények, akiknek legalább él a párja! - keseredett el.
 Részvevőn lépett Égető Ragyogáshoz.
- A Sors néha kegyetlen. De legalább a fiad itt van még! Igenis tovább él őbenne az apja! Te pedig nem maradsz magadra! Ki tudja mit hoz a jövő?
A fehér kanca csak rázta szép fejét, de Maranna nem is folytatta, csak mosolygott. |
Felnevetett.
-Örülj, míg téged dönt le, nem pedig a párját!De örülnék, ha itt ugrándozna körülöttünk....De az is jó, hogy nem kell ráügylni állandóan.De vissza sírom ezeket a napokat! |
 - Kijanna - ejtette ki mosolyogva nevét, és boldogan szökkent párat, hogy egy felnőttel társaloghat!
Aztán gúnyos mosollyal nézte a szaladgáló fiúkat, akik bezzeg csak egymással játszhattak!
Széles mosollyal nézett a kis kancára.
- Kis hercegnő, valóban! - nevetett Ragyogás.
- Valóban - sóhajtott.
- De néha lehetne kevésbé öntelt! - mondta, szavait finom megrovással félig lányának címezve.
- Ugyan-ugyan! - kacsintott.
- Kyradornál kevés rosszabb van! - nevetett.
- Néha nem tudom vajon miért épp őt választottam! - kacagott hangosabban.
- Rólam van szó? - süvöltötte, és majdnem ledöntötte lábáról anyját, ahogy nekiszaladt, és megölelte!
Széles vigyorral nézett mindenkire, miközben orrát Kyarához dörgölte.
Aztán Kryanna elé szökkent.
- Gyere már! Ne légy lusta! - harapdálta a fiatal lény nyakát, és lökdösni kezdte Thalionék felé.
Elérte amit akart: Kryanna dühösen utána vetette magát!!! Szélesen vigyorogva rohant el előle, de kapkodhatta is a lábait! A dühös "hercegnő" megdöbbentően sebes volt!!!
Lemondó mosollyal csóválta fejét.
- Könnyebb lesz valaha? - kérdezte Kavarkádtól sóhajtva. |
| -Szervusz!-mosolygott le a csikóra.-Hogy hívnak? |
Éjfélnek nekirontott egy kis árnyék, de mire lenézett fia már futott, szökellt is tovább.
Kicsit megcsóválta a fejét, de büszkén mosolygott a szertelen csikón.
Eközben a jelek szerint Kryanna elhatározta magában, hogy nem neki valók a csődörök, így meglepő dolgot tett!
Odament a zebracsíkos unikronishoz, és biccentett neki, aztán köszönt is:
- Ija! - mondta lelkesen, de kihúzva magát! |
| Mosolyogva hallgatta a csikókat. |
- Ideje kijönni! - nyerítette csengő hangon.
Oda is ügetett a patakhoz, és Marannával elkezdték kivenni a csikókat.
Jópáran (élen Kyradorral) tiltakoztak, de nem volt mese, eléggé kihűltek már!
 - Ne bánjuk! - indítványozta, és máris fogócskázni kezdett Hóval és Heruval, amihez nagyszájú barátjuk is csatlakozott nemsokára.
Csak Kryanna maradt távol, fennsőbbségesen nézve őket.
- A kis hercegnő! - nevette Thalion. |
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
* Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. *
Előlépett a bokrok közül.Mosolyogva biccwentett a szülőknek-Üdvözletem!
- Thalion, kérlek segíts Égetőnek - mondta halkan fiának, aki már ugrott is Hóékhoz, azzal a nagy, kékszárnyas kanca a társasághoz lépdelt.
Fejet hajtott a búcsúzónak, és egy ideig nézett utána.
-Jól. -*bólintott, és Lilith mellé lépett.* -Köszönöm a segítségedet. Innen már átveszem. Az lesz a legjobb, ha mielőbb hazaviszem őt. Pihenésre van szüksége, de a gyógyítóink majd ellátják... Köszönök mindent, de nem szeretnélek tovább feltartani. Így is többet tettél értünk, mint ami elvárható.
-Örömmel!
Újra elmosolydott.Ő szerncsés volt.
Részvevőn lépett Égető Ragyogáshoz.
- Kijanna - ejtette ki mosolyogva nevét, és boldogan szökkent párat, hogy egy felnőttel társaloghat!
- Ne bánjuk! - indítványozta, és máris fogócskázni kezdett Hóval és Heruval, amihez nagyszájú barátjuk is csatlakozott nemsokára.