|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.15. 20:49 - |
 Xermina önfeledten száguldozott ebben a csodálatos dimenzióban.Igaz, hogy a Végtelenség dimenziójában született és a látomások dimenziójában töltötte le csikókorát, ez volt a kedvence.Imádott itt lenni, de csak egyedül.Szerette a társaságot, de nem itt.Itt végig gondolta egész életét, játszott és mindent megvalósított, felidézte a jó és a rossz emlékeket is.Lelassított, sétálni kezdett.Elment kendvenc felhőalakjához, amelyik úgy nézett ki, mint egy több száz éves tölgy.minden nap változott, mintha élne.Megállt előtte és órákig figyelte... |
[146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
 'Még...csikókoromban...régen volt már...'
Ő is észrevette, hogy Haax szarva igen hasonló, de nem tette szóvá. |
 A hasonló szarvat viselő lényt nézegette:
'Mikor történt veled mindez?' kérdezte végül. |
Megfordult.
'Nem tudok máshogy beszélni...ez nekem a legkönnyebb!'
Elmosolyodott.
'Megértem, hogy nem volt túl bíztató ez a beszédforma...' |
Jópár pillanatig döbbenten nézett az unikornis után, aztán gondolatban utánaszólt:
'Nem akartalak bántani. Kérlek ne érezd elutasítónak a viselkedésem....De nagyon régen engedtem bárkinek is, hogy megérintse az elmém, és az én múltam sem szép....' |
'Mert belehalnék!'-üzente.
'Bár úgy látom zavar, hogy ilyen múltam van és hogy csak így tudok kommunikálni!Bocsáss meg, hogy zavartalak!'
Biccentett a lénynek, majd elindult, nekivágva a nayg birodalomnak. |
Haax hátracsapta a füleit, de nem vágta a lény arcába, hogy nem érdekli mit akar.
'Miért nem kérsz meg egy mágust, hogy vegye le?' üzente, a kendőt nézve. |
'Semmi rosszat nem akarok neked....dehogy!'-küldte teljes nyugodtsággal. |
Haax hosszan, nagyon hosszan nézte az unikornist. Idegen lény volt, és ahhoz, hogy engedje az elméjében megszólalni, bíznia kellett volna benne. De Haax képtelen volt erre. Sem a bekötött szájú egyszarvú, sem mások körülötte soha nem gondolták, hogy miért is olyan, amilyen. Igaz, ha kérdezősködnek, választ nem kaptak volna. Haax kihúzta magát, és horkantva biccentett.
'De a szavaidon kívül semmi mást ne küldj!' figyelmeztette az unikornist. |
"Ezen én is sokat gondolkodtam!"-jelentek meg újra a betűk-"Talán valamire kellettem nekik, aztán mikor szökni akartam, elátkoztak....Nem is emlékszem már a felére sem...Viszont nem lenne gond, ha gondolatban válaszolnék?Nekem úgy könnyebb és megszoktam már!" |
Haax a szomorú sorson is megrendült, de az is meglepte, hogy néhány percen belül ez már a sokadik közlés volt, amit az unikornis megint más módon juttatott hozzá.
- De miért? - kérdezte. |
A felhőkre bökött orrával, ahol betűk jelentek meg sorra egymás után Haax előtt.
'Boszorkányok!Gonosz boszorkányok!Még Csikókoromban!'-írta a felhőbe röviden.Nem akarta rögtön az élettörténetével kezdeni az ismerkedést. |
Haax kicsit lehiggadt ugyan, de még mindig gyanakodott.
- Ki kötötte be? - kérdezte végül inkább saját hangján. Valahogy az elme-kontaktus olyan.....személyesnek tűnt. Nem akarta...... |
'Bocsáss meg!Nem akartalak megijeszteni!De amint látod a szám szorosan be van kötözve!'
'Békés szándékú vagyok....' |
Haax aprót ágaskodott meglepetésében, de hamar visszadobbant lábaira. Tágra nyílt, bizalmatlanul méregető szemekkel meredt a másikra.
'Miért így szólsz hozzám?' üzent vissza gondolatban, és ügyelt rá, hogy felháborodása érződjön a kapcsolat alatt. |
"A nevem Xyrion!"-hangzott egy szelíd, megnyugtató hang Haax fejében.
Xyrion lejjebb hajtotta fejét kissé megbánón. |
- A nevem Haax - mondta békés, szelíd hangján. |
Megingatta fejét, hogy nem zavarta meg, majd elmosolyodott és közelebblépett.
|
- Elnézést, ha megzavartalak volna - mondta szégyenlősen és halkan, meghajtva fejét.
- Azt hiszem......elég régen merülhettem itt álomba.... |
Biccentett, majd kicsit hátrált, jelezve, hogy békés a szándéka, s nem akar semmit az unikornistól... |
A peguni kicsit riadtan fogadta, hogy nincs egyedül. Hogy került ilyen közel ez az egyszarvú?
- Üdv - köszönt kicsit bizonytalanul. Vajon mit akarhat a kendős lény? |
[146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Xermina önfeledten száguldozott ebben a csodálatos dimenzióban.Igaz, hogy a Végtelenség dimenziójában született és a látomások dimenziójában töltötte le csikókorát, ez volt a kedvence.Imádott itt lenni, de csak egyedül.Szerette a társaságot, de nem itt.Itt végig gondolta egész életét, játszott és mindent megvalósított, felidézte a jó és a rossz emlékeket is.Lelassított, sétálni kezdett.Elment kendvenc felhőalakjához, amelyik úgy nézett ki, mint egy több száz éves tölgy.minden nap változott, mintha élne.Megállt előtte és órákig figyelte...
A hasonló szarvat viselő lényt nézegette: