|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 Látta az unikornis vívódását, így egy kis gondolkozás után finoman kanyarodni kezdett, és nem nyílegyenesen vezette lefelé.
Átrepült néhány nagy hóbucka felett, ott lebegve bevárta az őt követő lényt, majd határozottan lefelé haladtak egy darabig.
Ott aztán Sacra megállt, és ledobbant a földre.
Ahogy az unikornis közeledett, már láthatta, hogy a peguni nem véletlenül vezette erre: Sacra egy úton állt.
Kicsiny, de látható ösvényen, ami egyik irányban a csúcsra vitt, a másik irányban a biztonságos mélybe.
Az aranyfoltos peguni megvárta, míg a fehérorrú lény közel ér, akkor elrúgta magát a talajtól, és felhúzott a magasba.
Lenézett, mosolygott, majd hihetetlenül gyorsan száguldani kezdett a ragyogó távolba. |
 Lyan úgy gondolta, hogyha eddig felmászott, most nem fog lemenni!Most nem!Földbegyökerezett lábakkal állt és figyelte a kancát.Aztán mikor újabb kanyart vetett a peguni, elindult lefelé, egy nagy sóhajtással indítva.Eszébe jutott a fehér kanca, de gyorsan kiverte a fejéből!Majd vágtába ugrott és követte a pegunit! |
Ijedten fékezett, annyira hirtelen, hogy szárnyai csaknem összegabalyodtak!
Rémülten nézett a veremre, ahol az unikornis eltűnt.
Nagyot sóhajtott, mikor látta, hogy sértetlenül kerül ki a bajból.
'El kellene mennie erről a helyről....' gondolta.
Gondolt egyet, és átsuhant az unikornis felett.
Elindult arrafelé, ahol a lefelé vezető utak kezdődtek. Aztán visszakanyarodott az unikornishoz, majd újra elindult. |
| Lyan a boldogságtól sokszor kibakolt vagy ugrott egyet.Bár ugrálni ígyis sokat kellett az akadályok felett.De legtöbbször felfelé nézett a pegunira és mosolygott!Nagyon jól érezte magát, de aztán....hirtelen...egy hóval lefedett verem.Lyan belezuhant a mélybe és úgy maradt.Egy pár perc múlva felállt.A föld rengeni kezdett és a csődört a föld emelni kezdte.Ahogy a felszínre ért, már nem vágtázott tovább.egyhelyben állt és úgy nézte a pegunit, de nem azzal a boldogsággal, mint az előbb! |
Nagyot villantak a szemei, ahogy a fehér orrú lény ugrását látta.
Eddig egy olyan irányba suhant, ami félelmetes terület felett vezetett.
A peguni finoman elkanyarodott a hóval takart vermektől, és biztosabb irányba fordult.
Néha lelkesen mosolygott, és zuhant egy sort az unikornisnak, hogy újra felszárnyaljon.
Dobott egyet a sörényén, mintha örömét fejezné ki, vagy...mintha intene, és repült tovább le-lezuhanva, pörögve, zúgva, gyorsítva, lassítva, mostmár gyakran lenézegetve, és bevárva a hóban vágtázót. |
| Lyan sem szólt egy szót sem!Teljesen kiment a fejéből a fehér kanca, mivel ő nem is foglalkozott vele semmit.Hátra nézett, de nem látott senkit.Helyből teljes erejével elrugaszkodott a földtől és átugrotta az előtte lévő akadályt!Ezután tovább vágtatott a kanca alatt. |
Lemosolygott, és száguldozott tovább.
Néha messze-messze eltávolodott, aztán zuhanás és sivító repülés kíséretében visszaérkezett.
Néha majdnem leereszkedett a korábbi közelségbe, de aztán gyorsan megfordult, és felemelkedett.
Még mindig nem szólt. |
| Lyan érzékei valami furcsát súgtak, de nem tudta mire gondoljon.Önfeledten vágtázni kezdett a szárnyaló peguni alatt, mintha vele szárnyalna, aztán egy akadályba ütközött és megállt, de tovább figyelte a kecsesen szárnyaló lényt! |
Sacra levágott a lég magasából, és egyenesen a pihenésbe kezdett unikornis felé zuhant!
Pörgött, pörgött, aztán hirtelen egyenesbe állt, és csupán méterekkel a teremtménytől lefékezett, hatalmas léglöketet adva a hónak...és az unikornisnak!
Orruk csaknem összeért, ahogy a lendülettől a teste előrelendült a fékező szárnyak közül.
Belenézett a lény szemébe, aztán feje újra az ég felé lendült, és Sacra teljesen kinyúlva újra emelkedni kezdett. |
| Lyannak fogalma sem volt, hogy van-e itt út, de kezdett nagyon elfáradni ezen az elég veszélyes úton!A kanca vezette ide, tehát nem is törődött vele!Még mindig figyelte a pegunit, de még nem tudott neki mit mondani, és nem is akart!Megállt pihenni... |
Sacra látta a barna unikornis mozgásán, hogy észrevette őt, de nem törődött vele. Nem volt titok, hogy itt van.
Tovább suhant, pörögve-forogva, és tovább figyelte a küszködő lényeket.
'Vajon miért egy ilyen veszélyes úton mennek fölfelé? Ha nincs szárnyuk, legalább ott mennének, ahol nem életveszélyes.....' |
| Lyan épp indulni akart amikor észrevette a mutatványozó pegunit.Nem szólt csak komolyan és Míryel felé védelmezően elindult a csúcs felé! |
| Lyan épp indulni akart amikor észrevette a mutatványozó pegunit.Nem szólt csak komolyan és Míryel felé védelmezően elindult a csúcs felé! |
| Lyan épp indulni akart amikor észrevette a mutatványozó pegunit.Nem szólt csak komolyan és Míryel felé védelmezően elindult a csúcs felé! |
Az aranyszín peguni becsukott szárnyakkal lezuhant, majd az utolsó pillanatban széttráva őket fékezett.
De nem szállt le, hanem újra hagyta a szélnek magasba emelni őt.
Aztán újra lezuhant, pörgött, szaltózott, és újra a magasba emelkedett.
De arca végig komoly volt....
A két unikornist figyelte, rezzenéstelen tekintettel a légtornász mutatványok közben. |
-Persze, hogy jól vagyok!Inkább az a kérdés te jól vagy-e?-beérte Míryelt-Meg vagy?Nins semmi baj?Ha valami gondd van, csak szólj!Van egy társam akinek egyedülálló gyógyító energiája vabón!Csak szólj...
Elóre pillanott a még előttük lévő útra!
-Ha kipihented magad, akkor, telán, indulhatunk! |
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
Látta az unikornis vívódását, így egy kis gondolkozás után finoman kanyarodni kezdett, és nem nyílegyenesen vezette lefelé.
Lyan úgy gondolta, hogyha eddig felmászott, most nem fog lemenni!Most nem!Földbegyökerezett lábakkal állt és figyelte a kancát.Aztán mikor újabb kanyart vetett a peguni, elindult lefelé, egy nagy sóhajtással indítva.Eszébe jutott a fehér kanca, de gyorsan kiverte a fejéből!Majd vágtába ugrott és követte a pegunit!