Súgó

Témák:	Hozzászólás (Utolsó)
Barlangok Diadém hallotta, hogy egy új barlangot fedeztek fel, s gondolta megnézi közelebről.	153 (2023.10.28.)
Az óriási sziklák árnyékában - Itt vagyunk. Készen állsz némi mászásra?	168 (2021.07.15.)
A sziklák peremén  *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*	141 (2018.10.27.)
A sziklák omladékos közeiben Ide-oda szökkent, alkalmazkodva az alatta elbillenő kövekhez, megőrizve az egyensúlyát és a tempójából sem veszítve sokat. Néha egész kis lavinák indultak el alatta, de ő olyankor csak ugrott egy óriásit, és már túl is volt a poron, szilánkokon, köveken, kavicsokon. Nem nézett hátra, de úgy érezte, hogy még mindig nincs magában.....	160 (2011.09.27.)
A sziklák fogságában   Iana a tűz birodalmából egyenesen a sziklák közé. Elcsodálkozott. Mennyi kő! Hátranézett. Egyenesen két szikla közé. Beszorult. -Nah, ilyan az én formám!- mondta magában	39 (2011.09.27.)
Sziklaszírt tetején * Ari felmászott a sziklaszírt tetejére és felnézett az égre könnyes szemekkel * < vajon mit rontottam el? >	290 (2011.09.27.)
Sziklaszorosok Fantom örült, hogy éppencsak érinteniük kellett a pusztát, és már ide is értek. Félt, hogy az út túl hosszú és nehéz lesz. De mostmár biztonságban érezte magát, ahogy a szűk szorosokban kanyargott, ösztöneire hagyatkozva. Csikóinak egy tökéletes és védett helyet választott, amit egyszer régen látott a táj felett átrepülve. Remélte, hogy még mindig ugyanolyan, és hogy hamar ráakad.	21 (2011.09.27.)
Hatalmas sziklák tetején  *Elenarya csöndesen állt kedvenc sziklaszirtje tetején és figyelmesen kémlelte a tájat. Hajnalodott, az égen már bíbor fényben fürödtek a felhők, de eddig semmi. Elenarya eddig hiába hegyezte a fülét... mikor már az ég alja is rózsaszínűvé vált, akkor meghallotta. Végre meghallotta, amit várt. Egy nyerítést.* -Hmm. -*mosolyodott el.* -Elbereth ma kicsit elaludt. Máskor sokkal hamarabb hív.-*mondta csöndesen, csak úgy önmagának, majd válaszul ő is felnyerített. Élesen, tisztán, zengőn, szívbemarkolóan csengő hangon. Hangját messzire vitte a szél, és tudta, hogy Elbereth meghallotta. Csikókoruk óta így üdvözölték egymást hajnalban. Elenarya elégedetten tárta ki gyönyörű, hófehér szárnyait, majd lendületet vett, elrúgta magát a földtől és a magasba emelkedett. Nem tudta, merre felé megy, de úgy sejtette, hogy még a mai nap folyamán veszélybe fog kerülni...*	198 (2011.09.27.)