|
Témaindító hozzászólás
|
2008.12.01. 21:37 - |
 Zeiron mély szusszantással fékezett a tóparton. Előtte hatalmas, nyílt, gyönyörű víztükör nyújtózott a Nyugodt Sík terében. Mindig szabadnak érezte a lelkét itt.
- Ez a tó a színéről kapta a nevét. Mindig a lehető legtisztább, és legszebb kék a víz színe! De ez az egyetlen tulajdonsága, semmi más különlegessége nincs. Ezzel egyben a Nyugodt Sík legkülönlegesebb tava, hiszen az összes többinek van valami egyedi mágikus jellemzője. Ez viszont csak tiszta víz.
Rámosolygott Amenóra. Ahogy az apák szoktak a lányaikra, mielőtt valami meglepetést lepleznek le előttük.
- Most megtanulsz úszni és repülni! |
[42-23] [22-3] [2-1]
______________________________________________ |
Egy pillanatra a messzeségbe révedt, aztán komoran felhorkant.
- Hébé nincs itt. Nagyon remélem a Boszorkányvidék valamely területén van.....
Aztán nem várt tovább: átlépett a maga teremtette kapun, és magával húzta a családját is. |
Pallas visszahúzta Zeiront, mielőtt még átléphették volna a Kaput.
- Hébé...?
Ameno ijedten nézte szenvedő anyját, miközben a sírás kerülgette.
- Biztos arra gondol, hogy ki fogja figyelmeztetni Hébét, ha mi most... - kezdte szipogva, de befejezni már nem tudta a mondatot, mert torka összeszorult és egyetlen további hangot se tudott kipréselni magából. Könnyei csak úgy patakzottak szemeiből, miközben apja szavaira szót fogadva elfoglalta helyét anyja másik oldalán. Kibontogatta egyik hatalmas szárnyát és végignyújtotta Pallason és Zeironon is, átölelve ezzel mindkettejüket. |
Szemei rémülten kerekedtek el, ahogy Pallast szorította magához. Lidérc neki is megártott volna?! De hisz együtt voltak!!
- Azonnal keresünk segítséget! - nyerítette. Mi történik velük?? És itt?!
Csak egy helyen lehet elég mágus, hogy biztosan tudjanak segíteni....A Szigeten....Két vorstandit odavinni, hogy segítsenek rajtuk, elég merész ötlet volt. De Zeiron tudta, hogy van annyi befolyása, hogy megkapja a segítséget.....
A Kapu kirajzolódott előttük, Zeiron bíztatóan megszorította Pallast, aztán Amenóra meredt.
- Maradj szorosan anyád túloldalán! Semmiképp se távolodj el tőlem, Ameno! A társaim közé megyünk, de nem tudom mit fognak szólni Hozzád! Bárki bármit is mondana, maradj velem! - mondta szigorúan, és nagyon remélte, hogy a lánya nem látja mennyire meg van rémülve. |
Pallas egyik pillanatról a másikra összerándult, majd meggörnyedt. Egyik szárnyával gyorsan Zeironba kapaszkodott, a másikat pedig magára tekerte, mintha azzal akarná enyhíteni a hirtelen jött, éles fájdalmat.
Könny gördült végig az arcán, ahogy felemelte fejét és vöröslő, de vak tekintetével párját kereste.
- Valami... van bennem... - suttogta alig hallhatóan. Minden egyes hangot úgy kellett kierőltetnie magából. |
Zeiron néhány percig még kimeredt tekintettel, reszkető oldalakkal állt a két peguni mellett, aztán megrázta magát, és nagy szemeibe visszatért az élet.
Megnyugtatóan érintette meg Pallast egyik szárnyával, a másikkal meg még egyszer gyorsan átölelte a fiatal csikót előttük. Hogy védje meg ezután?
- Figyelmeztetnem kell Hébét....Lidérc őrá is hatalmas veszélyt jelent.... - mondta komor hangon, amiben nem volt szeretet, csak ősidőkből visszhangzó méltóság. Mintha Zeiron valahogy visszacsusszant volna a régi világába....
- Talán jobb lenne, ha együtt mennénk - pillantott Amenóra, majd Pallasra. Vajon csak képzelte a rémületet párja szemeiben? |
Ameno szinte megrémült apja viselkedésétől.
- Rendben, megértettem - biztosította Zeiront. Szerette volna megkérdezni, mégis miért, vagy hogy miért viselkedik apja olyan furcsán, de úgy döntött, inkább késöbbre halasztja a kérdéseit.
Egy hatalmas szárnyát óvatosan kibontogatta és nyugtatólag apja hátára helyezte. |
Zeiron úgy érezte, mintha jeges vízzel töltötték volna fel belülről. Minden dolog, amit Ameno elmondott neki a Lidérces találkozóról, egyre jobban elborzasztotta.
- Ameno - kezdte végül rekedtre torzult, halk hangon, félelemtől fakó szemekkel - Nagyon figyelj most rám! És amit mondok, azt komolyabban kell venned, mint bármi mást, amit eddig tanultál! Soha - nem - szólíthatod - Lidércet!!! |
Ameno, látva apja komoly, talán már túlzottan is komoly arcát, kérdőn nézett anyjára. Pallas egy halvány mosoly kíséretében bíztatóan bólintott, mire Ameno visszafordult Zeironhoz és lassan, aprólékosan, el-elgondolkodva mindent elmondott: mi hogy történt, Lidérc miket mondott, ígért, kért és tett; és hogy vele mi történt és mikor mit érzett. Azt is elmondta, hogy csak hívnia kell Lidércet és ő visszajön.
Amikor mondandója végére ért kirázta a hideg és mintha meg is szédült volna egy kicsit. |
Zeiron úgy fordította nagy fejét, hogy Ameno arcának egy rezdülését se téveszthesse szem elől. Nagyon fontos volt, hogy most teljes és igaz választ kapjon.
- Ameno - mondta nagyon komolyan - kért tőled Lidérc valamit? Akármit? Bármilyen apróság fontos lehet.....Mit beszélt neked az a.....lény? - fékezte indulatait. |
Pallas kihallott párja kérdéseiből valami furcsát, ami rendkívül nyugtalanná tette. Miután meggyőződött róla, hogy csikójuk ép és egészséges, aggódó pillantással nézett hol Zeironra, hol Amenora.
- Nem, nem, dehogy. - válaszolta gyorsan kapkodva Ameno - Jól vagyok, jól vagyok, ne aggódjatok ennyire! Hiszen látjátok, ép vagyok és sértetlen. - próbálta megnyugtatni szüleit. |
Ameno szó szerint a semmiből bukkant fel előttük, épp abban a pillanatban, ahogy az őket körülvevő sötét burok eloszlott.
Zeiron szinte azonnal átölelte a lányát, ahogy az talpraugrott és feléjük lendült, így egyetlen hatalmas, tollas ölelésbe kavarodott a családja. De nem bánta. Sosem hitte volna, hogy képes lehet ennyire megkönnyebbülni! Ameno ép volt és sértetlen!
- Ugye nem bántott? Ugye nem esett bajod? - kezdte el végül faggatni egyszülött csikójukat, amikor megtalálta a hangját.
Mert Zeiron tudta.....tudta nagyon jól, hogy Lidérc soha senkit sem engedett el csakúgy....Nem, amíg meg nem változtatta..... |
Ameno nem tudta követni a dolgok alakulását. Nem értett semmit. Lidérc hangja olyan erővel hatott a füleire, hogy kénytelen volt szárnyaival befogni őket. Így viszont nem tudta megtámasztani magát és hamarosan elterült a földön. A rázkódás őrületté vált számára és szorosan lehunyt szemekkel, füleire tapasztott szárnyakkal kuporgott a földön.
Aztán hirtelen minden elcsendesedett, elcsitult és Ameno vette a bátorságot, hogy kikukucskáljon szemhéjjai alól. Amint megpillantotta szüleit, ismeretlen erők bíztatására talpra szökkent és apja és anyja nyakába vetette magát, hatamas szárnyaival mindkettejüket egyszerre átölelve. |
Zeiron magához szorította kedvesét, és próbálta eltemetni magába minden keserűségét. Közben folyamatosan kutatta az elméjét bármilyen apró emlék után, ami a segítségére lehetett volna, ami megmenthette volna őket, és a lányuk nyomára vezethette volna őket. De sohasem akadt senki, aki rájött volna Lidérc mágiáinak nyitjára, a trükkökre, amikkel áttörhetők vagy átalakíthatók, hogy irányíthatók legyenek...
Sohasem akadt senki, aki felvehette volna vele a versenyt....Senki, akit beavatott volna, senki, aki kiismerhette volna a szörnyeteget.
Még közelebb hajolt a csikóhoz, hogy az láthassa, ahogy hatalmas szemeiben rejtélyes, álomszerű képek, csábító, elképzelhetetlen világok sejlenek fel.
- Miért ne beszélnék komolyan? Varázslények vagyunk, a Mágia átitat minket, csak ki kell nyújtani a szárnyunkat, hogy használjuk! És miénk a világ... - suttogta kábítóan, legyőzhetetlenül - Örömmel tanítalak meg arra, amit tudnod kell, hogy szabad légy...És a hatalom a tiéd lehessen, Pompás.... - halkan kuncogott.
Aztán a lábaik alatt megremegett a világ! Lidérc összerándult és elfintorodott. Úgy tűnt nem erre számított, és nem örült, hogy a terveinek valami keresztbetett.
- Úgy tűnik kicsit még alakulnia kell a dolgoknak itt - húzta végül vigyorra a száját, és a rájuk boruló sötétség mennyezete felé emelte arcát. Aztán mégiscsak lepillantott a még mindig ragyogó pegunira.
- Figyelj ide, apró úrhölgyem! Úgy tűnik lejárt az idő, amit most együtt tölthettünk. De ha szeretnéd megkapni tőlem, amit ígértem, nem kell hosszú időre elválnunk!
Újra közelebb hajolt, és a peguni fülébe súgta:
- Csak hívnod kell, és a Mágia hullámain rádtalálok! Ne felejtsd el: bármennyire különbözünk, a Varázsban csak együtt lehet igazi a Fény és a Sötét! És akkor tovatűnik köztük a különbség, mert csakis a Varázs számít - mosolyodott el magabiztosan.
- Ne felejtsd el ezt a találkozást...Pompás! - csettintett elégedett a nyelvével utoljára kimondva a nevet, aztán harsogva felnevetett! A nevetése iszonyatos erővel rázta meg az éjszaka burkát, amiben álltak, a fiatal peguni sem tudott végig megállni a lábain, egyre erősebb és erősebb lett a borzalmas rázkódás a fülsértő nevetés orkánjában............
és hirtelen csend lett, minden tovatűnt, és Ameno a szülei előtt állt a Nyugodt Síkon. |
Pallas elkeseredetten és tanácstalanul hallgatta Zeiront. Fogalma sem volt, mit tehetne, így bíztatásul párja nyakához és sörényébe fúrta arcát.
Ameno ragyogó szemekkel nézett fel Lidérc káprázatos arcába.
- Ezeket Te mind komolyan mondod? És komolyan is gondolod? És még meg is tanítanál rá? - kérdezte szinte bűntudatosan. |
Zeiron mélyet sóhajtott, hogy lehiggadjon. Erőltetve kifújta magából a levegőt, és gyorsan válaszolt:
- Lidérc a legritkább esetekben használja saját magát az energia összegyűjtésére. Szinte mindig idegen forrást használ. Ez az oka annak, hogy most, több tízezer évvel később is áll a térben és időben egyaránt rejtett börtöne...Aki odakerül, megfagy az időben, és Lidérc kénye-kedve szerint tartja fogva....De hogy a Természet-e a forrása, amit úgy szeret, vagy valami más, nem tudom. Lidérc rég túlfejlődött azon, hogy kifürkészhessem a technikáit. Sokszor el sem tudtuk képzelni, hogy lehet képes varázsolni....mégis legyőzött minket.... - vallotta be, és szégyen, fájdalom, harag vegyült a hangjába - A varázslatai annyira bonyolultak, és mások, mint amit a lény egyáltalán fel tud fogni, hogy néha a legegyszerűbb varázsa okozta a legnagyobb tragédiákat.
Összehúzott szemekkel tűrte el a szikrázó bűbájt, majd kedvtelve nézegette a ragyogó pegunit. Kifejezetten szépnek találta így, éles kontrasztban az ő bűbájával.
- Látod mennyi mindenben hasonlítunk? Én is rajongok a varázslatért - dorombolta.
Újra közelebb lépdelt, és egyik mancsával a fal felé intett körülöttük.
- Nézd meg mennyire széppé tehetjük egymást! A Fényed nekem hála ragyog igazán, és az én Sötétségem mélyét és erejét csak úgy látni, ha Fény áll előtte. Nem ez az egyetlen dolog, amiben Sötétség és Fény valójában egymásra van utalva. Messze nem....Ha tudnád mennyi minden van a világon, ami rád vár! Egész uradalmak, hatalmas kalandok, fantasztikus csodák, Pompás - dorombolta mostmár egészen halkan, megigézőn a peguninak, de a nevet megintcsak szórakozottan ejtette ki.
- Nem vágysz megismerni őket?- kérdezte szinte elszomorodva. |
Bátorítóan párja vállára tette a szárnyát és vészesen próbálta rendre utasítani a lelke mélyét nyugton nem hagyó rettegést, amit az Amenoért való aggódás idézett elő.
- Azt nem tudod véletlen, hogy Lidérc előnyben részesíti-e az olyan varázshasználatot, amikor a természetből nyerni az erejét? - próbálkozott jobbhíjján az ötleteléssel.
Ameno egyik lábáról a másikra állt. Egy apró sóhajtás hagyta el ajkait, ahogy belegondolt a szavak konkrét értelmébe.
- De igen - *válaszolta csaknem bűnbánóan, de a megadó vonások az arcáról szinte azonnal el is tűntek, ahogy megpillantotta az apró fényes kis valamiket. Szemei felcsillantak és ahogy orrát hozzáérintette az egyik kis fénypilléhez, az nyomban apró kis fényszemecskékre esett, beterítve Ameno orrát. Erre a többi kis fénypille is ugyanígy tett és egyesülvén végigfutottak Ameno egész testén, végül pedig csillagként beragyogták a félhomályos teret.
Ameno nevetve, felszegett fejjel, leplezetlen élvezettel élte meg a pillanatot. A vakító fénység végül csak vesztett erejéből és ismét visszaállt a gomolygó szürkeség. Ameno szőre azonban tovább foszforeszkált a sötétben, különös rangot adva ezzel a fiatal kancának. |
Zeiron körülnézett.
- Lidérc nem ment el sehová, és ha jól sejtem, Ameno vele van....Csak most legyen olyan okos, amilyennek neveltük! - fohászkodott.
- Lidérc mindenféle mágiának, így a térvarázslatoknak is mestere. Még az is lehet, hgy minket zárt be ide...voltaképp a semmibe. Ha megunja, vagy rájövünk mi lehet a gyenge pontja, ugyanott leszünk, ahol voltunk.....Szeret az ellenfeleivel így szórakozni....Lelkileg megtörni a lényt...
Szárnyával odavágott a fekete falra, és dühösen felnyerített:
- Nem értek a sötétséghez! Ha Lidérc ereje....ha csak egy kicsit is....Nem tudom megállapítani, hogy mi hordozza az erejét.....Akkor már legyőztem volna. Azt sem tudom soha megmondani, hogy mi oldja fel a bűbájait. Ő imádja a mágikus bélyegeket...Ha tudnánk, hogy mi az....ha biztos lenne, hogy most is olyat használt.... - gondolkodott hangosan, de elkeseredetten.
- Ó, nincsenek messze, Pompás....nemsokára újra velük lehetsz. Igazából nem mentünk el sehova - dorombolta lágyan, és kiegyenesedett, fejét nemesen a fekete fal felé fordítva. Bár inkább a peguniban akart gyönyörködni, szerette a mágiát.
- Egy nap Te is képes lehetsz mindenféle hatalmas mágiára. Porszemekből csinálhatsz kastélyt, vagy eleven pillét, vagy amit épp akarsz. Éjszakát és nappalt hozhatsz oda, ahol nincsenek, ahol soha nem is voltak, és buja vadonból csinálhatsz sivatagot, vagy épp kopár sziklákből füves dombokat. Ez a Mágia igazi lényege. A Természetet használod fel eszközödül, hogy olyasmiket építs bele, amik mindig is idegenek voltak tőle....s mégis mindez lehetséges benne! Hát nem vonz a varázslat, Pompás? - fordult vissza delejező sóhajjal megtoldva az utolsó kihívó mondatot, és szemeit a peguni tekintetébe fúrta. Aztán kitátotta száját, aprót fújt, és szikrázó, szemkápráztatóan gyönyörű fénypillék röpködték körbe a fehér teremtményt. |
*Pallas megadóan bólintott, de amit eltervezett, az sikerült neki. Ha égetően gyógyítania kell majd, nem saját erőből fogja megoldani...
Tanácstalanul nézegetett körbe-körbe, de minden irányban csak azt a zavaros sötétséget látta...*
- Hol lehetnek?
*Ameno akármennyire is szerette volna leplezni, kirázta a hideg Lidérc érintésétől és minden egyes szőrszála az égnek állt. Reszketősen, leszegett fejjel mélyet lélegzett, majd bátortalanul felpislogott a hatalmas arcba.*
- Hol vannak a szüleim? - *kérdezte óvatosan és lassan elkezdett hátrálni.* |
Zeiron inkább gyorsan visszahúzta magához Pallast.
- Ne....Inkább ne...Ki tudja? Később még....Jól jöhet, ha tudsz repülni. Ameno biztosan...segítségre szorul majd, bármit is tegyen Lidérc.
A nagy ménen közben látszott, hogy nagyon elgondolkodott, és latolgat valamit,
Lidérc meglobogtatta a szárnyát, mire az fodrozódni kezdett, és körbelengedezte Ameno arcát, meg-megcirógatva azt.
- Meglepődnél, ha tudnád mennyi minden közös bennünk.....Pompás...... |
[42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Zeiron mély szusszantással fékezett a tóparton. Előtte hatalmas, nyílt, gyönyörű víztükör nyújtózott a Nyugodt Sík terében. Mindig szabadnak érezte a lelkét itt.