|
Témaindító hozzászólás
|
2008.10.19. 13:15 - |
 Koloss lassított, ahogy a távolban meglátta az indián sátrakat.
Lejjebb ereszkedett, majd ledobbant a földre, de egy pillanatra sem állt meg.
Vágtában folytatta az útját a sátrak széléig.Ott megállt, s csak bámult maga elé........ |
[46-27] [26-7] [6-1]
---------------------------------------------------------------------------------------- |
 - Megszoktam már - mosolygott vissza. Szakértelemmel lépdelt a huzalok közt, kecsességgel melete föl lábait.
- Amikor még csak kósza gondolat voltam az enyéim közt, amikor csak páran hittek bennem, az volt mondhatni a gyermekkorom. Akkor még "csikó" voltam, tapasztalatlan csikó. Sokat játszottam az ilyen madzagokkal: átugrottam őket, átbújtam alattuk. Néha azonban beléjük akadtam, s olyankor borult az egész sátor! Ki tudja miért, a kedvenceim épp ezek a fő zsinórok voltak... - mosolygott és mutatott egy a sátor tetejét tartó kötélre. |
Besétált a sátrak közé.Sűrűn egymás mellett álltak ezek a furcsa, kúpos alakú lakhelyek.Más számára lehettek furcsák, de Koloss imádta őket.
Vigyázni kellett, hogy nehogy belerúgjanak egy cövekbe, vagy nehogy szárnyuk beleakadjon egy kifeszített kötélbe.A gyerekek elképesztő ügyességgel rohangáltak itt.Néha megálltak megsimogatni őket, majd tovább játszottak.
-Szeretem ezeket a sátrakat!Kívülről-belülről!....Vigyázz!Nehogy beleakadj abba a kötélbe!-mosolygott Szélrózsára. |
- Remélem - s próbált a száján keresztül levegőzni, de ott meg a fű izét vette át a húsé, inkább maradt a jól megszokott orros módszernél. Követte Kolosst. |
Koloss szélesen elmosolyodott Szélrózsa fintorán.Ő is rég látta "családját", mégis alig vette észre a körülöttük lebegő szagot.
-Minden rosszban van valami jó!Vagy fordítva?-viccelődött.
-Gyere menjünk!Ha velünk maradsz majd megszokod!-lassú léptekben elindult a sátrak felé. |
- Rendben - és követte Kolosst. Nem volt nehéz megtalálni a tábortüzet. A falu közepén volt. A friss parázs árulkodott, hogy előző este használatban volt. Körülötte asszonyok cserzették az állatok bőrét, a húst gondosan elválasztva az írhától. Megosztották a munkát: ki nyúzott, ki tisztította a bőrt, ki pedig kifeszítette a jellegzetes álványokra.
Szélrózsa elfojtott egy fintort. Régen megtanult együtt élni a szaggal, ami ezeket a folyamatokat körüllengte, de mivel régóta nem érezte, újra nehézséget okozott elviselni a dög szagát. A halál szagát. |
-Talán kezdhetnénk a tábortűznél!Most így világosban biztosan más!-mosolygott. |
- Rendben! - mosolygott. - Ön a főnök. Merre kezdjük? |
-Körülnézhetnénk a táborban, amíg a vadászok vissza nem térnek!-ajánlotta fel az új programot.
|
Csak mosolygott, de nem szólt. Ő mindig egyedül volt, Szélen kívül senkije sem volt a törzse elhagyása és az angeliddé válás időszakában. Tudta, milyen egyedül lenni és senkit sem hagyott szívesen magára, akivel megbarátkozott. Igaz, Koloss talán nem érezte volna magát egyedül, de Szélrózsában megrögződött ez a tulajdonság: senkit magára nem hagyni. |
-Te sem vagy itt egyedül!
Elmosolyodott.
-Itt van Sziklatoll...és.....és Én is!-vigyorodott el a végére. |
- Nem akartalak egyedül hagyni. - mosolygott. - Bár igaz, Te nem vagy itt egyedül! |
-Sok szerencsét nektek!-mosolyodott el, majd Szélrózsához fordult.
-Miért nem mentél?Nyugodtan mehettél volna! |
Szélrózsa is megrázta a fejét. - Ha Koloss nem megy, én sem. Sok szerncsét, Sziklatoll!
S a kissé csalódott férfiak talizmánok nélkül mentek a küldetésre. |
-Nem!Én nem megyek!Ma kihagynám a vadászatot!-válaszolja. |
- De még mennyire! - kiáltatotta üdén.
Sziklatoll odajött hozzájuk. A törzs férfijai épp most indulnak vadászatra, csatlakoztok? |
-Csak körülnéztünk!-mosolygott hasonló pajkossággal.
-És Te?Kialudtad magad? |
- Jó reggelt! Egy kis reggeli túra? - mosolygott pajkosan, szemét Alassról Kolossra és vissza jártatva. |
Nagy dobbantással ért földet, de vágtában.Folyamatosan vágtatott.Alass már leereszkedett a pegazus oldalára, majd mikor közelebb értek törzshöz Koloss lassított, bár még mindig vágtatott.Alass folyamatosan ereszkedett lejjebb, s mikor már lába is leért volna, Koloss megállt.Egyszerre álltak meg egymás mellett a sátrak előtt.
Már minden indián a dolgát végezte, mikor beljebb sétáltak.
Mikor Koloss meglátta Szélrózsát, ránézett Alassra, majd odaügetett a kancához.
-Jó reggelt!-köszöntötte vidáman. |
A Nap sugaraival melegebb szél fújt, beköszöntött Szélrózsához is. Felébredt, de nem volt senki mellette. Ásított egyet, s kilépett a sátorból. Bár már ősz volt, a Nap százszor erősebben fénylet, s melege is volt még egy kicsi. Kinyújtózta szárnyait, s helyből felszállva egyenesen a felhők felé vette az irányt.
Noha kényelmetlen volt feljutni, a lefele út annál élvezetesebb: egyszerre csak zuhanni kezdett, s a tábor melletti puszta tűnt ki a felhők mögül. Élvezte, ahogy tollait és sörényét cibálja a a szél, ahogy a levegő átáramlik a testén, majd hirtelen kinyitotta szárnyait a föld fölött, s vízszintesen száguldott tovább. A Szél pedig mellette kavargott, hol jbb, hol bal oldalán, hol meg előtte. Volt hogy örvényt játszott, volt hogy átfújt rajta, s volt, amikor ráült. Szélrózsa dugóhúzókat végzett közben, cikázott meglepetés szerűen, s többször megdobta sörényét. Ez nem játék volt, hanem valamilyen gyakorlat, amit Szélrózsa és Szél talált ki, az együtt működés, a tökéletes összhang tánca, amihez nagy tér kellett. Ez a mindkettejük számára fontos testmozgás azonban nemcsak ezta kapcsolatot szolgálta: felébresztette a kancát!
Mire visszaért a törzshöz, egy orkánból menekült sörényével állt a társaság előtt! A kócos, boglyas sörényt mégsem igazította meg, sőt, büszkén hordta: ő már frissen állt a nap elé.
-Hol van Koloss? - kérdezte Sziklatolltól, amikor összetalálkoztak.
- Talán elmentek Alass-sal körútra: ő is eltűnt.
- Akkor rendben - Bólintott a kanca. - Megnyugodtam. |
[46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megszoktam már - mosolygott vissza. Szakértelemmel lépdelt a huzalok közt, kecsességgel melete föl lábait.