|
Témaindító hozzászólás
|
2007.09.15. 23:25 - |
 Körülnézett. A szobák mindegyike másmilyen volt, mindből három másik nyílt, így a végtelenségig lehetett bennük kóborolni, ha a lény bejutott egyszer, és nem volt szándéka, ami kijuttatta volna.
Az övék zöld volt, levéldíszekkel a falon, egy magas és keskeny, egy nagyon alacsony és egy óriási ajtóval.
De legalább biztos nem követték őket...A szobákba nem lehetett bejutni, csak az ajtón át, de egy ajtó ritkán vitt el kétszer ugyanoda....
- Vajon melyik ajtó vezet minket jó helyre? - mormogta. |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
___________________________ |
 *Amint Haláltánc kilépett, az ajtó megremegett, a táj először összefolyt, majd újra kiélesedett. A mezőn találta magát.
"A hegyek közt élek, csak néha látogatom meg sziklákat. Minél magasabb és szelesebb, annál jobb!" idézte a pegazus szavait.
Tudta, hogy hamar megtalálja a helyet, ahova Haláltánc tart. Gyors vágtába ugrott és pillanatokon belül pár hült helye volt Candornak és az Utazók Menedéke kijáratának is.* |
Haláltánc megvetőn nézett a lófélére. Hát lerázza őt!
De nem is érdekelte.....a fő, hogy kijuthat végre!!!
Biccentett és kiügetett.....Egy hegytetőn találta magát. |
- Menj előre - *ajánlotta. Nem ismerte a helyet és nem tudta, hogyan működnek a ki- és belépési pontok. Egy lényt engednek ki, vagy többet, vagy egyszer így, egyszer úgy... Úgy vélte, Haláltáncnak kellene előre mennie.* |
- Hm - morrantotta, miután nem mindennapi küzdelem árán legyűrte döbbenetét.
Nem hitt ebben a szürke lóban! És lám..... |
*Értése jeléül aprót bólintott és megindult a hozzá legközelebb eső ajtó felé. Még el sem érte, mire az kinyílt, de csak egy újabb szobát pillantott meg. Tovább lépdelt egy másik ajtóhoz, majd egy harmadikhoz és negyedikhez is. Mind csak másik szobába vezettek.
Candor megállt és elmélázva körbetekintett. Pillantása megakadt azon a festményen, amiről nemrégen Haláltánc mesélt. Közvetlenül mellette is volt egy ajtó. Visszaemlékezve, nem rémlett neki, hogy korában látta volna. Odalépett és kinyitotta az ajtót. Becsukta szemeit, mert a nap oly' vakítóan sütött, hogy nem látott semmit. A hűvös szél frissítően végigcsapott a szobán. Állt néhány pillanatig, élveztem a természetet, majd Haláltánc felé fordult.*
- Probléma megoldva. |
Vállatvont.
- Mint már mondtam, én nem tudok kijutni. Nem nyílik nekem kijárat. Rajtad múlik a dolog. |
*Ravaszkás mosoly volt a válasza.*
- Ne hidd, hogy ez az egyetlen dolog, amivel meg tudlak lepni. |
Megütközve, megvillanó szemekkel nézte a szürke lovat. Nem is felelt, hanem megmozgatta füleit, majd vállatvont.
Aztán, kis szünet után, nem minden gonoszkodás nélkül megjegyezte:
- Nem tűnsz hegyi lénynek......Sem olyannak, aki repülni tudna. |
- Látogassunk el oda. Kedvenc hegy, avagy szikla? - *érdeklődött tovább* |
- A hegyek közt élek, csak néha látogatom meg sziklákat. Minél magasabb és szelesebb, annál jobb! |
*Candor remélte, hogy Haláltánc a jövőben kicsit máshogy fog visszatekinteni a múltra. Nem beszéltek sokat a témáról, de úgy vélte, ideje volna más téma után nézni.*
- Van kedvenc helyed az Utazók Menedékén kívül? |
- Nem hiszem - mondta rekedt komorsággal.
- Az istenek alkonya egy világ lezárulta volt, ami azóta sem támadt fel.....Utódaiban él tovább.....gyenge másként.....A Valhalla tornya is egyszeri volt..... |
*Szeliden, fejét kicsit oldalra döntve fordult Haláltánc felé.*
- Úgy véled, ez még megváltoztatható? A Valhalla és a valkűrök? - *érdeklődött nyugodtan.* |
- Ostobaság - vágta oda, de már semmi vadság nem volt a hangjában.
Elfordult a faltól. Szeme olyan üres volt, olyan sötét, olyan mély, mint egy ősi sír mélye...........
- A Valhalla elbukott. A valkűrök mind odavesztek, vagy hatalmukat vesztve féllényekké lettek.....És nincs hozzájuk fogható a világon...... |
*Candor csendben hallgatta Haláltáncot. Nem szólt közbe, nem akarta megzavarni a pegazust. Látta rajta, milyen sokat jelent neki.
Közelebb lépett a fekete ménhez.*
- Sosem késő újabb lehetőségeket keresni. Emlékezz a múltra, de éld a jelent és tervezz a jövőt illetően. - *mondta halkan, tömören.* |
Egy lobogó aranyhajú valkűr képe előtt állt, aki félelem nélkül készült lecsapni a kardjával egy éppen őrá támadó sárkányra a képén. Arcán évezredek fáradtsága látszott, ahogy a mindörökre halhatatlan nőalakot nézte.
Felemelte egyik szárnyát és tollai hegyével végigsimított a képen.
Mintha nem is a másikhoz szólna, beszélni kezdett, halkan, merengő, távoli és lágy hangon:
- Anahmer volt a neve. Ő és a nővére voltak a legbátrabb, sőt legvakmerőbb harcosok a hadseregünkben. Én vigyáztam rájuk, míg ők újra és újra keresték a veszélyt, a csatamezőkön más hősöket és persze a saját maguk harcait is vadul kutatva. Sosem féltek alászállni a Valhallából. Sosem féltek dacolni a legnagyobb Sötéttel....Nagyon becsvágyók voltak, nagyon kemények és szívettépőn gyönyörűk, amikor az elesettek lelkeit mentették.....Büszke vagyok, hogy velük harcolhattam......Azóta sem találkoztam hasonlóval sem........Eggyel sem. Nemességben, bátorságban, dicsőségben nem ér fel velük e világ.... |
*Épphogy sikerült nem beleütköznie Haláltáncba. Körbenézett, hogy mi lehetett ilyen hatással a pegazusra. Hamar rá is jött.*
- Valkűrök - *mondta halkan és az egyik kép után a másikhoz lépett. Sorjában mindegyiket szemrevételezte. Még sosem látott ezekhez foghatóan aprólékosan kidolgozott alkotásokat!* |
Hirtelen megtorpant. Döbbenten meredt annak a szobának a falára, amibe épp beléptek. Ez is csak hatszögletű volt, mint a többi. Ennek is három oldaláról ajtók nyíltak és a három közöttük lévőn dísz volt....
Csakhogy ennek a mélyszürke szobának a díszítése nagy festményekből áll, amiken furcsa, sárkányforma lényekkel hadakoztak gyönyörű nőalakok..... |
- Még szerencse... - *mondta egészen halkan, csak magának.
Türelme végtelen volt, de elég unalmasnak találta, hogy folyamatosan más-más szobába mennek, szinte semmi változást sem látva.
Aprót horkantott.* |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Körülnézett. A szobák mindegyike másmilyen volt, mindből három másik nyílt, így a végtelenségig lehetett bennük kóborolni, ha a lény bejutott egyszer, és nem volt szándéka, ami kijuttatta volna.
*Amint Haláltánc kilépett, az ajtó megremegett, a táj először összefolyt, majd újra kiélesedett. A mezőn találta magát.