|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.24. 19:18 - |
 Hamar ideértek.Mikor ledobbantott szárnyait oldalához igazította.Az eget kémlelte ,hogy mikor érkezik meg a kanca. |
[259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Kisvártatva beérte az erdő szélén lecövekelt unikornist. Nem vesztegette az erejét arra, hogy lassítson, így futtában kiáltott csak oda a másiknak:
- Na mi lesz, jössz vagy maradsz?
Azzal lassítás nélkül bevetette magát a fák közé, hogy pillanatokon belül elnyelje a köd. |
Villámfény közben elérte az első fákat, és újfent fékezett.
Hatalmas, vastag, égbetörő óriásfák borították előtte a talajt, a magasban összezáró lombok meg örök alkonyt terítettek szét előtte mindenfelé.
Elfintorodott.
Az erdő ködös része a második legrosszabb hely volt, ahova vetődhetett volna. |
Morgana egyenesen összezuhant, ahogy a léghajó lángok martalékává vált... Szíve szerint sírni tudott volna, hogy egy ilyen nagyszerű konstrukció éppen a szeme láttára vált semmivé...
Kelletlenül ugyan, de megfordult, hogy folytassa a vágtát az erdő felé. |
Villámfény olyan döbbenettel nézett a fekete lényre, hogy az minden más érzelmet leradírozott róla.
Közben a léghajó szépen lassan leérkezett a mező legelkeserítőbb, legszárazabb részére, ami a sivatag felé vezetett, és egy jókora tűzgolyóvá alakult a látvány.
- Nem. Nem kell. |
Morgana hol az unikornisra nézett, hol a léghajóra.
- Kell az a léghajó! - kiáltott vissza, furcsa csillogással a szemeiben. |
Villámfény majdnem elrohant a fekete lény mellett. Méterekre tőle haladt volna el, csak a véletlennek hála szúrta ki a szemei sarkából. Újfent hatalmasat fékezett, és ráüvöltött az ácsorgóra:
- MIT MŰVELSZ? Többen is jönnek!!! Mozdulj már meg!!! |
Morganának fájt bevallania, hogy nem tud segíteni az unikornisnak... Remélte, hogy a kancának van terve és abban nem szerepel az önfeláldozás...
Úgy érezte, a legtöbb, amit tehet, az az, hogy kivételesen szót fogad és rohan, ahogy csak bír az erdő felé.
Vissza-visszanézett, hogy nagyjából tudja követni az eseményeket. Aztán, amikor a léghajó zuhanni kezdett, földbe gyökerezett a lába és hitetlenkedve, csak nézte és nézte... Visszafordult, nem bírt tovább szaladni, egyrészt, mert már semmi ereje maradt, másrészt mert annyira csodálatos volt számára a látvány, hogy földbe gyökereztek a lábai... |
Villámfénynek nem kellett hátranéznie, tudta, hogy majdnem semmi esélyük lehajrázni a léghajókat. Főleg, ha aktív mágikus rabszolgák vannak a fedélzeten....És kellett lenniük....
Ő is ugyanazt a két lehetséges menekvést látta, mint fekete társa. És gyorsan kellett döntenie....
Nem akarta feláldozni a másik lényt, hogy ő maga megmeneküljön. Kellett neki egy vezető. És inkább harapott volna farkasalmát, mint akárkit átadjon a fejvadászoknak.
Őt magát pedig semmiképp sem kaphatták el.....
- Rohanj tovább! Az erdőbe! - nyerítette harsányan, aztán hirtelen lefékezett, és megpördült. A patái belevájtak a talajba, hogy meg bírjon állni, és hatalmas szusszanással sikerült csak fékeznie, de.....erre alig-alig fordított figyelmet.
Egyetlen pillanatra csend terült el az egész mezőn, csend és nyugalom, egész a sötét felhőkig, amik megdöbbentő gyorsasággal közeledtek az égen.
Aztán Villámfény szarva felizzott, mintha valami hihetetlen erő feszítené és fűtené belülről, vakító, hófehér formába átalakítva az eredetileg lilásfehér szarvat.
A villámok a semmiből csaptak le a fekete felhők előtt, valóságos isteni rácsozatot alkotva a föld és az ég irdatlan darabjai közt, megremegtetve a talajt, ahogy titáni erővel csapódtak le mindenfelé a varázsló lény előtt. Vakítottak, felfűtötték a levegőt, sistergő erővel töltöttek be mindent, és újra meg újra lecsaptak....
Aztán egy hatalmas villám, ami egy sárkányt is elfelezhetett volna, áthaladt a fekete felhőn....
És csend lett.
A mágia úgy tűnt el, mintha sosem lett volna, a fekete felhő meg a szemük láttára kezdett el oszladozni, ahogy a belsejében valami lángoló, szinte rángatozó dolog lassan, rettenetesen süllyedni kezdett a föld felé.
Villámfény ezt már nem akarta megvárni.
Megpördült, magába fojtott mindent, és rohanni kezdett újra, az erdő felé. |
Kivételesen hitt az idegennek... Összeszedte visszatérőben lévő erejét és teljes erőbedobással nyargalt minél messzebb az érkező fejvadászok elől.
Ám be kellett vallja... a mező elég rossz helyszín volt az elbújásra... valamit sürgősen ki kellett találjanak, ha valóban meg akarnak lépni, vagy csak sikeresen el akarnak rejtőzni...
Ha jobbra nézett, nem olyan messze volt a mező bokros része. Oda minden bizonnyal el tudnak jutni, viszonylag hamar, ám a bokrok... nem feltétlenül biztosítanak megfelelő búvóhelyet... Tőlük balra, jó messze volt az erdő bejárata. Morgana nem volt biztos abban, hogy odáig el tudnak időben jutni, vagy hogy kitart addig az ereje... |
- Fejvadászok! Máguslényeket akarnak!! Ha utolérnek, véged! Fuss, fuss! - nyihogta szinte tébolyultan.
Elképesztő tempót tudott diktálni, ha akart, és most nagyon ezt akarta!!
- Fedett helyre kell jutnunk! |
Morgana "repülés" közben (amit a kedves útitárs unikornisnak köszönhetett) kezdett értetlenkedni, de azért szorgalmasan szedte a lábait, miután egymás után földet értek:
- Mi? Hogy? Miért? |
Villámfény már szóra nyitotta a száját, hogy hepciáskodjon, amikor megérzett valamit a levegőben.
Égnek meredő fülekkel megperdült, és a messzeségbe meredt, szoborszerűen megfeszülő alakkal.
Aztán újra megpördült, és hatalmasat lökött a fekete kancán.
- Nyomás! Siess! Fuss! - nyerítette egyre hangosabban, riadt szemekkel.
Az ég nyugaton hirtelen, és túl erősen, sötétülni kezdett.
|
Morgana tettetett kétségbeeséssel nézett körül.
- Akkor minél jobban tele kell magamat ennem! Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb lehetőségem?!
Saját magát felettébb jól elszórakoztatta, jókedve demonstrálásaként még meg is hempergett két harapás között.
Aztán látva, hogy a másik pillanatokon belül otthagyja, mutatott némi hajlandóságot arra, hogy továbbmenjen:
- Jó-jó. Tudok menet közben is falatozni.
Nyakával nagy lendületett vett és néhány apróbb szisszenés közepette felvergődött 4 lábra.
- Megyek utánad. - biztosította a másikat és hajolt is le, hogy egy újabb fűs fűcsomóval tömje tele a száját. |
Tömény megvetéssel nézett a másik lényre. És meg se próbált enni.
- Erre nincs idő! Kelj fel! Tovább kell mennünk. Miért viselkedsz ilyen ostobán!? A Birodalom szét fog hullani. Akkor is enni akarsz majd?? |
Morgana előbb pusztult volna el, minthogy szólt volna az erőtpróbáló tempót illetően. Ám amikor elérték a mezőt, a dűs fűnek nem tudott ellenállni! Mindenféle előzmény nélkül egy jókora puffanás kíséretében elvágódott a magas fűben és hatalmasat sóhajtott.
- Ezt sosem lehet megunni - szólalt meg végül, két jókora harapás között. |
 -Talán megtudtatok valami újat?-kérdezte kíváncsian, feleszmélve, hogy megváltozott kicsit a hangulat.
A kis csapat lelassított és végül megállt.Már szélben is lehetett érezni, hogy nem messze egy szarvas csapat legelt.Elbújtak az erdőben a feltűnés elől.
 Ayame felé fordult.
-Menj a többeik után, nekem maradnom kell ezen az oldalon!
A hímek Derondo vezetésével elosontak a szarvas csapat mellett, át a patások szálláshelyének másik oldalára.A bokrok között néha felvillant a szarvasok mozgása, de leginkább érezni lehetett őket.
Syrena egyedül ott maradt ahol először megálltak, így szemben állt a hímekkel, s köztük ott legeltek nyugodtan a vadak. |
 Ayame II. lelkesen ráugatott társára, de legnagyobb elképedésére Windstream lassan elfordult tőle, és lehajtotta a fejét.
Akármilyen döbbent is volt, látta, ahogy a többiek kirontanak az eddigi szálláshelyről, így gyorsan összekapta magát, és Syrena nyomába eredt.
 Lágyan és szívből elmosolyodott.
- Úgy tűnik végül talán mind megkapjuk azt, amire vágytunk! |
-Igen!Nagyszerű hír!-válaszolta, de nem egyhangúan.Nem volt sem vidám, sem szomorú.Bár Lirtonst általában ilyen hangulatban lehetett látni.Belül mégis boldogság áradt szét benne.Nagyszerű hír, hisz végre normális falka lesz belőlük.
Felmorgott.
-Vadászat után elindulunk!Aki vadászatra jön, az jöjjön közelebb!-nézett szét a falka egészén.
Gordon, Roltyre, Felhő, Rabló és Kuva azonnal a falkavezér elé pattantak.
Syrena mosolyogva, hívogatón nézett Ayame-re.
-Hívd a társad is, ha jönni szeretne!
Odaballagott a hímek mögé és várt.Derondo még várt pár percet, megfordult és nekiindult az erdőnek.Mögötte a falka egy kis része egyre jobban elhalkuló csaholással, s végül teljes csönddel.
    
|
 Megindultak könnyei.Zokogva repült tovább eltűnve a mezőről.
|
[259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hamar ideértek.Mikor ledobbantott szárnyait oldalához igazította.Az eget kémlelte ,hogy mikor érkezik meg a kanca.
-Talán megtudtatok valami újat?-kérdezte kíváncsian, feleszmélve, hogy megváltozott kicsit a hangulat.
Ayame felé fordult.
Ayame II. lelkesen ráugatott társára, de legnagyobb elképedésére Windstream lassan elfordult tőle, és lehajtotta a fejét.
Lágyan és szívből elmosolyodott.
Megindultak könnyei.Zokogva repült tovább eltűnve a mezőről.