|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.10. 00:04 - |
*Megállt a tenger partján, végighordozta pillantását a lágyan hullámzó vizen és a lankás, homokos parton. Első ránézésre egy teljesen szokványos tengerpart volt, tökéletesen átlagos tengerrel és hétköznapi homokkal. Semmi különös, lenyűgöző, vagy egyedi nem látszott rajta, de Amethyst tudta, hogy a látszat csalóka. Jól ismerte a Birodalom tengereit, itteni élete fejét jórészt ezeknek a nagyvizeknek a partján töltötte, így tudta, mire számíthat. Visszafordult, tekintetével Dralont kereste. Ő vezetett ugyan, de a csődör nem sokkal járt mögötte, s Amethyst most türelmesen várt, hogy beérje őt. Mikor a félsárkány is mellé ért, a kanca rövid ideig csak hallgatott, figyelte Dralon reakcióját.* |
[31-12] [11-1]
_____________________________________________ |
 - Nincs miért maradnom. A Víz nem az elemem! |
*Hátra sem pillantva hümmögött egyet, jelezve, hogy megértette, és tovább figyelte a fejük fölött átcsapó hullámokat . Néhány másodperccel később valóban csitulni, csendesedni kezdett az ár, és egy-két perc múlva már nem volt előttük más, mint a békés, tükörsima tenger. Amethyst megszűntette a védőpajzsot, és kilépdelt a tenger széléig. Kicsit még nézegette, majd megfordult és visszaballagott Dralon mellé.
-Így már nem olyan érdekes... -*vont vállat.*-...úgyhogy én megyek. Te maradhatsz még, ha van kedved, de a nap hátralevő részében ez a víz ugyanilyen unalmas és átlagos marad. Nappal olyan, mint akármelyik másik tengerpart. |
| - Ha túl sokat vagyok víz alatt, kihuny a Belső Lángom és meghalok. Más az állandó lentlét és megint más mikor fel-felmehetek, nem maradok lenn hosszú ideig - felelte szárazon. |
-Érdekes, eddig teljesen odavoltál érte. -*mormolta éppcsak hátrapillantva a csődörre.* -Gyorsan elmúlt ez a fellángolás.... |
Szinte már bánta a szavait, így most a falat nézegette meredten.
- Remélem is, mert őrjítő itt a víz alatt - mormogta a kupola mennyezetén át jól látható, fölöttük hullámzó víztömeget nézve. |
-Víz elemű vagyok, emlékszel? -*kérdezte, apró mosolyt villantva a válla fölött a csődörnek.* -Repülni viszont nem tudok - egyesekkel ellentétben - úgyhogy a távozás nem lett volna annyira egyszerű.
-Egyébként meg... köszönöm és szívesen. -*tette hozzá, immár leplezetlenül vigyorogva, majd visszafordult a kupola felé.* -Nem tart már sokáig, csak az elején ilyen heves a hullámzás, utána gyorsan elcsitul. |
Érdeklődve nézte a varázslatot.
- Egyetértek, bár el is mehettünk volna - jegyezte meg, a köröttük hullámzó víztömeget nézegetve.
- De szép pajzs. Jó, hogy figyelmeztettél....Valószínűleg nem sok maradt volna belőlem.... - mormogta halkan.
- Jókora befolyásod lehet a Víz felett. |
*Előreügetett, egészen addig, amíg el nem érte a partot nyaldosó - bár a felágaskodó víztömgetől jócskán visszahúzódó - hullámokat, és néhány pillanatnyi erős összpontosítás múlva már ott húzódott előttük a part vonala mentén egy tengerkékesen izzó, áttetsző védőfal. Lilina halványkék energiapjzsához lehetett volna leginkább hasonlítani, ám a két védőbűbáj a színén kívül a folyamatos fodrozódásban is különbözött egymástól. Amethyst varázslata ugyanis víz módjára hullámzott, fodrozódott, tajtékzott, mintha csak egy függőleges tengert állított volna szembe a feléjük közeledő másikkal.
Az ágaskodó hullámok rettenetes erővel csapódtak a mágikus falnak, ám Amethyst visszatartotta a dühöngő tengert. A következő ár még nagyobb, még riasztóbb dühvel ostromolta a falat, de az továbbra is kitartott. Amethyst rezzenéstelenül tűrt, csak olykor-olykor rándult össze egy-egy izom az arcán. Egy különösen heves hullám után azonban végül lassanként elhátrált a faltól, s egészen a mögötte álldogáló félsárkányig lépkedett.*
-Ulmo szenvedjen vele, nekem elég volt... -*szűrte a szavakat összeszorított ajkai között, majd a bűbáj módosult. A fal, ami eddig az óceán dühének útját állta, most homorodva hátrahajolt, kupolát képezve Amethyst és Dralon fölött, az ár pedig átcsapott rajtuk, elborítva mindent. |
Valami különös, kellemetlen nesz ébresztette zsongást ébresztve a fejében.
Aztán Dralon végül megadta magát a zavarásnak, és egy rándulással felébredt. Lemosolygott a lángokra, amik alatta táncoltak, aztán rájött mire ébredt fel, és kifelé kanyarodott, épp elcsípve Amethyst legutolsó szavait. Kicsit megtornáztatta csöppet elgémberedett tagjait, és ráhasalva egy jó légáramlatra kifelé indult.
- Mi lehet a baja - morogta magában, lustán kavarva a forró levegőt.
Ekkor tűnt fel neki a gyönyörű színezet a vízen és tűzön.
Hátrapillantott a horizontra, ahol épp felkelt a Nap. Gyönyörű látvány volt! Mintha a tüzet is lángra akarná lobbantani! Még nagyobb erővel, mint amivel eddig lobogott!
Aztán elképedve látta, hogy a lángok eltűnnek a napsugarak elől! Szinte csalódottan horkantott fel, és nézte a látványt, majd elkerekedő szemekkel látta, hogy a messzeségben, a kihunyó lángok helyén, víz tör a magasba!
Hatalmas lendülettel dobta hátra magát, és szélvihart kavarva zúgni kezdett a megmaradt, de fokozatosan eltűnő lángok felett, kifelé, a mögötte felszökő vízzel futva, vagy inkább szárnyalva versenyt az életéért.
Ha ez elnyeli, vége van!
Minden izma sajgott már a pokoli erőfeszítéstől, őrülten járt a szárnya, orrából láng tört elő ahogy hatalmas horkantásokkal kapkodta a levegőt, és érezte, ahogy vízpára csap le a farkára újra és újra.
Összeszorította a fogát, beleadta már minden lángját-lélegzetét, és ahogy egy irdatlan árnyék kezdett ráborulni, az adrenalin valósággal kilőtte a part fölé!
Elsüvített a fehér unikornis kanca felett, és újult erővel kezdett küzdeni, hogy meg bírjon állni........Hatalmas szaltók, fordulók, kanyarok, és erőltetett evezés után végül csak ledobbant a parton, és nagyot szusszantott. Szinte minden tagja remegett! |
*A tenger hullámai hangosan morajlottak. Amethyst erre a finom, angalító neszre ébredt. Kinyitotta álomtól nehéz pilláit, majd felnézett és kissé még kábán pillantott a hatalmas víztömegre. A lángok változatlanul lobogtak, táncoltak, tekergőztek a habok felszínén. Az eget továbbra is elborította az a vastag gőz - és párafüggöny, ami a víz és tűz találkozásának köszönhetően még mindig rendületlenül emelkedett a magasságba, a felhőket narancsszínűre festette a lobogó tűz erőteljes fénye. Avatatlan, gyakorlatlan szem így egész biztosan nem látta volna meg azt a halvány, bíbor színezetet az amúgy is tűzfényben izzó égbolton, amely a hajnal közeledtét jelezte.*
-Pirkad... -*motyogta maga elé, még mindig álmos pillantásokkal bámulva a tűz, a tenger és a fények játékát, ám a következő másodpercen úgy pattant fel a homokból teljes éberséggel, mint akit dróton rántanak.* -Pirkad!!!
*Tekintetével szélsebesen megkereste a lustán szárnyaló, emelkedve-ereszkedve suhanó félsárkányt, majd elkiáltotta magát. Remélte, hogy a csődör is örökölt valamit a sárkányok híresen éles hallásából, és felfigyel majd a szólongató hangra.*
-Dralon! Dralon!!! -*kiabálta, de a sárkány nem reagált. Talán nem hallotta, gondolta Amethyst, vagy csak nem akarta meghallani.* -Draloooon! DRALON!!!! A Valákra, figyelj már, te féliggyík! Hajnalodik!! Azonnal gyere ki onnan, mindjárt felkel a Nap, és eltűnik a Tűz!
*Kiabálva folytatta.*
-Láttál már valaha szökőárt?! Mert az piskóta ahhoz képest, amit napfelkeltekor ezek a hullámok produkálnak. Az ellen még a te sárkánytüzed sem ér túl sokat! Hallod?! Az ég szerelmére, gyere már!! |
Dralon kanyargott, tekergett, emelkedett, süllyedt, néha tüzet okádott vagy szívott magába, és mindent összevetve remekül szórakozott.
Aztán egy idő után csak elhasalt a levegőn.....és elaludt, lángoktól nyalogatva néha-néha. Mint egy rémálombeli óriásdenevér! |
*Álmos pillantásokkal jó darabig követte Dralon röptét, s úgy tűnt, a csődör valóban remekül szórakozik, ám végül a meleg homokban heverészve, a kellemes tűzfénynél, a puha, éjszakai csendben Amethystet lassan elnyomta az álom. Messziről nézve pontosan úgy hevert a földön, mint egy leszakított, halott, hófehér virág, csak közelebbről látszott, hogy valójában mélyeket lélegzik.* |
A levegőbe rúgta magát, és kisuhant a víz fölé.
Már elfáradt annyira, hogy ne akarjon újra tombolni, így csak hevert a meleg szellő hullámain, és vitorlázott. |
-Tudom, hogy félreismertem, de akkor is hihetetlenül undok a természete. -*morogta Amethyst az orra alatt, miközben jobb lábával unottan, rosszkedvűen kaparászta maga előtt a homokot, lassanként apró gödröt ásva.*
~Nem érdekel, mit csinál! Nem fogom hagyni, hogy elrontsa a napomat! -*döntött végül magában, és egy jóleső sóhajjal végignyújt a meleg, felhevült homokban.* |
Egy pillanatra megint mérges lett, aztán valami furcsa érzés hatotta át majdnem.....De végül a csodás lebegés, mert ezt a szót találta csak rá méltónak, újra visszanyerte fölötte az uralmat.
Vállatvont, és visszafordult a vízhez, némán nézve a messzeséget tovább. |
-A fejemet azért ne harapd le, félsárkány! -*feleselt vissza sértődötten.* -Rendben, felszabadultál, felfogtam! De nem kell mindjárt a torkomnak ugrani! Vedd tudomásul, hogy egyszerűen csak addógtam miattad! -*prüszkölte, majd nemtörődöm módon vállatvont és felcsapott farokkal odébb ügetett, hogy ott aztán ismét leheveredjen az áttetszővé izzott homokba.*
|
Hirtelen morrant fel.
- Már hogyne lennék jól! Nagyon is jól vagyok! Sosem voltam még ilyen jól! - hörrentette, és végre elszakította szemeit a lángok táncáról.
- Félsárkány vagyok. Én ilyen vagyok. Ha tetszik, ha nem, ez van! Fel tudunk szabadulni, éppen a sárkányságunk és a féllétünk miatt! - kaffogta, mielőtt rájött volna, hogy az általa alig ismert lénynek eddig gondosan őrzött titkokat árul el.
- Minden lény tudna így varázsolni, ha fe tudna szabadulni. De nem tud! Ennyi a lényeg! A bennem élő sárkány felszabadított! |
*Egy darabig még bizonytalanul nézett a csődörre, majd tétován Dralonhoz lépett.*
-Mondd... jól vagy? -*kérdezte kissé ijedt hangon.* -Nagyon furcsa voltál az előbb... tudom, hogy nem ismerlek annyira, de nekem még így is úgy tűnt, mintha... mintha nem lettél volna teljesen önmagad... |
Csak ekkor tűnt fel neki a kanca, és ekkor eszmélt fel: végig nem volt egyedül. Egy pillanatra mintha aggodalom futott volna át rajta, de aztán újra visszatért belé az a különös nemtörődömség és zsibbadtság.....egyfajta vidámsággal fűszerezve.
Kit érdekel a kanca? Semmi baja! Látta a varázst, na és! Akkora dolgot úgysem jelenthet neki, sőt, lehet, hogy nemsoká elfelejti! És mások is láttak már kiteljesült varázst tőle, sőt tőle és a másik két magafajtától, és abból sem lett baj. Mi történhetne? Amethyst elkezd félni tőle? No és. Akkor elmegy. De ide vissza fog térni!
A messzeségbe révedt. Úgy érezte olyan kincset talált, amit élete végéig őrizni akar. |
[31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Nincs miért maradnom. A Víz nem az elemem!