|
Témaindító hozzászólás
|
2007.10.03. 22:14 - |
 Azíra körülnézett a süppedős talajon állva. Valami furcsa telepedett a lelkére......
- Mi...mi ez az érzés? - kérdezte halkan. |
[25-6] [5-1]
Üstökös halványan elmosolyodott az ellenállást tapasztalva.
- Aggodalomra semmi ok. Ez birodalmi varázs. - kezdett magyarázni türelmesen és Silmére pillantott.
- Pont, ahogy mondtad, Silme, amióta folyamatosan átrendeződnek a birodalmi tájak, lehetetlenség eljutni egyik helyről a másikra. Éppen ezért, az Úrnőnk jóvoltából létrehozásra került egy "Tájoló-bűbáj", amitől kívánni lehet. - rövid ideig hallgatott, a reakciókat figyelte.
- Én pedig kívántam magunknak egy úticélt és egy módot, ahogy el szeretnénk oda jutni. Mivel a leggyorsabb utat kértem, nem garantálható, hogy a legrövidebben fogunk menni, de biztosan hamarabb fogunk odaérni, mintha a a rövidebben mentünk volna.
Várakozón pillantott körbe.
- Természetesen bármikor megszüntethető a bűbáj, ha zavar benneteket. Csak kérnetek kell a Birodalomtól. |
- Mi. Volt. Ez - hörögte Taura a fejét rázva.
- Ez nekem sem tetszik. Akármiben mesterkedsz, jobb lenne, ha az ilyesmiről előre szólnál! - dorgálta Üstököst Wixr.
- Aligha követünk majd valami semmiből előbukkant szélrohamot! - tette hozzĺ Zrazodnir.
|
- Nekem nincs - válaszolta csendesen a kérdésre.
Az ég felé fordította fejét.
- Vezess minket a Legendás Kristályhegyhez, a leggyorsabb úton!
A következő néhány másodpercben mozdulatlanul állt, még mindig felfelé nézve. Kívülről elég furcsa képet festhetett... kb mint akinek elment az esze.
De aztán meglebbent körülöttük az eddig álló levegő, körbetáncolta Üstököst, majd az egész eriszi csapat minden tagját, egyesével, egyszerre és mindannyiukat finomat egy irányba kezdte húzni.
- Urak és Hölgyek... - fordult Üstökös a többiekhez, miközben megtette az első néhány lépést a megfelelő irányba - Az út kijelölve, már csak járnunk kell rajta. |
A lények megütközve néztek előbb Üstökösre, majd egymásra.
- A hegyre akarunk menni - mondta végül Silme egyik feje - Csak épp mióta a káosz az úr a vidékeken, pont azt a hatalmas kődarabot a legnehezebb megtalálni - fejezte be a másik fej.
- Neked talán van valami különleges varázsod, ami odavezet? - kérdezte szárazon Zrazodnir. |
Üstökös megpróbálta olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak tudta, ám még így is sikerült néha a csetepaték kellős közepébe kerülni, olyan gyorsan változtak a körülmények körülötte... Hatalmas sóhaj szakadt ki belőle, amikor végre leszállhatott a szilárd talajra és elmúlt a nyomás a szügyében...
- Ha... szabadna megszólalnom... - kezdte csendesen, ugrásra készen, hátha valamelyik eriszi visszakézből lecsapná - ...szívesen segítenék a leggyorsabb út kiválasztásában...
- Egyenesen a Legendás Kristályhegyhez akartok menni, vagy előbb mást is útba akartok ejteni? |
Jade, Taura és Zraz csak azért nem ölték meg egymást, mert Wixr és Daucan ijesztőbb volt náluk, mikor a marakodásuk túllépte a másik két lény tűréshatárát.
Silme csak azért nem esett martalékául egy hatalmas, őrjöngő, leginkább krokodilra hasonlító lénynek, mert Aauon addigra olyan dühös volt, hogy véletlenül épp a tökéletes pillanatban rúgta fel a hisztériázó kancát, aki a siránkozását épp a rejtőzködő óriásragadozón állva engedte szabadjára.
Mire a talaj szikkadni kezdett a lábuk alatt és a szárnyas lények is itt-ott megjelenő alacsony, csenevész kis ligeteket láttak fentről víz és sár helyett, mind levertek, fáradtak és elkeseredettek voltak. Akár egy vert sereg.
- Ugye tudod, hogy ha nem találunk oda időben, annak beláthatatlan következményei lesznek? - kérdezte halkan Aauon Wixr-től.
- Igen. De időben meg fogjuk találni őket.
- A Birodalom a végnapjait éli. Mind tudjuk ezt. A fiatalokat mindenáron meg kell menteni, de....nem kellene másik tervet is készítenünk?
Wixr még csak meg sem lepődött a javaslaton, és ahogy Aauon négy szemébe nézett, a kék teremtmény meglepetten látta ezt.
- Még nem - felelte az öreg lény, és tovább tekergett. |
- Rendben - válaszolta csendesen, leginkább Jade hátának.
Aauon szavai a lelkébe gázoltak és olyan fájdalmat okoztak, mintha a húsát vagdosnák. Tetőtől talpig libabőrös lett és fogalma sem volt, mit mondhatna... hiszen erre nem voltak szavak. Mivel a megfelelő szavakat nem találta, Aauon is ugyanúgy eltűnt előle, mint a többiek.
Néhány végtelennek tűnő pillanatig még ott állt, mozdulatlanul a mocsárban, elveszve a hallottak viharában és próbálta megérteni, miért történik mindez, mégis milyen lehetséges, elfogadható, bármilyen szinten is evilági oka lehet mindennek???
'A Rémségek Szigete legyen az első, amit először visszaveszünk'
Egy gyors pillantást vetett az égre, hogy aztán a levegőbe szökkenve kövesse a csoportot és tagjait, akik szívből utálják őt. |
Daucan három feje újra, ugyanúgy, kísértetiesen elismételte:
- Ezt már nem lehet visszacsinálni.
Azzal a lény a már tovatűnt Silme és Wixr után ment.
- Nem vagyunk előbb a sajnálatoddal - morogta Taura, és otthagyta a csapatot.
- Nem akarom, hogy azután, ha ennek vége lesz, az erisziek közelébe gyere. Nem az vagy, aki voltál. Nem tudom ki vagy, de nem az, akiben Draugherit megbízott - vágta kőkeményen Üstökös arcába Jade, és haragos szárnycsapásokkal felemelkedett.
- Amikor minden harc körénkzárult és egyiket vesztettük el a másik után, meg persze a társaink az életüket.....akkor megismertük a kudarc ízét.....Nekünk már van elég mesélnivalónk - sziszegte Zraz hosszú szünet után, villogó szemeit Üstökösébe fúrva - Egyébként Taura igazat mondott: eriszinek nincs már mit védenie itt....Úgyhogy ha nevetni akarsz, nevess rajtunk. Mert még mindig itt vagyunk. Pedig már minden odavan, amiért itt lennünk érdemes lehet....
Zraz is előrecsörtetett.
- Eris kegyelméből egy mezőt leválasztottunk a Rémségek Szigetén...évekkel ezelőtt... - mondta lassan Aauon, távolba meredve mindkét szempárjával. Aztán hirtelen kibökte:
- 2074..............A kedvesünk nevét nem mondjuk ki többé, de ő volt a 2074-dik lény, akit azon a mezőn eltemettünk...Sokan voltak őutána is. Eris nem akarta, hogy ne tudjunk elbúcsúzni a társainktól.....De én nem vihetek többet virágot a 2074-dik sírra, Üstökös, mert a Szigetre nem lehet többet eljutni.....
Aauon is felszárnyalt és gyorsan Silme nyomát kezdte követni. |
Üstökös kifejezéstelen arccal hallgatta végig a szidalmakat.
- Hagyd csak, Daucan. Hagy mondják - pillantott oldalra a háromfejű lényre.
- Igazatok van. - fordult vissza a többiekhez, egyesével végignézve azokon, akik hajlandóak voltak felé fordulni. - Mindannyiótoknak. Mindenben.
- Jogos a fájdalmatok, a dühötök, a sértettségetek és a csalódottságotok. Tudom, hogy a szemetekben én már senki vagyok, ahogy azt is, hogyha lenne más megoldás, most nem lennék itt. Sajnálom a sok szomorúságot és veszteséget, ami ért benneteket miattam és a vorstandiak miatt. Tényleg... szívből sajnálom. |
A változás, ami végigsöpört a csoporton, egészen félelmetes volt. Az eddig felborzolt mágiaszálak, amik a lények közt cikáztak, káoszból készült kaleidoszkópként ide-odarendeződve....most hirtelen gyönyörű, szabályos és masszív élekkel tarkázott mintázatba rendeződtek.
Tökéletes harmóniában.
És a középpont Üstökös volt.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy kudarcról beszélhess, Üstökös - mondta halkan Aauon, és egyik feje sem nézett a lényre.
- Ha nevetséges dolgokról akarsz hallani, vagy ilyesmit akarsz hátrahagyni az utókornak, hát ne fáradj! Elég ha a te példádra, vagy a vorstandiakéra emlékezni fog valaki..... - mondta Silme, és meglepő erővel vágva a lábait a sárba, előrecsörtetett.
Wixr veszedelmesen villogó szemekkel követte az unikornist.
- Tudod mit gondol rólad és a társaidról, Üstökös, a Birodalom egésze? Azt gondolja mindenki, aki él még, hogy eladtatok minket. Mindenkit és mindent. Valami szépért eldöntöttétek, hogy nem ér az itteni élet semmit, és elhagytatok minket - mormogta Zraz.
- Vagy egészen egyenesen kimondva: a Birodalom lényei, kik itt maradtak, éltek, szenvedtek, és meghaltak, úgy hiszik, hogy elárultatok minket - sziszegte Jade, és szembefordult Üstökössel.
Ki tudja mi történt volna, ha Taura, a nagy és dühös Taura nem csapódik be a sárba, épp Üstökös elé.
- Akarsz egy jót nevetni? Parancsolj! Szerintem nincs szórakoztatóbb, mint azok a bolondok, akik a társaik elvesztése után is maradnak ott, ahova már semmi sem köti őket, és próbálnak helytállni azon lények helyett, akiknek kötelessége lenne védeni az életet egy szerencsétlen, elveszett, elhagyott világban! Te meg a vorstandi bandád szépen, fennsőbbségesen, fényesen eltűntetek! Mi maradt?! Mi maradt, szerinted, küzdeni a Sötétség darabjaival, a betörő idegen erőkkel, és ki maradt vigasztalni azokat, akik elcsüggedtek? Ki maradt megmagyarázni a rengeteg halált?! Mert az biztos, hogy nem te, a nevelőd, vagy a társaid! Miért nem kérdezel az eriszi Alapítókról?! Miért nem kérdezel Elenaryáról?! Kudarc?! A lelketlenséged a kudarcod, Üstökös! A nagy, hősies, csodás lovagiaskodásod! Hol voltál, mikor Anahass elesett?! Hol voltál, mikor a Nyugodt Síkok virágai pusztulni kezdtek?! Nevetni akarsz? Nevess azon, hogy egy hajdanán életteli világ romjaiból akarunk életet menteni, egy bukott lénnyel, miközben már nincs semmi, amiért egy eriszi itt küzdhetne! Mondd, Üstökös, mikor a Semmi betört a Birodalomba, és leölte a rafránokat mindörökre, akkor is nevethetnéked volt?! Mert szerintem az lett volna a dolgod, hogy a nevelőddel együtt ezt megakadályozd!
Hirtelen Daucan megszólalt, mindhárom fej, teljes szinkronban, kísértetiesen azonos hangon.
- Ezt már nem lehet visszacsinálni.
Halálos csend lett a lápon, és az erisziek megrökönyödve a háromfejű lóra. |
Üstökös döbbenten, elkerekedett szemekkel, az arcára kiült hitetlenkedéssel meredt az előtte lévő lényekre, miközben gyökeret vertek a lábai. Egyszerűen nem akarta elhinni a kialakult helyzetet.
- Ez most komoly? - motyogta csak úgy maga elé és valószínűleg a nagy szópárbajban senki sem hallotta meg.
Aztán valami elpattant benne... És röhögőgörcsben tört ki! Ha nem éppen a lápban lettek volna, egészen biztosan el is dobja magát az oldalára, hogy egy jót hemperegjen!
- Itt vagyok fél tucat eriszivel, akik... mindjárt szétszedik egymást... aztán biztosan engem is! - nehezére esett nevetés közben beszélni.
- Miközben egyébként egy szupertitkos... és mindennél fontosabb... küldetést teljesítünk... amitől csak a... Birodalom jövője függ!!! - annyira hahotázott, hogy már alig kapott levegőt.
- Remélem ezt majd... valaki... valahogy... megtudja és... elmeséli az utókornak... mint a legnevetségesebb kudarcot... a Birodalomban...! |
- Hát, szerintem már mi is rájöttünk, hogy vannak itt bajok! - prüszkölte Silme mérgesen.
- Panaszkodás helyett szedd a lábad, Csillagkirálylány! - nyihogta le gúnyosan Aauon egyik feje.
- Szerintem nem ő itt a legkomolyabb gond, hanem Zraz! Minek jöttünk ide, nemes vezér, he?! - nyerítette Aauon másik feje mérgesen előre.
- Nem tűrö ezt a hangnemet! - pördült meg Zrazodnir, veszedelmesen megvillanó szemekkel, nagyot csattanó szárnyakkal.
- Senki sem kért rá, hogy tűrd, inkább vezess minket normálisan, ha már te akarsz lenni a vezér! - torkollta le Taura, a mén elé röppenve.
- Miért, te talán jobbnak érzed magad?! - bömbölte vissza Zrazodnir egyre mérgesebben evezve a levegőben szárnyaival.
- Nálad nem nehezebb jobbnak lenni! - nyihogta az arcába Jade, miközben elröppent ellette, tüskéivel majdnem megkarcolva Zraz "páncélját".
- Mit képzelsz magadról?!?!?! |
Üstökös láthatóan aggodalommal telve nézegetett körbe. Hol leszállt a mocsárba, hol felszökkent a levegőbe. Egyértelműen nem tudta eldönteni, hol a jobb. Azt mindenesetre sikerült megállapítania, hogy a talajból sokkal erősebben árad a düh, így pedig könnyebb a levegőben utazni.
- Ügyeljetek az érzelmeitekre - szólalt meg óvatosan, miközben éppen a mocsárban próbált haladni a földre kényszerített erisziekkel.
- A Düh Mocsara az egyik legártalmatlanabb, mégis legveszélyesebb hely az Érzelmek Mocsarain belül... - beszélt tovább, a tőle telhető legnyugodtabban és próbálta ezt a fajta tudatos nyugodtságot átragasztani a többiekre is.
- Ezt a tájat szinte minden élőlény ösztönösen elkerüli... ám ha valaki mégis erre téved, az 10ből 9szer kifordul önmagából. Ez különösen akkor bajos, ha egy csoportról van szó... - jelentőségteljes pillantást vetett az éppen körülötte haladókra. |
Silme egyre nehezebben pakolta maga elé a lábait. A szárnyas társaik egyre nehezebben elviselhető türelmetlensége kezdett az idegeikre menni! Pedig ők sosem szokták felidegesíteni magukat...
De ez a mocsár borzalmas volt és le is lassította őket!
- Miért érzem azt, hogy eltévedtünk?! - morogta Jade sziszegve, szinte mérgező haraggal. |
_____________________________________________ |
| Meznokto után sietett. |
 - Szíves örömest - *vágta rá.
Ő is kikászálódott a "talajból" és sűrűn, aprókat lépve indult el valamerre. Nem tudta, merre mi van, de egyben biztos volt: nem akart megállni.* |
Bár mélységesen megdöbbent ezen, majdnem rákiabált Meznoktóra! Hogy változhatott ekkorát?
Aztán lassan rájött, hogy riadalma alaptalan, nem ő változott, ez a hely hat rá így......Tehát az egyetlen esélye a ménre hallgatni. Behunyta a szemeit, és mélyeket lélegzett, míg a rettenetes hatás nem enyhült a lelkén.
- Menjünk innen! - suttogta ekkor alig hallhatón, kétségbeesetten, és kikászálódott a puha talajból, ami újra és újra besüppedt alatta. |
*Meznokto időközben már szügyik süllyedt, de tovább nem. Felmérte, hogyan is tud onnan kimászni majd, de a mocsár elég keménynek tűnt.
Első lépésként kiráncigálta az egyik első lábát, majd a másikat is. A hátsó kettő már könnyebben ment.
Miután megrázta magát, Azíra mellett termett néhány szökkenéssel.*
- Nyugodj meg. - *szólt halkan, miközben körülöttük a mocsár kezdett ismét futóhomokká alakulni.* |
[25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Azíra körülnézett a süppedős talajon állva. Valami furcsa telepedett a lelkére......
- Szíves örömest - *vágta rá.