|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.29. 17:05 - |
 Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
-Istenem félelmetes volt!Jól vagy?-kérdezte párját
-Én kicsit szédülök den jól vagyok_nyomott egy csókot kedvese orrára |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
_________________________________________ |
 Fejedelem fáradtan lépkedett tovább. Nehezére esett bevallani magának, hogy a kristályszilánkok mennyit kivettek belőle. Valószínűleg olyan vidéken járhattak, amin vagy valami szörnyű dolog történt régen, vagy szántszándékkal átkozták el, vagy az ő lényét nem szívlelték az "őslakók". De nem volt hajlandó bánni a pusztítást, amit véghezvitt. Nem fogja bolond nemeslelkűségből szánni azokat, akik megbánják, ha vele próbálkoznak!
Tudta már régen, hogy sosem vetkőzheti le harci szokásait, bármennyire is gyűlölte már a háborúkat. Ezúttal be kellett látnia, hogy néha a kiképzés és a mágiái jó szolgálatot tehetnek.....Például ha őrült kristályok támadják meg.
Csak ne lenne ennyire fáradt! Minden lépésért magára kellett parancsolnia.... |
*A nemrégi sikerélmény keltette feldobottság egy pillanat alatt szertefoszlott, amint Fejedelem kimondta azokat a bizonyos szavakat. Próbálta leplezni pillanatnyi ijedtségét.*
- Így vagy úgy, hamarosan megtudjuk. |
Végighordozta fejedelmi pillantását a járaton.
- Nagyon remélem, hogy az omlasztásommal nem értem el, hogy ittrekedjünk......Azzal nagyon nem tudnék most megbékélni.... |
- Hát, igaz ami igaz: sosem árt egy Gyógyító a háznál. - *válaszolta és vidáman nézte a majd' kicsattanó Fejedelmet.* |
Elképedve nyújtóztatta ki nyakát, és lépegetett megújult lábaival.
- Köszönöm! - nézett ragyogó szemekkel Isabellre.
- Csodálatos gyógyító vagy! Újra késznek érzem magam az útra! - mondta elszántan és bátran, és néhány mély levegő után kihúzta magát, és lelkesen, szabadon felnyerített. |
*Szarvát épp nem a szőrhöz érintve kezdte meg a gyógyítást. Vékony, szinte áttetsző vízréteg suhant végig Fejedelem minden egyes szőrszálán, kilökve testéből a szilánkokat. Minden egyes sebbe érve fertőtlenítette és begyógyította azokat.
A folyamat eltelt egy ideig, de megérte. Hamarosan Fejedelem igaz nem teljes erejében, de gyógyultan állhatott a járatban!* |
Fejedelem csak biccenteni tudott, aztán fáradtan, lihegve a járat oldalának dőlt. A bőrét égető kis kristálykák valósággal szívták ki az erőt a tagjaiból, így próbálta őket kiszedegetni mágiával, de zavarta a látvány, ahogy lilás-fehér, örökké világos és fényes valóján vérpatakocskák csurognak mindenfelé, új mintát adva a testének....És zavarta a gyengesége, a szédelgése, és a bizonytalanság is, hogy vajon most mi lesz velük.....
Lehorgasztotta a fejét és behunyta szemeit, hogy lehiggadjon. |
*Farára ülve gyorsan lefékezte magát és visszafordult Fejedelemhez. Összeszorított fogakkal nézte a történéseket és dinamikus ügetésben haladt visszafelé, amikor az unikornis leszakította a mennyezetet.
Elérve Fejedelmet gyorsan végigmérte.*
- Hogy érzed magad? - *kérdezte a csupa sebű mént. Látta magától is, hogy van Fejedelem, de szerette volna, ha beszél kicsit.* - Gyorsan rendbe hozom a sebeidet, jó? |
Fejedelemnek nem volt ideje vagy alkalma megköszönni a mennyből jövő villámot is leköröző szívességet, mivel a kristályszilánkok egyre sűrűbb rajokba álltak össze a nyaktörő vágtában. Ha nem talál ki hamarosan valamit, ezek nemcsak kis vágásokat fognak okozni!
Egyetlen ötlete maradt csak, ami használhatónak tűnt....Mélyet sóhajtott, Isabellnek előnyt adott, és mikor a szilánkok zuhatagában talált egy apró szünetet, egyetlen szökkenéssel megállt, és szembefordult velük!
A szügyét érő kínzó kis szúrások nem érdekelték, hiszen nem adhat magának esélyt a bukásra. Minden erejével a járat mennyezetére koncentrált, és mikor a szilánkok minden eddiginél vadabb rohammal röppentek felé, feje intésével lerántotta az egészet!
Csak a szerencsén és a gyengeségén múlt, hogy a leomló sziklák őt elkerülték. Túl kevés kristályos anyag volt odafenn, ő pedig túl fáradt volt már, így épp előtte végetért kis pusztítása, és csak orrát karcolta össze a poros sziklaroncsok legvége.
Mély levegőt vett, és megfordult.
|
*A hatalmas fényességre kénytelen volt lehunyni szemeit és mire ismét kinyitotta őket, Fejedelem már mellette is volt! Elhűlten nézte a hirtelen szemei elé táruló helyzetet. Gyorsan megfordult két hátsó lábán és megiramodott.
Rémülten nézett hol a patái elé, hol pedig a kristályszilánkokra. Levegőt is elfelejtett venni, amikor megpillantotta a Fejedelem szemét célzó kis szilánkot. Szarvából pillanatok alatt vízsugár tört ki és sikerült eltéríteni a kristálydarabkát, igaz, csak kicsit, de így szerencsére csak épp súrolta a mén arcát.* |
Fejedelem egy pillanattal sem várt tovább, főleg a hiábavaló küzdelem miatt őt már csüdig benőtt kristályok miatt! Megfeszítette izmait, vett egy hatalmas levegőt, és behunyta szemeit.
A hószínben ragyogó fényrobbanás felszabadult teste minden kis sejtjéből, és fülsiketítő robajjal, harangokat, csengettyűket megszégyenítő csengéssel-zengéssel-csilingeléssel végigözönlött a járaton!
Fejedelem a viharzó fénnyalábok közepén állt, a lezúduló és levegőbe röppenő milliárd apró kis csillám úgy vette körül, mintha legalábbis egy isten lenne, sörénye együtt lebbent a viharral, de megfeszült tartása, leengedett feje nem változott, hiába karmolták véresre a másvilágian gyönyörű szilánkok. A mén az életéért küzdött, nem törődött vele, hogy közben mennyire gyönyörű.
Amikor a zuhogó szilánkok sűrű esője hirtelen megritkult, felpattantak a szemei, felkapta fejét, hatalmasat nyerített, és óriási reccsenéssel kiszabadította lábait! Mind a négy lábábval egyszerre ugrott fel, így a villogó-ragyogó-csillámló, kábító kristálytengerben repülni látszott egy pillanatig, mielőtt talajt fogott volna, és szédítő vágtában kilőtt volna Isabell felé!
- Tűnjünk el innen! - kiabálta, ahogy a nyakába kapta a mágiájából szabaduló kis darabkák minden kínzó élét. Aztán valami iszonyatos gyanú rezzent meg benne, így felnézett, és elkerekedett szemekkel parancsolt még gyilkosabb tempót lábainak! A kristályszilánkok nem egyszerűen lefelé potyogtak! Feléje koncentrálódtak, őt célozták! A legközelebbi épp a szemét..... |
*Jobb-híjján, mint hogy nem tudott semmit se tenni, belépett a sötét alagútba és gyorsan körbenézett.*
- Tiszta, nincsenek kristályok - *fordult Fejedelemhez, majd visszatolatott a járatba és várta, mi lesz...* |
- Ki kell szabadulnom innét! Méghozzá gyorsan! De ehhez egy veszélyes bűbájt kell használnom, és nem maradhatsz a közelben! Főleg nem ott, ahol kristályok vannak! - nyerítette nehézkesen, ahogy a lassan csüdigérő kristályágyásban harcolt a szabadságáért. |
- Mi a terved? - *kérdezte aggódva, miközben a járathoz ügetett és benézett rajta.* |
Fejedelem megtekere lábait, de a víz nem hatott rájuk.
- Nem ez lesz az - mormolta, aztán a döbbenet és az igazság felismerése letaglózta.
- Az én elemem a Varázs, de legfőképp az Energiát használtam belőle! Aminek a legtöbbször kristály a hordozóközege!
Körülnézett kijáratot keresve, de csak messzebb látott egy járatot sötétleni.
- Isabell, menj oda! Siess! Reméljük biztonságos, és már nincsenek benne ilyen kövek..... - mondta a kancának, és a lábait kezdte figyelni, amelyek körül közben újra nőni kezdtek a gyönyörű és mostmár csöppet sem kedves kristályok..... |
*Az első riadalom eredményeként mozdulni sem bírt, nem hogy megszólalni! Aztán amikor Fejedelem kérdést intézett felé, kizökkent dermedtségéből és közelebb sietett.*
- A Víz - *adta meg a választ.* - Gondolod, hogy ez a megoldás? - *kérdezte csendesen és az unikornis mén patái köré vizet varázsolt.* |
- Remek! - mondta őszinte megkönnyebbüléssel - Gyerünk! - mondta lendületesen, és kilépett volna, de a következő pillanatban már zuhant is előre! Éppenhogy el tudott fordulni oldalra, hogy a hátsó lábaira helyezze testsúlyát, és valahogy meg tudjon állni a lábain.
- Ezt nem hiszem el! - hüledezett döbbenten, a patájára meredve. Jobb első lábát két kék kristály egyszerűen közrefogta, és mozdíthatatlanul szorította!
- Isabell, vigyázz! - nyerítette egy szívdobbanással később, mikor rájött mi történik vele - Ezek nőnek! Ne maradj egy helyen! - kiabálta, és minden erejével nekifeszült, hogy kiszabadítsa lábát. Aztán kétségbeesetten látta, hogy a hátsó patái is kezdenek beszorulni......Vadul táncolt, amennyire tudott, és rémülten nézett Isabellre, aztán megdermedt, ahogy a kanca lábait észrevette. Isabellt nem bántották a kristályok....
- Mi az elemed? - csattant fel, miközben egyre szűkülő mozgásterében toporzékolt. |
*Isabell is csak hunyorogva tudta kinyitni egyik szemét. A sok csillogó kristály és egyéb szépségek látványán most egyszerűen csak átsiklott tekintete, további járatot keresve.*
- Nézd! - *szólt izgatottan.* - Ott egy járat! - *mutatott az egyik irányba.* |
A járat, amibe felértek, szinte elvakította Fejedelmet!! Mindenhol ragyogó kristályok borították a követ, életveszélyessé téve minden lépést, és lehetetlenné a látást. Evickélve előrelébb mozdult, hogy Isabell is feljöhessen, bár nem tudta örüljön-e ennek a szabadságnak. |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
Fejedelem fáradtan lépkedett tovább. Nehezére esett bevallani magának, hogy a kristályszilánkok mennyit kivettek belőle. Valószínűleg olyan vidéken járhattak, amin vagy valami szörnyű dolog történt régen, vagy szántszándékkal átkozták el, vagy az ő lényét nem szívlelték az "őslakók". De nem volt hajlandó bánni a pusztítást, amit véghezvitt. Nem fogja bolond nemeslelkűségből szánni azokat, akik megbánják, ha vele próbálkoznak!