Csend volt az angelidek között. Senki sem kacagott és senki sem mosolygott. A három sárkány a földön sétált, még Lindé is. Őt jobban megviselte a búcsú, mint a másik kettőt. Fayu volt az első fajtársa és barátja. Még az angelidek közt is magányos lesz nélküle.
Pár pegazus a levegőbe emelkedett, mindenki sajátos szándékkal. Viharszem volt a figyelő, nézte mikor jutnak el Simbelmyne határáig. Éji Táltosnak sok helyreraknivaló dolog volt az elméjében. Hócsengő egyszerűen jobban érezte magát a fenti, hidegebb szférákban. A sellőlovak levegőben úsztak, körülöttük vízburokkal. Koni ballagott elől. Kis feje a hatalmas hernyónak. Nem ült fel senki hátára. Mezitláb még egyszer érezni akarta a hon földjét.
- És mi lesz a Kapuval? - kérdezte Árnyéküvöltés.
- Nem tudom - mosolygott vissza Koni - A Mágiára bíztam egyenlőre ezt a feladatot ebben a birodalomban. Aki rátermedt, bárki elvállalhatja. Azonban valamennyi hatalmam még megmaradt. Ha akarom, pár simbelmyne-i lelket én kísérek át, mégha testem nincs is a közelben. Majd beszélgetek velük, hogy van a Birodalom. De azt hiszem, elég lesz csak becsukni a szememet és tudni fogom, mi történik itt.
- Megérkeztünk - kiáltott le Viharszem, miközben lefele szállt. - Az előttünk lévő vidéket már nem ismerem.
Koni megtorpant, mintha fehér vonallal húzott terület szélén állna. Mély levegőt vett.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Majestic, aki a közelében volt. Már mindent tudott Koniról és róla, a múltjukról. Őt kereste szülei üzenetével és megtalálta. Most, ahogy odalépett hozzá, Koni visszaemlékezett szülei homályos képére. Egyszer már elvált valakiktől. Másodszorra nem olyan nehéz. Kifújta a levegőt és a képzeletbeli határvonalra szegezte tekintetét.
- Igen. Eleget voltunk itt. Simbelmyne sokoldalú, mindig alkalmazkodik, bármi történjen Olyan, mint az élet. Változik és most nélkülünk megy tovább.
Lényeifelé fordult, de a Birodalomnak szólt. - Ma két dolgot hagyok itt. A hitemet és pár lényemet. Utóbbiak nagy áldozatok, fontosak nekem. Szeretném, ha vigyáznál rájuk. Szeretném, ha vigyáznál azokra is, akik lakóid. Tartsd meg őket, de engedd el, ha menni akarnak, ahogy minket is.
Az angelidek behunyták szemüket. Még jobban átérezték a búcsú súlyát. Csak páran sírtak, inkább a csikók és Yasha. Koni megtörölte szemüket, megölelte őket. Homályt Szenvedély karolta át nyakával. Lányuk biztos Mithrandirral marad. Rilyát is vigasztalni kellett nővére miatt. Egy kis ideig néma zokogás vegyült a többiek várakozó csendjébe.
Koni háta mögött finom puffanás hallatszott. Egy család várta a túloldalon: Göncöl, Holdvilág, Bátor, Ria és Teo, most jöttek az űrből. Hivogatták a többieket. Koni mégegyszer letörölte a csikók könnyét, Teora mutatott, aki játszani hívta őket. Szenvedély próbálta megnyugtatni Homályt és Rilyát, Angel jó kezekben lesz.
Először a csikók léptek át, engedve Teo hívásának és Koni tuszkolásának. Shokkon is megindult, vele az angelid falka. Pille Táncos, Rose Ice, Díva, Rionach, Gyöngyszilánk, Nen Isilék, Fragmenték, és Tenmáék utánuk. Martial, Kiri-Kere, Melva, Rege, Caesarék, Enfatnum, Nelli, Aman, Fagytenger, Igriel, Roxána, Szélrózsa, Hajnalhasadás, Exile, Szellőék, aztán a nagy vándorok: Alkony Lélek, Vad Szél, Idaho, Requus, majd a sötét és félelem lények is átléptek. Homályék, Lindé, és a szilangelidek maradtak. Lindé mégegyszer a távolba nézett, majd át vonaglott a határon a légben. A szilangelidek is visszanéztek. Legend is távozott, ők is mennek. Jó lett volna együtt, de így sincs rossz helyzetük, igaz, egyesek majd ezután elválnak tőlük: Nawaróék, Virág és Tholwe. Ők sehol sem találták meg az öszhangot, így inkább visszatérnek a szabad életmódhoz. Homály még pityergett anya szívével. Hát nem tud elbúcsúzni saját lányától, csak gondolatban? Hirtelen a távolban felsejlett egy fehér folt. - Anya! Anya! - kiáltotta Angel hangja. Érezte, hogy anyja rágondol. Hogyisne érezhette volna, amikor most minden maradó angelid a távozókra figyel. De nem csak Angel jött. Ott vágtatott Diadém is a serdülő Diaharral, továbbá Elwen, Ailin, Wing Spirit és Ízisz mágiája. Nyomós oka volt, hogy ne jöjjön el Ízisz maga. A házas szilangelidek is eljöttek - ennek Koni különösen örült.
Angel és a család összeborult és úgy sírt, ahogy még soha. -Kislányom, kislányom!- hallatszott Homály. - Anya, anya! - válaszolt Angel. Nem tudni, a nagy kötegben kinek melyik volt a szárnya, de mindegyik szorosan tartotta a másikat, a sok tollból kikandikáló szarvat és a plusz csikólábakat is. Koninak is könny szökött a szemébe a látványra.
A maradó szilangelidekhez lépett. Waterynának, Szélleányának, Nightmare-nek, Amurea Esteléknek van családja, nélkülük nem akarnának menni sehová, csupán búcsúzni jöttek. Összeérintették szarvaikat, homlokaikat a távozó szilekkel, megerősítve a köztük lévő kapcsolatot. Nem volt itt Legend, de nem is kellett. Lényei nélküle is őrizték azt a békét, ami gazdájuk jelenlétekor volt.Tündéül beszélgettek. A belső béke sugárzott minden szavukból, egy-egy mondatuk pedig egy-egy dalnak hallatszott.
Koni odafordult Elwenékhez. A vad unikornis, a sivatagi "háremhölgy" és az eltévedt sötét kamasz révbe ért, a kedvese oldalán. Kívánta, mindig legyenek ilyen boldogok. Most is mosolyognak.
Diadémre és Íziszre nézett. Rámosolygott a kék kancára, megsimagotta, ránevetett Diaharra, hogy megnőtt! Nem szóltak, csak egymás szemébe néztek. és elég volt ennyi. Ízisz, noha nem volt ott, a mágiája elég volt ahhoz, hogy elköszönjön tőle. Koni belenézett a volt istennő bazalt szemeibe. Valóban olyan volt, mint egy szobor. Neki sem tudott mit mondani, csak hallgatni. Ízisznek pedig többet használt a hallgatás, mint a szó. Bár át lehetett nyúlni rajta, érződött a teste melege és Koni hozzásimult. Ám nem csak ő akart elbúcsúzni a maradóktól. Először Szellő lépett vissza. Együtt lettek Diadémmel angelidek annak idején és azóta is jó barátok. Szélrózsa is visszajött. Ő mindenkivel jóban volt. Igriel is visszafutott Rose is, Hócsengő is, Nelli is, Éj Táltos is és mindenki más. Milyen jól esik látni ezt az egységet!
Homály végre megnyugodott és el merte hinni, hogy van élet a lányától távol. Elengedte a szeretett pegunit , kicsit szipogott, de már túl volt a hasogató fájdalmon. A nővér lehajolt a húghoz, összedörgölték az orrukat, majd Angel megpróbálta felemelni. Nem erre voltak kitalálva a szárnyai, nem is ment, ezért színészkedett, feljajdult, jaj az öreg csontjaim, mire Homály ráförmedt, hogy dehogy öregcsontok és megint sírva fakadt. Mindeki nevetett. Igen, ez a család lélekben egy marad, bármi töténjék.
Koni végül ránézett Elwenékre (Diadémra és Íziszre is), meghajoltak egymás előtt és ő is átlépett a határon az addigra átszállingózott többiek után. Homály és Rilya követte. Egyedül Szenvedély maradt. Most ő búcsúzott meghitten lányától atyai tanácsokat adva. Mi mást mondhatna búcsúzásként egy apa? Az ölelés után Szenvedély is csatlakozott a többiekhez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nagyon fújt a szél a nyílt, füves terepen, de amilyen meleg volt, Tennoio egy csöppet sem bánta.
Megállt, s figyelte a lényt.
Vállatvont, és elindult a közeli tó felé. Már teljesen kiszáradt, és a beszéd nem segített.
-Ennek örülök!-mondta és elindult.
-Persze, hogy van!-eszmélt fel és már indult is a mén mellett.