|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.06. 15:45 - |
 Bemlerose lassú, ám de határozott léptekkel haladt a városban. Az egész város csupa fény volt. Rengeteg angyal volt az utcán. De ismerős unikornis vagy pegazus egy sem volt. Bemlerose tovább haladt, hátha mégis talál valakit. |
[186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
----------------------------------------------------------------------------------- |
 Könnyedén követte a mént, élvezve a szél hűs érintését. A sörénye vadul lobogott mögötte, tollai befogták a levegő áramlatait, és hamarosan újra Mithlond felett haladt.
|
Mithlond nem tudta, mire gondol ezzel a pegazus, de ezután már ő is szó nélkül haladt tovább. Időközben észrevette, hogy már csak lépésben halad.
-Gyorsítunk a tempón?-indítványozta, de választ sem várva vágtába ugrott! |
Chenoa komoran bólintott.
- De néha ez teljesen bezárhat - mondta rejtélyesen, azután elnémult. |
Elgondolkodva pillantott fel újra Chenoára. Milyen igaza volt...
-Nos, az élet nem adhatja meg közvetlenül azt, amit kérsz...de mégis...valamilyen formában mindenki tud repülni. Attól függ, kinek mit jelent ez a szó...-szólt halkan, töprengő hangon. |
- Ó, hát akkor ez esetben őszintén örülök, hogy nem tetted! - robbant elő belőle újra a nevetés, azután felpillantott, és élvezte kicsit az arcát érő szelet.
- Sokszor merengek azon, hogy milyen lenne a világ, ha mind tudnánk repülni....Lehet, hogy talán kicsit kevésbé lenne színes és szélsőséges, és így nem tetszene például a gazdámnak.....De nincs annál rosszabb, mint mikor ilyesmi, egy leküzdhetetlen gát választ el a szeretteidtől.... |
Ámulva nézte a fejjel lefelé szálló pegazust, majd vidáman felnevetett.
-Pedig egy pillanatra az is megfordult a fejemben!-kacsintott, nevető szemekkel. |
- Ó, nekem nagyon tetszik! Nagyon ötletes! Mi nagyon szeretjük az ilyesmit! Különleges, érdekes, izgalmas! - nevetett csillogó szemekkel. Azután egy pillanatra fejjel lefelé fordult, és úgy repült Mithlond felett.
- Én is más vagyok, mint a legtöbb pegazus. Engem is megvetettek ezért már párszor......
Visszafordult, és újra nevetni kezdett.
- Ha mondjuk az éjszaka közepén léptél volna elém, egy falon keresztül, lehet, hogy én is elszaladtam volna sikítva! |
Kedvesen mosolygott a kancára.
-Örülök, hogy nem ijedsz meg tőlem.-mondta jókedvűen. - Sokan megriadnak, ha azt látják, hogy átmegyek valamin...éppezért elég ritkán teszek ilyet. |
- Nahát! - ragyogott fel csodálatában.
- Sosem hallottam még ilyen felhasználásáról egy elemnek! Nagyon eredeti! |
Szája sarkában mosoly bujkált.
-Az elemem föld, így minden természetes eredetű anyagon át tudok menni!-magyarázta a döbbent Chenoának.-Akár még azon a facsoporton is keresztülvágtathatnék! |
Döbbenetében szaltózott egyet, hisz kiesett a ritmusból! Nagy szárnycsapásokkal visszanyerte uralmát a levegő felett és Mithlond után suhant.
- Hát ez mi volt? - kérdezte még mindig a levegőt kapkodva a meglepetéstől, amint újra elérte a tempójukat. |
-Én nem aggódok emiatt.-mosolygott továbbra is Chenoát nézve. Ahogy száguldottak, Mithlond előtt véget ért az utca: egy toronymagas kerítés zárta el az utat.
De Mithlond mégcsak oda sem nézett...a kerítsé csak közeledett...ő viszont nemhogy lassított volna, inkább még gyorsult is. A következő pillanatban, mikor az ütközésnek kellett volna jönnie, a mén egyszerűen átvágtatott a kerítésen! Mintha az is csak levegő lett volna... |
- Melyikünk fog valaminek nekimenni előbb-utóbb? - kacagott le viccelődve. De nem fordította el a fejét.
Nagyon régen, egy másk életben....látott egyszer egy fairth-et két száguldó szárnyas lényről. Csak a ragyogó arcuk látszott élesen, ahogy egymás felé fordultak valami tornádószerű forgatagban, és pillantásuk összekapcsolódott. A történet arról szólt, hogy ezek a fantasztikus lények hajdanán a Lég urai voltak, olyan sebességel repültek, hogy a szem sem láthatta őket és a versenyzés megszállottjai voltak. Mielőtt világukra tört volna a Sötétség, majd a Zavar és mind eltűntek volna az élők közül, elhíresültek félelmetes technikáikról....ezek közül volt egy a "szemezve száguldás", aminek lényege az volt, hogy nem előre, hanem egy társuk szemébe néztek meredten, miközben csak zúgott el mellettük a világ...... |
Ahogy tovább száguldott, Mithlond felnézett a kancára, és mosolyogva vette észre, hogy tekintetük találkozik. Talán még soha nem érzett magában ehhez fogható szabadságot...
Néhány angyal utánafordult, ahogy az egyenes utcákon átvágtatott, felette Chenoával. Mind mosolyogtak, maga Mithlond is, és csak nézett, nézett felfelé... |
Chenoa majdnem kibillent az egyensúlyából, amikor a mén feltűnt majdhogynem mellette! Egyetlen pillanatig a szárnyas és a szárnyatlan lény együtt repültek a város felett......Olyan volt, mintha megállt volna az idő...
Aztán Mithlond ledobbant a földre, és Chenoa egyedül suhant tovább, de ámuló mosolya nem tűnt el az arcáról. Csak nézett lefelé, és ragyogott... |
Mosolyra húzódott a szája, majd hirtelen elrúgta magát a földtől!
Kis híján olyan magasra ugrott, amilyen magasan Chenoa volt. Repült...és mégsem: a gravitációt nem tudta legyőzni, és egy pillanattal később nagy dobbanással visszaérkezett a földre, és vágtatott tovább a kanca árnyékában.
Felpillantott rá: olyan magasra ugrott volna? Képtelenség... |
Zengőn nevetett le a ménnek, és nem gyorsított tovább.
- Ez az! Repülj velem! |
Nevetett.
-Nem fogsz csalódni...-mormogta maga elé, és ő is gyorsított. Tekintetét most Chenoa árnyékára szegezte, mely közvetlenül előtte 'repült'. Masszív patái alatt dobogott a föld...egyre érezhetőbb lett a remegés, ahogy gyorsult, és belelépett a kanca árnyékába... |
Elnevette magát, aztán remek álgőgösséggel lenevetett a ménnek:
- Nos, lássam mit tudsz! - és kicsit még gyorsított is.... |
[186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Bemlerose lassú, ám de határozott léptekkel haladt a városban. Az egész város csupa fény volt. Rengeteg angyal volt az utcán. De ismerős unikornis vagy pegazus egy sem volt. Bemlerose tovább haladt, hátha mégis talál valakit.
Könnyedén követte a mént, élvezve a szél hűs érintését. A sörénye vadul lobogott mögötte, tollai befogták a levegő áramlatait, és hamarosan újra Mithlond felett haladt.