Nagy vihar volt ma éjszaka!Fákat tépő, üvöltő, villámokat szóró vihar.Aki tehette, mind fedezékbe bújt, még az erre bolyongó lelkek is.Akinek volt egy csöpp esze, az nem merészkedett ki az ítélet időbe!S mégis:egy kanca diktált őrült vágtát, mintha versenyt futna a viharral.Lábai szinte repültek, sose csúsztak meg a talajon...Talán észre se vette a körülötte lévő égzengést; mint az űzött vad, nem nézve lábai elé szaladt őrült tempóban!De bármennyire is loholt lélekszakadva, üldözőit nem tudta lehagyni.Kik voltak az üldözők?Ebben a viharban, amikor senki sem merészkedne ki?!Az üldözők különféle lidércek, gonosz lelkek, manók, koboldok voltak, melyek nem voltak Simbelmyne lakói.Valószínüleg ők sem fogták fel a vihart, csak rikácsoltak, hangjuk vetekedett a szél és a villámok hangjával.Csak a kancát figyelték, s kiabáltak, hogy a lóféle még riadtabb legyen!
-Most elkapunk!-kiáltotta többször is az egyik lidérc.
-Szaladj csak, nem menekülhetsz!-rá a másik.
-Hova vágtatsz ilyen gyorsan, Fragment?!Lassíts, s a halál könnyebben utólér!-üvöltötte valamelyik szörny, s rá vihogtak.
Szegény kanca!Már itt a vég, biztos!Ezektől nem menekülhet!S aztán egy nagy villanás, velőt rezgető robaj, s a kanca előtt elsötétül a világ...
 Reggel van.Minden nedves, a fák (márha lehet a Félelmek Országában a növényeket fűnek, fának, s más élő növénynek nevezni) ágai tépettek (lomb sem volt mindegyiken), a bokrok maradék levelüket is elvesztették....A nedves földszag mindenhol érződik, de vegyül bele valami orrfacsaró bűz, amely szintén a talajból jön...Hiába, ez a Félelmek Országa....itt még a talaj is mérgezett!
Egy fekete kanca feküdt a fűben, csak most tért magához.Tompa hangokat tud mégcsak hallani, a fény is vakítóan vág szemébe, mikor kinyitja, noha itt szinte mindig borult az idő...Aztán a hangok egyre élesebbek, szeme megszokja a fényt.Mozdulni próbál...Mi fáj ennyire?!Áh, őrjítő...inkább nem próbálkozik.
-Maradj veszteg!-szól egy hang.Az ismeretlen kanca most eszmél rá, hogy nincs egyedül.Riadtan kapja fel fejét; két alakot lát.Egy tekintélyt követelő, zöld csődör áll vele szemben, s egy angyal pedig mellette.Végignéz magán.Lábai bekötözve, sőt, még szügye is.Nincs abban az állapotban, hogy menekülhessen, önkéntelenül is mebízik az ismeretlenekben.
-Mi történt?-szaladt ki a száján.
-A sebeidből ítélve, égési sérüléseid vannak...Na meg a felperzselt helyből gondolván egy villámba szaladtál, amely csak súrolt...Irtó nagy szerencséd van!-mondta az angyal.A kanca magába mélyedt, megnézte a bekötözött sebeit, s a felperzselt növényzetet is szemügyre vette."S hol vannak a lidércek, meg a többiek?"tűnődött magában.Nem tudta, hogy üldözői egy része a villámmal égett el, páran megijedtek, s elmenekültek, a légokosabbak pedig azt vién, hogy a kanca meghalt, ott hagyták...
A sebesült most fölállni próbált.Nyögve ugyan, de sikerült megtartania magát, noha az angyal fölpattant, s aggódóan rászólt.
-Nyugalom, semmi bajom már...köszönöm!...-nyugtatta a kanca, később ezt téve hozzá-S hálás vagyok érte.
Az angyal derülten bizonyosodott meg róla, hogy valóban nincs veszélyes helyzet.
-Hm...Rögtön meg is halálhatod, amit tettünk érted:Tegnap szörnyű vihar tombolt, te mégis kint voltál az ítélet időben...miért?
A kanca habozott.Nem tudta, megbízhat-e bennük...Megadóan sóhajtott "Míg eszméletlen voltam, meg is ölhettek volna...Talán megbízhatóak is..."
-Hosszú történet, de elmondom-mondta bizonytalanul.-Én egy távoli, vagy szomszédos ország szülötte vagyok; nem tudom pontosan, hol vagyok pillanatnyilag....Szóval az én világom egy nagy, ehhez hasonló vidék, kicsit mocsarasabb...Ott leginkább hozzám hasonló lófélék élnek ménesekben...Persze rajtunk kívül még több más teremtmények:koboldok, lidércek, szellemek, szörnyetegek, trollok stb.Sokáig békében éltünk-a magunk módján.A ménesek évenként összegyűltek; ilyenkor történt a pár keresés, új ménes alapítása, s feloszlatása....Csak ennyire tartottuk a kapcsolatot más ménesekkel...Hanem egyszer a világunkon felülkerekedett egy úr, aki mindenkit az alatvalójává tett.Egyesek behódoltak, mások ellenálltak-utóbbiak sorsa meg lett pecsételva-, ismét mások nem tettek semmit a Zsarnok ellen.Mi az utóbbiak közé tartoztunk...A Zsarnok törvényeket hozott, melyek egyes-inkább őt szolgáló-fajokat fölemeltek, másokat sárba tiportak...Mivel mi, démon-lovak voltunk túlnyomó többségben, nem mert zsarnokian bánni velünk, inkább megnyert magának minket...Tudni kell, hogy a ménes vezető mének rendkívül beképzeltek, s hatalmasok voltak, ritkán érdekelte őket a kancák és csikók óhajai...S most, hogy a Zsarnok "felemelte" őket, még könyörtelenebbül bántak velünk...Ha akartak, kilométereket vágtattak, nem érdekelve őket, hogy csikóik elhullanak-e, ha mérgesek lett, akár dühüket a kancákon töltötték ki...S amikor rájuk törtek a hormonok-s mivel ők uralkodtak a kancák felett-, bármikor, bármelyikőnket fedezhettek, s mi nem ellenkezhettünk...Igaz, ezekritkán estek meg...De megtehették!S mi?Bár mi elmehttünk volna, de ha valaki akár tíz méterre távolodott a ménestől, halálfia volt:az állandóan ránk leselkedő ragadozók lecsaptak ránk-megjegyzem ez is "Drága Urunk" műve...
Kis szünet után folytatta-Apám sokáig udvarolt anyámnak...Anyám erős és tekintélyes kanca volt.Apám-a ménes vezér-sokáig prbálkozott vele erőszakkal, anyám ellenszegült, bármennyire is volt nagy a büntetés.Végül megtört.Amikor anyám terhes volt, semmiképp sem akarta megszülni csikóját, nehogy ilyen világba kerüljön...Mind hiába!Amikor megszülettem, mégsem bánt velem hidegen, sőt, jobban szeretett, mint a világon bármi mást.Elhatározta, hogy megszöktet ebből a világból!"Soha ne nézz hátra" súgta mindig éjszaka a fülembe, elalvásképp.Ő egyébként nem ott született, még a Zsarnok előtti időkben jött át, kiskorában...Innen volt az erős hite, hogy meg lehet szökni, csak azért is!Hanem ám "Urunk" "lezárta" a határokat, az út két ország közt vérsszomjas szörnyeken és szellemeken át vezet...Mégis edzett rá engem egész életemben!Kitartást és erőt nevelt belém.Nappal a többiek előtt keményen bánt velem, de este mindig gyöngéden fordult hozzám.Megtanított éjszaka is tájékozódni, nagyot ugrani...De amit igazán megtanított:merni!Tudtuk, mi vár rám...S tudtuk, hogy csak egyikünk mehet át, ketten biztos a bukás!Ő nem is akart megszökni, csupán titkos vágya volt, az is csak fiatalon!Megaztán szerette is apámat, máramennyire lehet a ragaszkodást szerelemnek mondani.Sokszor mondta, hogy apám is más volt, mielőtt a Zsarnok uralkodott...s még ma is lágyabb, mint a többiek...
Sóhajtott,s folytatta:-Amikor elég idős és erős voltam, eljött a szőkés éjszakája!Anyám megfűzte apámat, hogy menjenek közelebb a határhoz, s ma éjjel vele lesz...Apám belement ebbe.Nekem az volt a dolgom, hogy várjak, míg apám elalszik, azután anyámmal szöktünk meg.Elfelejtettem mondani, hogy a Zsarnok azért lehetett nagy hatalmú, mert le tudta csapolni a mágánkat, így hatalmasabb lehetett mindenkinél.Mivel anyám "külföldi" volt, mágiája csak részben tartozott ide, s volt egy kis varázsereje...Ezzel az erővel győztük le csöndben az országban lévő akadályokat!S elértünk a határhoz!Egy egész csapat rémség őrködött, alig találtunk valami gyengepontot-nem is nagyon volt!Megiramodtunk.Egyes szörnyek elébünk jöttek, azokkal végeztünk.S mindketten átugrottunk a határon....Anyám kisebbet ugrott.Elkapták!"Soha ne nézz hátra, eredj, szaladj!" láttam a pillantásából.A határt őrző szörnyek többnyire ragadozók voltak, s azért tartották őket a határnál, hogy elfogyasszák a szökevényeket....-itt csend lett. az angyal látta, hogy a kanca sír, de nem könnyezik...valóban erős kanca.-Én átugrottam, de most jött a neheze:túlélni!Mivelsokan anyámmal voltak elfoglalva, csak "páran" jöttek utánam, s üldöztek....Napokon át csak vágtattam, s ők üldöztek, bár a gyengébbek nem bírták az irmaot, s erősen megfogyatkozott a létszám.Egészen tegnapig loholtam...s úgy tűnik, ez a villám mentett meg...-nézett megint a hamus helyre.
Csend lett.Senki sem szólt, még a hatalmas csődör sem.Magába mélyedt.
-Nos, akkor ideje pihenned!-szólalt meg végül Koni.-Rászolgáltál!-mosolygott.A kanca kissé döbbent volt és csodálkozott egy "Sajánlom"-ot várt, vagy valami részvételt.De örült ennek a kijelentésnek, el sem tudta hinni mennyire.Hirtelen, miután kiöntötte a szívét a két ismeretlennek, megbízott bennük.Ez a szívélyes mosoly, a reagáció....mint sivatagban az oázis!Mosoly jelent meg a száján, hosszú idő óta először-így még soha nem is mosolygott.
-Fragment vagyok!-szólt végül, ösztönösen.
-Én pedig Koni, s az a szobor pedig Fanum!-mondta mosolyogva Koni, Fanumé pedig bólintott, s mosoly villant át az arcán.
-Miféle világ ez?-nézett körül Fragment.
-Óh, ez csak egy részlete, vannak naposabb helyek is!-legyintett Koni.
-Igazán?!
-Persze...gyere, megnézzük őket!-kacsintott rá a lány.Fragment bicegve ugyan de követte őket, s hamarosan ő is angelid lett :P |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Chaos egy fekete füstgolyóval játszadozva ügetett le a folyó partjára.Aztán érdeklődve tekintett a folyóra, mire a labda eltűnt, mint a köd.Lenézett a folyó tükrére.Mintha egy borzalmas jövőt látott volna, úgy nézte a tükörképét.De egyszercsak a mocsaras folyóban borzalmas látomás szerű képek jelentek meg.Nem is látomás szerű, szellemszerű lények kiálltoztak, mintha haláluk előtti pillanatban kiálltanának segítségért, majd eltűntek.Chaos felnevetett.Szerette a veszélyt.Ha nagy tét lenne az ára, ebbe a folyóba is bemászott volna.De Chaos mindig nagy tétekért csinál meg dolgokat, vagy akár a szórakozásért.De kár ezen gondolkozni, úgy sem jön erre senki.A szellemek újra és újra visszatértek, de Chaos nem ijedt meg.
Pár perc, és tornyosultak előttük az érdekesebbnél érdekesebb épületek......
Előre engedve Chaost, a következő pillanatban már ő is dübörögve iramodott a pegazus után, majd elrugaszkodott. Ahogy patái elhagyták a talajt, szinte azonnal megjelentek szárnyai, amiket tömör sötétségből varázsolt elő. Maga is meglepődött milyen jól megy itt a varázslás, majd sűrű csapkodásdokkal követte Chaost.
Reggel van.Minden nedves, a fák (márha lehet a Félelmek Országában a növényeket fűnek, fának, s más élő növénynek nevezni) ágai tépettek (lomb sem volt mindegyiken), a bokrok maradék levelüket is elvesztették....A nedves földszag mindenhol érződik, de vegyül bele valami orrfacsaró bűz, amely szintén a talajból jön...Hiába, ez a Félelmek Országa....itt még a talaj is mérgezett!
Követte Herceget és lassacskán elérték a Határvidéket.
-Hát jó!-mondta majd lassan elindult az utak felé.
-Elnézést ha megzavartam valamit...-ahogy ezt a mondatot kimondta el is tünt