|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.28. 13:25 - |
 Trója elég nyugodtan sétálgatott itt, ahhoz képest, hogy a Félelmek orságában vándorolt!Látott már ennél szörnyűbb erdőket is, tehát nem izgatta annyira a dolog!Igazából felderítette a terepet, hátha sötét lényeket észlel akiket ki kell írtani!De eddig nem talált egyetlen borzalmas lényt sem... |
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- |
 Rodeó összeszorította szemeit.A vér hevesebben kezdett lecsordulni arcán.
"Kötelek, nincs kiút...."-forogtak a szavak saját gondolataiban.
Geston lassan megingatta fejét, majd szomorúan, szemeit lecsukva leengedte fejét.
Rodeó kinyitotta szemét és a kancára meredt.
-A Félelem magával kezdene ki, ha velünk kikezdene!-morogta.
Furcsamód Rodeót nem vadította, inkább nyugtatta, hogy akivel beszél egy szellem és nem élő.Geston ezt már az elejétől fogva érezte.
-Nem kell menned, ha itt akarsz maradni!Bármennyire testesítjük meg a félelmet, az erdő nem a miénk!-szólt Geston. |
 Egyetlen lassú és nemes mozdulattal kihúzta magát az ikrek előtt, de a vadabb szemeinek helyére meredt, a másikat nem is méltatta figyelemre. Üres tekintete egy ideig figyelte a lecsorduló vért és a feketeséget, majd halkan így szólt:
- Megőrizlek emlékezetemben, ha eltűnnél. Téged és a társad is. Mert én tudom, sokaktól különbözve, hogy néha.....hiába létezik kiút....Hiába van előttünk út, ha a kötelek nem engednek menekülni....És a bolond közhelyek ismételgetése úgysem segít. Ha a sorsod megpecsételtetett, én, amíg még létezem, megjegyezlek. Akik pedig ittragadtak, nem menekülhetnek, ezt jól tudom.
Hirtelen valahogy megkeményedett a hangja.
- Ha viszont azért vagytok itt, mert ide tartoztok, és valójában sohasem fgja kikezdeni a szellemeteket ezen pokoli vidék, azt hiszem jobb is, ha elmegyek! |
A kanca szellemét lágy, de didergető szél csapta meg, majd hirtelen Rodeó jelent meg előtte vad dobbantással.
-Köszönjük a felvilágosítást, Kislány!-mordult rá.
-És mégis hova akartál ezzel kilyukadni???Azt ajánlom minél hamarabb tűnj el ennek az erdőnek ezen részéről!Remélem elég világos voltam!!!
Geston testvére mellé állt és beleegyezőn bólintott Rodeó szavaira, hogy a kancának jobb lesz, ha elhagyja ezt az erdőrészletet. |
Lassan ellépett a vele maradt iker elől, és az erdő ismeretlen sűrűi felé fordult.
- Akik a Félelemnek estek áldozatul, előbb-utóbb elenyésznek a semmibe. Az akaratuk őrült pusztítási kényszer lesz, emlékeik és lelkük minden szelete beleolvad abba, ami elvette az életüket....A gyilkosaik árjába lépnek át és eggyé válnak velük. Nem maradnak különb, tiszta akarattal bíró lények.....Csakis azok menekülhetnek meg, akik így vagy úgy, de alkut kötnek a szabadságért - suttogta.
Nem maradtak könnyei, a szellemalakja meg végképp nem bírt a sírás tulajdonságával. De ha képes lett volna rá, zokogva vágott volna neki a ködös útnak, ami elterült előtte. |
Geston szomorúan megingatta fejét a kanca szavaira.
"Erőszakkal....a mi életünk a félelemben porl........
Rodeó vadul Geston gondolataiba dobbantott.
-Elég!-szólalt meg hangosan, majd megrázta sörényét és fényei elhalványulva beleolvadtak a ködbe.Rodeó lassan eltűnt.Legszívesebben nekirontott volna mindenkinek, de visszafogta magát.
Geston csak állt, szólalni, mozdulni nem akart és nem is tudott..... |
Hosszan és némán, kifejezéstelenül nézte a kettőst.
'Nekem is erőszakkal vették el az igazi életem' mondta csendesen 'De nem vagyok képes emlékezni rá. Csak foltokat, villanásokat, elmosódott alakokat látok, ha megpróbálom felidézni. Olyanok tették velem.....akikben bíztam'
Hangján érződött, hogy talán már nem is a két vad ménhez beszél. Inkább önmagához. Egyszerűen csak kimondta, amit eszébe juttattak Rodeó szavai.
'Régen volt. De azóta nem változom. Minden csak elsuhan mellettem' |
 Geston felől semmi válasz.Hátracsapta füleit.Rodeó néhány határozott lépéssel kilépett testvére mögül és közelebb lépett a kancához.
Bosszúálló, elsötétült, vérző szemekkel bámult a kancára.
"Méghogy régóta???"-csendült fel a hang a kanca elméjében.Ez a hang egyáltalán nem volt olyan békés, mint Gestoné.Vad volt, durva és kegyetlen.
"Egészen azóta, amióta testünket a félelem körbevonva a föld alá taszította, hogy ott égesse el a gusztustalan csúszómászók között!....Hogy porig alázhasson, hogy egy földbe kerültem a....-kegyetlen, erőteljes, vad hangja abbamaradt.Dühösen elrántotta fejét.Geston mellé állt.
Lehajtotta fejét. "Olyan pontot érintettél, amit nem lett volna szabad....De nem tudhattad!"
|
Szomorú lett és távoli:
'Nem tudom mit tehetnék....'
Sejtette, hogy a mén talán kettősükre is céloz, mikor azt mondja nem neki való ez a hely, de a kanca tényleg nem tudta hová máshová mehetne és mit tehetne.
Azt tudta, hogy nem akar bajt. Ha kell, itthagyja a lényeket. Nem is harcos lény, és nem is azért jött, hogy mások ügyeibe avatkozzon, mások békéjét tönkretegye. A kettős hullámai nem sok jót sejtettek, de azt egyelőre nem tudhatta, hogy ezt ő ébresztette-e fel, vagy jelenléte okoz-e máshogy bajt.
De azt nem tudta volna eldönteni semmiképp, hogy az erdőből el akar-e menni.
Az iszonyat, ami ránehezült, próbálta őt kikezdeni, de egyelőre nem érte el.
És minden szörnyűség ellenére....Kísértet egy kicsit otthon érezte itt magát. Itt nem lógott ki annyira sorból szellemvalója miatt. Minden rémség ellenére volt itt valami, valamiféle aura, amibe beleillett.
"Régóta vagytok itt?" rebbentek a szószóló felé alig érezhető gondolatai, ahogy a fák közé fordult tekintete. |
Rodeó rezzenéstelenül állt testvére mögött, mintha csak egy jelre várna, hogy kitörhessen.De nem volt semmiféle jel, mégis jobb volt vele vigyázni és ezt Geston nagyon jól tudta, mégha lelke szinte majdnem ugyanaz, mint Rodeóé.
'Ellen tudsz neki állni.....Mégsem jó, hogy erre jársz!Számodra e hely idegen és egyedül vagy!'
Geston még mindig rezzenéstelenül állva meredt a kancára.Halványan fénylett a homályban, szinte alig észrevehetőn.Rodeó halála után senkit nem kímélt volna.Azóta Geston ügyel rá, hogy sose legyen baj.Geston mindig is kiegyensúlyozottab lény volt.Halála után neki kell ügyelni minden csepp elfojtott haragra, nehogy kitörjön.Bár ez vele is előfordulhatott.... |
Lágy, szomorú, szinte éneklő hangja halkan felelt, a fák közt játszó szellő sóhaját idézve:
'Azt hiszem eltévedtem, és nem lelem az utam....Ezen a helyen nem érhet el senki, csend van, nincs mitől tartanom. Ha borzalmas is, amíg ellent tudok neki állni, addig egyben jó is. Azért vagyok itt....mert egyelőre nincs számomra ennél jobb hely....'
Tudta, hogy az ő hangjában ott a fájdalom, amit a lények miatt érez, de nem tudta elfojtani. Azt is tudta, hogy semmit sem segít a fájdalma....de az érzés kérlelhetetlenül felébredt, ő pedig még holtként sem parancsolhatott neki, hogy tűnjön el. A szívének ritkán parancsolhat a lény....akár élő, akár holt. |
Mindketten a kancára meredtek.Hosszú percekig álltak egymással szemben a síri csendben.Rodeó hátracsapott fülekkel, mozdulatlanul, Geston valamivel nyugodtabb állásban, de ő is mozdulatlanul.
A Rettegés erdejének ereje rájuk nem hatott már, hisz ez az erő döfte szívükbe kegyelemdöfésként a tőrt.
Geston végül megmozdult.Bátyja, Rodeó elé lépett keresztbe, eltakarva a kanca elől.Mostmár csak egy vérző szemű lélek meredt a kancára.Még pár percig mozdulatlanság, majd Geston is hátracsapta fülét és a kanca elméjében felcsendült egy hang.A hang kellemesen mély volt és kedves, mégis nyugtalan, lehangolt, szomorú.Lehetett benne érezni a rettegést és a félelmet.
"Milyen erők vonzottak a Rettegés erdejébe, Vándor?Mi keresni valója itt egy ilyen léleknek?"
Geston újra megdermedt.Csak vércseppei hullottak a földre újra s újra.Nem lehetett kellemes érzés még egy szellemnek sem a rettegés megtestesítőjétőlaz elméjébe üzenetet kapni.
Geston bár itt élt, már ő és Rodeó voltak maga a rettegés, mégsem kívánta senkinek azt a halált, amiben neki kellett elmennie.
|
Földbegyökereztek a lábai árnyképei ott, ahol megállt a kettőst megpillantva. Sokmindenre számított, de erre nem.....
Hogyan lehet képes két szellem vérezni? Miféle őrült mágia járhatta át őket? Hiszen ez lehetetlen.....A két létezés nem létezhet így. Egyszerre nem. ÉS főleg nem folyamatosan! Vagy....nem is vér lenne?
Ha lettek volna könnyei, folyamatosan ömlöttek volna a szemeiből. Ez a két szellem nem úgy járt, mint ő. Nem egyszerűen elragadták az életüket idő előtt, ezt a sápadt mást hagyva hátra. Velük valami gyalázatos, szentségtelen, rémítő dolog történt..... |
Kínzó, néma csendben álltak még mindig ugyanott.Érezték, szinte látták az idegen közeledését.Amikor a másik szellem megállt, Rodeó és Geston lelke, "teste" kivállt a sötétből.Eddig beleolvadt a fák közti szürkeségbe, de most lassanként kirajzolódott alakjuk.
Sötét, vaknak látszó szemük folyamatosan vérzett.Minden egyes vércseppett éreztek végigfutni az arcukon és bben a halál csöndben hallották is, ahogy lezuhanva a földre nagyot "koppan".
Rodeó és Gestonnal mindig minden egyszerre történt és mindig, mindent egyszerre csináltak.Ők igazi testvérek voltak.Egy igazi Duó!Csak életük ne úgy zajlott le volna, ahogy......
Biztosan voltak benne, hogy az idegen még közelebb fog jönni.Kiáramló szenvedésük, vadságuk elsőre inkább kíváncsivá tette a legtöbb lényt s csak azután fogták sokan menekülőre....
|
Érezte a társai visszatérését a lelkébe. De itt és most nem foglalkozott ezzel. A hatalmas változás nem is viselte meg vagy ragadta magával: a sóhaj is akadálytalanul halad át a ködön.....
És Kísértet mindig igyekezett tartani a távolságot, mindig igyekezett kimaradni az élők ügyeiből...
Most sem rohant hát el, sőt, testet sem öltött.
Nem tudta miért, de arrafelé indult el inkább, ahonnan az előbb az a hihetetlen jelenlét megérintette egy pillanatra. Vonzotta az, amiről nem is igazán tudta elhinni, hogy valóság volt.
Létezhet ennyi düh, fájdalom, borzalom egy lélekben? Kísértet nem tudta elgondolni....
Közelebb és közelebb óvakodott, tudva, hogy hiába nem látható, ezek az itteni lelkek éppúgy látják és érzékelik őt, mintha még lenne élő valója. Egyek mind: kísértetek. Ő is inkább hatodik érzékére hagyatkozott, mint látására.
De mikor elérte az iszonyatos energia forrását, mégis tanácstalanul állt meg, és körbefordult homályos félig-alakjával. Nemigazán tudta mit tegyen. Érezte is, meg nem is, hogy valakik vagy valaki járt itt, vagy talán még a közelben van. Semmi pontosat....csak sejtelmes ködöt és a kételyeit találta itt.....
Lehet, hogy csak képzelődött? Hogy nincs is itt semmi más a többi szellemen és elveszett lelken kívül? Hát a Félelem mégis elragadja a saját énjét? |
Nekik sem telt sok időbe, hogy észrevegyék, nincsenek egyedül.
Hosszú ideje először mozdultak meg.Mindketten az idegen felé fordították fejüket.Bár nem látták, tudták merre van.
Rodeó csak arra gondolt, ha ember vagy emberszabású, már nem él.Geston ugyanezt érezte, de ereje, kisugárzása nyugtatni próbálta bátyját.
Csak vártak.Vártak a közeledőre.Rodeó és Geston természete beleolvadt a félelembe.Ők maguk is a félelem, a vadság, a szenvedés, a gyűlölet volt.Nehezen fogadtak el maguk közelében bárkit is, de sosem rohantak neki azonnal és nem üldözték el, amint meglátták.... |
Alig érzékelhető jelenés, sötét álmokból kiszakadt fél-alak, a fák sziluettjei közt átsuhanó, éppcsak sejthető árnyék...Mintha eltévedt volna, és mégis itthon lenne...A lény minden fán megállás nélkül átvághatott volna, de inkább haladt árnyéktól-árnyékig, figyelve és meglapulva. Lehetőleg elkerülve mindent és mindenkit, és főleg a lelepleződést.
Kísértet hangok nélkül, sebesen haladt a Rettegés Erdejében.
A tűzzel játszott itt. Érezte a szörnyű esszenciát, amit minden okádott magából, érezte, ahogy ez szinte rátepelszik a lelkére, nekinyomul annak, ami megmaradt belőle, és próbálja összepréselni, elfogyasztani, összeroppantani....És érezte, hogy itt minden olyasvalami, mint ő. Illett ide.....Ha el nem emészti a rettenet.
Hirtelen fékezett, és feje homályos valóját felemelve figyelni kezdett a semmibe.
'Nem vagyok egyedül' gondolta, és asztrálteste megremegett. |
Iszonyatos, kínzó csend uralkodott az erdőn.Az ártatlan lények beleőrülnek ebbe a csendbe.Üldöző, vad, félelmetes selytések, hogy ki követi az erre járó lényt.Árnyak suhognak.Vagy mégsem?Fák nyikorognak.Vagy mégsem?
Rodeó és Geston a csendbe beleolvadva rezzenéstelenül álltak egy hatalmas törzsű fa mellett.A fa teljesen ki volt száradva.A gyenge, lágy szellő is könnyen megnyikorgatta száraz, korhadt ágait.
Csend.Még mindig csend.Geston Rodeóra pillant, a nagyobbiik vérző szemű lélek pedig vissza öccsére.Szellemek.Mégis kötőfék van rajtuk és azon egy kötél lóg.Szenvedés, iszonyatos szenvedés, harag, düh és vadság árad róluk.Az életük nem lehetett habostorta.......
|
 Nero teljesen nem értette mit mondott Khaosdog,de nem ő volt az egyedüli.
 Azazel kiváncsi arcal nézett hisz ő se értette.-Viszlátt-Kiáltotta oda neki.
 -Viszlát-Mondta Faris is és gyors futásba kezdett pár perc mulva már el is tüntek a mezseségben.
|
 -Sejtettem, hogy lassan menni fogtok, de inkább egy szót sem szólok, nehogy maradjatok!A félelem úgyis nemsokára eljönne értetek!-vigyorgott, majd hátatfordított a három farkasnak és a barlangok felé vette az irányt.
|
[158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Trója elég nyugodtan sétálgatott itt, ahhoz képest, hogy a Félelmek orságában vándorolt!Látott már ennél szörnyűbb erdőket is, tehát nem izgatta annyira a dolog!Igazából felderítette a terepet, hátha sötét lényeket észlel akiket ki kell írtani!De eddig nem talált egyetlen borzalmas lényt sem...
Egyetlen lassú és nemes mozdulattal kihúzta magát az ikrek előtt, de a vadabb szemeinek helyére meredt, a másikat nem is méltatta figyelemre. Üres tekintete egy ideig figyelte a lecsorduló vért és a feketeséget, majd halkan így szólt:
Geston felől semmi válasz.Hátracsapta füleit.Rodeó néhány határozott lépéssel kilépett testvére mögül és közelebb lépett a kancához.