|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.25. 22:01 - |
 Sira most jár először a birodalomban.Ez az első hely ahova ellátogatott.Nagyon tetszett, neki, boldog volt és nyugodt.Egyenlőre fogalma sem volt a sötétségről, és az itt kószáló sötét lényekről.Semmiről nem tudott.Egyedül az volt a fejében, hogy mindenhova el szeretne jutni a birodalomban.Boldogan végig ügetett a szabad parton, aztán vissza.Nézelődött, de nagyon egyedül volt.
De hirtelen a mögötte lévő sűrűben valami megmozdult.
Sira nagyon megijedt.Aztán megint megmoccant valami!
-Gyere elő, én nem félek!-remegett Sira!
Hirtelen előtört egy óriási vörös sárkány.Nem várt egy percet sem.Röktön lecsapott, de Sira félreugrott.Nem tudott semmit se tenni, az ereje túl kevés volt ehhez, még nem volt eléggé felkészülve semmire!
A sárkány egyfojtába tüzet köpött, és lecsapott...
Sira csak a lábaira bízhatta magát.
-Segítség, valaki segítsen!-kiálltotta, de reménytelenül! |
[224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
___________________________________________________ |
*Maga sem tudta miért, de visszanézett a tó tükrére. Mintha hangot hallott volna? Ugyan... badarság...
Csendesen követte Anhart. Szeretett volna többet megtudni jótevőjéről, most mégis úgy érezte, jobb, ha hallgat.* |
 Anhar úgy pillantott fel, mintha csak most venné észre Salvart, aztán halványan elmosolyodott, és nemet intett fejével.
- Gyere, menjünk - köszönt el egy utolsó pillantással a tótól, aztán egy csendes ki ösvényre lépett, ami a fák közt elfelé kanyargott. |
*Valahol magában, a lénye mélyén erősen remélte, hogy nem fog kellenie soha többé erre a vidékre jönnie.
Kitisztult fejjel hallgatta Anhart.*
- Ritka erős jellem lehetsz - *mondta elismerően.* |
Megértően nézte Salvart, ahogy közeledett felé, aztán kedvesen elmosolyodott. Ahogy a peguni odaért hozzá, pillantásával a tükörre meredt.
- Sok emlék van itt.....Nagyon sok....És még több könny....Emlékszem, egy időben tömegesen jártak ide, ha másért nem, akkor soha vissza nem térő, hazavárt szeretteiktől búcsúzni......Voltak, akik reménykedve mentek el, és örültek, hogy letették a fájdalmuk, volt, aki üresen és fáradtan, anélkül, hogy tudta volna miért is jött pontosan. Szerintem Te az előbbi csoportba tartozol. Kevesen döbbennek rá, hogy nem elég belefáradni a fájdalomba, hanem tényleg tudni kell megszabadulni tőle. Nemcsak szívvel, ésszel is él a lény....
Sóhajtott.
- Nekem nincsenek itt könnyeim. |
*Tett egy bizonytalan lépést Anhar felé és elszakította tekintetét a Könnyek Tavától.
A többi lépést már határozottan tette meg és mélyet sóhajtva Anharra pillantott.* |
Inkább az egész lényéből, inkább a lelkéből, a szeméből indult ki furcsa, erőteli mosolya, a szája sarkában megjelenő, arcra kiülő mosoly igazán semmiség volt ahhoz képest....Figyelte Salvart, ahogy kiegyenesedett, de még mindig nem szólt vagy mozdult. Ez nem az a pillanat volt.... |
*Salvar hosszú ideje most először hagyta, hogy csendben ugyan, de teljes szívből élje át a gyászt. Arcán a könnycseppek apró csermellyé váltak.
Elvesztette az időérzékét, így fogalma sem volt, mennyi ideig állhatott így...
Idővel a könnycseppek felszáradtak az arcáról. Vett néhány mély, reszketős lélegzetet és felemelte fejét. Továbbra is a víztükröt nézte és próbálta magában lerendezni a dolgokat.* |
Nem mozdult, miközben Salvar előrelépett, és nem is szólt, sőt, nem is nézte a búcsúját. Úgy érezte ehhez nincs köze. De figyelt.
Azután oldalra biccentette a fejét, és várta mi lesz. |
*Hezitált. vajon tényleg annyit számítana? Most a szokottnál nyugodtabbnak érezte magát. Sikerült lezárnia magában a történteket. Bolygassa most fel?
Nem fog sokat erre járni... és Anhar itt van mellette és segít neki. Itt az idő...
Salvar közelebb lépett a tó partjához. Fejét lehajtotta és orrát majdnem a víztükörhöz érintette. Lehunyta szemeit és azonnal rég elvesztett családját látta maga előtt. Az utolsó nap, mint mindig, most is végigpörgött a szeme előtt. Nem is egyszer... Összeszorította állkapcsát és izmai remegni kezdtek a visszatartott érezlemktől.
Lehunyt szemeiből fekete könnycseppek peregtek végig az arcát és hullottak bele a tóba.* |
Elmosolyodott.
- Te nem próbálod ki? Nem olyan nagy dolog.... - mondta könnyedén. |
*Apró fénnyel a szemében hallgatta Anhart, miközben a víztükröt nézte.*
- Igen, szép. - *válaszolta őszintén. Valóban így is gondolta. Nehezen tudta magára vonatkozóan is elképzelni a dolgot... Bár ha azt nézi, hol tartott egy napja, és most hol van... még bármi megtörténhet.* |
- Ez itt a Könnyek Tava. Az emlékezés partja odébb van - mutatta szárnyával - de Neked arra nincs szükséged, jól gondolom?
Közelebb lépett a vízhez, és föléhajolt, hogy lássa saját arcát.
- Tudod, a halhatatlanok nem ismerhetik a bánatot. Sokan mondják, hogy semmilyen szenvedélyt nem szabad érezniük, és valójában nem is képesek rá. Mert az megmérgezné az örökké tartó életet. Főleg a bánat. De sokak szerint például a szerelem is.
Felegyenesedett, és a ménre pillantott.
- Nem tudom ebből mi az igazság. De ismered a tündék történetét, ugye? Ők belehalhatnak a bánatba, amit a világ fájdalmainak látása okoz nekik...Lehetséges, hogy ezért kell óvakodni a bánattól. De én nemhogy nem hiszem, hanem tudom, hogy ez csak részben igaz. Nekünk is van lelkünk, akárcsak a halandóknak, A lélek pedig érzelmekből való....Talán ezért is különleges a mi Birodalmunk. Ez a tó a nyílt jelképe a fájdalomnak. Ami másutt nem is ismert a lények által, itt saját tájat kapott. Itt szabad lehet a szív!
Salvar felé lépdelt.
- De kétségtelen, hogy arra is int, hogy ne add át magad neki. Aki szomorú, idejön, és könnyeit adja a tónak. Azután elmehet, lelke megkönnyebbülhet, a tó örökké őrizni fogja a könnyeit. És így nem gyalázza meg az emlékeit, ha elindul elfelé innét. Akármikor visszatérhet emlékezni. De nem él a múltnak.
Úgy fordult, hogy mindketten a tavat nézhessék.
- Gyönyörű, nem? Én azért járok ide, hogy lássam ezt a szépséget. Nem hiszem, hogy ez mások fájdalmának a megbecstelenítése lenne. Az emlékek egy idő után megszépülnek, nem? Örülünk, hogy megélhettük, amit megéltünk....Az erisziek közt ezt a helyet "Ígéretek Partjának" is hívják titokban. Miután valaki kisírta magát, tesz itt egy ígéretet, ami a múltját összeköti a jövővel. Legközelebb, ha erre járna, a Könnyek Tavánál, büszke lehet, ha az ígérete teljesült. Ha nem, akkor a Tó jelképe lesz annak, hogy még dolgoznia kell. Így lesz a Tó a megőrzött emlékekkel egy igazán élő része a lény életének. Így marad vele a múltja, anélkül, hogy a fájdalom folyton megbénítaná. A lény új életet kezdhet, de közben a régi is vele lesz mindig....Egy perce sem hagyja el régi önmagát, és mégis élhet szabadon....
Salvar szemébe nézett.
- Szép szokás, nem? |
*A víztükörre pillantott, majd vissza Anharra.
Halvány sejtése ugyan volt, de inkább "nem"-et intett a fejével.* |
Nehézkesen lepuffant a földre. Felszisszent a lábai miatt, de aztán vállatvont lélekben és becsukta szárnyait. Amikor Salvar leszállt, a víztükör felé intett.
- Tudod hol vagyunk? És kitalálod miért hoztalak ide? |
 Így sem volt jó kedve, a kanca hallgatagsága pedig elkedvtelenítette az ismeretlen táraságától.Megfordult és elment.
|
Kis csend lett.
-Emlékezni jöttél ide?-kérdezte végül. |
 Visszafordult a víztükörhöz.,,Lehet,hogy ebből baj is kisülhet...''-merengett el magában,egy szót sem ejtve hangosan.A víztükör szépsége elvarázsolta.Csak azt bírta nézni,mást nem.
|
-Viszont!-mondta közönyösen; se nem rosszindulattal, se nem jó indulattal. |
Egy zaj felriasztotta elmerültségéből.Hátrapillantott.Egy fehér egyszarvút pillantott meg,közeledve.
-Üdv.-nyihogta oda neki kedvesen.,,A végén még valami jó is kisülhet''-mosolygott el magában. |
[224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sira most jár először a birodalomban.Ez az első hely ahova ellátogatott.Nagyon tetszett, neki, boldog volt és nyugodt.Egyenlőre fogalma sem volt a sötétségről, és az itt kószáló sötét lényekről.Semmiről nem tudott.Egyedül az volt a fejében, hogy mindenhova el szeretne jutni a birodalomban.Boldogan végig ügetett a szabad parton, aztán vissza.Nézelődött, de nagyon egyedül volt.
Anhar úgy pillantott fel, mintha csak most venné észre Salvart, aztán halványan elmosolyodott, és nemet intett fejével.
Így sem volt jó kedve, a kanca hallgatagsága pedig elkedvtelenítette az ismeretlen táraságától.Megfordult és elment.
Visszafordult a víztükörhöz.,,Lehet,hogy ebből baj is kisülhet...''-merengett el magában,egy szót sem ejtve hangosan.A víztükör szépsége elvarázsolta.Csak azt bírta nézni,mást nem.