|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.03. 21:50 - |
*Nenya gyorsan haladt a víz felszínén.
Nemsokára ki is ért a partra.
Könnyedén lelépett a víz felszínéről a szilárd talajra.* |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
__________________________________________ |
 Lionelf bólintott, és vágtázott tovább.
|
- Értem - *válaszolta gyorsan.*
- Szép hely a dombos erdő. A tópart meg olyan nyugodt és csendes. - *vált ábrándozóvá a hangja.* |
Lionelf könnyedén felelt:
- A dombos erdőbe! Érdekes lény felejtette ott magát a tóparton! |
*Továbbra is alkalmazkodott Lionelf tempójához.*
- Szabad megkérdeznem, hová tartunk? |
Lionelf meglepődött egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra. Aztán biccentett, és gyorsítani kezdett..... |
*Alisar meglepetten vette tudomásul Lionelf szavait és gyors távozásának tényét. Csak nézett utána némán, mozdulatlanul.*
- Mit csinálok? - *kérdezte magától megütközve. Ezután már nem volt kérdés, mi fog következni.
Gyorsan talpra szökkent és az unikornis után galoppozott. Beérve lassított és felvette Lionelf tempóját.*
- Ha nem akadályozom a terveiben az Urat, csatlakozhatok? - *érdeklődött mosolyogva.* - Ha mást nem, csak rövid szakaszon. |
A rózsaszín dolog egyetlen szempillantás alatt alakult át, a korábbiakhoz képest ez azonban nemcsak a leggyorsabb, de legijesztőbb megmozdulása is volt. Hirtelen elhallgatott, megremegett, majd egész testéből körös-körül ujjnyi hosszú, vékony fémkarmok csusszantak elő! Tűhegyes volt valamennyi....
A rózsaszín szőrgombolyag úgy nézett ki, mintha belülről akarta volna valaki alaposan legyilkolni...A bizarr jelenség viszont úgy tűnt jól érzi magát! Hintázni kezdett alsó tüskéin, majd felpattant, és gurulni kezdett! A legközelebbi szikláig el is ért, de a találkozásuk váratlan következményekkel járt: a fémtüskékkel beakadt a guruló rémgombóc. Pár pillanatig küszködött a kiszabadulásért, azután feladta...
És a pihenő lény körül porladni kezdett a kő! A rózsaszín szórös test felpuffadt, ahogy a sziklabörtön lassanként engedett, azután széthasadt, és Lionelf egyszarvúként lépett elő belőle. Megvetően, szinte undorodva nézett a fémtüskékkel borított rózsaszín szőrmére lábainál.....A kőporladékot felkapta a szél, és szétszórta, és furcsamód valahogyan vele együtt eltűnt a különös unikornis legutolsó trükkjének minden nyoma is.
A fehér lény unottan tornáztatta meg izmait, majd lustán felhorkantott:
- Elég volt. Azt hiszem nincs miért itt maradjak. Úgysem jön. A túráztatásból meg elég volt - mondta halkan, a vízre meredve, de növekvő indulattal.
Hátatfordított a tengernek, mintha megsértették volna, és ügetésbe váltott a homokon. Alisar mellé érve megállt egy pillanatra, hogy biccentsen neki, és meglepően udvariasan szólalt meg, rossz hangulata ellenére:
- Kisasszony, tartok tőle, hogy közösen eltöltött időnk lejárt, én legalábbis nem maradhatok tovább, ön tegyen belátása szerint! Sajnos a másik célom, a filozofáláson kívül, úgy tűnik nem elérhető, habár eleddig kényelmesen indokolttá tette az ittlétem. Kevés társamon kívül én is egy lennék a szabadon utazgató erisziek közül, és most úgy vélem máshol van rám szükség, tekintve, hogy néhány eriszi lénynek viszont nem lenne szabad ellenőrizetlenül járnia-kelnie. És természetesen egyikükről úgy tartom, hogy nem megfelelő helyen időzik most. Veszélyes lenne figyelmen kívül hagyni a vélekedésem.....
Fejet hajtott, és újra ügetni kezdett, hogy maga mögött hagyja a partot. |
*Alisar hátrasunyta füleit a pukkanáskor és vizslatón tekintett a rózsaszín füstre.
Amikor Lionelt dúdolni kezdett, elmosolyodott, mert a dallam ismerősen csengett. Eleinte halkan, majd bátrabban tette hozzá saját hangját a dalhoz.* |
Nagyjából szembeért Alisarral, de onnan nem is ment tovább. Teste összeesett és sűrűsödni kezdett. Aztán hatalmas pukkanás hallatszott, sűrű és rózsaszín füst szabadult fel, és a kocsonyás gumijáték helyén egy ökölnyi, üvöltő rózsaszín szőrgolyó maradt, aki pár pillanatnyi tétovázás után dudorászni kezdett. |
*Épp arra készült, hogy fejét pihenés képpen leteszi a homokra, amikor Lionelf újabb műsorral állt elő.
Alisar így hát hason fekve maradt, felemelt fejjel és kíváncsian, várakozón tekintett a furcsa szerzetre, várva, hogy mire készül.* |
A fehér sügér néhány percig elszántan adta a haldoklót, vadul hánykolódva és tátogva, egyre csak dobálva magát a homokon, aztán hirtelen a hasára fordult, és elfolyósodott! Kocsonyás, narancssárga-piros tócsa lett belőle a homokon, ami viszont növesztett egy tengeri csikóéhoz hasonló fejet és egy hosszú, bojtos farkat, aztán megdöbbentően csigaszerű siklással nekifogott, hogy az ötvenszer nagyobb pegunit megkerülje. Hullámzó teste miatt feje előre-hátra billegett, amitől nagyjából egy gumijátékra hasonlított hangtalan vonaglásával. |
*Elmosolyodva pillantott a sügérre és melegség töltötte meg belül.
Mikor kiért a partra, nem messze a víztől leheveredett a partra és maga mellé letette a sügért.* |
A sügér kifehéredett, és előrebillenve bólintásfélét mutatott be, már amennyire egy sügér erre képes lehet és a tollak engedték. |
*Alisar betudta előző mondatára való válaszként a produkciót és beletörődőn elmosolyodott.
A sügér merülését megakadályozta és egy határozott sodrást létrehozva a vízben magához irányította. Mikor elég közel került, egyik szárnyát kinyújtotta és tollai közé fogta a sügért.*
- Nem tudom, Te hogy vagy vele - *kezdte csevegő hangon a sügérnek*-, de ami engem illet, kicsit kimegyek a partra megszárítkózni. |
A kis sügér értetlenül pislogott a lényre, aztán hirtelen a hátára fordult, és ijesztően mozdulatlanul emelkedni kezdett a felszín felé!!!! De amint Alisar arca elé ért, visszafordult a hasára, és igen bizarr bemutatót produkált a hulla-trükk után: felhúzta szája két sarkát, majdnem a szemei fölé! Rémítő, éles, óriási ragadozófogak villantak elő, amiknek hála halálos vigyor villant a kanca arcába.
Aztán a kis sügér fejjel lefelé fordult, és merülni kezdett, mint a kő! |
*Amikor a medúza darabokra hasadt, Alisar szája elé kapta szárnyát és csaknem felsikoltott. A következő pillanatban azonban kissé megnyugodott, de nem tudta aggódását leplezni.
Közelebb araszolt a lényhez és csaknem esdeklőn fordult hozzá.*
- Kérlek, hagyd ezt abba! A frászt hozod rám ezekkel a tetteiddel. |
Ekkor elképesztő dolog történt: a medúza fényleni kezdett, sejtelmes, gyönyörű fénnyel, és hosszú szálakat növesztett csápjai közt, amik kezdték körbevenni, felfelé tekergőzve. A fényből szőtt fonálhoz hasonlatos szálakból egyre több és több fonta be az eredeti medúza alakot, ami viszont közben feloldódni látszott. Aztán egyszerűen darabokra hasadt! A fényszálak szorosra húzták össze a szakadozott fénydarabkákat, aztán az egész a tér minden irányába kitárult! Mintha egy óriási, fényszálak hullámzásával díszített lótusz lett volna, nagy, áttetsző szirmokkal. A szirmok nyújtozni kezdtek, máshol meg hullámzani, és máris bizarr főnixként sodródott a vízben a hajdanvolt medúza.
Aztán egy utolsó vakító fellobbanással még nagyobbra nőtt, és hirtelen semmivé foszlott!
Egyetlen apró, közönséges, szürke sügérféleség lebegett a helyén. Különlegességét talán csak két vörös szeme adta...... |
*Elmosolyodott a furcsa hangon, amit a medúza adott ki, de a távolságot kettejük között megtartotta.
Várakozón pillantott Lionelfre.* |
A medúza megrándult, aztán vadul, szinte tiltakozón evezni kezdett csápjaival, mintha zavarná az érintés. Tagadhatatlanul élénkebb volt, mint megjelenése óta bármikor, de sem nagy tempót, sem látványos mozgásformát nem tudott produkálni.
Ellenben elkezdett zümmögni. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lionelf bólintott, és vágtázott tovább.