|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.22. 18:28 - |
 Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
-Hmm. Furcsa. Sötét. És félelemetes. Valyon hol vagyok? |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
______________________________________________ |
Felkapták a fejüket hirtelen, s Viperára néztek-Caesar csalódottan, Gladiator gúnyosan.
-Őszintén sajnállak a gazdádért....-mondott Caesar ennyit, s lefele indult a hegyről.Gladiatror vigyorgott.-Szánalmas egy gazdád van, hallod-e!
S követte bátyját. |
-Csináljanak, amit akarnak!-vetette oda lustán Gladiator.Caesar csöndben maradt, neki sem volt különbe véleménye...
-...Viszont nem igaz, hogy nem szíveljük őket.-mondta Caesar- Nekünk is vannak farkas társaink.-aztán elmosolyodott-Azonkívül sok hasonló tulajdonságunk van! |
 Vipera elmosolyodot.-Hát igen de biztos meg volt az oka rá.-Vipera ujra elmosolyodot.
-Szerintem inkább hagyuk a farkas témát mert gondolom ti nem nagyon szívlelitek őket.- |
 - Valóban nem - mondta ridegen, palástolva értetlenségét. Ügyelt rá, hogy ne nézzen össze Ninnel, mert sejtette, hogy a csikó is ugyanolyan meglepődött, mint ő. Mi ütött ebbe a ménbe?!
- Mit akarsz?
 Nin horkantott egy halkat miután hallotta Rina szavait, aztán boldogan mosolyogva nézett fel Collider-re. Örült, hogy a nagy ménnek nincs baja, és mégis velük van. Habár attól félt, hogy ha Rina így folytatja, a kék máguslény magától fog elmenni......
- Ugye akkor nem fáj semmid? - kérdezte még félve egy kicsit. |
Tehát mégsem hallucinált...Nin utolsó szavaira felkapta a fejét, és hirtelen felállt. Nem kell segítség...
-Nem!-mondta hirtelen.-Jól vagyok.
-Nem...akartam, hogy...ez legyen a vége....-nézett le a csikóra, és erőtlenül elmosolyodott.-Sajnálom.
Rinára nézve újra elkomorodott.
-Soha...nem foglak megérteni.-mondta, belül reményvesztettségét titkolva. |
Csodálkozva nézett a lényre, aki úgy tűnt mégsem olyan sebezhetetlen vagy jégpáncélos, mint amilyennek tűnt....
Lassan, bizonytalanul Nin után lépdelt.
Nin közben már odaért a pegazushoz, és sikoltozott rémületében, hiszen észrevette a vért....
- Collider! Collider! - bökdöste ijedten a mén vállát, hiszen most felérte.
Aztán megpördült.
- Rina! Rina, megsérült! - kezdett rémülten zokogni a nevelője felé. |
Felkapta fejét véres lábairól.
-Nin?...-mondta halkan. Mikor meglátta a felé rohanó csikót, nem tudta többé magán tartani pókerarcát...hitetlenséggel vegyes csodálkozás látszódott rajta.
-Biztosan hallucinálok.-mondta halkan, és térdre esett. |
Úgy kellett a lábát Nin elé vágni, hogy a mellettük elszáguldó lény ne jelentsen fenyegetést. Értetlenül, mérgesen fújt utána.
- Őrültek....nem orbisziek, hanem őrültek....- morogta.
Ellépett a csikó elé, és végignézett rajta.
- Minden rendben? - szólalt meg először normális hangon, amióta elindultak.
Bólogatott, és megnyugodott, hogy minden rendbe jött végre. Aztán csak megkérdezte:
- Szerinted mi volt ez?
- Nem tudom - morogta a kanca, és lépett volna tovább.
- De Collider... - kezdte a csikó, de Rina lepisszegte.
- De akkor is! - mondta a kis lény, hiába taszigálta a nagy kanca - Mi van, ha baja esett?
Mély levegőt vett, és kijátszotta az adu ászt:
- Tartozunk neki!!!
Rina megtorpant, mintha megütötték volna, és Nin a torkában dobogó szívvel nézett rá. Vajon mit fog neki válaszolni a lény?
- Jól van. Nézzük meg - mondta alig hallhatóan, és megfordult. Nint ugyan nem engedte előrerohanni, és minden lépés olyan volt, mintha a fogát húznák, de a csikó tudta mit mond.
Megállt egy kisebb lejtő tetején, ahonnan beláthatta eddigi útjukat, és gondosan leplezte döbbenetét, hogy a pegazus nem repült el....
- Collider! - nyihogta a kis teremtmény egyszerre aggódva és örülve. Aztán, mielőtt Rina megállíthatta volna, leszökkent a lejtőn, és megiramodott a nagy, kék lény felé. |
A fejét rázta, tiltakozott volna, hogy nem veti meg és nem nézi le Rinát...sőt, igenis tisztelte és aggódott mitta..de Rina csak mondta tovább...azután sarkon fordult...és...elküldte...
Elküldte...
A lába nem mozdult. "Ne tedd ezt...ha engem elküldesz...én..."
Vér szivárgott a patáiból. Ottragadt... a saját vére ragasztotta oda.
A gazdája megmondt neki, hogy ne segítsen senkinek...ha valaki elküldi, neki talán vége is lehet...így szabadult meg a sötétségből is. Rina után akart kiáltani, hogy jöjjön vissza, ne hagyja itt..de egy hang sem jött ki a száján...
"Dorcsy...segíts..."
 A fld hirtelen megreegett, és ott állt. Nem tétovázott, egyenesen Colliderhez lépett.
-Hát mégis segítettél valaknek? Tudhattadvolna...-mondta szigorúan, belermegett a hangjába pedig nem beszélt hangosan. Sanwe szigorúan nézett barátjára, de aztán megenyhült.
-Tudom, te csak jót akartál...-sóhajtott. Lhajytotta fejét, ésarváról leógó kereszt felvillant. Collider égető fájdalmat érzett, majd a patá alól eltűnt a vértócsa.
-Köszönöm.-motyogta megsemmisülten. Sanwe a fejét rázta.
-Örülök, hogy segíthettem.-biccentett, majd elvágtatott...egyenesen Rináék felé. Ahogy elhaladt mellettük, Sanwe lélekbehatoló pillantást vetett Rinára.
-Az orbisziek...márcsak ilyenek.-mondta tömören, mosolytalanul, és elviharzott.
|
Rina dermedten állt ott, ahol végighallgatta Collidert. Őrült zűrzavar töltötte be a lelkét! Miként tekintsen a lényre? Nagyszájú sértegetőként, nemeslelkű hősként, önfejű harcosként, nyakas bolondként???
Nagyot dobbantott, és a ménre nyerített:
- Ugyan! Miért kell az én engedélyem a Te távozásodhoz, ha ilyen földhözragadt és csökött vagyok?! Ha én csak a magam szűklátókörű módján látom a világot?! Menj el, tégy, amit akarsz! Nem venném a lelkemre, ha a bolondságom miatt túl sokszor kéne azt tenned, amit nem kellene!
Nagy szökkenéssel a szárnyas lény előtt termett, egyben takarva Nint.
- Ne hidd, hogy nem tudom mennyire lenézel! De azt gondoltam úgyis elmész, ha el akarsz, addig pedig miért is hánytorgatnám ezt fel?! Megszoktam, ó képzeld el nagyon is megszoktam életem során, hogy csak kellék vagyok, egy eszköz! Nincs lelkem, nincsenek gondolataim, nem kell rám tekintettel lenni! Harcos vagyok, aki követi a parancsot, és ennyi a lénye! Világéletemben ennyi voltam csak, nem lázadoztam, úgyhogy most nyugodtan megvethetsz az életszemléletem miatt, úgysem tudok megváltozni! De ne merj engem kioktatni, és egyetlen pillanatra se, egy gondolat, egy szempillantás erejéig se szánakozz rajtam, megértetted?!
Ninre nézett, aki ijedten, összehúzódva állt mögötte. Fújtatva fordult újra Collider felé.
- Azt várod, hogy könyörögjek a kegyeidért? Csalódni fogsz! Soha! És nem ismersz engem, nem ismered a múltamat, nem tudod ki vagyok vagy milyen vagyok, szóval jól mondtad: soha nem érthetsz meg. És ilyen alapon ne mondd meg nekem mire gondoljak vagy mire ne, és ne sorold nekem mennyivel inkább van igazad az élet ezer területén, mint nekem!
Megfordult, nagyot lökött a csikón, és tempósan elindult utána, hogy valóban szedje a lábait.
- Miből gondolod, hogy nekem egyáltalán szabad lett volna idáig élni? - nyihogta vissza még, és aztán dacosan előrefordult.
Nin egyetlen egyszer mert csak visszanézni a pegazusra, Rina oldala mellett visszanézve. Szomorúan, ijedten nézett rá.
'Meg sem köszönhettem....Vajon látjuk még?' gondolta merengőn, ahogy tartotta Rina tempóját.
- Rina, ő nem bántott minket. Sőt, megmentett. Biztos jó dolog így bánni vele? - kérdezte halkan, miután kicsit távolodtak már. Behúzta a nyakát, hiszen nem tudta a kanca hogyan reagál majd, de nem tudta megállni a kérdést. Ráadásul remélte, hogy Rina is örül neki, hogy mindketten megmenekültek, és így talán nem bünteti meg a kérdését. Amibe rosszallást is csempészett.....
Dühösen rázta meg fejét, hogy csak úgy lobogott bele a sörénye, és erőteljes léptekkel sietett tovább, de percek múlva végül válaszolt:
- Nem vagyok hajlandó másoknak fejet hajtani! Akiknek hajlandó voltam, halottak. Más nem számít már. Collider alighanem csak egy ostoba, önfejű, gyenge kancát lát bennem, akinek a védelmével és segítésével jól szórakozott. Nemeslelkű tett lehetett a saját szemében segíteni Rajtad, és megróni engem. Csakhogy nekem ebből elegem van. Gondolj hálátlannak, amiért így bántam vele a segítsége ellenére.... - kicsit tétovázott - de én nem akarok erről többet beszélni, világos? Ő meg gondoljon nagy elégedetten rólam, amit csak akar. És tegyen amit csak akar. Sajnálom, ha neked nem felelek meg, mint testőr, eddig jó voltam meglepő mód, de azt azért elmondom neked, hogy nem áll módodban választani, hanem tűrnöd kell engem!
'És még hálás lehetsz, amiért nem mondom el neked, pokoli kínokat adva át, hogy milyen érzés lett volna, ha abba a mentőakcióba belebukunk....Ha ott halunk meg mind, mert teszemazt a lidércfajzatok nincsenek egyedül.....Ha végig kellett volna néznem a halálod, ami egyben az én egész életem eltörlése lett volna a semmibe' tette hozzá gondolatban, nagyot nyelve.
Eszébe sem jutott, hogy Collidernek nemis a tette, hanem a szavai voltak igazán felzaklató hatással rá. Nagyon összetörtnek érezte magát, és ez a Rina-féle, kemény lényeknél felért egy pofozással és sárbatiprással......csak épp az okot nem tudta......Az okot, ami szerint valaki megmentette és törődött velük......
Nin összehúzta magát Rina utolsó mondata hallatán, és csendben, lehajtott fejjel ment tovább.
Ismerte őrzőjét: sokkal inkább volt most fáradt, elcsigázott, zavarodott vagy ijedt, mint dühös.....Ilyenkor jobb volt csendben lenni...... |
Komolyan nézett, és nagyon igyekezett elrejteni a mosolyát. Hiszen tudta, hogy legbelül Rina is örült, hogyígy alakulta dolog...mostmár átlátott a szitán.
Ígyhát higgadtan és békésen tűrte a szidást, míg csend nem lett. Csak az utolsó kérdésre válaszolt.
-Azt kérdezted, van-e valamilyen erőm. Hát ez volt az. Illetve egy része.-helyesbített. Közelebb lépett Rinához.
-Nagyon jól tudom, hogy nem ezt kellett volna tennem. Éppen ezért tettem meg mégis.
-Nem vagyok eriszi. Valószínűleg soha ne foglak megérteni téged, ezért azt tettem, ami számomra ösztönszerű volt. Mindkettőtöket megmentettem. Örülnék, ha ezt belátnád.
-Azt szerettem volna, hogy Te és Nin együtt maradjatok hiszen a vak is láthatja, mennyre nem akartátok elveszíteni egymást. Hagytalak volna ott, minezek ellenére? Mellesleg...olyan nincs, hogy 'mi van ha nem sikerült volna'. Ne mindig a rosszabb lehetőségre gondolj.-mindezt halkan és nyugodtan mondta el, ne nézett másfelé, csak Rinára.
-Ha ennyire haragszol...-tette hozzá-...már el is küldhettél volna.-mosolyodott el, és Nin felé fordult, hogy megnyugtassa, már nincsemmi baj. Ezzel az ő mondókája véget ért. |
Rina remegő lábakon állt a ménnel szemben, és ha arca nem lett volna az örök takarásban, most elképedést és teljes, dermedt döbbenetet mutatott volna. Percekig nemhogy szóhoz, de lélegzethez sem jutott.......
Nin ugyanennyire meg volt döbbenve, de közben ujjongani lett volna kedve! A száguldás hihetetlen volt, egy csikónak maga a csoda, és mind biztonságban elmenekültek! Sejtette, hogy ha Collider nem lép közbe, sosem látta volna újra Rinát......
De mosolygás helyett a földre lapult, miután kicsit nézte Rinát. Megérezte mi következik......
- Hogy képzelted ezt? Miféle ostoba őrület volt ez? - robbant ki az üvöltés a kancából végül.
- És ha nem sikerült volna? Ha elkaptak volna a lidércek?! Nint kellett volna menteni és védeni! Ő mindennél fontosabb! Nem is értetted, ugye? Fel sem fogtad miért kértem, ami kértem, mi?! Tudod Te mit tettél? Nem! És nem tudod mi történt volna, ha Ninnek baja esik! Miért kellett ezt tenned? Miért vagy ilyen megátalkodottan önfejű?! Nem értem! Megkértelek valamire, ami nekem nagyon fontos, mert tudtam, hogy nem szabad kockázatot vállalni, és ezt tetted!!!
És ez így ment hosszú-hosszú perceken keresztül, míg Rina végül berekedt és teljesen elfáradt. A pozitívum legalább az volt, hogy lehiggadt és csend terült rájuk.
- Mi volt ez a mágia? - kérdezte végül komoran, rekedten, még mindig mérgesen. |
Meghökkenve nézett Rinára. Kapja fel Nint és meneküljön? Miközben ő a lidércfélékkel küzd? Neem... Collidernek esze ágában sem volt ilyet tenni. És nincs semmilyen ereje? Meglátjuk...
Rina kiáltására valóban felkapta Nint, de megtagadva a kérés második részét nem futott el Rina nélkül. Minden formaságát félretéve befarolt a kanca mellé és feldobta a hátára, Ninnel együtt. Egy normális lény már összeroskadt volna...
Azután minden tétovázás nélkül nekiugrott, és száguldott! Száguldott, mint ahogy addig sosem. Mintha nem is lett volna a hátán semmi... lábai olyan gyorsan mozogtak, hogy szinte beleolvadtak a sötét föld színébe patáinak dobogása egyenletes remegéssé vált. És a lidércek távolodtak.... nagyon gyorsan.. valószínűleg fel sem fogták, mi történt.
Negyedórányi ilyen kemény vágta után lassulni kezdett, majd megállt egy különösan vastag törzsű fa tövéban, hogy lerakja terhét.
-Elnézést a kényelmetlenségekért.-szólalt meg végül.
Nem is lihegett... |
-Ez gyors volt!-vetette oda flegmán Gladiator.-Farkasok!Mindenhova futnak, még oda, ahova nem is kéne!-jegyezte meg lenézően, bár nem gondolta komolyan. |
 -Örvendek a találkozásnak.De sajnos menem is kell.Viszlátt.-Pink Puppy ujra elfutott a távolba.
"Mostanába sok dolga lehet minden honna elszokott rohanni mindig siett." |
Rina nem volt anya. Sosem volt családja. Harcosnak nevelték a világa kiképzőtáborában, és odáig vitte, hogy a királyi család testőrségébe is beválasztották. De azon a napon.....sem ő, sem más nem volt elég erős....Nin túl kicsi volt, és Rina kábultan hozta ki az összedölő kastélyból.....Azért nem emlékszik, az égnek hála, hogy pusztult el mindkettejük élete....És még sokezer lényé.....legalább......
Rina megfogadta a halott király felett, hogy legkisebb csikója élni fog. Bármi áron, de a világuk szépségének jelképe, a hírmondó a hatalmukból és nemességbükből el fog érni egy jobb világba. A sok magányos vándorút során kapta a maszkját, és lett testőr és nevelő egyben. Sokszor volt őszintén hálás Ninnek magában azért, hogy a fennálló helyzetet elfogadta és jól viselte. Keveset hisztizett, értelmes volt, és néha jólesett a jelenléte, jó ellensúly volt Rina örök komorsága mellett.
Most nem fog kudarcot vallani! Most nincsenek mellette a hajdani testőrtársak, gárdisták, sem eriszi lények, de ő sem nyálasszájú újonc már! Ó nem! Kemény lett és erős! Igaz, nem is olyan sokkal volt idősebb annál, akinek védelmét megfogadta....de lelkében sokkal öregebb volt már kifejezetten idős lényeknél is.....
Most, ahogy mindez átfutott rajta, egyben rá is jött mi lehet a megoldás.
- Collider! - szisszent fel halkan, de parancsolón - Ugye van valamilyen erőd? Mindegy! Nem is fontos.....Amikor szólok...kapd fel Nint, és vidd fel a völgy fölé! Tűnjetek el innen! Bármi áron, de vidd ki innen! És.....ha....valami történne, kérlek, habár tudom nincs jogom kérni, de vidd el őt BoszorkányVidék Fővárosába! Meg fogod találni. Nem nehéz......Tedd ezt meg, kérlek! - mondta oly komolyan, könyörtelenül, hogy nyilvánvaló volt: ez nem is igazán kérés......
Nem várta meg Collider válaszát, hanem kicsit oldalra döntve fejét Ninhez kezdett beszélni:
- A családod nagyon szeretett téged, Nin! Ezt soha ne felejtsd el! Mindig ott lesznek a szívedben! Ezért is fontos, hogy életben maradj: Te vagy a hírmondó belőlük.....Te vagy minden, ami belőlük maradt. Légy jó, és higgy! A többi eriszi majd vigyáz rád! Hidd el, jó helyed lesz velük. És....tudom, hogy néha nem jöttünk ki túl jól, de......megtiszteltetés volt rád vigyázni! - hajtotta meg kicsit fejét.
Csikóknál az ösztön a kulcsa a túlélésnek, ha képességek nélkül születnek. Ninnek eddig nem voltak mágikus megnyilvánulásai, de talán a múltja miatt....amire nem is emlékezett....De a múltja miatt éppenséggel érzékeny volt a lelke!
Most összeborzadt a hangtól, amit Rina megütött.
- Rina.....mi... - kezdte volna, de nem jutott tovább.
Rina izmai acélrugókként megfeszültek, és hatalmasat nyerített Colliderre:
- MOOOOST!!
Úgy repült fel a sziklára, mintha szárnyai lettek volna! A lidércek rémülten és dühösen felvisítottak, és a kanca hátborzongató lendülettel közéjük vágott! |
Gladiator csak mordult egyet.
Caesar viszont biccentve köszönt.-Örvendek a találkozásnak.Caesar vagyok. |
Vipera csönbe hegyezte a fülét ekkor a sűrű bozotsból előbukant egy farkas.-Csak te vagy az.-Szolalt meg felélegezve.
-Üdv nektek.-Mondta és meghajolt a lények elött. |
-Ráadásul mi szószerint elválaszhatatlanok vagyunk...-folytatta tovább a gondolat menetet. |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
Vipera elmosolyodot.-Hát igen de biztos meg volt az oka rá.-Vipera ujra elmosolyodot.
- Valóban nem - mondta ridegen, palástolva értetlenségét. Ügyelt rá, hogy ne nézzen össze Ninnel, mert sejtette, hogy a csikó is ugyanolyan meglepődött, mint ő. Mi ütött ebbe a ménbe?!
Nin horkantott egy halkat miután hallotta Rina szavait, aztán boldogan mosolyogva nézett fel Collider-re. Örült, hogy a nagy ménnek nincs baja, és mégis velük van. Habár attól félt, hogy ha Rina így folytatja, a kék máguslény magától fog elmenni......
A fld hirtelen megreegett, és ott állt. Nem tétovázott, egyenesen Colliderhez lépett.
-Örvendek a találkozásnak.De sajnos menem is kell.Viszlátt.-Pink Puppy ujra elfutott a távolba.