|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.16. 23:52 - |
 *Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.
~Felőlem...~*gondolta ilyenkor, s nem törődve a barátságtalan szemekkel, tovább ment.
Rendszerint fásult és nemtörődöm volt. Soha semmi sem érdekelte igazán, az paróbb örömökkel tette színessé életét. Mások ijedelmén szórakozott, s kuncogott magában, vagy mással ütötte el az időt. Ezek az apróbb dolgok szórakoztatták ugyan, de... de most... most boldog volt. Igen, boldog volt, hiszen egy kiscsikót hord a szíve alatt! Ez a csikó mindent megváltoztat majd... bizonyos, hogy mindent csak jobbá tesz majd... |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
- Rendben - nyugtázta Jövőtváró és követte Strangert a mamutfenyőhöz. |
Végre kiértek az erdő feletti légtérből és Stranger úgy érezte mintha súly szakadt volna le végre a szárnyairól.
- Ott fogok válaszolni - vakkantotta röviden, és a fejével a nyugatra, pár órányi repülésre terebélyesedő zöld toronyféleség felé intett.
A Mammutfenyő felé fordult.
|
Jövőtváró elgondolkodott a hallottakon. Strangernek nagyon igaza volt... Korábban sose kellett ilyenekkel foglalkozzon, eszébe se jutottak soha!
- A végtelenségig részt komolyan mondtad? - kezdett puhatolózni. - Csak mert... hogyan alszol repülés közben? - érdeklődött, őszinte kíváncsisággal. |
Stranger kissé megütközött a kérdésen. Hát semmit sem értett meg a fiatal a Birodalomból?
- A birodalmi mágia....zavarossága miatt nem olyan egyszerű utazni, mint régen. Sem az irányok követése nem megbízható út, sem remélni, hogy a mágia és az akaratod ígyis-úgyis a célodhoz segít....Ha viharokkal találkozunk, mindenképp le kell szállnunk előlük. Ha a mágia káosza magába nyel minket, hetekig tarthat az út, vagy még tovább. Én érzem, ahogy a bennem élő Tűz válaszol a Tűz Birodalmának erejére, így ezt követjük. De nem vagyok bolond. Nem bízom feltétlen ebben a hívásban sem.
Vetett egy pillantást a kissé mögötte és fölötte repülő fiatalra.
- Ha a régi világban élnénk, nem kellene arra tanítsalak, hogy az új erőiddel hogyan élj beosztással. A szárnyaid, a régi világ rendje szerint, bárhova el tudnának vinni, nem kellene visszafognod magad és nem is kellene pihenésre gondolj. Végigszáguldanánk az égen, és estére már látnánk a lángokat a horizonton.
Visszafordult előre.
- De nem így van. Így muszáj megtanulnod azt, hogy még ezekkel a képeségekkel is eljuthatsz a kimerülésig.....És így muszáj megtanulnod hogyan bírj a végtelenségig az égen maradni, ha kell. Mert lehet, hogy erre kényszerülünk. |
Jövőtváró jókedve egy pillanat alatt semmivé foszlott, ahogy Strangert hallgatta.
"Remek..." - gondolta csalódottan.
- Rendben! - válaszolta gyorsan a félsárkánynak, aztán megindult a megfelelő irányba.
Megfogadta a mén tanácsát és igyekezett minél több időt vitorlázással tölteni, ám ez nem ment annyira egyszerűen. Sose voltak kifejezetten nagy szárnyai, így nemigen volt rászorulva korábban erre. Most viszont semmi esetre sem akart volna bajba kerülni (ő egyébként sem kereste a bajt... ok... kivéve az utóbbi pár hónapban xD ). Lehetőségeihez mérten tehát egészen jól elvitorlázgatott, ő legalábbis így gondolta.
Nem tudta, pontosan mennyi idő telhetett el és hogy még mennyire voltak távol a célállomásuktól, de muszáj volt megkérdezze:
- Mikor érünk oda? |
Stranger egy széles kanyarral körbekerülte Jövőtvárót, alaposan megnézve magának a szárnyak mozgását.
Meglepte mennyire hasonlított most a mozgásuk egy sárkányszárnyas lény evezésére, de azért....voltak különbségek.
Mivel nem volt jobb ötlete, magában vállatvont és ennyit vetett oda Jövőtvárónak, lassan keletnek fordulva, amerre a Tűz hívta:
- A súlyod elég kicsi a szárnyaidhoz képest. Próbálj sokat vitorlázni, az segíteni fog pihentetni az izmaid. Egyetlen szárnycsapás is sok energiát emészt fel ilyen végtagokkal, bármilyen nagy erővel is röpít majd előre. Amíg meg nem erősödsz eléggé, oszd be az energiáid!
Jövőtváró alá suhant egy nagyobb evezéssel, és ormótlan szárnycsapásokkal nekiindult az égi útnak.
- Szólj, ha elfáradtál! Ne várd meg, míg teljesen kimerülsz! Ha begörcsölnek ezek a szárnyak, képtelen leszel uralni őket. |
Jövőtváró még ügyetlenkedve ugyan, de megpróbálta magát nagyjából egy magasságban tartani (ami kívülről úgy nézett ki, hogy először süllyedt vagy 3 métert lefelé, utána pedig ugrásszerűen megemelkedett a szárnycsapásának köszönhetően), amíg Stranger a levegőbe emelkedett.
- Mehetünk! - mondta továbbra is leplezetlen vigyorral az arcán.
Nem akarta elszólni, ezért nem is merte hangosan kimondani, de... úgy érezte, egyelőre kifejezetten mellettük áll a szerencse! Remélte, hogy ez az útra is igaz lesz és nem lesz szükség éles helyzetben kipróbálnia, mire képes az "új teste". |
Stranger döbbenten bámult fel Jövőtváró után, aztan válaszolt a vigyorra egy apró mosollyal. És egy erőteljes, sötét elégedettség árasztotta el a lelkét, magabiztosságot és megkönnyebbülést plántálva a szívébe.
Jövőtváró, a mágiája, nomeg a jövőjük rég nyomasztotta már. Nem tudott mihez kezdeni vele....
Most.....kicsit jobban értette a dolgokat, habár Jövőtváró megváltozása szörnyű rémálom volt, ami megvalósult, és még mindenen túl rengeteg rejtélyt hozott magával.......
De akármilyen önzés is volt.....Jövőtváró így sokkal nagyobb biztonságban lehetett egy bizonytalan világban, egy bizonytalan jövőben.....és ennek örült.
Egy nagy, erőteljes rugaszkodással a levegőbe dobta magát, és erős evezéssel Jövőtváró mellé dolgozta magát. Habár a röpte nem volt olyan hihetetlenül gyors, mint a fiatalé, de a szárnyai erősek voltak, nagyon erősek, és ha keményen meg is kellett dolgoznia érte, de összhangba tudta hozni a szárnyaik mozgását. Ha Jövőtváró nem vágyott erőfitogtatásra, Stranger biztos volt benne, hogy jó útjuk lesz a Tűz Birodalmába. |
Jövőtváró felsóhajtott, ami egyszerre volt gondterhelt és felszabaduló.
- Akkor csak képzelem... - motyogta maga elé és nem húzta tovább az idejüket.
Azt gondolta, hogy célszerű úgy hozzáállnia ehhez a módosult állapotbéli első felszállásához, mintha most tanulna repülni... Tisztán emlékezett azokra az élményeire, amikor Üstökös végtelen türelemmel és fáradhatatlanul dobálta fel a levegőbe vágta közben újra és újra. Na meg persze arra is emlékezett, hogy milyen volt, amikor ő maga próbált már elrugaszkodni a földtől. A dühre is emlékezett, hogy a gravitáció mindig sokkal erősebb volt nála és újra, meg újra visszahuppant a földre. Ilyenkor mindig az anyja vígasztalta és bíztatta, hogy ne adja fel, ne hagyja abba, próbálkozzon tovább.
Érzelmekkel eltelve ugrott vágtába. Gyorsan elérte az önmaga számára kitűzött sebesség-célt, még mielőtt a kis tisztás közepére ért volna. Annyira a repülésre készült, hogy már nem is látta, a furcsa alak még mindig a fáklya mellett állt-e, vagy sem.
Mély levegőt vett és teljes erőből elrugaszkodott... hogy egy pislogással később legalább 5 méter magasan találja magát!!!!!
Jövőtváró ledöbbent, olyannyira, hogy pillanatnyilag azt is elfelejtette, hogy repülnie kell, amihez használnia kellene a szárnyait!!! Vagy 3 métert töltött zuhanással, mire magához tért és széttárta megvastagodott szárnyait. Erősen evezni kezdett, nehogy lehuppanjon a talajra, ám pont ennek az ellenkezője történt.... olyan sebességgel indult meg felfelé, hogy csak pislogott!!!! Legalább 3x olyan hatékonyan tudott mindent csinálni, mint korábban!
Elképedve nézett vissza Strangerre, aztán olyan széles vigyor jelent meg az arcán, hogy majdnem szétrepedt az arca! |
Stranger furcsálló pillantással méregette Jövőtvárót.
- Mit? Vagy kit? - mormogta, és szaglászni kezdte a teret maguk előtt. |
Jövőtváró nem tudta eldönteni, hogy az árnyak és alakok, amiket néha látni vélt, valóban léteztek-e, vagy csak a saját elméje szüleményei voltak.
A tisztás szélén viszont földbe gyökerezett a lába és levegőt is elfelejtett venni, ahogy az egyetlen, árva fáklytartó mellett konkrétan kirajzolódni látott egy alakot, fehér maszkban, vagy homlokvértben, ezt távolról nem tudta eldönteni. Lopva Strangerre pillantott, aki a körülményekhez képest nyugodtan tűnt...
- Te is látod? - préselte ki végül magából.
Eredetileg nem akarta szóvá tenni a lényt, de valami annyira rátelepedett, hogy kirázta tőle a hideg és egyszerűen képtelen volt mozgásra bírni a végtagjait, nemhogy a szárnyait! |
Stranger és a démoni létbe csúszó pegazus kettőse pont illett a Birodalom eszeveszett idejébe, ahogy őrült módjára vágtáztak át az erdőn. Amely látszólag teljesen élettelen és kihalt volt körülöttük.
De Stranger szemei nem egyszer villantak rá különös árnyékokra, amik olyan helyeken terültek el a talajon vagy a fák törzsén keresztbe, ahol semmi se volt, ami árnyékot kellett volna vessen....még kevésbé olyat, ami meg-megmozdult.
Nem egyszer látott különös, karmos mancsokat éppcsak lesiklani egy-egy fa törzséről, mintha egy lény épp becsusszant volna a fa takarásába, épp abban a pillanatban, ahogy ő odanézett....
Nem egyszer, nem kétszer érezte magában a késztetést, hogy a fél erdőt felperzselje maguk körül lángot okádva, mert a fejük felett valami aura kupolaként kezdett feszülni, szorosan, egyre inkább összezárulón....
De mindig szükségtelen volt a rákészülődés a harcra!
A kis tisztás szélén döbbent csak rá, hogy miért, ahogy lábai kidobbantak az üres talajra, amiről lepucolták a szorgos erisziek a fákat egy jókora körben: hajnalodott.
És valóban olyan gyorsan hagyták el a várat, hogy Astaroth-nak nem volt ideje elég lényt utánuk küldeni.
Szerencséjük volt.
Ennyi lény nem volt elég Stranger lángja ellen....
- Próbálj meg felrepülni! - javasolta Jövőtvárónak, miután alaposan körülnézett, és belátta, hogy egyetlen kis fáklyatartó faoszloptól eltekintve, teljesen üres a tisztás és a környéke is. Nem volt mitől tartani... |
Bármennyire is rossz, vagy ciki volt bevallani... Valóban... csak útban lett volna és csak rontott volna a helyzeten... Ha akart volna se tudott volna Stranger szavaival szembe szállni.
Úgyhogy nem volt más egyebet tenni: futás, és bízni a jószerencsében! |
Stranger látta ugyan Jövőtváró vívódását, de most esze ágában sem volt bármiféle teret engedni a fiatalnak.
- Ha nem mész el elég gyorsan, mindkettőnket veszélybe sodorhatsz. Félsárkány vagyok, rám Astaroth sokkal kevésbé tud hatást gyakorolni, és alig van olyan csatlósa, akivel ne bírnék el...De ha harcra kerül sor...és te belekeveredsz...az utamban állhatsz, lelassíthatsz és elérheted, hogy levágjanak - mondta ki végszóra a legrosszabb balsejtelmét.
Aztán előrefordult, nem várt tovább: megfeszítette az izmait, és nekilódult az előttük kirajzolódó útnak. Nagyon erőlködnie kellett, hogy gyorsan tudjon vágtázni, az ő alakját nem erre szánták...de azért meg tudta oldani. Dübörögve hullámzott bele a kísérteties erdőbe, ahol alig nőtt aljnövényzet, de mindent a félhomály uralt.
Felettük meg olyan zárt volt a lombkorona, hogy egy sokkal kisebb testű lény se bírta volna megoldani a felszállást.... |
Jövőtváró jobbra-balra ingatta a fejét.
- Nem jó ez így - morogta maga elé.
De tudta: nincs most idő a kesergésre, problémázásra. Hiába állt minden szőrszála égnek, ha arra gondolt, hogy az egyetlen lényt, akire számíthatott, esetlegesen elveszítheti maga mellől... Nagyot szusszantott és Stranger szemeibe fúrta tekintetét.
- Rendben. - mondta és bólintott.
- Akármi is történjen... várni foglak. |
Stranger arca előbb gyűlölködő vicsorgásba torzult, majd minden érzelem tovatűnt róla, és furcsán távolian nézett Jövőtváróra, a második kérdés után.
- Astaroth uralkodni akar, a maga kitekert módján...Azokra a dolgokra vágyik, amik az erejéhez tartoznak és érdekesek a számára...És most te is ezek közé tartozol! Lehet, hogy csak egy-két évig szeretné, hogy szolgáld és tanulj tőle, míg teljesen olyan nem leszel, mint a régi világa lényei. Az is lehet, hogy párezer évig tartana maga mellett, aztán elhajítana vagy megölne. Erisziként ezt nem tehetné meg.....de ővele mindig jobb óvatosnak lenni....
Nagyot szusszantott.
- Ha tudok, veled megyek. De ha fel kell tartani Astaroth híveit, akkor fel fogom őket tartani. Te pedig elmész.
|
Jövőtváró gyorsan biccentett.
- De mit akarhat tőlem Astaroth? - értetlenkedett.
Látva Stranger furcsa arckifejezését, folytatta:
- És Te? Ugye velem jössz? - kérdezte aggodalmasan. |
Stranger és Jövőtváró senkivel sem futott össze a széles folyosón. Néha lehet szerencséjük is....
Már a szabadba nyíló kapu előtt voltak, mikor félsárkány rádöbbent valamire, és megállt.
- Figyelj - kezdte halkan morogva, és hátranézett Jövőtváróra - Astaroth veszélyes lény. És szemet vetett rád. Ha tudom, hogy ezt akarja majd, sosem engedem a közeledbe...de nem gondoltam, hogy értékes lehetsz a számára...Számára nem nehéz sötét lényeket együttműködésre és szolgálatra bírni...Könnyen lehet, hogy a várfalon kívül a hívei csoportjaiba botlunk. Ha ez történik, nem állsz meg, nem harcolsz, nem tétovázol, hanem egyenesen futsz tovább az úton, amíg a tisztásra nem érsz. Ott bármi áron, de felszállsz, és elmész a Tűz Birodalmába. Ott megkeresed Dominus Damnosust. És amíg ő azt nem mondja, hogy kész vagy, nem jössz el a lángok közeléből. Nem démoni lény, de a szárnyaiddal és a támadó erőiddel meg fog tudni birkózni. Megértetted? |
- Rendben - vette tudomásul a helyzetet.
Kicsit megrázta magát, hogy enyhítsen szorongásán és ezzel megpróbáljon természetességet magára erőltetni, ami valljuk be, ebben a helyzetben és a nem is túl régi múltban történtek ismeretében nem volt könnyű kérés! |
A csigalépcső alján egy széles kőfolyosóra jutottak. Kifejezetten elnagyolt, durva kőből voltak a falai. És nem kevés zaj hallatszott az egyik irányból.
Stranger a sziklapadozaton állva várta be a fiatalt.
- A konyha közvetlen mögöttünk van. Ha belebotlunk bárkibe, viselkedj természetesen! Nem kell tudniuk, hogy végleg elmegyünk. Minél kevesebb feltűnést keltünk, annál jobb. Ne lássák rajtad, hogy valami nincs rendben. |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.