Témaindító hozzászólás
|
2006.09.06. 19:04 - |
Hóremény megállt a legelső havas foltoknál és visszafordult.
- Hát ideértünk. Ez már az Örök Tél kinyúlása. Itt már mindenképp biztonságban vagyok......Akkor ez most a búcsú pillanata volna....? - nézett Homályra és Szenvedélyre. |
[59-40] [39-20] [19-1]
________________________________________ |
Követte...
|

Tekintete csillogott.
-Akkor ez nem sokáig lesz így!-kacsintott.
-Gyere! Tudok egy helyet, ahol a tündérek szívesen tartózkodnak.-mondta Dívának, lábai már szinte maguktól kezdték vinni az említett helyre. |
-Igazán?-derült föl-Én még sohasem láttam igazi tündért!
|

Mosolygott, majd eltüntette a tündérkét.
-Ilyesmi csak akkor sikerülhet egy unikornisnak, ha életében már látott igazi tündért.-mondta kedvesen.
-Itt, a környéken is élnek... |
Felnevetett.-Bezzeg én ilyet nem tudok.
|

Szemöldökét felvonva mosolygott.
-Csakugyan? No, sebaj.-mondta, majd gömbjéből hirtelen egy tündérkét formált, amely odarepült Díva fénygömbjéhez, és körültáncolta, és bár nem igazi tündér volt, kecsesebb és szebb volt, mint bármelyik élő tündér. |
Elmosolyodott.-Hát igen.Holdfény!
Aztán az ő gömbje is ezüstös lett.-Viszont nekem nincs meghatározva, milyen fényem legyen. |
Elmosolyodott.-Hát igen.Holdfény!
Aztán az ő gömbje is ezüstös lett.-Viszont nekem nincs meghatározva, milyen fényem legyen. |
Elmosolyodott.-Hát igen.Holdfény!
Aztán az ő gömbje is ezüstös lett.-Viszont nekem nincs meghatározva, milyen fényem legyen. |

Mosolyogva csodálta az apró gömböcskét Díva szarván.
Pár pillanat múlva az övén is megjelent egy fénygömb, azzal a különbsggel, hogy az övé nem szikrázó aranyszínű volt, hanem ezüstösen derengő.
-Különös... |
Szarvára ekkor egy kis fénygömb ült.-A Fény.-mosolygott.
|

Nevetett a megjegyzés hallatán.
-Igen, a holdfény az elemem.-mosolygott
-No és neked? |
Erre elnevette magát.-Szóval hold-elemmel működsz?
|

Mosolygott.
-Nos, mivel én nem tudok aludni, más módszert használok az energiám visszanyerésére - egyszerűen, teliholdkor, lecsapolom a holdfényt.-magyarázta. |
Érdeklődve figyelte Holdsugár cselekedetét, s mikor visszajött, megkérdezte:-Mit csináltál az előbb?
|

Bólintott.
-Igazából sosem lehet megismerni teljesen.-mondta töprengve.
Egy darabig csendben ügettek tovább, majd mikor beértek egy fásabb részre, a holdfény úgy visszatükröződött a jégcsapokon, hogy úgy tűnt, mintha apró lámpások tarkítanák a fákat.
Holdsugárnak nehezülni kezdtek a szempillái, ezért egy kis kitérőt tett: odaügetett a legközelebbi jégcsaphoz, szarvát hozzáérintette, és a visszatükröződő holdfányt magába szívta.
A fáradtságnak ezután nyoma sem volt.
-Bocsánat.-mosolygott Dívára, ahogy visszatért hozzá. |
-Csak annyira, hogy tudom, mi hol van.
|

Követte Díva pillantását, és kedvesen elmosolyodott.
-Valóban. Mindenütt megtalálhatjuk őket, csupán körül kell nézni.-mondta, és a távolban felsejlő ezüstös fákra nézett, melyeknak ágairól hosszú, csillogó, szinte szikrázó jégcsapok lógtak - mintha fehér fűzfák lennének.
-Mondd, Te mennyire ismered a Birodalmat? |
Bólintott.Az éjszakával együtt hidegebb is lett, de még bírta, nem didergett.
Egyszer csak elmosolydott, s tekintetét a földre szegezte.-Nemcsak odafönt vannak csillagok!-mondta, s, ha tekintetét követjük, a hóra tévedünk, amint a csillagok fénye visszatükröződik az egyes kis kristályokról! |
[59-40] [39-20] [19-1]
|