|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.06. 18:19 - |
 Az úton lépdelt a fényfoltos lombok alatt, és bár gyakran magával ragadta a szépség, ami mindenünnét sugárzott, azért erősen koncentrálva figyelt előre. A fák világoszöldek voltak, magasak, sudárak, az egész erdő szellős, tágas, itt-ott tisztásokkal, egyszerűen mesés volt, örök tavaszt éreztetve... |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
-------------------------------------------------------------- |
Fáradhatatlanul vágtattak, míg lassan az erős fény enyhülni kezdett, és a csillogó fák mind ritkábban keresztezték útjukat.
Végül kiértek a Fény Birodalmából is.
( reag a fenyves közepébe is ) |
 Egyből párja mellé sietett.Tartotta vele a tempót.
|
Magában felidézve a fenyők csodás illatát, rögtön rábólintott.
-Miért is ne?-majd kényelmes könnyű vágtára váltott, hogy Atlantica még beérhesse. |
-És időnk mint a tenger!-mondta.
-Meglátogassuk a fenyvest?-kérdezte. |
-Ahová csak akarod!-mosolygott kedvesére.
-Előttünk az egész Birodalom... |
Nagyon nagy döntést hozott.De érezte ,hogy Sebastian az egyetlen olyan lény akivel élni tud!A csók nagyon tetszett neki.Legszívesebben el sem vált volna párjától.De végül muszály volt.
-És most hova tovább? |
Ezt már ő sem állta meg egy boldog nyerítés nélkül. Szárnyai közé temette Atlanticát, majd egy mosoly kíséretében hosszan, nagyon hosszan megcsókolta.
Élete legboldogabb pillanata volt ez. |
Felnyerített és felágaskodott.
-A válaszom mindenképpen IGEN!-mondta boldogan. |
-Nos...-fogott bele nehezen-tudod, mióta megismertelek, már akkor tudtam, hogy számomra Te leszel az, akiről mindig is álmodtam. Majd kiderült, hogy te is így érzel...és, megfordult a fejemben, hogy...hogy...-itt nagyon mélyen a kanca szemébe nézett.
-Nos, hogy szeretném összekötni veled az életem...de Te beleegyeznél-e?-kérdezte végül. |
-Persze!-mondta mosolyogva. |
Elmosolyodott, és visszacsókolt.
-Én is szeretlek.-felelte szerelemmel teli hangon. Majd, mivel egész úton ezen járt a feje, és nem tudtí kiűzni a gondolatot, hirtelen szembeállt kedvesével, és mélyen a szemébe nézett.
-Atlantica...kérdezhetek valamit?-kérdezte, elsőre kicsit megcsukló hangon, hiszen nem is tudta, hogyan kezdjen hozzá. |
Elmosolyodott.Megcsókolta párját.-Szeretlek!-súgta odaneki. |
Ő is mosolygott, majd bólintva továbblépdelt.
A mellettük lévő fa hatalmas és hihetetlenül vastag volt, még Sebastian is belefért volna a törzséba. Csak tátotta a száját.
-Ejha!-nyögte ki. |
Elmosolyodott.
-Gyere nézzük meg a többit is!-mondta. |
Ezen elmosolyodott, és Atlantica mellé lépett, gyengéd csókot lehelve a nyakára. |
-Igen!-suttogta vissza.Csodálkozva nézegette a fákat.Végül megállt az egyik fánál és nézegette.Hirtelen megmozdult az egyik ága.Lágyan végigsimította a kanca arcát.
-Bocs már foglalt vagyok!-mondta a fának mire az vissza állt eredeti pózába. |
Újra élvezve az egyedüllétet párjával utánaügetett.
A fák egyre nagyobb tiszteletet ébresztettek a mén szívében, és csodálta őket, néha azt is hallotta, ahogy szinte suttognak egymás között.
-Te is hallod?-kérdezte(maga sem tudta miért) halkan Atlanticát. |
| Elmosolyodott és megfordult és elindult a fák közé. |
Egy mosoly még átfutott arcán a párt látva, majd visszafordult szerelméhez.
-Menjünk! Szerencsére nem történt semmi komoly. |
[270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Az úton lépdelt a fényfoltos lombok alatt, és bár gyakran magával ragadta a szépség, ami mindenünnét sugárzott, azért erősen koncentrálva figyelt előre. A fák világoszöldek voltak, magasak, sudárak, az egész erdő szellős, tágas, itt-ott tisztásokkal, egyszerűen mesés volt, örök tavaszt éreztetve...
Egyből párja mellé sietett.Tartotta vele a tempót.