|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.20. 11:47 - |
 - Itt vagyunk. Készen állsz némi mászásra? |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Látóhatárnak sem kellett ennél több: átlépett a kanca másik oldalára és egy határozott mozdulattal egyenesen nekilökte a sziklának. Csakhogy Total Surrender sosem ért hozzá a sziklafalhoz... hanem egy furcsa, hascsiklandozó érzés közepette átsuhat rajta! |
| Total Surrender megvetően sunyítva meredt a semmibe kettejük közt.
- Csak vissza akarok jutni! Hisz itt nem látok! Minél gyorsabb...annál jobb. |
Látóhatár megadóan bólintott.
- Legyen, ahogy óhajtod.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, megpróbált "átlépni" a sziklafalon, hogy a vastag szikla másik oldalára kerüljön... és sikerült! Ő volt a legjobban meglepődve! Aztán ugyanígy vissza is lépett, vissza ki Total Surrenderhez.
Vigyorgott.
- Ragaszkodsz a sétához, vagy megpróbálhatlak bevinni az új képességeim segítségével? |
| Határozottan nemet intett.
- Én vagyok itt már az egyetlen, aki megmaradt, és akinek ereje és türelme is maradt őrködni, és aki képes magára vigyázni, hogy a mélyben ne érje baj. Vissza kell mennem. |
Látóhatár egy hosszú pillanatig gondolkodott, végül csak feltette a kérdést.
- Ne vigyelek inkább a társaidhoz? Manapság nem biztonságos egyedül. A Varázserdő engem megvár. |
| Total Surrender lassan ingatni kezdte a fejét.
- Minden mozgásban van. Minden. A csend már nem teljes odalenn....És nagy, idegen árnyak mozognak ott, ahol eddig csak béke volt....Egyre nehezebb menedékre lelni, ahol biztonságban lehetsz. És rengeteg fájdalom...veszteség....követi a változást a varázsban....
- Vigyél vissza. Utána pedig menj a Varázserdőbe. Ott van egy lény, aki a válaszokat keresi arra, ami veled történt.... |
Ismét sóhajtott. Nem sok infó... Olyannyira, hogy azt se tudja, merre induljon.
- Te hogy vagy? - kérdezte váratlanul, rápillantva a kancára. |
Finoman nemet intett.
- Akárki teszi is ezt, hatalmas a tudása a mágiáról. Nem számít neki a mágia mérete, amihez hozzányúl. Biztosan nem számít neki, hogy egy lény vagy több lény sorsát és mágiáját változtatja-e meg. Az oroszlán halála nem ennek a....beavatkozónak a műve volt. Csak az, ami utána jött....
Egy pillanatig Látóhatárt méregette.
- A mágia mélyén senkinek nincsen neve. Senkinek és semminek. Nem tudom a társad nevét. Csak annyit, hogy jól tudott bánni a Sötétséggel. |
Látóhatár teljesen maga alá került... Tanácstalanul lógatta a fejét és csak néha-néha mozdított egyet a farkán. Nem szólt semmit, csak állt egy helyben és sóhajtozott.
Fogalma sem volt, mit tegyen... a korábbi feladatát így egészen biztosan nem tudja ellátni... csak nagyobb bajt okozna... nem volt benne biztos, hogy jelenlegi állapotában felkeresheti a társait... sőt, abban se volt biztos, hogy el szabad-e mennie az egyik helyőrségükre... de szüksége volt segítségre. Ahogy a társainak is az ő segítségére...
- Egy egész farkasfalka? - kérdezett jóval később vissza. - Az óriásoroszlán halála összekapcsolható ezzel a furcsa... történéssel?
Összeráncolta a homlokát és habozott, mielőtt feltette volna az utolsó kérdést, egészen halkan.
- Tudod esetleg a társam nevét? |
A kanca megdöbbenve nézett Látóhatárra.
- Akkor nem érted a helyzetet....Olyan mágiaáramlásról van szó, ami a mágia elemi mozgása, a méyben, Simbelmyne alapjainál is mélyebben. A varázs áramlik, akár erekben a vér. Senki sem irányítja, odalenn a varázs már senkié, senki nyomát nem viseli, csak tisztán önmaga. Ahogy a lény élete, természete szerént, lefolyik, fogantatástól addig, amíg csontjai elsüllyednek a talajba. Ennek senki sem parancsol, csak....megtörténik. Aki ebbe a folyamatba belenyúlt, tudja ezt. Példátlanul okos és képzett mágus lehet. Nem erőszakoskodik, azzal nem menne semmire....Éppcsak megpöccinti a folyamot....és valamiféle mód....ezzel elér dolgokat, valahogy az általa választott események létrejöttét segíti...Érthetetlen dolog. Hogy megértsd mit művel, képzeld el, hogy egy fenyő egyetlen tűlevelét egy csepp útjába teszed....ami így nem táplál egy csörgedező erecskét, ami miatt más irányba tart majd a patak, ami miatt a folyam majd végezetül egy teljesen más óceánba tér meg....Azonosíthatatlan a mágus, és nem tudom mikor vagy hol varázsol. Én csak azt éreztem, hogy más lett a varázs a mélyben az eddigihez képest.
Lassan megcsóválta a fejét. Tanácstalan lett az arca.
- Nem tudom pontosan mit tett veled. De nem vagy egyedül. Egy nagy farkasfalka a homályos völgyekből nemrég......Sok idővel ezelőtt az óriásoroszlán a hegyekből, akinek szörnyű halála volt.....És egy társad is - fejezte be a szomorú felsorolást halkan. |
Elgondolkodva nézte a kancát.
- Sikerült ezzel kapcsolatban bármire is rájönnötök? Azonosítani például? Vagy hol történtek ilyen esetek?
Szinte bámulta az eriszit.
- Életbevágóan fontos lenne, hogy ezt minél hamarabb visszacsináljuk, de legalábbis meggyőződjünk róla, hogy nincs hatalma felettem. |
Total Surrender megintcsak majdnem-Látóhatárra-nézett, aztán bólintott.
- És néha valaki belenyúl a folyamba. Olyan, mintha nem lenne célja. De tudatos tett eredménye, hogy néha...másképp történnek a dolgok, mint kéne - felelte furcsán. |
- Én máshogy szeretnék része lenni annak, ami éppen most történik... - morogta bosszúsan maga elé, leginkább csak magának címezve a szavakat.
Megpróbálta túltenni magát a kialakult helyzeten és inkább végiggondolta még egyszer azt, amit a kancától épp az imént hallott.
- Azt mondod, másokkal is történt hasonló? |
A kanca felemelte a fejét, és majdnem felélénkülő szemekkel nézett nagyjából arra, amerre a mén arcát sejtette:
- Akkor te is része vagy annak, ami történik....
Maga mögé intett a fejével, nagyjából a sziklák tömbje felé.
- Odalenn....csak a nagy események legfontosabbjai jutnak el hozzád...Minden letisztul - kezdett beszélni halkan, furcsán, a semmibe révedve - Mindenféle varázsfolyam terjeng most a Birodalomban. Sokuk...nem is értem hogy lehet ilyen erős! És van, amelyik valahogy magába nyel birodalmi lényeket. Részben magába olvasztja őket. De nem teljesen. |
A helyzet kínosságának és abszurditásának ellenére, Látóhatárnak nevetnie kellett...
- Máshogy nem kerültél volna a szikla ezen oldalára... - válaszolta csendesen. |
A kanca nem mozdult. Nem is válaszolt. Csendben meredt jó darabig maga elé.
- A varázsod megváltozott? - kérdezte hirtelen. |
Látóhatár legszívesebben lefejelte volna a legközelebbi sziklát, ami két dolog miatt is tökéletes megoldásnak tűnt: valahogy véget kell vessen ennek a rémálomnak! Ha pedig ez a valóság... többet nem lenne gondja a valósággal sem...
Lassan mélyet, nagyot sóhajtott. És ahelyett, hogy a kérdésre válaszolt volna, csak beszélni kezdett:
- Nem vagyok jól - vallotta be és fejét félig leengedte. Homlokát ráncolva nézett fel a kancára.
- Olyan, mintha... nem lennék önmagam... mintha... kicseréltek volna... mintha... vendég lennék a testemben...
Aztán végignézett magán és grimaszolva helyesbített:
- egy testben, ami... olyan... részben... lenyomatokban... mintha... az enyém volna.
Fogalma sem volt, mit fog erre szólni a másik, de nem volt ideje végiggondolni, egyszerűen csak jöttek belőle a szavak és nem bírt megálljt parancsolni nekik...
- Nagyon rossz neked itt kinn - állapította meg Total Surrendert nézve és azonnal megszületett benne a döntés - Gyere, keressünk Neked egy bejáratot. |
A ködfehér teremtményen eluralkodott a pánik, és szinte nekifeszült a kőnek, hátha valahogy.....visszajuthat...de persze nem történt semmi....
Olyan hatalmas, olyan végtelen, olyan beláthatatlan méretű volt itt kinn a világ! Mintha....szétfolyna a valóság, és elenyészne, ahogy próbál kinyúlni a végtelenségbe....
Borzasztó érzés volt ez az elveszettség, hogy képtelen volt befogadni a körülötte ásító semmit....Mert neki a kinti világ ez volt: határok nélküli mindenség, amiben ő elvész, és sosem talál se rendre, se önmagára...
De mikor a másik lény beszélni kezdett, majd be is mutatkozott, rádöbbent, hogy valóban ismeri a mént!
- Egyáltalán...miért hoztál ki engem? Mire jó ez neked? - kérdezte csaknem sírva. |
Látva a másik rémületét összeszedte magát.
- Hát ismét találkozunk, Total Surrender - próbálta enyhíteni a végtelenül kínos helyzetet.
- Látóhatár vagyok, nem olyan messze innen, leginkább csak közelebb a Föld középpontja felé, találkoztunk legutóbb.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy Te vagy a szikla másik oldalán. Nem akartalak halálra rémíteni.
Azt már inkább nem tette hozzá a történethez, hogy ő igazából semmit se akart csinálni, sőt, ha önmaga lenne, fel se tűnt volna neki, hogy a kanca a szikla másik oldalán van... De ezt egy későbbi beszélgetésre halasztotta.
- Tudok valahogy segíteni? |
Total Surrendernek nem volt ideje megijedni, sem bármiféle ellenmágiát létrehozni.
Valami iszonyatos varázslat egyszercsak közrefogta....és utána átrántotta a sziklák szövetén!!!
Amikor magához tért, annyira erős volt a varázserejében és minden érzékében a zűzavar, hogy az ájulás kerülgette....
De ennél is hatalmasabb volt a letaglózó felismerés, majd a mindent elborító rettegés....hogy a külvilágban van!!!
- Mi....mi történt? - nyöszörögte, és a sziklának hátrált, amin az imént teljes épségben átsuhant...Világtalan szemeivel képtelen volt persze körülnézni, de azt érzékelte, hogy nincs egyedül...
És félt attól a lénytől, aki ezt tette vele... |
[168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Itt vagyunk. Készen állsz némi mászásra?