|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.19. 21:11 - |
 *Aznap Ninque volt soron. A Különleges - terem jelenleg egy kis kórteremhez hasonlított a legjobban.
A közepén egy kör alakú ágyon az eszméletlen Despota hevert.
A főhadiszálláson jelenleg nem volt senki. Mindenkinek meg volt a maga baja.
Minden nap 2X volt felügyeletváltás. ma már egészen éjfélig Ninquen volt a sor.
*Despota már 5 napja feküdt egy helyben mozdulatlanul.* |
[79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Az erisziek afféle tömbként rohantak kifelé a felrobbant kijárat felé, Tarranos és Cassandra kőkeményen szorongatva maguk közt a sikoltozó, tiltakozó Lilianát.
- Nem hagyhatjuk ott!! Denem még benn van!! Nem hagyhatjuk ott! Ő is eriszi!! - ordítozott a fiatal magánkívül, hasadozó szívvel, folyamatosan hátrafelé tekert fejjel.
Cassandra némán rángatta-húzta-vonta tovább, miközben azt érezte, hogy a szívében egy hatalmas kés forog, kivéreztetve őt. Az ő dolga lett volna vigyázni erre a csoportra!
De most annyit tehetett csak, hogy rohant, rohant, rohant, és néha hátranézett, Sarrissimára, aki Duopét szorítva rohant mögöttük, Triopónak ordítozva, hogy szedje a lábát.
A termet, Denemet, a bukásukat úgy hagyták hátra, mintha a rettenetes sebességgel hátrahagyhatnék a tragédiát is....
A sötét felleg alig keltette fel bármelyikük figyelmét.
Pedig elsuhant mellettük.
'Vezesd mindet tovább! Most rád lesz szükség! Menjetek a Kristályhegyre!' zúgta halkan Sar elméjébe a sötét árnyék, amikor a kanca elhaladt alatta.
Üstökös a többiekhez képest nevetséges tempóban, szinte tántorogva vánszorgott a kőfolyosókon, mintha nem lenne magánál.
'Gyere, Üstökös! Most velem jössz!' zúgta higgadtan Machos, körbefogva a fehér lényt, nem adva esélyt tiltakozásra vagy ellenkezésre. Épp annyira zavarta össze a peguni szerencsétlen, meggyötört elméjét, hogy az ne találjon ki a sötét felhőből, ami most a valóságát jelentette. Machos érezte, hogy ennél messzebbre nem mehet.
De nem is volt rá szükség.
Mintha szélvihar sodorná, úgy takarodott ki a főhadiszállás romjaiból a fekete felhő, ami most őt és a foglyát jelentette. Sereghajtóként végighömpölygött a járatokon, és mielőtt az általa robbantott hatalmas nyíláshoz ért volna, egyetlen pillanatra Machos figyelme visszafelé fordult, a káoszba és rettenetbe, ami mögöttük növekedett......Aztán a mágiája finoman, puhán beleszövődött a hiábavaló küzdelmet folytató főhadiszállás-varázsba....és egy végső pöccintéssel a benne élő elem, az ősi és tiszta zűrzavar összeomlasztotta az összes járatot és termet, amihez csak el bírt érni......
Mikor a porfelhőből kitekergett az alakja a hajdani főhadiszállás fölé, az eriszi-vorstandi csapatot már nem látta a környéken.
'Irány a Tél' |
Üstökös halálra váltan konstatálta a történteket.
Mégis hogy történhetett ez?! Ki lehet olyan hatalmas, hogy be tudott jutni a főhadiszállásra?? A főhadiszállás védett hely volt, többszörösen, ilyen itt NEM TÖRTÉNHETETT MEG!!!
Összedőlt benne a világ. A maradék, az a kicsi, amit még életben tartott magában, most az utolsó apró részletig összeomlott. Nincs tovább... Semmi... Hiába is akarta önmagával elhitetni, eddig is, hogy van még remény és hogy nem kell minden elvesszen: már nem a jövőről volt szó, hanem a jelenről, aminek éppen aktív (aktív?) részese.
Sosem tudta elképzelni, milyen lehet egy bukás: egy uralkodóé, egy harcosé, egy birodalomé... Mindig azt látta maga előtt, ahogy ezek kiteljesednek, virágoznak, nem pedig hanyatlanak...
A hang, amit hallott... annyira fájt... fogalma sem volt, hogy csak ő hallja, vagy mindenki más is, de az a néhány szó a lelkéig hatolt és többszörösen felnyársalta. Az már el se jutott a tudatáig, hogy a különleges termet elárasztó Sötétség gyakorlatilag megfojtja........
Triopo egyet értett az erisziekkel és szintén megtaszította társait a kijárat felé. Duope teljesen magán kívül volt, felváltva sikítozott és jajveszékelt. Javarészt nem lehetett érteni, miket mondott, annyira össze-vissza és érthetetlenül beszélt, de azért néhány foszlány elérte a többiek fülét is:
- ÁRULÓ vagy!!! Megint....!!! Hittünk benned!.... neked! ÚJRA elárultál!..... mindannyiunkat!!!! GYŰLŐLLEK!!!! ...... mind ... itt .... halunk meg! MIATTAD!!!!
Mintha kést szúrtak volna a szívébe. Üstökös így érzett. Amikor vészjóslóan megreccsent, majd szétrobbant a korábban megváltásként kezelt tartály, eszmélt végre. A robbanás előtti pillanatban a peguni fényleni kezdett, bevilágítva a terem hozzájuk közel eső felét. Ahogy az üvegszilánkok szétrepültek és elérték a fényét, porrá lényegültek át, ami finoman lengedezve szállt tova.
A következő pillanatban erisziek és vorstandiak egyaránt egy jeges ketrecben találták magukat, aminek csak egy nyitott fele volt: ami a kijárat felé vezetett. A ketrecféleség nem várta meg, hogy mindenki szedje a lábát: Üstökös egy fél hesegető szárnymozdulattal mindenkit kitolt vele a különleges teremből és több méter vastag jégfalat húzott fel mögöttük, bezárva a termet és a borzalmat, ami éppen alakot öltött benne. |
Az erisziek mind elképedve nézték a mágiát, és azt, ahogy a terem önálló életre kelt körülöttük. Sosem láttak még ilyesmit!
Denem pedig lassan, lassan, totáva léptekkel, de elindult a tartály felé.
- Biztos nem lesz baja? - cincogta Liliana, akit Tarranos folyamatosan maga mögött vagy előtt tolt, attől függően, hogy hogyan tudta a legjobban takarni a kíváncsi és aggódó fiatalt Denem rémséges alakjától.
'Dehogynem.....Mit gondolsz? Bolond kis fiatal....Majd az a tartály elereszti őt, miután becsalogatta? Denem barátod ugyanúgy ott fog ragadni ebben a csodás kis börtönben, mint a varázslat, amit az önfeláldozásával összeszedett, hogy mindenkit védjen a hatásaitól! A tartály csak elfogja a fenyegetést, de a lényt, aki benne ragadt, fel fogja áldozni, és magába zárja...Az idők végezetéig, ha kell!!'
A sziszegő hang mindenhonnan és sehonnan áradt a terembe. Rettenetes hideget hozva magával.
Minden lény döbbenten kapkodta ide-oda a fejét, mind hallották a testnélküli hang kegyetlen, gúnyos szavait.
Aztán egyszercsak mágia kezdte át- és átszőni a terem falait. Fekete rostszálnak látszott a hálós áradat, de itt-ott kristályfényűen meg-megcsillant.
Növénynek, rettentő fertőzésnek tűnt, és lassan leért a padlóra, hogy elinduljon valamennyi lény patái felé is.
'Üstökös...Te tudhatnád, hogy nem vagy már uralkodó ebben a világban! Sem te, sem akik hozzádtartoznak....Akármit is szolgálsz, bukott ügy, bukott lény, bukott eszme!'
A sziszegő suttogás az utolsó szavaknál iszonyatos sivításba vágott át, megremegtette a levegőt, összevisszatört mindenféle tárgyat, ami még épen volt a terem nem háborgatott részeiben....
és amikor már mindenki úgy érezte, hogy megőrül, és jópár lénynek vér csepegett a füleiből....
csend lett.
Elkerekedő szemekkel nézték, ahogy Denem ide-oda kezdi tekergetni a nyakát, világtalan-sötét szemeivel keresve valamit.
A rostszálak már átszőtték a termet....de nem tettek kárt semmiben és senkiben....
És akkor a csendben hirtelen halk, ideglelős csilingelés hallatszott, majd mély, halk ropogás....
- A csapda!!! A csapda! - visította Liliana magánkívül, szárnyaival nagyot csapva Tarranos oldlára, ahogy kalamolni kezdett a döbbenettől és rémülettől.
Az üvegtartály falain hajszálvékony repedések kezdtek pókhálószerűen szétterjedni.
'Épp most nyitottál kaput a Sötétség és a kis birodalmacskád szíve közt....Milyen érzés a végső elbukásodhoz vezető út első kövén állni, Üstökös?' a susogás ekkor már mindenkinek az elméjébe szólt.
A rostszálak mind fényleni kezdtek, olajos, fekete fénnyel, kinyújtózva a tartály felé éhes energiájukkal, bár a terem levegőjébe nem nőttek bele.
Denem ellépett a tartály felé vezető útról, egyenesen a fal felé, ahol a legtöbb rostszál lüktetett, megfojtva a főhadiszállás próbálkozásait, hogy hozzáférjen a teremben zajló mágikus eseményekhez.
- El kell tűnnünk innen! - nyihogta földöntúli erővel Sar, meglökve a társait a kijárat felé.
De persze senki sem lehetett már elég gyors....
A tartály abban a pillanatban robbant fel, milliárd darabra zúzódva szét, zuhatagként omolva le a padlóra, amikor a rostszálak vad erdejéből, amik közt már nem látszott a terem fala, kibukkant egy sötétlény feje.......
Egy lényé, aki csakis a Sötétség Birodalmában élhetett volna meg..... |
Üstökös Cassandrához fordult.
- Ugyan mire készülnék, ha az imént fejtetted ki, hogy én nem segíthetek Denemen, és igazából, jelen állapotában a jelenlévők közül, senki sem? - kérdezett vissza.
Először Sarrissimára nézett, majd Lilianára és megrázta a fejét.
- Nem értelek Titeket. Tényleg nem. - sóhajtotta. - Miért állna szándékomban bántani a társatokat? Mi előnyöm származna nekem ebből, akárhova tartozónak is tartotok? - tette fel az újabb és újabb kérdést.
- Simán megvonhatnám a vállamat és elmehetnék. Az ég világon semmi dolgom nincs itt és bármikor távozhatnék, csak akarnom kéne. Ehelyett próbálok segíteni Nektek, úgy, hogy megígértem, hogy hozzá se érek Denemhez. Az igaz, hogy nem tettem hozzá, hogy a mágiámat se fogom rajta használni, de most azt is megígérem, hogy erre sem fog sor kerülni!
Fáradtan-csalódottan-elkeseredetten ingatta a fejét.
- Tévedsz, Cassandra... Én az ég világon semmit se követelek Tőletek...
Amint Denem teljes egészében belépett a terem ajtónyílásán, a légkör teljesen megváltozott! Érezni lehetett a mágia vibrálását a levegőben. Ám ez nem Denem mágiája volt... Hanem a főhadiszállásé.
Üstökös közelebb lépkedett a vorstandiakhoz, akik már szinte teljesen összebújtak, hogy elkerüljék Denem agresszív mágiáját. Solomon Üstökös hasa alatt bújt el.
- A különleges-terem nem véletlenül kapta a nevét... - kezdte a magyarázatot a peguni. - és a főhadiszállás nem véletlenül van pont ott, ahol. A birodalom egyik legerősebb mágiájú helyén épült, hogy ezt az erőt fel lehessen használni és egyben biztonságos keretek között lehessen tartani. - mesélte, miközben figyelte a többieket, és persze Denemet.
Duope már teljesen nekitolatott a falnak, annyira írtózott Denem mágiájától. A fejét is többször hátra kellett húzza, hogy elkerülje a közvetlen érintkezést. Ám minden ilyen pillanatban (amikor összeértek volna), egy alig látható felvillanást lehetett megfigyelni. Duope értetlenül nézett Üstökösre.
- A terem fel tudja mérni Denem mágiáját és tudja az ellenszert is rá. Így tud megvédeni minket attól, hogy Denem bármilyen kárt tehessen bennünk.
Üstökös az ajtó felé nézett.
- Pont emiatt, akár távozhatunk is. Hiába tűnik úgy, hogy Denem mágiája az utunkat állja, akadálytalanul ki tud mindenki sétálni.
Demonstrációként tett egy lépést előre, egyenesen neki az egyik nyúlványnak, ami készségesen visszahúzódott előle, pont, mielőtt hozzáért volna. Ám Üstökös nem ment tovább, ő szerette volna látni, mi fog történni Denemmel.
- Aggodalomra semmi ok, a terem sem fogja bántani Denemet. Tudja, hogy birodalmi lény, ezért csak védekezni fog vele szemben. - miközben beszélt, az egyik sarokban lévő polcok lassan becsúsztak a falba, mintha sosem lettek volna ott, megszabadítva a helyet minden felesleges tárgytól. Ezt követően a padlóból kiemelkedett egy furcsa, hatalmas, üres üveg-tartályhoz hasonló valami, akkora ajtóval az elején, amibe befért bőven egy nagyobb, szárnyas lény is. Az kívülről nem látszódott, hogy a tartály belülről valójában tetszőleges méretűre tudott tágulni.
Üstökös érezte, ahogy a tartály - számára - elviselhetetlen sűrűségű sötétség jelenlétét kezdte árasztani. Legszívesebben elszaladt volna, mert pusztán a jelenléte is fájt neki, tekintettel fénylény mivoltára.
A helyzet egyértelmű volt: a tartály volt a csali, ami felmérve Denem feladatát, egy újabb bekebelezésre alkalmas sötétséget ajánlott fel a pegazus számára. A félelmetes ebben az volt, hogy ez valóban élő, veszélyes mágia volt, nem csak annak az utánzata. A tartály elért a Sötétség Birodalmába, hogy onnan kölcsönözzön alkalmas mágiát. Denemnek csak be kellett mennie hozzá a tartályba... |
Cassandra összenézett a társaival, aztán halkan, fájdalmasan így szólt:
- Lehet, hogy nem vagy az ellenségünk. De ahogy most a dolgok állnak a Birodalomban, abban sem lehetünk már biztosak, hogy akkor ki vagy. Sokminden megváltozott, és tudjuk, hogy a varázs maga is változásban van....Nem hibáztattunk érte sose, ha olyan döntést hoztál, amit nem érthettünk. Üstökös, téged mindenki tisztelt, sőt csodált, és a döntéseid elfogadtuk....Most se hibáztatunk semmiért, sőt, az erisziek elfogadták az eltűnésedről szóló híreket, hisz ki-ki saját maga kellett feldolgozza, ami a Birodalommal történt, de....Hogy várhatod el, hogy vakon bízzunk benned még mindig? És nem csak arról van szó, hogy elhagytad a Birodalmat, a társaid...a családod....Mindenki és minden megváltozott....Semmi se olyan, mint rég volt. Te se vagy a régi önmagad. Ahogy senki se. Így nem tudom minek tekintselek. És más se tudja.
Sarrissima vette át a szót:
- Denem a társunk, aki rengeteget tett kockára a Birodalomért. De ha nem is a feladatát nézem, akkor is mindenáron védeni akarnánk. Mindentől. Főleg attól, amit nem értünk. Így...talán megértheted a szemszögünket. Te most csupán egy fénylény vagy, aki valamiféle varázslatra készül a társunkon.....Nem gyanakodnál?
Liliana indulatosan fordult vissza a nagy ménhez.
- Látod?! Miért kellene hagyni, hogy egy fénylény varázsoljon egy sötétlényen??? A régi mesék szerint ennek csak egyféle kimenetele lehet!
Cassandra ekkor előrelépett, és szárnyaival gyorsan hátravonta a fiatal homlokkövest, el Üstökös komor tekintetének tüzétől.
- Sokat követelsz. De mi már nem tartozunk neked semmivel, hogy így viselkedhess - szinte suttogta a kegyetlen szavakat, és mély, feketébehajlóan sötét szemei üresek és hidegek voltak.
És ekkor, mintegy végszóra, Denem kavargott be a terembe.
Csakhogy az eddigi nyugalom helyett, a nyugodalmas folydogálás helyett, a mágiája gyakorlatilag eláraszotta a termet!! Végigzúdult a padlón, mohón nyaldosó pászmákkal fel-fel kúszott a falra, körbevette a padlón a lények patáit-mancsait, sőt, lassan-lassan vékony oszlopokkként felnyújtózkodott a szörnyű sötétmágia mindenhonnan a padlón elterült áradatból, szinte rácsokként körbezárva minden lényt a teremben!
- Denem.....Most mit csinálsz? - cincogta Liliana Cassandra szárnyainak rémült szorításából.
Valahogy épp ő, a legifjabb találta meg elsőnek a hangját. Habár iszonyúan félt, és hatalmasra tágult szemekkel nézte a némán álló pegazus-rémalakot a terem közepén.
Mindenki más csak döbbenten-riadtan bámulta a rettenetes mágia börtönét körülöttük... |
Üstökös egy végtelennek tűnő másodpercig rezzenéstelen arccal nézett vissza a fiatal kanca arcába. Fájtak a szavak, amiket hallania kellett. Szerette volna kimondani, hogy sérelmezi ezt a stílust, ezeket a feltételezéseket és ezt a bánásmódot. Mindenkitől.
Úgy érezte, a főhadiszálláson ő az egyetlen, aki valójában segíteni akart Denemen. Persze, mindenki sajnálta, de "nem tehetünk semmit". Ennek ellenére mégis ő van úgy beállítva, mint akinek egyetlen célja elpusztítani a bajba került pegazust...
Olyan jó lett volna elmondani mindenkinek, hogy mennyire tévednek. Elmondani, hogy mennyire fontosak egymásnak, frakción belül és kívül is és hogy ezt sose hagyják elveszni, egymásról nem is beszélve. De... úgy se értették volna... Magyarázkodásra pedig neki nincs ideje...
Emlékeztette magát, hogy a döntés a sajátja volt és az út, amire rálépett, csakis magánnyal és akadályokkal kínálhatja. Már eddig is nagyon messze eljutott, de folytatnia kell, ha nem akarja, hogy minden eddigi fáradsága és áldozata kárba vesszen.
- Én nem vagyok az ellenségetek. - válaszolta végül, továbbra is a pegazusra nézve, de a szavai mindenkinek szóltak. |
Lilina viszont lesunyt fülekkel válaszolt:
- Denem sötétlény. Te nem vagy az. Márpedig akkor honnan lehetne tudni, hogy mt teszel vele? Tudod, hogy mit csinálsz? Érdekel téged egyáltalán, hogy ha hibázol vaamit, akkor baja eshet? Mindenki tudja, hogy a fénylények hogyan vélekednek a sötétlényekről!
Minden eriszi elszörnyedve szisszent fel a fiatal kanca szavait hallva, de Lilina se hátrált meg, és....a többi eriszi se szólt semmit, hogy a szavai élét tompítsák. |
Üstökös először nem értette Liliana megjelenését, aztán a feltett kérdést hallva ledöbbent, végül alig bírta türtőztetni magát, hogy ne kacagjon fel.
- Ugyan miért akarnám én bántani Denemet? - kérdezett vissza kedvesen és fürkészve figyelte a fiatal pegazust.
Azt már nem kötötte a kanca orrára, hogy ha akarna se tudna, nagy valószínűséggel. De valóban nem akart, sőt, szeretett volna Denem helyzetén javítani.
Látva Liliana bizalmatlan tekintetét, felemelt szárnyakkal folytatta.
- Hozzá se fogok érni, a közelébe se fogok menni, szavamat adom! - fogadkozott.
A legutóbbi, közeli "kapcsolat" egyébként sem tett neki túl jót: a patája, amivel belelépett Denem ragacsos, folyós mágiájába, azóta megfeketedett, de szerencsére nem haladt tovább. Érzésre nem volt túl kellemes, de Üstökösnek nem volt ideje most ezzel foglalkozni. |
A fiatal pegazus jó darabig meghúzta magát az idősebb, legendás lények közt. Ő csak egy fiatal, jelenleg mágiátlan pegazus volt, aki nagyon nem azon a helyen volt, ahol szava lehet, vagy bármit is tehet....
De ahogy a percek teltek, és figyelte a többieket, főleg Üstököst, valami...gyanakvásféle vagy inkább fontos dolog miatti türelmetlenség fogta el a lelkét.
Maga se tudta hogy is lett ilyen merész, de egyszercsak azon vette észre magát, hogy hangosan kopogó patákkal Üstökös elé vonul, és belebámul a peguni arcába épp szemből.
És nem volt épp barátságos, amikor megszólalt:
- Ugye nem fogod bántani Denemet?! |
A lények sorban értek vissza a Különleges-terembe, ahonnan egyébként nem is olyan régen indultak.
Duope, amikor belépett, valami csodára várt. Valamire, amire ránézve látja a megoldást arra, amit Denem jelentett, illetve a megoldást arra, hogyan tudnak innen kijutni. Ám... Üstökösön és Solomonon kívül semmit nem pillantott meg. Kicsit csalódottan ballagott oda a két másik lényhez.
Triopo igyekezett úgy helyezkedni, hogy Üstökös mindig elérhető közelségben legyen, valamint, hogy a peguni álljon a legmesszebb a bejárattól. Nem akarta, hogy megtréfálja őket és valójában szökésen törje a fejét...
Solomon meglepően nyugodtan ült Üstökös mellett. Kívülről ez furcsán is hatott, hiszen az imént még halálos ellenségek voltak. A valóság fájdalmasan egyszerű volt: Üstökös megfenyegette Solomont, hogy azonnal megdermeszti, amint ellenséges viselkedést tanusít.
Üstökös végtelenül türelmetlenül, egyik lábáról a másikra állt. Egyszerűen nem bírta nyugodtan kivárni, hogy mindenki végre bejöjjön a terembe. Aztán... minden egyes kis idegszála megfeszült, ahogy Denem felbukkanását várta a terem bejáratánál. Egyenesen szugerálta a nyílást, hogy végre lássa már meg a fekete alakot! |
Végighallhatták Liliana sértett felhördüléseit a bánásmód miatt ("tudok én menni!!"), majd szépen hátrálni kezdtek, figyelve Denem minden rezzenését.
Jópár pillanatig úgy tűnt nem értek el semmit a tervükkel.
Aztán Denem hirtelen megmoccant, és lassú bizonytalan lépésekkel elkezdett utánuk somfordálni.
Akár készült valamire a benne tomboló szörnyű energia miatt, akár csak arról volt szó, hogy nem akart többé egyedül lenni, bármilyen kevésre emlékezett is az életből....követte őket. |
Duope biztosra ment: amint Liliana Denemhez lépett, ő bizony sarkon fordult és határozott léptekkel megindult a másik irányba, vissza a Kör-terem felé.
Pactenanto megmosolyogta Liliana viselkedését és Duope után ment.
Triopo elég közel volt a kancához ahhoz, hogy elérje a farkát. A két határozott felszólítás után finoman ráharapott hátulróla farkára és elkezdte az ellenkező irányba húzni, megkísérelve ezzel biztonságos távolban tartani Denemtől. |
Cassandra nemet intett.
- Ha már idáig eljött, talán tovább is követni fog.... - sóhajtotta.
Liliana, aki eddig csendben figyelt, most megint magára talált.
- Az erisziek összetartók, nem? Akkor most ne adjuk fel!!! - nyihogta, és mielőtt bárki bármit tehetett volna, odatáncolt Denem elé, és rányerített:
- Gyere! Gyere!!! |
Duope tett egy alig látható lépést... hátrafelé.
- Mi lenne... - kezdte óvatosan - ha elindulnánk a másik irányba... - itt bizonytalanul Denemre pillantott, de csak egy pillanatra! - és megnéznénk, hogyan reagál rá... Denem? - indítványozta.
Triopo és Pactenanto először egymásra néztek, aztán Duopére, majd Denemre, végül ismét egymásra.
- Egy próbát megér. - válaszolta végül Pactenanto.
- Persze mondjátok nyugodtan, ha van más ötletetek - fordult az erisziekhez Triopo.
Közben Duope tett ismét egy kis lépést hátrafelé. |
Cassandra hatalmasat sóhajtott.
- A helyzet az, hogy mi nem tudunk kommunikálni Denemmel! Hosszú ideje elérhetetlen az elméje a hálóban...már abban, ami a hálóból megmaradt....Fogalmam sincs mi vezette ide, és valódi csoda, hogy pár szót ki tudott nyögni....Nem tudom mennyit érzékel és főleg ért meg belőlünk...Nem hiszem, hogy ő most tudja, pontosan hol is van.....És képtelenség a számomra kitalálni valami módon bármiféle módot, hogy megértessük vele mit akarunk, és bírjuk rá az együttműködésre....
Szomorúan nézett a kifejezéstelen arccal ácsorgó fekete rémlátomásra.
- Akármit is akar Üstökös, és akármennyire is nem tudunk kijutni....nem tudom hogy értessük meg Denemmel, hogy mozdulnia kellene....Azt sem tudom azt értette-e, hogy mi segítsünk neki....vagy ő akar rajtunk segíteni.... |
Üstökös, látva az egy helyben toporgó lényeket, finoman átnyomakodott közöttük és elindult a Különleges-terem felé, nem igazán foglalkozva a mögötte állva maradó erisziekkel és vorstandiakkal.
Solomon a pegunihoz csapódott, fogait élesen kivillantva, néha fel-felmorranva. Jobbnak látta szemmel tartani a mént.
Pactenanto megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs, mit akarhat - válaszolta akkor, amikor hallótávolságon kívül tudta Üstököst. - Az viszont biztos, hogy ő egyike azoknak, aki a legjobban ismeri a főhadiszállást, minden előnyével, mágiájával és lehetőségével együtt.
Duope továbbra is kellő távolságból nézte Denemet.
- Szerintem az nem is fontos, ő mit akar. Mi mit akarunk? Kijutni innen, nem? - kérdezett vissza és a kérdését elsősorban az erisziekhez szegezte.
Triopo mélyről indított felmordulásába a folyosó falai enyhén beleremegtek.
- Akármennyire is nehezemre esik bevallani, de Üstökös segítsége nélkül nem jutunk ki.
A mondat végére Cassandráról Denemre nézett.
- A társatok egyértelműen elállja az utat... |
Denem nem mozdult, és a szemei is szoborszerűen merevvé váltak. A többi eriszi meg tanácstalanul toporgott egyhelyben.
- Nem tudom, hogy bízzunk-e benne - sóhajtotta végül alig hallhatóan Cassandra a társainak. Elég látványosan megmaradt az elméjükben Üstökös majdnem-összecsapása Triopóval....
- De hiszen ez Üstökös! A legenda! - csattant fel Liliana, akiről közben nagyjából mindenki megfeledkezett - Megmentett engem! Miért ne hallgatnánk rá?
Az idősebb lények kínosan néztek össze.
Végül Sar odafordult a többi vorstandihoz.
- Mit akarhat? Bajba kerülhetünk miatta? És Denem? |
Üstökös nem nézett Cassandrára.
- Csináljatok, amit akartok. - válaszolta hidegen. - Én is ezt fogom tenni.
Figyelmét Denem felé fordította.
- Tudok rajtad segíteni.
Cassandrára nézett.
- Úgy, hogy az neked is elfogadható legyen.
Ismét Denemhez fordult.
- Ha érdekel, kövess.
Azzal megfordult és maga előtt terelve a többieket, megindult visszafelé, a Különleges terem felé. |
Cassandra pár pillanatig döbbenten meredt Üstökösre, aztán kissé visszahúzódott tőle a fejével, de azért nem eresztette el.
És mielőtt lassan, megfontoltan és hűvösen beszélni kezdett volna, hirtelen valami visszatért belé a régi-régi nemességből és tárgyilagosságból, amivel annyi ügyben volt követe és képviselője az erisziek ilyen-olyan ügyeinek.
- Üstökös....ezt magad sem gondolhatod komolyan! Komolyan azt hiszed, hogy azt mondanám, hagyd őt békén, aki eriszi társam, ha létezne bármi megoldás általunk?! A sötétség, amit Denem magába gyűjtött, nem egyszerűen csak itt-ott összegyűlt sötét varázs volt! Ő azokat az erőpontokat, maradványokat kutatta fel és szüntette meg, amik a Sötét Nagyúr halála után, az ő átkozott erejének a felszabadulásából és szétszóródásából létesültek! Ezzel az itt jelenlévők egyike se bír el. Sem te, sem mi, senki. Legföljebb azt érheted el, ha megpróbálsz ezen osztozkodni, hogy megöleted magad, és az erő, amit Denem őrzött, újra kiszabadul, és tovatűnik, ki tudja hova!
Szomorúan nézett újra a sötét, rettenetes alakra.
- Egyetlen lény van, aki segíthet. Őt kell megtalálnunk. És közben valahogy rá kell vennünk Denemet, hogy jöjjönk velünk...vagy várjon meg valahol.... |
[79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Aznap Ninque volt soron. A Különleges - terem jelenleg egy kis kórteremhez hasonlított a legjobban.