|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.02. 18:49 - |
*Néhány órás keresés után végre megtalálta a megfelelő helyet.*
- Hát, elvileg itt kell valahol lennie...
*Alaposabban körbenézett, de nem látott semmi gyanúsat.*
- Eve, Te nem látsz valahol egy titkos ajtót? Vagy bejáratot? |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Liliana ugyan nem örült, hogy Üstökös véres karmolásnyomokkal borítva még oda is akar menni a valószínűleg nem baráti szerzetekhez, de tudta, hogy itt és most nincs szava....
Óvatosan követte a pegunit, néha ideges pillantásokat vetve hátra a szoborszerű macskaféle alakjára. Remélte, hogy nem fogja őket hátulról megtámadni! |
- Odamegyünk - válaszolta vigyorogva a kérdésre. |
Liliana semmit se bírt csinálni a sikoltozáson kívül, ahogy a macskaféle újra és újra Üstökösnek rontott. Hogy történhetett ez??? Üstököst megtámadni....a számára felfoghatatlan tett volt.
Miért???
- De jól vagy??? - kérdezte a mént aggódva, felzárkózva hozzá, ahogy a folyosói zajok felé fordult a nagy fehér lény. A fiatal kanca nagyon nehezen vette rá magát, hogy hátat fordítson a macskafélének, dermedés ide vagy oda....
Aztán egy tisztán csengő hang zúdult végig a folyosón, felrázva őt a rémületből. És a kérdések nem tűntek ellenségesnek....
- Most mi lesz? - suttogta Üstökösnek. |
- Te nem tehetsz semmiről, ne szabadkozz - fordult Üstökös bátorítóan Lilianához.
Siomonnak se kellett több: csak arra várt, hogy a peguni megossza figyelmét közte és a számára idegen között. Azonnal támadásba lendült és egyenesen Üstökös nyakának ugrott, hogy éles fogait belemélyessze a hófehér szőrszálakkal fedett nyakba.
Üstökös épp időben hőkölt hátra (ezzel megtaszítva szegény Lilianát), hogy megmeneküljön egy torokharapástól, ám Siomon karmai így is elérték: egyik mancsával sikerült belekapaszkodnia nem sokkal a marja fölött a sörényébe, másikkal pedig végigkarmolta a vállát, fogást azonban nem talált. A dulakodás közben patái csilingelve kopogtak a folyosó kemény talaján.
A peguninak elege lett ebből a szörnyen beteg helyzetből. Mellső lábaival megpróbálta lerúgni magáról a vorstandit, miközben szárnyaival lefejtette magáról a mancsokat.
- Utoljára mondom el, hogy...
Siomon veszettül rúgkapált, karmolt és harapdált.
- Én pedig utoljára figyelmeztetlek, hogy takarodj ki erről a szent helyről! - morogta vissza a macskaféle.
- Nem fogok addig elmenni innen, amíg nem derítem ki, ki vagy mi jött ide be és miért. - szűrte a választ a fogai közt.
- Ez már nem a Te feladatod és semmi közöd sincs hozzá!
Üstökös arca elborult és egyenesen maguk elé dobta Simont a folyosón. A macskaféle felpattant és épp ugrásra kész támadási pozíciót vett fel, amikor elérte Üstökös varázsa, aminek következtében kőszoborhoz hasonlóan megfagyott.
- Menjünk - mordult félhangosan hátra Lilianának. - Már úgyis tudja, akárki is van előttünk, hogy itt vagyunk.... |
Lilianának sokmindenhez kellett hozzáedződnie rövid időn belül. De arra nem volt felkészülve, hogy a szép macskaféle nekikront.
Felsikkantott amikor a lény borotvaéles fogai a szemei felé kezdtek suhanni, aztán újra, ahogy Üstökös lecsapta a ragadozót.
Aztán úgy érezte, hogy alighanem hiba volt elhagyni a városát.
Mert Üstökös és a lény beszélni kezdtek.....
- Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom - cincogta végül, összehúzva magát. Azt ugyan nem tudta mit, de talán már nem is számított.
Csillagvizsgáló-városban sokminden volt. Megbeszélést folytatni azzal, aki meg akart enni egy pillanattal előbb, na az nem.
Aztán hirtelen zörejek ütötték meg a fülét a folyosó túlsó vége felől..... |
Üstökös pár végtelennek tűnő másodpercig még nem figyelt Lilianára, mert az előttük lévő helyzetet szerette volna kibogozni. Ám nem voltak még elég közel hozzá, hogy ez sikerülhessen neki, így kérdő tekintettel az arcán hátranézett a fiatal kancára.
Követte annak pillantását és kicsit hátra hajolva ő is megpillantotta a pontosan Lilianára szegeződő, élénkvörös szempárt.
Üstökös legszívesebben a fejét verte volna a falba... Most tényleg, de tényleg... muszáj ezt? Nincs erre idejük!
Mégis hogy beszéljen némán Siomonnal? Nincs se kedve, se ideje, se képessége, hogy vázolja a helyzetet.
Siomon viszont kifejezetten barátságtalanul meredt még mindig Lilianára. Üstökösre csak egy pillantást vetett.
- Tovább kell mennünk - lehelte Üstökös annyira halkan, amennyire csak tudta.
- Fontos. Nagyon - jelentőségteljesen megnyomta az utolsó szót, a lehetőségekhez képest, persze.
Siomon erre felhúzta ínyét éles fogairól, mintegy demonstrálva, mi az ő véleménye a dologról.
Üstökös rosszat sejtett.
- Ne...
Ám mielőtt bármi más elhagyhatta volna a száját, Siomon már rá is vetette magát, kivillantott fogakkal és kimeresztett karmokkal.
Üstökösnek, eddig Lilianán tartott szárnyával, ugrás közben félig sikerült lecsapnia a rátámadó macskafélét, minek következtében az nagy puffanással a folyosó talajához vágódott.
- Beléd meg mi a nyavalya ütött? - förmedt rá az éppen feltápászkodó Siomonra.
- Miért nem azokat támadod meg, akik betörték a bejáratot és a folyosó másik végén istentudja, mit csinálnak?! - emelte fel egyre jobban a hangját.
Siomon teljes nyugodtsággal, még mindig ugrásra készen és fogait ki-kivillantva válaszolt.
- Azért, mert közöttük vannak vorstandiak... |
Liliana lenyelte a nyekkenést, amit a nem túl finom kilapulás sajtolt volna ki belőle...
Aztán elborzadva nézte a nagyjából ártalmatlanul rábámuló macskaforma lényt egy kiszögellésnél, ami épp őt figyelte, és képtelenség volt eldönteni mit akar....
Ez nem lehet csak valami összezavaró bűbáj! Ha Üstökös nem söpri félre, meg se látta volna!
- Üs..Üstökös....tényleg nem vagyunk egyedül - sóhajtotta alig hallhatóan, le nem véve a szemét a fura lényről. |
Üstökös nem érzékelt semmi szokatlant, vagy gyanúsat.
- Lehet az egyik védőbűbájt érzékeled. - válaszolta halkan. - Több, csupán zavaró, ám ártalmatlan varázs van elszabadítva itt, hogy az illetéktelen behatolók hamar a távozás mellett döntsenek. Ármány nagy mestere az efféle mágiának.
Azt már nem tette szóvá Lilianának, hogy ő is ugyanannyira idegen itt, mint a fiatal kanca. Ám azt nem értette, rá miért nem hatnak az elrejtett mágiák?
Ám nem volt ideje sokáig ezen mélázni, mert a hosszú, üres folyosó hangfoszlányokat hozott feléjük.
Egy pillanat alatt falhoz lapult és a folyosó közepe felöli szárnyával maga mögé nyúlva kicsit túl lendületesen falhoz nyomta a Lilianát.
- Pssszt... |
Liliana egy darabig nyugodtan lépdelt Üstökös mögött pár lépéssel, de idővel rájött, hogy kifejezetten idegesíti valami.....
- Követnek....Azt hiszem - rebegte előre halkan, és még véletlenül se nézett hátra. |
Üstökös bólintott.
- Rendben, akkor menjünk együtt. - egyezett bele és megindult előre a főfolyosón. |
Liliana tátott szájjal nézte a borzasztó pusztítást leszállás közben. Mi tehette ezt? Titánok?!
Üstökös hangja kicsit felrázta. Tétovázva, kétkedőn nézett a hatalmas pegunira. Ha ő ideges, mit kellene neki, a mágiátlan pegazusnak szólnia?!
- Mi a biztosíték, hogy ami ezt elkövette, nem rendelkezik társakkal? Akik idejöhetnek? Velük mihez kezdjek egyedül? - tette fel végül az első, az agyába tóduló kérdéseket.
|
A rossz érzés, ami már korábban is elfogta, beigazolódni látszott. Messziről lehetett látni, hogy nagy a baj.
Kisebb döbbenettel az arcán szállt le a kráter mellett és pislogott befelé, az általa jól ismert folyosóra.
Türelmesen megvárta, hogy Liliana is leszálljon mellé. Nem kifejezetten örült a fiatal kanca társaságának, de nem volt joga, hogy megmondja, mit tegyen, vagy mit ne.
- Fogalmam sincs, mit fogunk odabenn találni... - fordult az eriszihez. - Nagyon valószínű, hogy veszélyes lesz. Biztosan akarod a kockázatot, hogy bajod eshet? Vagy hallgatsz a tanácsomra és megvársz idekinn? - kérdezte. |
Sarrissima és ő gyorsan a kettős után indultak.
- Nem kellene a társatokkal kezdeni valamit? - pihegte Cassandra. Nekik kettőjüknek a termetes homlokköves idegen némiképp azért kihívást jelentett......de egyikük se akarta Tarranost megkérni, hogy segítsen. Több esélye volt az eszméletlen lénynek az épségben maradásra, ha ők viszik.
- Nem kellene lassan rájönni, hogy miként is fog ez a lerobbant rom segíteni nekünk? - kérdezte Tarranos, és riasztó mód...nem gúnyolódott. Inkább reményvesztettnek tűnt, ahogy a poros helységeken haladtak át.... |
Edoc'Sil látta, ahogy az üldözője egyre közelebb és közelebb kerül hozzá. Látszólag nem értette a célzást, hogy kopjon le.
Miután átrepült a legközelebbi felhőn, hirtelen ellenkező irányba kezdett csapkodni a szárnyaival és pillanatokon belül már lefelé repült, vissza a felhő felé, ahonnan a baljós ködöt várta. Úgy számolta, hogy pont a felhőben kell "összecsapniuk", így amikor visszaért a felhőbe, könyörtelen tűzokádásba kezdett.
Pactenanto picit előre ment. Először néhány ugrást tett jobbra, majd balra. Nézelődött, próbálta felmérni a helyzetet, ám kívülről kifejezetten tanácstalannak tűnt.
Triopo rábömbölt kérdően, mire a sas csak vijjogott, de vissza se fordult. Aztán inkább károgni kezdett és ide-oda ugrált.
A tigris egy darabig szimatolt a levegőbe, majd megindult előre. Hátramordult a többieknek, hogy kövessék, de a biztonság kedvéért egyik szárnyával kanalazó mozdulatokat tett, mintha húzná maga után a többieket, hogy biztosan értsék a szándékait.
Pactenanto közben kényelmesen fellendült a tigris hátára, pont a két szárnya közé és ott utazott. A kis csapat hamar eltűnt a hosszú folyosón. |
Machos nem is lassult le, inkább még nagyobb sebességre hajszolta magát. Ez a lángokádás mostár dühítette.
Talán nem volt helyes rátörni a sárkányra, de túl sok idő telt el némaságban, segítség nélkül....
És mivel nem bántották, egyre kevésbé érezte azt, hogy tűrnie kellene a támadásokat.
Egyre inkább a szelek által elragadott felhőre kezdett hasonlítani, csak épp őt mostmár tomboló hurrikánok ereje és sebessége hajtotta! Ha egy sárkánnyal nem is veheti fel a harcot, megállítani meg fogja......
Mindeközben Cassandráék, magukkal vonszolva az ájult vorstandit, lassan leereszkedtek, a hajdani bejárathoz.
- Most merre? - kérdezte a szürke kanca, amikor már majdnem a berogyott boltív alatt álltak. Remélte, hogy a sas és a tigris tudnak segíteni abban, hogy vajon miképp kell megtalálni egy társukat.
De azt nagyon szerette volna, ha több sárkány nem támad rájuk.... |
Edoc'Sil érzékelte, hogy követik. Összeráncolt homlokkal félig hátrapillantott és látta, hogy egy furcsa, alaktalan, ködszerű mágia követi. Célzásul, hogy nem kíváncsi a lényre, semmilyen formában, illetve hogy ne várjon tőle semmiféle együttműködést, hátrafordította fejét és tűzbe borította a levegőt kettejük között. Ha az üldözője követni akarja, azt csak az általa okádott tüzön át teheti meg, ha nem akarja szem elől téveszteni. Persze nem várta, hogy ez majd leszakítja a lényt, de számára az is elég volt, ha gyengül. A célja első körben egyébként is csak az volt, hogy a felhők fölé kerüljön.
Triopo még mindig tátott szájjal bámult maga elé. Szárnyait maga mellett, félig kibontva tartotta. Még mindig annyira döbbent volt, hogy odáig se jutott, hogy összehajtogatva az oldalára borítsa őket.
Pactenanto gyorsan előmászott Triopo alól és közelebb ugrált a még mindig földön heverő Duopéhoz.
Az eriszi javaslatra mindketten összeszedték magukat és megindultak a földön tátongó kráter felé. |
A sárkány őszintén meglepte őket, a támadása meg teljesen felkészületlenül érte a csapatot.
Machos varázsa nagyjából mefogta a lángok javát, de ha Tarranos nem borította volna be mindnyájukat a szárnyaival, az eriszi csapatból nem sok maradt volna.
Ahogy a lángok elültek, a megpörkölt szárnyú lény hihetetlen haraggal kezdett ordítani.
- Ez megveszett! Nekünk rontott! Megölhetett volna mindenkit! Utána kell mennem!
Machos egyetlen pillantással lehiggasztotta.
- Épp betörtük az áthatolhatatlan bejáratot......És én megyek utána.
Machos felrúgta magát a talajtól, de viharfelhő, ami a sárkány után eredt, az már nem volt pegazus. Csak színtiszta, felbosszantott, szabadjára engedt mágia.
Cassandra vetett egy pillantást a dühös, kissé megperzselt, de ép Tarranosra, aztán a többiekre, és egy halk sóhaj után tett egy javaslatot:
- Akár be is mehetnénk, hogy körülnézzünk, nem? |
Ő vállalta, hogy utolsóként marad a főhadiszálláson, ami igazából már teljességgel elvesztette funkcióját és jelentőségét.
Nagyon mély álomból ébresztette a betörési kísérlet. Először komolyan se vette, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban, sőt, években is, a kapu nem nyílt már ki, senkinek. Egyetlen egy valaki volt már csak képes kinyitni a kaput, ő viszont nem jött...
Viszont nagyon sokan próbáltak bejutni, így vagy úgy, idegenek, ismerősök, minfenféle lények. A főhadiszállás viszont már nem volt kíváncsi senkire, ahogy egyetlen "lakója" sem.
Pár perc alatt rájött, hogy most másra kell készüljön. Kikúszott a teremből, ahol végtelennek tűnő álmát aludta, végigtekergett a főfolyosón, egyenesen a kijárat felé.
Triopo és Pactenanto álla leesett. Úgy bámulták az eriszieket, mint akik legalábbis kísértetet látnak... Nem akarták elhinni, mi történik, a szemük láttára!
A hatalmas földdarab hatalmas dörrenéssel szakadt ki a helyéről. Triopo is védte magát a szárnyaival, miközben mancsával maga alá rántotta az apró sast, akit rengeteg földdarab simán kilapíthatott volna.
Minden nagyon gyorsan történt ezután. A földdarab kiszakítása okozta dörrenés csak a kezdet volt. Morajlás hallatszott, majd süvítés, és minden figyelmeztetés nélkül először Edoc'Sil hatalmas feje jelent meg a járatban, majd hosszú nyaka és hatalmas teste, szorosan magára csavart szárnyakkal. Körbe se nézett, miközben teljes erőből kivetődött a bejárat maradványai közül. Amerre az idegeneket érezte, perzselő tüzet okádott, végtelen erőt sugárzó tüdejéből. Nem érdekelte, kik a behatolók, végig se nézett rajtuk. Széttárta gigászi szárnyait és földet rengető erővel elrúgta magát az ég felé, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan menjen is. |
Machos megelégelte az álldogálást, főleg, hogy újra érezte a sürgetést: dolguk van!
- Vigyázzatok! - sziszegte, és újra köddé oszlott szét.
Újrakezdődött a tapogatás, kutatás, ide-oda folydogálva a talajon. Machosnak nem volt könnyű dolga a nyomokkal. Régiek voltak. Sok lény járt erre. És pontosan tudta: leszűkíteni egy kisebb körre nem lesz elég a területet.
A bejáratot kell megtalálnia.
Ráadásul, ha biztosra akart menni, a keresés közben igazából folyamatosan arra kényszerült, hogy pusztítsa is a nyomokat: onnantól, hogy igazán rákapcsolódott a mágia szemerkényi morzsáira, halványuló maradványaira, a saját ereje szétzilálta, elpusztította őket. Így ugyan a káosz fokozatosan csökkent a területen körös-körül, ahogy egyre kevesebb mágia pislákolt a föld szemcséi közt, de....Machosnak óvatosnak kellett lennie, hogy ne pont emiatt veszítse el a nyomot.
Merre mehetett valamennyi vorstandi, aki erre járt? Hol volt a pont, ahova valamennyi mágia elvezetett, majd hirtelen megszűnt?
Machos olyan hirtelen hagyta abba a keresést, mintha csak falba ütközött volna.
'Nagyon okos' gondolta némiképp dühösen.
A hely, amit keresett, nem egy pont volt, ahol összpontosultak a szánalmas kis nyomok, amiket feszülten követett.
Hanem egy szép nagy jellegtelen terület, ahol valóban minden itt megfordult vorstandi jele előfordult, csak épp a szabálytalan körben a nyomok hányaveti, bizonytalan sűrűséggel, itt-ott végetérve vagy elhalványulva tűntek el.
Ha nem vette volna észre az ismétlődéseket, ahogy a varázsereje ugyanolyan mágianyomokat zilált szét többtucatszor, amik hirtelen értek véget, csak épp itt-ott a nagy körben, sosem jött volna rá a trükkre.
'Megvan a bejárat' üzente gondolatban a többi eriszinek 'Tarranos, készülj a jelemre!'
Machos soktucatnyi mágianyalábot terített a földre és a földbe a rejtélyes körben. Egymás után nyúlt le velük egyre mélyebbre a jellegtelen és teljesen mágiátlan-ízű talajba.
Gyanította, hogy nem fog egyszerre csak egy szép nagy elásott kapuba botlani. Az túl könnyű lett volna. Valamilyen varázst kellett megtalálnia. Akármit. Vagy legalább a nyomát!
És végül nem is kellett csalódnia. Csak épp semmi öröme nem volt abban, amit talált.
A varázslat ereje, és főleg bonyolultsága lenyűgözte.
A főhadiszállás bejárata tulajdonképp egy kaleidoszkópszerűen újra és újra átrendeződő és önmagába forduló, bonyolult varázslat volt. Ha valaki nem tudta a megfelelő kulcsot, kinyitni éppenséggel képtelenség. És Machos meg mert volna esküdni rá, hogy valamiféle időbeli torzítás is védte az egész varázst. Aki ezt nem tudja kinyitni, és a megfelelő módon, annak a tapintható valóság szintjén sose jelenik meg a bejárat.
Machos szinte felsóhajtott.
Hosszú-hosszú-hosszú évek óta nem volt része efféle erőpróbán. És nem is vágyott rá.
De végül csak kinyúlt a varázserejével a mozgásban lévő kis csoda felé, és elkezdett beleszövődni, belebonyolódni.
És egyik kaleidoszkóp-képet a másik után tette tönkre és tépte szét, ami persze egyre fárasztóbb és egyre nehezebb lett.
Dehát Machos már rég túl volt azon az életszakaszon, hogy bármi is kimeríthesse.
A mozgó, egymásba fonodó mágia szálai egyre-másra adták meg magukat a szálak közé fonodó pusztító, zűrzavaros mágiának. Machos lassan teljesen át meg átszőtte a bejárat védelmi varázsát, és minél inkább lett része a varázslatnak, annál több szál foszlott szét és szűnt meg létezni.
Az időbeli rejtélyt meg sem kellett fejtenie.
Ahogy a végtelen rejtővarázs gyengült, az is gyengült vele.
És végül a mágia megfogyatkozva, megfagyva megállapodott Machos szorításában.
Az utolsó kis falszerű védelem szinte már csak azért létezett a bejárat előtt, mert Machos megtartotta.
'Tarranos, repeszd meg a talajt!' parancsolta a ménnek bömbölő elmével.
A másik sárkányszárnyas lecsapta a füleit és nagyot rúgott az egyik hátsó lábával mérgében. Nem szerette Machos meglepetéseit.
De varázsolni szeretett. Széttárta hatalmas, vitorlányi szárnyait, felágaskodott, és hihetetlen energiával ledübörgött a patáival a földre. A dübörgés tovaterjedt, egyre erősebb és erőszakosabb lett, majd rázkódni kezdett a talaj, alattuk, körülöttük, mindenütt, mintha csak egy titán ébredne pont alattuk!!!
A lények alig tudtak a talpukon maradni, ahogy a földrengés ereje játékszerként kezdte rázni a tájat!
És akkor Machos kiszaggatta az utolsó védelmi varázs vonalát is a csaknem teljesen elroncsolt védőbűbájból.....
Cassandra hátrahőkölt, és rémülten maga elé kapta a szárnyait, Sarrissima meg felsikított, és próbálta védeni az ájult lényt velük, ahogy egy gigászi földdarab, mintha valami vulkán fedele lett volna, szó szerint felszakadt előttük a talajból, és elrepült a puszta mélyébe, millió darabra zúzódva szét!
Tarranos elégedett vigyorgott, ahogy a közben megtántorodott Cassandra újra talpra kecmergett.
- Úgy nézem nyertünk! - jelentette ki önelégülten.
- Úgy van - susogta Machos hangja, aki közben csatlakozott a csapathoz rémpegazus formájában.
Előttük, a roncsolt területen, egy megtépázott folyosó, egy félig fedelét vesztett terem, és egy messzebbre vezető hajdani folyosó megszaggatott boltíve ásított.
A vorstandiak főhadiszállásának bejáratát vesztett eleje.... |
Pactenanto és Triopo is egyként ingatták a fejüket.
A sas annyira elkenődött, hogy még a csőréből is kiejtette az aktuálisan felemelt ágacskát és egészen lehorgasztotta a fejét. Egy darabig még nézegette a kirakott két betűt, majd dühösen szétdobálta a darabjait.
A tigris továbbra is csak feküdt a földön és viszonylagos rezignáltsággal figyelte a többieket, élen sas társával. |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
