|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.14. 15:31 - |
 Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.
Ott egy Kapu. Azon jött be, igen. Sokat, akár napokig kellett futni, míg egyet találni lehetett. Ezek vezettek ki és be. Közben pedig néha....
Házak, ahol a világ legfurább utazói fordultak meg, néhanapján, vagy épp az idők kezdete óta üresen álltak. Itt egy liget, ott egy tó.....Sosem lehetett felkészülni...És minden vándorolt!!!!
Ez volt az, amit igazán nehéz volt megszokni: a Dimenzió néha úgy gondolta, hogy át kell alakulnia és minden tovatűnt, abszolút máshova.
Ezért is jelentette ez a Dimenzió az abszolút szabadságot: nem volt mihez tájékozódni! Csak úgy ment az egyszarvú, ment és ment, akadályok nélkül, néha pedig érdekes dolgokra bukkant. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Evenion kedves pillantással felelt Edocnak.
- Képzeld el a csillagos ég mögötti kékséget, és képzeld el, hogy a végtelen mélyébe látsz.....Ilyennek látom. Távoli kék mélység, aminek végtelen mélye van. Sosem túl erős a fénye, és sohasem változik.
A víz környéke felé rebbent a pillantása.
- Nem.
Asylon a sárkánnyal együtt ereszkedett, de nem merült a vízbe.
- A vizet én hoztam létre, tulajdonképp a teljes városom alapja egy mesterséges tó. Nem mélyebb sehol, mint a testhosszod háromszorosa. Amikor a tornyot felépítettük, nem reagált a víz érintésére....sehogyse. És a vízben élő lényeim sem jelezték, hogy éreztek volna miatta változást. |
Edoc csak morrantott egyet.
- Látszólag ez nekem sem akar most ártani...
Elgondolkodva pillantott az unikornis kancára, majd vissza a toronyra. Percekig csendben töprengett.
- Milyennek látod a fényét? - fordult Evenionhoz. - Egyöntetű? Pulzáló? Van színe? - sorolta a kérdéseket gyors egymásutánban.
- Látsz különbséget ott, ahol egyesül a vízzel?
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve, beleereszkedett a vízbe.
- Alulról is megvizsgáltátok? - fordult vissza Asylonhoz. |
Asylon kissé kétkedve meredt a sárkányra. Aztán a saját szárnyaira nézett.
- Valamennyi sárkányvarázs bennem is kellene legyen.....De ez az erő nekem sosem ártott...Csak épp nem hajlandó engedelmeskedni. Illetve semmilyen módon nem tudok vele kapcsolatot teremteni, hatást gyaorolni rá. Nem reagál rám. Sem egyik alattvalómra sem. Eve azt mondta hatalmas..."fénye" van. De egészen más fény, mint bármi, amit eddig látott. Az biztos, hogy amióta a vízbe ér, megerősítette a védőfalamat....De mást nem tudtunk kipaszírozni belőle.... |
Edoc összehúzott szemekkel figyelte már messziről a tornyot. Furcsa érzés kerítette hatalmába, ami cseppet sem tetszett neki...
Amikor már egészen közel kerültek, lassított és tisztes távolságban lebegni kezdett, némán. Asylon kérdéseit először mintha figyelmen kívül hagyta volna: csak ránézett a pegazusra, majd komótosan elvitorlázott mellette, körbe a torony körül, tartva továbbra is a távolságot, majd ismét megállapodott vezetője előtt.
- Ami azt illeti, igen. - kezdett mondandójába - Nem csak láttam, hanem tapasztaltam is az erejét...
Rosszallóan füstöt lehelt a levegőbe, mielőtt hátra fordult és jobb szárnytöve felé nem bökött.
- Sok-sok évvel ezelőtt, egy számunkra ismeretlen vidéken egy még idegenebb anyag - itt a torony felé pillantott - részben letépte a szárnyamat, mert túl közel repültünk hozzá, vizsgálódás céljából. |
Hosszú ideig, akár órákig is tarthatott a repülés a pagodás tetők ezrei felett.
Aztán egyszercsak, egy tökéletes kör alakú víztükör közepén, amiben nem állt másik épület, kirajzolódott előttük egy magányos építmény. Egy torony.
Enyhén ragyogó mélyű smaragdzöld kristálynak tűnt az anyaga, amiket a pagodás épület favázába illesztgettek be.
Sokemelet magasan nyúlt az égbe magányos alapzatáról. Edoc is kényelmesen körberepülhette, nem kellett attól félnie, hogy a vízbe érnének a karmai közben.
- Nem volt egyszerű megszerezni.....És még csak kutatjuk pontosan mire képes...De ennek az anyagnak az ereje...különleges...Idegen....és megváltoztatja maga körül a dolgokat...És hihetetlenül erős, telis-tele van energiával....A mágiával nemigen lép kapcsolatba....Láttál már hasonlót? - kérdezte kíváncsian, a sárkány arca elé vitorlázva, mikor végre nagynehezen elszakította szinte éhes tekintetét a toronyról. |
Edoc'Sil szemei furcsán megcsillantak.
- Alig várom!
És valóban: izgatott volt! Meg se várta, hogy a Dayunak nevezett sárkány Asylon után induljon, azonnal követte a pegazust a megfelelő irányba. Most valahogy kevésbé tartotta fontosnak, hogy szemmel tartsa a kisebb sárkányt. |
- Lassan növeltem a méretét, ahogy teltek az évek. Fokozatosan erősödtem és vele ez a hely. Majdnem mindenki úgy került ide, mint te. Ezen a helyen el tudtunk szakadni a Birodalomtól...Bár közben sosem hagytuk el.
Lendületesen jobbra fordult.
- Erre! Megmutatom miért tehetjük meg ezt úgy, ahogy soha senki más nem lesz rá képes! - nevetett büszkén. |
Edoc, a varázsfalhoz érve kicsit lassított és nagyokat szippantott a levegőből. Meglepte, hogy a mágia, ami itt körüllengi, mennyire más... mennyire eltérő az egyébként általánosan birodalomszerte fellelhető mágiától. Valószínűleg pont ezért is, számára idegen volt... Nem akarta, hogy a vizsgálódása feltűnjön a többieknek, főleg a vezetőjüknek, ezért alig időzött egy kicsit a gigantikus fal előtt, mielőtt követve a többieket, áthaladt volna rajta.
Sok mindent és sok évet megélt már... de ez azért meglepte! Nemcsak a látvány, hanem a tény, hogy egy komplett birodalmat talált a Birodalmon belül! Amiről senki sem tudott a vorstandiak közül... Igaz, hogy Edoc'Sil nem sokat beszélgetett a társaival... de arra nagyon ügyeltek csoporton belül, hogy minden információ eljusson mindenkihez. Persze ez csak addig volt érvényes, amíg csoportról lehetett beszélni...
Miközben a kettős beszélt, Edoc végig Asylont nézte. Felfigyelt arra, hogy az unikornis szerint ő vendég volt, mert ő inkább fogolynak kategorizálta magát. Tény, hogy önként jött, de önként valószínűleg nem távozhatott volna!
- Gratulálok. - kezdett beszélni zengő hangján - Figyelemre méltó adottságokra utal, amit itt látok - beszéd közben orrával előre-lefelé bökött. |
Asylon Evenion fölé és elé suhant, és látszólag nem foglalkozott többé Edoc jelenlétével, de a valóságban a levegő épphogy nem robbant be körülöttük a pegazus izgalmától.
Mi folyik itt?!
És persze....
Hazaértek!!!!!
A levegő megremegett előttük, mintha nyári hőség délibábja akarna megmutatkozni......de ehelyett szinte a semmiből, alig méterekre előttük, egy elképesztő méretű aranyló fal bukkant eléjük!!!! Tökéletesen sima felszínén nem látszott díszítés, sem nyílások, sem hibák, vagy egy kapu....
Edoc'Sil apró bogárnak tűnt a fal előtt, Evenionék meg hangyáknak.....
Asylon és a társai lassítás nélkül továbbrepültek, és épp mikor a falnak ütközhettek volna, vakító fényvillanás nyelte el mind a négy máguslényt....
Hogy egy hihetetlen városban, pontosabban felette bukkanjanak elő újra a létezésben!
Hatalmas pagodatetős épületek terpeszkedtek mindenfelé, a többségükben jópárszár Edoc'Sil kényelmesen elférhetett volna...s míg a legtöbbje magányosan állt, némelyiket kicsi hidak kötötték a másikhoz, vagy több épületet is hidak kötöttek egy-egy nagyobb, elegáns, kőből készült térhez...
Mert a végtelenbe terjedő város vízre épült.
Elképesztően élénk, kissé lilástürkiz víz csordogált az épületek erdőjének minden tagja közt. Néhol nem volt több csermelynél, éppcsak elválasztva az épületeket, máshol folyamá terebélyesedett.
Asylon sugárzó örömmel legeltette a szemét a látványon.
Különösen a millió és millió lényen, akik a padogatetős épületeket körbeölelő járdákon áradtak ide-oda, vagy a hidakon keltek át, esetleg a tereken tettek-vettek. Félelmetesen sokan suhantak a vízben és a víz alatt is, de azok a teremtmények valahogy.....felfoghatatlanul idegennek tűntek...
- Örömmel üdvözöllek a világomban! - fordult meg egyhelyben evezgetés közben, hogy végigmérje az új sárkányt.
- Edoc'Sil a vendégünk! Kérlek, ne zúdíts rá mindent.... - nyögött fel halkan Evenion.
- Meg kell ismernie ezt a helyet! Hiszen még csak hasonlót sem láthatott soha!! - tiltakozott Asylon. Esze ágában sem volt kihagyni a körbevezetést. |
- Én Edoc'Sil vagyok - mutatkozott be szintén.
Csodálkozva vette észre magán, hogy a már sok-sok éve állandósult közöny és rezignáltság... eltűnőben volt! Régen nem érzett olyasfajta vérpezsgést, mint most és... talán... izgalmat? Lehetséges volna egyáltalán?
Az ehhez hasonló érzelmek a lovasa elvesztése óta, mintha megszűntek volna létezni számára. Sose gondolta, hogy valaha is meg fog ez már változni. Azt pedig főleg nem, hogy ennek kiváltója egy unikornis lesz...
Edoc biccentett Asylonnak és megvárta, hogy a kisebb sárkány meginduljon. Valami olyan... furcsa volt neki a Dayunak nevezett lényben. Szinte azonnal megszületett benne a döntés, hogy szemmel fogja tartani a kisebb méretű sárkányt. Többek között ezért is hagyta, hogy Dayu, hátán Evenionnal előtte repüljenek. |
Evenion mélyen meghajolt Dayu vállain, félelmetes jelét adva nem mindennapivá edzett egyensúlyérzékének.
- Mi is nagyon örvendünk! - felelte végül, fénylő mosolyt vetve a kéklő lényre - A nevem Evenion. Ő pedig Dayu - bólintott úgy-ahogy Dayu feje felé.
- Üdvözletem - morogta halkan a kisebb sárkány, nem nézve Edoc arcába.
- Eve, megtudhatom miről maradtam le? - morogta savanyún Asylon, akinek nagyon nem tetszett, hogy a kanca figyelmének központjában megingathatatlanul az ő oly gondosan összeszedett, új kedvence áll.
Kit hozott ő az otthonába?!
- Asylon, a vendégünk nagyon tiszteletreméltó lény! Nagyon-nagyon örülök, hogy elvezetted őt ide! Hatalmas becs, hogy ő eljött ide! - lelkendezett tovább Eve.
És közben egy hűvösebb gondolat érkezett a higanyszín pegazus elméjébe.
'Otthon megbeszéljük!'
- Nagyon örülök - motyogta a mén savanyúan, és előrelendült - Akkor talán kerüljünk beljebb!! |
Kényelmes vitorlázással érte be a hármast és lusta szárnycsapásokkal lebegett a nála jóval kisebb sárkány előtt.
Edoc nem igazán tudta mire vélni a számára ismeretlen unikornis szavait. Fura volt számára a kanca, a... nem mindennapi közlekedésével és a meglepő közvetlenségével. Ám ezeknek nem adott hangot, inkább csak összehúzott szemekkel fürkészte a kettőst.
Nem telt 2 pillanatba és azon kapta magát, hogy a gondolatai a régi, már majdhogynem elfeledett manővereken és trükkökön járnak, amibe megpróbálta elképzelni az előtte lebegő unikornist, mint lovast és... nem, ezt a gondolatmenetet itt és most befejezi.
- Örvendek - zengte végül mély és erős hangján. |
Asylon óriási fékezés után siklott be a fekete sárkány alá a saját lendületét meglovagolva, de az szinte rögtön meg is pördült maga körül, így mikor felkanyarodott alóla, nem a háta mögé érkezett, hanem szemben vele. És a vállain egyensúlyozó, szélesen mosolygó Evenionnal.
- Nem lett volna szabad kijönnötök! - rikoltotta Asylon, rosszul megjátszott dühvel.
- Aggódtam - hűtötte le egyetlen kemény pillantással az unikornis, aztán a fekete sárkány se szó, se beszéd újra megpördült.
Asylon csak pár pillanattal később jött rá, hogy Dayu nem az ösztöneinek engedelmeskedve, őt és Eve-et védendő fordult szembe Edoc'Sillel, hanem az egyszarvú kérésére. Félelmetesen jó párossá váltak ők ketten.....
Dayu, habár az elmúlt években rengeteget nőtt, a kék lényhez képest majd' feleakkora volt, így némi emelkedés után jutott szembe (illetve juttatta szembe sárkánylovasát) a nagyobb sárkánnyal.
Asylon gyorsan melléjük penderült, hogy ha kell, békíteni tudja a lényeket.
De erre nem lett semmi szükség...
Evenion, leírhatatlan színű szemeivel, döbbenten, szinte áhítattal meredt Edoc'Silre.
- Sssose....sose hittem, hogy...hogy találkozhatok egy olyan lénnyel, mint te! - nyögte ki végül nagynehezen, és a szemei szinte ragyogni kezdtek, ahogy valami másvilági öröm töltötte el az egyszarvút. Még csak nem is pislogott, úgy bámulta Edoc'Silt.
Asylon értetlenül meredt Evenionra. Talán ismeri valahonnan Edocot?! |
Edoc-nak egyik név se mondott semmit... Az egészből csak annyit tartott fontosnak, hogy a lényekre Asylon barátként tekintett, úgyhogy harc... az nem lesz. Egykedvűen suhant a két idegen felé. |
Asylon elképedve nézett a sárkányra.
- Az ott Dayu! - kiáltotta megrökönyödve - Jóbarát! Biztos elénk jött....valószínűleg Evenion küldte, hacsak....
Asylon villámgyorsan visszafordult a fekete alak felé, és hunyorogva próbált többet látni belőle.
- Hacsak nem jött el ő maga elénk.... - mormolta némi rosszalló éllel, és gyorsítani kezdett.
Ami azt illeti, meglepő sikerrel! Hamarosan szélviharként süvítettek a távoli fekete sárkány felé. |
Edoc sejtelmesen elmosolyodott.
- Akkor Ő ott vagy ártalmatlan, vagy megoldod - sóhajtotta lustán és szárnyaival vitorlázásra váltott.
- Szólj, ha nem boldogulsz - mormogta és láthatóan szundikálásba kezdett. |
Asylon megfeszítette a szárnyait és feljebb emelkedett, a sárkány szügye elé, veszedelmesen sodortatva magát a sárkány röpte által előrehajtott széllel.
- Épp ezért választottam ezt a helyet - ismételte magát kedélyesen - Kevés lénybe botlani itt...Akibe belebotlani, annak a java ártalmatlan... - megvillantak a szemei - A többit megoldom.
Előretekintett.
- Megvédem azokat, akik hozzám jöttek - mormolta, szinte csak magához beszélve.
Aztán csodálkozva, halkan elnyihogta magát.
Egy fekete sárkány evezett a levegőben, messze előttük. |
Edoc kicsit összehúzta a szemeit.
- Átlagosat mondtam... - sziszegte, miközben orrlyukaiból két-két füstkarika tört elő.
- Lehetséges, ám az említett helyeken mindenkinek lehet elképzelése, hogy mivel, vagy kivel kerülhet szembe. Itt viszont... - kicsit elhallgatott és lustán megrázta izmos nyakát - csak abban lehet biztos, hogy semmi sem biztos. |
Kissé meglepődve nézett Edoc'Silre.
Valahogy....nem pont ilyen gondolatokat és szavakat várt tőle. Olyan....átlagos szemléletről árulkodtak!
- Kalandvágy? A hódítás vágya? A megismerés vágya? Vagy egyszerűen csak távol kerülni mindentől, ami volt? Azt hittem ezek nem ismeretlen érzelmek a birodalmiak számára! Meg egyébként is....lényegesen kevesebb baj érhet itt bárkit, mint a Fényben vagy a Sötétségben, ahol az elem meghatározza, hogy ki mennyire lehet.....biztonságban..... |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Harsogó vidáman vágtázott át a síkon. Ez a hely elég kopár volt...Kőpadló, kőpadló, ameddig a szem ellátott....Szükre ég és körben csak horizont....Ami elég nagy hazugság és illúzió volt, mert vágtathatott valaki élete végéig, akkor sem érte el a szélét. Mert nem volt. Néha egész megdöbbentő dolgok bukkantak elő itt-ott, de csak nagyritkán! Főleg a szabad tér volt az, ami élvezhetővé tette az életet itt, bár amenyire Harsogó tudta, itt senki sem élt.