|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.22. 21:03 - |
 *Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*
-Hmm...kezdetnek végülis nem rossz. -*állapította meg, az eredménnyel elégedetten.*
-Na jó, nézzük, mit kell még itt helyrerakni, mielőtt elkezdeném a védőmágiákat... |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
Dahak megrázta a fejét.
- Nem. A Főhadiszállás megteremtése előtt semmiféle gyülekezési pontunk nem volt.
- Így tehát most sincs - fejezte be Dahak.
Kissé kelletlenül biccentett.
- Hát jó. Legyen a Vadvidék!
Azzal könnyed vágtába lendülve megindult a Vadvidék felé. |
Elindult a kijárat felé.
'Ügyelj rá, hogy ha megtudnak valamit eltűnt lényekről, akkor az előttünk ne maradjon titokban!' villant össze nagyhatalmú szeme Scariával, aki alig láthatóan biccentett a nagy semminek a völgy felé, rá se nézve.
- A vorstandiaknak volt más megszokott helye, ahol gyülekezhettek vagy várhattak egymásra a Főhadiszálláson kívül? - kérdezte Vino, a két lény elé lépve.
Ha még élő lett volna, hatalmasat villant volna a szeme. Így nem tudhatta, hogy látszik-e rajta mit érez, mikor kimondja:
- Vadvidék! |
Dahak és Acuteness is bólintott.
Remus vállat vont.
- Merre szeretnél? |
- Nem fontos az a lény most - szólt rájuk Vindorex végül, látva, hogy elkerülhetetlen, hogy használja a többieken a hangját. Mindenki megborzongott a szavai után, de nem tehetett mást, folytatta:
- Mennünk kell....Nincs végtelen sok időnk....
Az erisziek összehúzták magukat és bólintottak.
- Okos fiú! - incselkedett Shassa. -
- Merre megyünk? |
A két pegazus kissé hátrasunyt fülekkel állta a kérdés-özönt.
- Nossss - próbálkozott a rengeteg kérdés megválaszolásával Dahak, de hirtelen nem is tudta, hol kezdje.
- Pontosan azért nem vagyunk összekapcsolva, hogy bárki dönthessen úgy, hogy egyáltalán nem kér a csapat társaságából. Korábban pedig sosem volt gond azzal, hogy elérjük valamilyen úton-módon azt, akit éppen kerestünk. - Acuteness ezen gondolkodóba is esett. Valóban, hogy volt ez korábban lehetséges?...
Dahak, látva társa gondolataiba merülését, folytatta helyette:
- Nem tudom, ki ő és hogy, vagy mikor került közénk.
Scaria kérdésére elmosolyodott.
- Hááát, a kifaggatásnak elég széles tárháza létezik...
Remus szemforgatva válaszolt:
- Ha jól sejtem, úgy sincs választásom. |
Újabb meglepetéshullám következett az eriszi csapatnak, de ezt általános értetlenség követte. Mindenki mindenkivel össze is nézett.
- Hogy lehet örömtelenül tartozni egy nevelő csoportjába? - kérdezte végül Sophie olyan arccal, amin általában mindenki nevetett volna, csakhogy most mindenki úgy is érezte magát, ahogy ő kinézett.
- És hogy lehet, hogy nem vagytok mind összekapcsolva? - kérdezte Vihar.
- És aki ilyen....különös köztetek, arra nem vigyáz valaki más? - jött Vino kérdése.
- Hogy került közétek? - szólt közbe Szófia.
- Nem lehetne valahogy kifaggatni mégis, hogy merre járt és mit látott? - következett Scaria.
- Szerintem egyáltalán ne bízzunk benne!! - nyihogta Ezüstszél.
- Az információ most bárkitől értékes lehet!
- De...
- Khm.... - teremtett csendet Vindorex óvatosan, majd a két vorstandi felé bökött a fejével.
A két szárnyas lény úgy nézett ki, mint akiken átcsapott egy szóbeli cunami.....
Shassa szinte csak az arca egy részét hagyta meg látható sűrűségben, és ellebegett a pegazus előtt. Aztán átlebegett némi sziklafalon, beleolvadva, majd pár méterrel odébb előbukkanva belőle.
- Nem mondanám magam olyan társaságnak, ami "szokásos" lehet..... - felelte szárazon. |
Ezúttal Dahak válaszolt:
- Nekünk nincs olyan fejlett kapcsolatunk egymás között, mint nektek. Biztosak csak azokat illetően lehetünk, akikkel korábban már találkoztunk, vagy hallottunk róluk.
- Egyébként pedig - folytotta Acuteness - nem mindenki örül annak, hogy vorstandi lett. Mindenkinek a saját maga döntése, hogy része akar lenni a csapatnak, vagy sem.
- És ezek szerint ő - Dahak orrával a sötét járat mélye felé bökött - nem akar.
Remus kirázta a szeméből üstökszálait, és kiérve a járatból, megpróbálta szárnyaival elhessegetni magától a furcsa lényt.
Először rosszallóan nézett követőjére, majd teljes egészében megrázta magát, hogy helyreállítsa szőrszálait és tollait.
- Nem szokásom társaságban utazni. - morogta a másik lénynek. |
Földrengető haraggal nyihogtak fel az Alapító mének, de a három kanca is nagyon dühösnek tűnt. Talán csak Vindorex maradt meg ugyanolyan higgadtnak, mint eddig. Csak nála sose lehetett tudni ránézésre.
- Micsoda aljas, viszályszító lény! - dohogott Scaria.
- Köztünk is vannak kellemetlen jellemek, de szükség idején mi összetartunk! - dübörgött Vino.
- Remélem elkeveredik a pusztaság szélére! Van ott épp elég éhes ragadozó eriszi! Örülnének a társaságának! - sziszegte egész ijesztően Szófia.
- Hogyhogy nem vagytok benne biztosak, hogy a társatok-e? Hogyhogy nem ismertétek fel elsőre? - értetlenkedett Ezüstszél, szintecsikorgó fékezést okozva a többiek hangzavarában.
Mindenki a két vorstandira bámult.
- No és ha igen? - zúgta higgadtan, és körbekanyarogta a furalelkületű alakot, gondosan ügyelve rá, hogy a lehető legjobban összeborzolja a sörényét és a tollait. |
A madarakhoz hasonlított, túlságosan tollas pegazus nagyot sóhajtott. Jól estek neki a korábbi szavak, ugyanakkor szégyenkezett már előre amiatt, amit ki kellett mondjon.
Dahak észrevette társa gondterheltségét, de nem tudta mire vélni.
Végül Acuteness beszélni kezdett:
- Ha visszaemlékeztek, hogy pontosan mit mondott... - kicsit elhallgatott, hagyta, hogy a többiek is végiggondolják a dolgot, újra végigpörgessék az idegen pegazus szavait. Mielőtt még folytathatta volna, Dahak elkerekedett szemekkel rámeredve félbeszakította.
- Az nem lehet!!! - fakadt ki.
Acuteness csak némán bólintott és az erisziek felé fordult.
- Csak az tudja, hogy pontosan ki vorstandi, aki maga is az - válaszolta meg csendesen a kérdést.
Remus hátrasunyt fülekkel konstatálta az ismerős-ismeretlen hang feltűnését.
- Tán csatlakoznál? - kérdezett vissza szemérmetlenül, miközben apró mosoly jelent meg az arcán. |
| - Mész valahova, szépfiú? - akasztotta meg egy semmiből felcsendülő csúfondáros hang a pegazust. |
| Vindorex sok-sok éve nem lepődött meg annyira, hogy ez meg is látszódjon rajta. Most mégis nagy szemekkel nézett meredten a kettősre, aztán gyors pillantásokat váltott minden társával, különösen Scariával. A kanca elméje ugyanazt üzente, mint amit az arcán egy pillanatra átfutó keserédes, komoly mosoly szomorúsága: a vorstandiak komolyan gondolják, amit mondanak! Dehát végül mégsem kényszerült rá a fehęr harcos, hogy megszólaljon, és elmondja amit gondol. Beszélt helyette is a mindük közt legifjabb és legszelidebb: Sophie: Rég rossz, ha adunk ennek a madárijesztőnek a riogató, hagymázas suskosolására! Beszélt itt össze-vissza, de nem mondott semmit!Most össze kell tartanunk! Nem ijeszthet meg minket és verhet közénk éket egy ilyen sehonnai! Vorstandiak vagytok, tehát a szövetségeseink! Együtt maradunk és vvigyázunk egymásra. Ha nem azok volnátok, akkor is ez lenne a legjobb döntés ilyen időkben. De hát mivel még azok is vagytok, persze, hogy összetartunk! De.. - egy pillanatra ijedten nézett körbe mindenkire - ha nem eriszi....és ti se tudjátok, hogy ki....akkor honnan tudott rólunk annyi mindent? - és ezzel alighanem kimondta a kulcskérdést aznapra..... |
Dahak és Acuteness egyként intettek nemet a fejükkel.
- Sosem találkoztam még vele, vagy hallottam róla egy szót sem - mondta kisvártatva Dahak.
- Mindenesetre... - kezdett bele lassan Acuteness - ... ha a Ti elmétekben is hasonló gondolatok kavarognak, ne habozzatok most kimondani.
Dahakra vetett egy futó pillantást.
- Azzal mindketten egyet értünk, hogy semmi esetre sem akarunk bárkinek is a terhére lenni.
Dahak megerősítendő, aprót bólintott.
Remus kényelmes tempóban kocogott kifelé az alagútból. Remélte, hogy a többiek legalább egy kicsit elgondolkodnak azon, amit mondott. Elvégre figyelmeztetésnek szánta. Ők voltak az elsők, akiket így, kisebb csapatba verődve talált. Az is igaz, hogy jobban kedveli a szürkébb, baljósabb helyeket, amiket, főleg most, szinte mindenki elkerül, így nem csodálkozott annyira, hogy nem akad lépten nyomon valakibe. Amikor már kifejezetten közel került az alagút kijáratához, megvonta a vállát. A továbbiakban nem fog a találkozáson agyalni. Ő jól szórakozott, és ha más haszna nem is volt, ez mindenképpen jó érzésekkel töltötte el. |
Vindorex nem szólt a lényhez. Nem ért el volna vele semmit, de eleve nem is állt szándékában. Amit leginkább akart, azt elérte: az idegen távozott.
'Csak zűrzavart akart teremteni...Mintha nem lenne belőle már éppen elég!' sóhajtotta magában.
Amikor rájött, hogy Szófia már majdnem az erőtérbe lógva nyújtogatja a nyakát a különös bajkeverő után, finoman koppintott egyet a patájával, és mikor a kanca ráemelte pillantását, nemet intett neki egy apró mozdulattal.
Amaz ellenségesen fújtatott egyet, de nyugton maradt.
- Nem lenne jó, ha ez a lény a tudtunk nélkül járkálna szabadon a Birodalomban - jegyezte meg halkan Vihar, alighanem többük gondolatát megfogalmazva. Valamennyi eriszi egyetéertően bólintott, mire Vindorex megadta magát. Ő semmit sem akart már a sziszegő szavú alaktól, és veszélyesnek sem látta, de ha a többi társa nyugodtabb, ha valaki szemmel tartja....
- Kövesd - szólt fel a mellettük gomolygó Shassának, és eltüntette a pajzsát.
- Nem vagyok a beosztottad, hogy utasítgathass! - sziszegte jéghideg haraggal a másik, de a tovatűnt illető nyomába eredt.
- Shassának legalább nem árthat - sóhajtotta halkan Vindorex, majd a két vorstandihoz fordult, és hagyta, hogy hatalma elárassza megint a hangját, és a kellemetlen hatású erőteliséggel szólalt meg:
- Ismertiek valahonnan ezt a lényt? |
A sötétben előszeretettel bújkáló pegazus is közelebb lépett a másikhoz, pontosan annyira, hogy alig egy sörényszál választotta csak el az erőtértől.
Egyik szárnyát felemelte és olyan mozdulatot tett, mintha végig akarna simítani a köztük álló erőteren, de nagyon ügyelt, hogy még véletlenül se érintse meg.
- Az álcák mestere vagyok, azt hiszed, nem tudom, mivel véded magatokat? - suttogta az előre lépett lény arcába.
- Való igaz. Csak arra próbáltalak rávezetni Titeket, kedves Erisziek, hogy meg kellene válogatnotok a barátaitokat. - pillantását a két vorstandi felé fordította.
- Egyesek megérik a fáradságot, mások viszont nem - közölte kíméletlenül a két pegazussal.
- A gyengék védelme szép dolog, de időigényes. Jelen helyzetben pedig igencsak időszűkében vagytok.
Megadóan széttárta szárnyait.
- Persze mindenki úgy cselekszik, ahogy jónak látja. Minden bizonnyal ezért is állunk úgy, hogy Ti egy kisebb ménest alkottok, én viszont magam vagyok.
Fejét kicsit visszahúzta az erőtértől, és tett néhány lépést hátra, miközben az alakja máris kezdett beleveszni az alagút sötétjébe.
- Azt pontosan tudom, hogy ki vorstandi. - válaszolta az utolsó kérdésre, különös hangsúllyal. - Azt pedig, hogy Ti erisziek vagytok, nem volt nehéz kitalálnom: a vorstandiak egyetlen és utolsó szövetségesei. - hangjába gúny vegyült, érezhetően jól szórakozott saját szavain.
- A nevemet pedig még ők sem tudják, miből gondolod, hogy neked csak úgy elárulom? - némi kajánság vegyül a hangjába, ahogy egyre távolabb került a kis csapattól, mintha maga után akart volna csalni valakit.
Lassan testének legfelismerhetőbb pontja, világosszürke homloka is beleveszett a mindannyiukat körülölelő homályba. |
Vindorex patái halk, nyugodt ritmust kopogtak a kövön, ahogy szépen végigsétált a varázslatos módon folyton félrehúzódó többi lény közt. Egészen addig, míg alig pár lépés távolság választotta csak el (az erőteréről nem beszélve) az idegentől.
Nyugodtan a másik szemébe nézett, majd még nyugodtabb hangon megszólalt:
- Aki semmit sem akar, az nem sorolja más lények hibáit ilyen hosszan - susogta a hangja utórezgése a levegőben, finoman megborzongatva minden jelenlévőt.
- Mi a neved? És honnan tudod ki vorstandi és ki nem közülünk? |
Egy pillanatig olyan képet vágott, mint aki éppen gondolkodik valamin.
- Voltaképp semmit. - válaszolta nyersen.
- Csak azért jöttem utánatok, mert szórakoztatott a két vorstandi. Az a tollas nyúlszívű, kár, hogy madárnak öltözött. A másikban pedig annyi a komolyság, mint egy kutyakölyökben. De Ő legalább úgy is viselkedik, ahogy kinéz. - vágta oda.
A két említett, Acuteness és Dahak egyszerre feszültek meg és váltottak egymással egy pillantást a szemük sarkából, alig láthatóan. Tiszta sor volt, hogy a következő pillanatban lerohanják az idegent, bárki is legyen. |
Az erisziek mind egyetlen pillanat alatt riadókészültségbe lendültek. Pattanásig feszült a hangulat a védővarázs alatt...
Shassa horkantott fel egyedül ugyanúgy szellemhangján.
- De nagy a szád! Nem olyan nehéz dolog tudni, hogy kik vagyunk. Az utolsó megmaradtak ezen a földön! Te is csak egy vagy közülünk, se barát, se ellenség! Ha veszélyt jelentenél, talán szánnék rád néhány perc figyelmet, de így annyit se érsz - susogta-zúgta egészen gonoszkodó gúnnyal.
- Tehát....Talán egy fontosabb kérdést kellene feltennem....Mit akarsz? Gratulációt, hogy bejöttél egy megnyitott völgybe? - tette hozzá egyetlen pillanat alatt lehiggadva, és megmaradt az egyszerű fanyarságnál. |
A sötétben először halványszürke homlokát lehetett kivenni, ám sötét üstöke, szemei, szemkörnyékei és orra rejtve maradt. Sötét lábvégei szintén beleolvadtak az alagút homályába, így olyan hatást keltett, mintha könnyedén suhanva közeledett volna a levegőben. Nem lehetett semmit leolvasni az arcáról, akkor sem, amikor egészen közel került a kis csoporthoz. Néhány milliméterrel a láthatatlan fal előtt megállt. Leplezetlenül végigmérte az eriszieket, a vorstandiakra egy pillantást se vesztegetett. Végül fejét kicsit oldalra billentve bámult a lényre, aki megszólította.
- Mit gondolsz, ki vagyok? - kérdezett vissza, majd a többiekhez fordult.
- Mit gondoltok, ki lehetek? Barát, vagy ellenség? Fontos lenne tudni, hogy ki tudott ilyen közel kerülni hozzátok, nemde?
Lesajnálóan pillantott végig a vele szemben állókon.
- Én pontosan tudom, hogy kik vagytok. - susogta vészjóslóan. |
Valamennyi eriszin végigfutott a hideg.
Nem tetszett nekik ez a hang! Ez a hatalom! Valami nem volt jó....Vagy idegen volt...
Vindorex nem moccant, de tett róla, hogy energiája körbeölelje a teljes csapatot és szinte megérinthetően erős falat alkosson az idegen előtt. Habár az energia nem volt látható, és Vindorexnek nem volt szándéka látványossá és tisztán érezhetővé tenni, mintegy kihirdetve erejét, nem törődött vele, hogy álcázza. Különösebb jelenet nélkül biztonságba akarta helyezni a lényeit. Mindet. Eriszit és vorstandit. Hogy ki mit szól hozzá? Lényegtelen.
Nem moccant, de szemei végig eszelősen követték az érkező minden mozdulatát.
A három kanca közelebb húzódott egymáshoz és bátyjukhoz, a két Alapító mén ellenben előrébb lépett, közelebb a vorstandiakhoz. Vinónak meg is csörrentek a láncai. Mintegy szelíd figyelmeztetésképp.
- Ki vagy? - zúgta unottan Shassa, alig észrevehetően előrébb libbenve. Mintha a szellemlényt valóban semmi sem tudná már érdekelni ezen a világon, és semmi se zökkenthetné ki unott közönyéből. |
Acuteness-nek nem kellett kétszer mondani! Még jobban összehúzta magát! Dahak is, de csak egy kicsit, ő inkább jól felzárkózott.
A rengeteg varázs, ami körülölelte mindannyiukat, és az általa közvetített rengeteg információ és érzés Acuteness-t megbénította. Dahak, társával ellentétben lenyűgözve állt és nézte a semmiből alakot nyert lényt. Legszívesebben megérintette volna, ki akarta próbálni, hogy vajon beleütköznének a tollai valamibe, vagy simán át tudna nyúlni az unikornis alakon?
Acuteness megérezte Dahak szándékát és olyan erővel lökte oldalba a pegazust, hogy az majdnem felborult.
Ő sokkal távolabbról szemlélte az eseményeket. A sötét alagút neki kedvezett, minden ilyen helyen tökéletesen el tudta rejteni a jelenlétét. Látva viszont a két vorstandi viselkedését, nem bírta magában tartani a nevetést, így halk, rettentő kuncogása megremegtette a barlangot. A hang úgy erősödött, ahogy ő közelebb léptetett a kis csoporthoz és fokozatosan szüntette meg álcáját, ezzel hagyva, hogy felfedezzék.
- Nocsak, nocsak, milyen sokan összejöttetek itt. - a szavakat lassan, gúnyosan formálta, miközben sötét szemeivel mindenkit egyesével végigmért, végül pedig a szellem-alakon megállapodott. |
[223-204] [203-184] [183-164] [163-144] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lilina zihálva lefékezett a völgy bejáratán túl, és miközben kicsit kifújta magát, alaposan szemügyre vette az Utolsó Reményt. A táj nem változott, amióta utoljára itt járt, csupán annyi volt a különbség, hogy most teljesen egyedül volt itt... Még Perselus és a három kanca is elhagyta a völgyet. Ezenkívül volt pár kidőlt fa, amik eltakarításra vártak. Lilina egyre könnyebben kezelte új képességeit: egy aprót villant csupán homlokköve, és a Föld azonnal engedelmeskedett neki: a talaj gyengéden körülölelte és magába nyelte a korhadt rönköket.*