|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.20. 20:45 - |
 Xerox a barlangrendszer mélyén sétálgatott.Körülnézett, nehogy a sötétség ide is behatoljon.De nem látott semmit, ami a sötétségre utalt volna, ezért unottan sétálgatott a barlanrendszerben továbbra is! |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 'Merre?' kérdezte csak szemeivel kedvesét. Remélte, sőt, valahol sejtette, hogy úgyis megérti majd őt Csillagfürt.
|
*Szeliden bólintott és párja oldalához lépett.* |
- Igen. Nekem nem kell sok - mormogta.
- Menjünk ki! - indítványozta, és el is indult.
'Itt úgysem tehetünk többet....' |
*Örömmel fogadta párja figyelmességét és szárnyát Csendbüszkeségébe téve felállt.*
- Tudtál kicsit pihenni? - *kérdezte, mielőtt válaszolt volna.* |
- Azt hiszem igen....nagy baj van.... - mondta halkan, és letörten párjához lépdelt. Lwyll elképesztő csikóságát dícsérte, hogy még mindig aludt. Hátára emelte, azután szárnyát párja felé nyújtotta, hogy felsegítse.
- Kimegyünk? |
*Felriadt a kiáltásra.
Gyorsan felkapta fejét és párját látta maga előtt állva. Gyorsan oldalra pillantott és a helyet, ahol Machos korábban feküdt, üresen találta.*
- Baj van? - *kérdezte csendesen.* |
Csendbüszkeség ébredése olyan volt, mintha köd húzódna vissza a tájról. Amikor kinyíltak a szemei, már tökéletesen tiszta volt a feje. Hihetetlen csoda volt, hogy él! Győzött! Vad öröm izzott fel a szívében, de arca (mint mindig) tökéletesen kifejezéstelen maradt.
Őszinte öröme azonban még erősebb lett, ahogy oldalán Csillagfürt gyönyörű arcát pillanthatta meg. Békés boldogság jelent meg a szemeiben, és Lwyll ellenőrzése után úgy érezte a világ kerek lett körülötte. Úgy tűnik, már amennyire lehet, minden rendben!
De a sötét halom, oldalt, aggodalmat ébresztett benne. Centiről-centire mászott ki a csikó és a kanca alól és mellől. Csodálatos mód sikerült a felébresztésük nélkül eljutni Machosig.
- Machos.....Machos - hajolt fölé szólongatva a lényt, de megérinteni nem merte. Úgy tűnt az Alapító alakja megváltozott!!!
 A hang.....Ez a szólongató hang olyan ismerős volt. Valami furcsa semmiben lebegett, amit nem tudott hová tenni, sem álom, sem túlvilág nem lehetett.
'Ki vagyok? Hol vagyok? Mi...mi történt?' folyt benne össze-vissza a kérdések sora. Sosem érezte magát ilyen zavartnak!! Vagy csak olyan rég volt, hogy nem emlékszik rá....
A hang viszont egyre érdeklődőbbé tette. Mintha kötél lett volna, amibe belekapaszkodhat, vagy ami meglasszózta őt, és most abba az irányba tart az elméje, mert csak erre tarthat. Követte....
Megrándult, és kinyíltak szemei. Eleinte halvány ködlés volt csak a koponyájában, aztán visszanyerte rémítő fényét, és pillantása felvillant Csendbüszkeség arcába.
Hát ő volt! Ő hívta!
- Áh!! - kiáltott fel, és hátraugrott. Ahogy egymás szemébe néztek, olyan vad fájdalom dübörgött a fejébe, mintha a sárkány támadta volna meg!!
- Mi...mi volt ez? - nyögte ki döbbenten.
Lesütötte szemeit, és lezárta elméjét. Kínlódva talpra állt, és végignézett összetört testén, amin egyetlen szilárd pontot sem látott. Minden ködös volt!
El kellett hagyja szilárd formáját, és úgy felelt a kék ménnek, mindent elnyomva magában, amit csak érzett:
- Nem tudom....Az elmém.....vadul lángol. Sosem éreztem magam korábban ilyen szétszórtnak. Bocsáss meg.....
El is felejtette már a fájdalmat, és gyorsan a fekete ködnek szegezte kérdéseit:
- Ezek szerint nem vagy jól, igaz? A sárkánycsontváz megzavarta a mágiádat? Mit tehetünk? Legyőztem! Ezek szerint nem sikerült.....?
Meglepődés hullámzott végig rajta.
- Te voltál hát?
Elhallgatott.
- Nem tudok válaszolni - surrogta zavarosan - Nem tudom mi történt velem igazán....Most lezártam magam....Ennyit tehetek. Idővel mindenre fény derül. Itt fogok maradni....
Dobbantott, de még mindig higgadtan szólalt meg:
- Szerintem semmi sincs rendben. Szükség van rád, Machos! Alapító vagy. Mindenki mondta, hogy vigyázz ezzel a kísérlettel, hogy inkább ne vizsgáld a csontvázat, hanem hagyd ott, ahol találtad! Zárd be, vagy hagyj itt riasztókat! Most pedig lehet, hogy megváltozik az erőd?! Ez elfogadhatatlan!
Ebben a szempillantásban alakot öltött, és izzó szemekkel állt szemben Csendbüszkeséggel. Érezte, ahogy jelenléte ránehezül a másik elméjére, de akarta is, hogy a kék pegazus most komolyan vegye!
- Elfogadhatatlan? Köszönöm, hogy megmentettél, és légy büszke a tettedre, de tudtam, hogy mit csinálok, és vállaltam a következményket a kezdetektől! Tudom, hogy felelősségeim vannak, de ez a mágia is fontos volt! Ne felejtsd el kivel beszélsz!
Némán meredtek egymásra, furcsa érzelmek vegyültek mindkettejük lelkébe a szoborhoz illő vonások mögött, aztán hirtelen, talán egy örökkévalósággal később, Machos köddé alakult, és átviharzott a termen!
- Várj! - kiáltotta utána, de a köd eltűnt a sötétben.
Csendbüszkeség megrendülten állt, és egyre csak nézett a csontos rém után.
'Nagy baj van.....' |
*Fejét és nyakát Csenbüszkeség hátára fektette puhán és fellélegezve sóhajtott.* |
Nagy sóhajjal elnyúlt a kövön.
'Sikerült.....Köszönöm.....' gondolta, miközben lehunyta szemeit.
Azt már nem érezte, ahogy Lwyll kettőjük közé fúrva magát elalszik. |
*Nyugalomra intette párját és leheveredett Lwyllel a hátán Csenbüszkeség mellé.*
- Pihenj, nyugodtan. Machos jól van. Megmentetted. - *mosolyogta* |
Fél szárnyával ő is átkarolta kevdesét.
- Hát még én - próbált viccelni, habár alig jött ki a torkán hang.
- Ti jól vagytok?? És Machos? De....hogy kerültetek ide? |
*Pillanatok alatt párja mellett termett és szárnyai közé zárta.*
- Úgy örülök, hogy jól vagy! |
Végtelen, fehér fény lebegtette magában. Olyan csodálatosan könnyű és békés volt minden! Úgy érezte......hazaért......
Nem akart moccani sem, szemét lehunyva tartotta. Olyan jó itt! Olyan jó így.
Aztán valami finoman hozzáért. Nem tudta mi volt az, de hirtelen lelke megrezdült bele, mint egy harang.
'Mi volt ez?'
Úgy érezte elfelejtett valami fontosat. Békéjét megzavarta ez az érzés, mint víztükröt a beledobott kő. Törni kezdte a fejét.
Aztán egy szemvillanás alatt lepergett előtte az élete, és egy szempár, egy csodás fehér sörénnyel keretezett arc bontakozott ki a kavalkádból.
'Csillagfürt' hasított belé a név, és összerándult.
Zuhanni kezdett! De úgy érezte valami irányítja, húzza, és ő engedte.
'Nem maradhatok itt' gondolta vegyes érzelmektől hajtva.
'Valóban nem' mondta mellette végtelen békével egy hang. Egy hang, amit nem tudott hová tenni, de a lelke úgy belesajdult, hogy megszédült. Arra kapta a fejét.....és mentora békésen mosolygó arcába bámult bele. Nem tudott szólni, pedig annyit akart mondani! A mentora csak még ragyogóbban mosolygott rá, aztán megérintette a vállát és nagyot lökött rajta.
Hatalmas levegőket kapkodva ült fel egy pillanat alatt.
- Itt...itt vagyok! |
*Közvetlenül a bejáratnál állt, hogy azonnal észrevehesse, amint párja kifelé igyekszik.
Hiába fülelt minden érzékével, nem hallott semmit. Egyre aggódott... Semmi hang, semmi jelzés, hogy mi folyhat odalenn. Már épp okolni kezdte magát, miért is kellett neki kijönnie, hogy hagyhatta ott Kedvesét. Mi lesz Vele - a hátán pihenő kiscsikóra pillantott - Velük - helyesbített gyorsan -, ha Csendbüszkeségnek valami baja esik?
Ekkor fény áradt ki a barlangból. Csillagfürtnek egészen szűkre kellett összehúznia szemét. Miután a fény kihunyt, azonnal döntött. Lwyllt mégsem hagyhatja kinn, így kénytelen lesz magával vinni.
Kedvesen hátrafordult.*
- Le kell mennünk... Csak a sörényemet nézd és minnél kevesebbet mozogj - *kérte a csikót és bevetette magát a járatok közé.
Egyszer sem tévedt el. Tudta, merre kell mennie, valami, legbelül, folyton súgott neki. A kanyarok előtt mindig lefékezett és először kikukucskált, meggyőződve arról, hogy tiszta a levegő. Mikor elérte az utolsó kanyart, ami elválasztotta párjától, remegés fogta el. Egyből gondolatok tízezrei kezdték ostromolni elméjét, de gyorsan kizárt mindent és tovább ment.
Hirtelen megörülve látta a két pegazust a földön. A lénynek - amit Csillagfürt még csak nem is látott - nyoma sem volt. Hevesen kezdett verni a szíve. Gyorsan odament először Csendbüszkeséghez és fellélegezve látta, hogy párja lélegzik!!! Forró csókot lehelt az arcára.
Fejét oldalra billentve nézett Machosra és örült, hogy a másik pegazus is lélegzik.* |
***************
Bordák zúdultak le a kőre hatalmas robajjal, miközben Csendbüszkeség a magasba szökkent újra, és a kopnyára ért vissza, amitől összerogyott a fekete váz! A sárkány összesett, ő meg legurult róla, és lihegve bámulta.
És az mégis megmozdult! Recsegve, baljósan hullámzó aurával próbált felállni, és ördögi szemei még egyszer a ménre szegeződtek. Az alig érezte a teste porcikáiba robbanó fájdalmat, az átkokat, amik fejére hullnak, hogy egy nap ő is ilyen szörnnyé legyen, ha kiszenvedett.....
Megremegett és a remegés valami pokoli-édeni állapotba torkollott. Megremegett körülötte a levegő is, fény lobbant a barlang sötét sarkaiban.....és Csendbüszkeség újra úgy érezte a Mágiát, mint akkor, egy élettel ezelőtt, régen. Amikor az megmentette őt a lég erejétől. Amikor az úgy simult hozzá, mintha egy második lelke lenne, ami egyszerre társ és barát és mégis önmaga szerves része.
A mén levegő után kapott, szemei elkerekedtek és Fény, Levegő, Erő robbant ki belőle szikláttörő hangorkánba olvadva egymással, elsöpörve a sárkánycsontvázat a létezésből!!!!!
A járatok, az üreg fényárban úsztak, amit ha akart sem tudott volna leinteni. Machos felé botorkált. Nem érzett rajta átkot. De látta, hogy lélegzik. Elmosolyodott, bágyadtan, boldogan, és nem messze a thesztrál-féle rémtől, összeesett.
A Fény kihunyt, és két ép, megmenekült, mélyen alvó pegazust hagyott hátra az üreg kövein..... |
'Biztonságban lesznek.....Biztonságban lesznek.....' mondogatta magában, ahogy eszeveszett tempóval pördült ki újra és újra a sárkány csapásai elől. Szíve a torkában dobogott és vadul kapkodta a levegőt a megfeszített tempó miatt, de mivel a sötét óriáslény néha ördögi lángokat is fújt rá, tudta, hogy itt nem lehet pihenni! Nagyot hibázott a harc elején: beszorult egy sarokba. A sárkánycsontváz egyre támadta, ő meg bőszen ugrált félre előle, mert nem volt más választása.....Machosnak a közelébe sem volt képes jutni. Egy métert nem tudott előrejutni!!!
Hamar be kellett látnia.....Itt nem megy semmire a türelemmel. Egy fáradhatatlan gyilkológép az ellenfele, akit ráadásul el sem ereszthet, hisz borzalmas dolgokat művelhetne a Birodalommal. Lassan döbbent rá erre az igazságra, de el kellett fogadja. Egyre nyilvánvalóbbá vált számára a felismerés: ez egy olyan harc, aminek két kimenetele van. Vagy ő...vagy a sárkány...Középút nincs....Gyűlölte az ilyesmit!
De a csontvázat semmi más nem mozgatta már, mint a gonosz átkok, amik talán a hajdani sárkány halálát is okozták. Páratlan, hogy az átkok ereje félig-meddig öntudatra ébredjen és ilyen sötét dolgot hozzon létre! De legalább felmenti őt a bűntudat alól, hogy gyilkolna.......
Mélyet sóhajtott és megadta magát a helyzetnek.....
Szárnyai egy pillanat alatt felrepültek vele a barlang árnyas magasába! A sárkány utánakapott, de a hatalmas szárnyak ura rég megtanulta hogyan legyen mester a manőverezésben. Épphogy kikerülte, visszarúgott és cikázni kezdett a cseppkövek, sziklák, üregek, rések közt, csalogatva a hatalmas dögöt. Az néha ráfújta sötét mágiágból álló tüzét, felé söpört a mancsával, de Csendbüszkeségnek így nem árthatott. A mén tudta, hogy így sokáig játszhatna a gonosz lénnyel, csak épp ennyi ideje nem lesz....A levegőt, az egész teret, magát a barlangot, ahol összeakadtak szinte fizikailag nyomta a lényből áradó (és erősödőnek tetsző!!!) Sötét Erő. A mént pedig fojtogatta. Hamar odaveszhet ő is, Machos is, és utána a Birodalom is, ha most nem tesz valamit!
Kétségbeesetten nézett le társára. Ilyen félködös formában nem kaphatja fel.....És segítséget sem remélhet tőle, hisz talán a sárkánycsontváz épp most szívja el az életerejét!
Kár volt megállnia töprengeni. A fájdalom úgy vágott az elméjére, mint ragadozómadár a védtelen prédára! Összerándult és eszeveszett igyekezettel próbálta kizárni az elméjét oly leleményesen megtaláló bűbájt, de elkésett! A bordáira és a szárnyára valami hatalmas vágódott, aztán érezte, hogy a talajnak csapódik. A csontváz lecsapta, mint egy legyet. Szédelegve állt fel, és vakon ugrott valamerre, de ez mentette meg az életét. Alig egy pillanattal később a hatalmas, karmos mancs iménti helyére dobbant le földrengető erővel! Épp a pusztító maradványok elé zuhant le! Egyre hátrált, lassan kirázva és kizárva a támadót a fejéből, de tudta, hogy bajban van: a sajgó, égető fájdalmak az oldalában napnál világosabban elárulták, hogy a repülés többé nem fog menni.....
A sárkány újra támadásba lendült! Lesunyta fejét, és gyíkmódra rárontott! Félreugrott, de majdnem elesett, ráadásul a lény meglepően gyorsan visszafordult. Szánalmas üldözés kezdődött, ahol a sötét lény kipördülései és Csendbüszkeség bicegése egyre elkeseredettebbé tették a harcot. Úgy tűnt hamarosan bevégződik kettejük párbaja....A sárkány mágiát lehelt rá, Csendbüszkeség pedig egy utolsó pillanatban emelt pajzzsal hárított, de nemcsak nem sikerült teljesen, hanem időt is vesztett a menekülésben!
Elméjébe furcsa zúgás vegyült és sajgott a szíve, ahogy egy ilyen végzetre gondolt.....Nem ment meg senkit, elbukik, szerettei hiába várják, és ez az ördögi dolog ki fog szabadulni! Minden hiába volt.....Hiába......
Emlékképek villantak, miközben szinte kívülről látta magát, ahogy nevetséges szökkenésekkel próbál a felé száguldó sárkány elől kitérni.
'Nagy mágus lehetsz, hatalmas az erőd. De előbb megélsz majd egyet s mást - mondta a kis kék csikónak a jós, aki a kanyonukba látogatott. A csikó még nem értette, de elraktározta, amit hallott. Hitte is meg nem is, hogy naggyá lehetne. Inkább szeretett volna békében élni.
A barátaival kergetőzik a vad nyíróáramlatok közt nem messze az otthont jelentő völgytől. Az egyikük rosszfelé löki, ő a vad szelek közé keveredik. Látja, ahogy a testet felmorzsoló sziklák egyre közelednek, közelednek, és semmit sem tehet.......A szél úgy állt el, egyik pillanatról a másikra, hogy alig tudott szárnyrakapni a hirtelen szélcsendben! Döbbenten nézett körül, és akkor megérezte a Mágia irdatlan hatalmát, ahogy áthullámzik rajta és végigsimítja lelkét......
Nagykamaszként a nekik fenntartott csoportban gyakorol mesterek irányítása alatt, és tudja, hogy ő a legjobb. Tudja, hogy a mesterei külön figyelik és minden nap kap majd néhány olyan jótanácsot, amit a többiek körülötte fel sem fognának.....
Fiatal felnőtt és kelletlenül hallgatja apját, aki a jövőjéről beszél neki. Újra menni akar kalandozni! Ha ez a családi kötelék olyan fontos, meg a jó kapcsolat a nagy családok közt, hát válasszanak neki párt a szülei! Őt ez úgysem fogja érdekelni. Kutatni akar, felfedezni, új helyekre eljutni! Kit érdekel, ha itthon majd ül egy kanca a barlangok fehér kövei közt?!
Száguldás, vad öröm. Végre a kék égen járhat csodálóival és társaival! Ma egész nagy csapat kísérte! Ma milyen messzire juthatnak el? Irány a végtelen!
Zokogás.....Mindenütt lángok égnek....fanyar illat keveredik a vérszaggal....Ostoba volt! Ez az egész az ő hibája! Csak az övé! Azt hitte meg tudja védeni a csapatát! A griffek területén a betolakodó halálraítélt volt az első pillanattól fogva a fák közt. De ő kacérkodni akart a veszéllyel, kihívni azt és győzni felette! Mindenkit magával hívott.....és most az utolsó túlélő elvérzett a szárnyai közt....Miért nem halhatott meg ő is?! Miért kell élnie ezzel a tudattal?! Hetekig kóborolt, magán kívül élt, de végül mentora ráakadt. Hazavitte és magához vette. Csendbüszkeség onnantól Csendbüszkeség lett. Tanult, nem szólt és évtizedekbe került, mire szeme kicsit kitisztult. Nem kellett párt választania, sem lények közé mennie, nem kellett visszamennie a családjához sem. Egyszer-egyszer látta őket, eljöttek a kiképzőkhöz egy azóta született csikóval, néha még látták is egymást, de soha nem tudott rájönni, hogy vajon mit gondolnak vagy éreznek......
Háború......A Sötétség eljött őértük is, és hatalmas harc kezdődött, hisz sok helyre már nem menekülhettek...Minden mentor és a legtöbb tehetséges tanítvány kétségbeesett igyekezettel küzdött, és közben kutatták a kiutat. Csendbüszkeség nem hitt magában, így inkább nap mint nap a végkimerülésig vagdalkozott a csatatereken.....
Utolsó emléke....A mentora eléugrik....Nyíl áll ki az oldalából...."Mindig hittem benned" hörgi. Csendbüszkeség teste fényleni kezd, de nemhogy kihunyna, vagy megállna, hanem egyre erősebb és erősebb lesz!!! Úgy érezte eljött az ő ideje, hogy most semmi sem állíthatja meg! A támadók felé rohannak.....szárnya feléjük csap, és semmi, egyszerűen semmi sem marad belőlük! "Egy biztos helyre....." gondolja, és érzi, hogy társai eltűnnek mellőle, ahogy a védett völgyek összes lakója is.....Mikor felébredt egy ködös, alig látható helyen találta magát. Ez nem az otthona volt. Valami új hely. Ő idejuthatott....Mert egyedül van.....Szíve reméli, hogy családja élni fog......Halott mentorát még mindig szárnyában tartja.....Ott temette el. Ott, ahol felébredt a Ködvidéken......
Eris.....Csillagfürt.....Éorlék...'
Úgy állt meg, hogy csaknem megcsúszott eddigi lendületétől. Megpördült, és velőtrázón felüvöltött! NEM-ADHATJA-FEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A sárkány rárontott, ő mit sem törődve a kínnal teljes erejéből rárúgott és patájától szilánkosra robbant az állkapocs! Ép szárnyán pengetollak nőttek, és valami túlvilági erőtől hajtva felugrott a lény hátára és végighasított rajta vad vágtában a gerince mellett! Bordák zúdultak le a kőre |
*Csillagfürt felsegítette Lwyllt a hátára, élesen megfordult és szaporán szedve lábait haladt egyre távolabb Kedvesétől. Minden lépést úgy kellett kicsikarnia magából. Legszívesebben visszafordult volna! Könnyeivel küszködve haladt a soron következő járatban felfelé.
~Add, hogy ne essen baja!~ -könyörgött magában.
Zaklatottságában félrenézte az egyik kanyart és oldalával nekiütközött egy vastag oszlopnak. Felszisszent és lassított a tempón, amíg szemügyre vette lehorzsolt szárnyát. Ahogy Lwyllre esett pillantása, megrázta fejét és igyekezett összeszedni magát. Halványan rámosolygott a kiscsikóra és lépésben haladt tovább, a kijárat felé.* |
Csibészesen, vagányan elmosolyodott (egy félsárkánytól leste el nagyon régen).
- Nem kell féltened! - mondta, majd gyorsan megsimogatta Lwyll fejét, csókot váltott Csillagfürttel, és hátrsa sem nézve, hűvös szellőt kavarva elviharzott a járatok mélyére!
Hamar odaért az előbb elhagyott kanyarhoz.....Nagy levegőket vett....és kilépett a takarásból! A terem szája nagy volt, de ő nem is akart rejtőzködni. Kilépdelt középre, és elindult lassan befelé.
A hatalmas, éjfekete sárkánycsontváz még mindig makacsul az összetört pegazustest felett kuporgott, mellkasában, a bordákon belülről vörös lángok lobogtak elő...Szemeiben narancssárgán izzott a tűz, ahogy a tűz eszelős ropogásának hangjával Csendbüszkeségre bömbölt csupasz állkapcsai kitátásával. A fogai nagyobbak voltak, mint a vízkék mén....
- Engedd el a társam! - nyerítette hegyek közt zúgó szelek hangján. Annyira ellentéte volt hűvös nyugodtsága az imént elszabadult forróságnak, hogy apró mágikus szikrák lobbantak elő a két erő találkozásánál! A sárkánymaradványok szemei sötétebbek lettek és a hatalmas farok lecsapott oda, ahol csak egy pillanattal előbb még a pegazus állt. Csendbüszkeség épphogy arrébb szökkent, de a patáival alaposan megrúgta a forró, fekete csontot. Újabb szikrák és a jelek szerint semmi más.....a belülről fűtött csontoknak aligha fájt a kemény pata csapása.
A kék teremtmény arrébb ugrott, és hihetetlen tempóval elkezdte járatni az agyát, hogy hogyan kerülhetnének ki innen élve mindketten Machosszal......Nem fogja itthagyni!!! |
*Ajkába harapva hallgatta párját, miközben könnycseppek gördültek végig arcán.
Hát persze, hogy megértette, amit párja mondott neki! De olyan nehéz volt... Lassan engedett a szorításon, amivel párja szárnyát markolta görcsösen és lágyan maga mellé húzta Lwyllt.*
- A bejáratnál várunk... - *suttogta, majd halvány mosolyt erőltetett arcára.*
- Mindent bele, Kedvesem! |
Hihetetlen, szemmel nem követhető sebességgel hajolt Csillagfürthöz, és szemeibe nézett saját mélykék pillantásával. Várt néhány szívdobbanást, majd hosszan, némán, rezzenetlenül, de szenvedélyesen megcsókolta a csodaszép kancát.
- Tudod ki vagyok és mi - kezdte halkan - Talán Te vagy az egyetlen a világon, aki a szívembe látsz.....A becsületem nagyon fontos nekem....és most segítenem kell Machosnak. Segíts nekem, hogy ezt megtehessem és önmagam maradhassak! Milyen élet várna rám, ha cserbenhagynám? Megvetett lennék a saját magam szemében is. Meg kell tennem, Csillagfürt! Kell.,..És azért kérlek Téged, hogy vidd fel a rámbízott csikót, hogy ezért ne kelljen aggódnom és minden erőm a feladatnak szentelhessem....Nem akarok rettegni, hogy mi lehet veletek!
- Nem kell félned....Nem hagylak magadra! Soha! És emlékszem az eskünkre, szerelmem.....Holtomiglan-holtodiglan....és ez nem az a nap! Bízz bennem, és engedd, hogy megmentsem a társam, mielőtt túl késő lesz! |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Xerox a barlangrendszer mélyén sétálgatott.Körülnézett, nehogy a sötétség ide is behatoljon.De nem látott semmit, ami a sötétségre utalt volna, ezért unottan sétálgatott a barlanrendszerben továbbra is!
'Merre?' kérdezte csak szemeivel kedvesét. Remélte, sőt, valahol sejtette, hogy úgyis megérti majd őt Csillagfürt.
A hang.....Ez a szólongató hang olyan ismerős volt. Valami furcsa semmiben lebegett, amit nem tudott hová tenni, sem álom, sem túlvilág nem lehetett.