|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.30. 13:52 - |
 Ide vezetett az alagút.Lidércfénynek fogalma sem volt hogy hol lehet, de örült kijutott a templomból.Egy ideig kóválygott aztán szédülni kezdett.Nem tudta mitől csak azt tudta, hogy lát egy fura csikót.Odaszaladt hozzá, de az eltűnt.
-Hol vagy?
Kiáltotta.Lidércfény csak mégjobban szédülni kezdett és elájult.Almodott.Látta annyát és apját... |
[57-38] [37-18] [17-1]
-Amaltea!-kiáltott fel rémülten.
-Ne menj el!-és már vágtatott volna a kanca után, de ekkor valami megállította, és csak állt egy helyben, szeméből mostmár minden gát nélkül patakzott a könny.
-Amaltea...-suttogta. |
 Átölelte szárnyaival a mént, fejét hozzábiccentve az övéhez.
- Nagyon sajnálom... - súgta halkan.
- De büszke lehetsz magadra, mert élsz, és jólelkű lény vagy. Erős vagy! Erősebb, mint az a...az a szörnyeteg! Örülj, hisz mostmár tudod az igazat magadról...Túllehetsz rajta! - mosolygott, majd elengedte a lényt.
- Nekem....mennem kell.... - remegett meg a szája széle.
- Ég Veled! - kiáltotta, majd hirtelen kivágtatott a barlangból, és a levegőbe rúgva magát, elszáguldott. |
Gyorsan letörölte könnyeit.
-Kiskoromban...-kezdte nehezen-édesapám meghalt. Még nagyon kicsi voltam, így nem is emlékszek rá, csak édesanyám elbeszéléséből.
-A mostohaapám már az elejétől fogva gyűlölt, és egy idő után édesanyámmal is megromlott a viszonyuk.-sóhajtott.-Aztán egy nap...egy nap ő megmondta a mostohaapámnak, hogy hagyjon magunkra minket, és hogy engedje el őt, ha tényleg szereti. Erre ő nagyon feldühödött, és, és...-itt megcsuklott a hangja-...haragjában megölte anyámat.
-Akkor magamban felesküdtem rá, hogy ezt még megbosszulom. De ő egyedülhagyott. Csak úgy, elment, egyik napról a másikra. Akkor már nem voltam annyira gyönge, hogy ne tudjam megvédeni magam, de egy idő után elegem lett, és feladtam.-borzongva gondolt vissza arra az időre.
-Attól fogva számomra nem létezett tér és idő. Csak feküdtem, nap nap után, és egyszer, álmomban eljött Ő. Nevetett rajtam, én pedig nem tudtam felkelni. Nagyon súlyos sebeim voltak, mikor a nevelőm rám talált.-itt nagyott horkantott.
-De rendbejöttem, és eközben megkaptam a hírt, hogy mostohaapámat felemésztette a saját haragja. Így nyugodtabban élhettem tovább.-fejete be. |
- A....mostohaapád?? - nyögte ki döbbenten. Látta, hogy Agrenost mennyire magába zuhant, így óvatosan közelebb lépett, és egyik szárnyával éppenhogy megérintette a mén vállát.
- Miért bántott téged?...Ha szabad tudnom.... - kérdezte halkan, megrendülten. |
Szemét olyan szorosan csukta be, hogy az már fájt.
Újra előtűnt a bozgongató kép, ahogy Agrenost előtt nevetve áll az idegen lény...köd takarta, de a mén erősen koncentrált, a fájdalmak ellenére is.
Aztán a köd oszlani kezdett.
'Még egy kicsit...' gondolta, és ekkor végre meglátta: az unikornis, aki előtte állt, nem volt más, mint gyerekkori mostohaapja...Agrenost könnyezni kezdett dühében, és hirtelen felpattant a szemhéja.
-Tudom, ki volt az.-mondta büszkén, de a szeme közben még mindig könnyezett.-A mostohaapám.-feje lehorgadt, hisz Amalteának el sem mondta eddig, hogy nem is ismerte igazi apját. |
| Kissé meghökkenve nézett a ménre, de nem maradt ideje felelni, mert Agrenost újra elmélyedt a látomásokban. |
-Elnézést kérek-nézett Amalteára szemöldökét ráncolva-valószínűleg könnyebben kideríthetnénk, ha nem kéne azt a sok kínt átélnem azzal a homályos idegennel.-mondta kissé csípősen, de aztán rájött, hogy a kanca csak segíteni akar, és visszanyerte higgadtságát.
-Talán megpróbálhatom mégegyszer.
'Ezúttal nem szabad elkövetnem azt a hibát, hogy megfutamodok az álom elől. Mi vagyok én? Pojáca?!' gondolta dühösen. |
- Nem hiszem - vágta rá gyorsan, tüzesen és türelmetlenül.
Agrenostra meredt.
- De a Birodalomban rengeteg ilyen van! - hápogott.
- Honnan tudhatnánk melyik volt? Ráadásul a Sötétség elleni harcokban sokat el is pusztítottak....Semmi mást nem tudsz róla? |
 -Ha jól látom éppen idéztek.És elnézést hogy megzavartam valamit.-mondta bűnbánóan
-Esetleg tudok valamiben segíteni?-kérdezte |
Nagy levegőt vett, így kicsit jobban érezte magát.Aztán észrevette a nevelőt.
-Ó!-lepődött meg.- Üdv.
Majd visszapillantott Amalteára.
-Jól vagyok. Annyit láttam, hogy az illetőnek hatalmas erejű, fekete unikornis volt. |
Dühösen villant meg a szeme, és megpördült, a fura lényre meredve.
'Egy nevelő!' gondolta, és kicsit lehiggadt. Azokkal nem akart tiszteletlen lenni.
De a lény fontos dolgot zavart meg!
Végül mérgesen biccentett neki, és visszafordult Agrenosthoz. Aggódva nézett rá.
- Jól vagy? Láttál valami érdemlegeset? |
Bucsi meregve lépett be a barlangba.Kicsit visszaidézni jött a múltat, de hírtelen észrevett 2 lényt a barlangban
-Üdvözletem-köszönt nekik
-Bucsi vagyok |
Bólintott.
-Megpróbálom...-mondta, és még a szemét is behunyta koncentrálásában. Emlékei közül elmosódva előbukkant az álom...egyre élesedett...de mikor épp fel akart volna kiáltani, hogy 'Megvan!', eltűnt a kép...mintha valaki szabályosan leblokkolta volna.
Mélyet sóhajtott.
-Elsőre nem sikerült...-de aztán újra lehunyta szemeit. Most sokkal később bukkant elő a kép, és még nagyon homályos volt...de akkor Agrenost meglátta az álombéli hatalmas, feynegető, fekete alakot. Előtte állt, és rajta nevetett, miközben Agrenost sebei egyre súlyosbodtak...
-Ne!-kiáltott fel, és szemei felpattantak. Verejtékben úszott, és maga sem tudta miért, de sebeinek helye sajogni kezdett... |
| - Nos, próbáld felidézni az emléket! Koncentrálj rá! Hátha sikerül.... |
Kicsit tanácstalanul nézett vissza a kancára.
-Igen, de...mit kéne csinálnom?-mosolyodott el zavartan. |
Gyanús érzete volt, de kiszorította elméjéből.
Agrenostra figyelt inkább, aki mögött lépdelt.
Bólogatott neki.
- Akkor....elkezded? |
Patái nagyot koppantak a kövön. Egy olyan járatba kerültek, ahol közel s távol senki sem volt rajtuk kívül.
Óvatosan lépkedve körülnézett, majd hátrafordult Amalteához. Csak suttogni mert.
-Mostmár annyira nem is csodálom, hogy ezt a nevet adták a barlangnak. |
 Megpördült, és egy fekete lénnyel találta magát szemközt. Gyorsan összeszedte magát, és fejet hajtott.
- Üdv, Sámán vagyok - felelte a kékszín mén. |
 Moridor II sétálgatott a barlang előtt amikor az egyik járatban megpillantotta a kancát.
-Szia!-szólt hozzá barátságosan.Gyönyörűnak talála a kancát de ezt nem mutatta ki egyböl.
-A nevem Moridor!És a tiéd? |
Elindult a sötét barlangban előre, és közben mindvégig a húgára koncentrált.
'Cryas....Cryas...' mondogatta magában.
Hirtelen mintha kirántotta volna valaki a talajt a lába alól, megszédült, és színes kavalkád zúdult be a fejébe.
Aztán hirtelen a húgát látta, amint nagy csapat lény társaságában egy sátortábor-szerű helyen dolgozik nagyban.
Jó darabig nézte, de aztán a látomás olyan hirtelen, ahogy jött, eltűnt, és Sámán örömmel vette, hogy nem jött utána másik.
Hálásan tápászkodott fel, mert térdre rogyott az elméjét ért hatás miatt, és körülnézett a pegazus után, aki idáig vele tartott.
- Iczekry! Merre vagy? - meresztette a szemeit a sötétben. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ide vezetett az alagút.Lidércfénynek fogalma sem volt hogy hol lehet, de örült kijutott a templomból.Egy ideig kóválygott aztán szédülni kezdett.Nem tudta mitől csak azt tudta, hogy lát egy fura csikót.Odaszaladt hozzá, de az eltűnt.
Átölelte szárnyaival a mént, fejét hozzábiccentve az övéhez. 
-Ha jól látom éppen idéztek.És elnézést hogy megzavartam valamit.-mondta bűnbánóan
Megpördült, és egy fekete lénnyel találta magát szemközt. Gyorsan összeszedte magát, és fejet hajtott.
Moridor II sétálgatott a barlang előtt amikor az egyik járatban megpillantotta a kancát.