|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.05. 22:48 - |
 - Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
- Nemsokára..aha! Látod? Kijött elénk!
 Végignézte a kettős leszállását.
- Remélem rendben ment az utatok során minden! - mondta mély, hatalmat sugárzó, dinamikus hangján.
Aprót hajolt Brünhilde felé.
Majd Beatlashez fordult, de a hatalams lény mosolygott.
- Szóval Te vagy Beatles. Ha nem tévedek, a tanítványon szeretnél lenni, ugye? Üdvözöllek itt! |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Üstökös tiszteletteljesen meghajolt.
- Köszönök mindent.
Egy erőteljes szökkenéssel elhagyta a talajt, széttárta szárnyait és elrepült abba az irányba, ahonnan érkeztek is. |
A farkas feszengve nézett fel a makacsul a szőrébe kapaszkodó alakra, ahogy hang nélkül suhantak át az égen.
- Nem érdekel Üstökös immár? - kérdezte halkan, óvatosan.
- Nem. Amit mondtam, komolyan gondoltam. Kap majd segítséget, hogy visszatérjen a Birodalomba, és a lények elkísérik a nevelőjéhez is.
- És....amit mondott???
- Gomor, nem érdekelnek Üstökös sirámai. Olyasmivel vádol, amiért sosem voltam felelős, ami sosem rajtam múlt. Lehetőségem se volt soha az Úrnővel beszélni, ő mindig a saját útját járta. Az uralkodási kérdésekbe meg nem szólhattam bele, milyen jogon tettem volna? Akármiért is szeretne Üstökös engem hibáztatni, nem értek vele egyet.
A farkas összehúzta magát, és vállatvont, egyensúlyozva tovább az árnyék hátán, ami makacsul vitte őket tovább.
- Magára hagyod a Birodalmat? A Kislány Királynő azt mondta...élhetünk itt is....
- Ugyan már! Nem! - horkant fel hangosan - De az alapján, amit Üstököstől megtudtam, hosszú éveken át....teljesen más módon kellett volna védenünk a Birodalmat....Nagyon sok időt és erőt...és életet vesztegettünk el a semmiért.....
A keserűség, ami belőle áradt, megülte a levegőt körülöttük. Gomor halkan morogni kezdett.
Eris megpaskolta a vállait, és intett a fejével bele az éjszakába.
- Visszamegyünk Simbelmyne-ba!
Az aranyszínű szempár komoran, szinte neheztelően függött Üstökösön.
- Nem mondhatom, hogy érthetem mit érzel. De fontos tudnod, hogy a világaink vezetése...magányos feladat - felelte halkan - Nekem magamnak is olyan utat kellett bejárnom, mikor meg kellett mentsem Fantáziát, amire senki sem jöhetett el velem. Eris nem uralkodó - mondta hirtelen szigorúsággal - Sem ebben a világban, sem egyetlen másikban sem. Nem várhatod el, hogy egy uralkodó szerepkörét lássa el, vagy ezt tegye, de ne legyen mérhetetlenül zaklatott, ha azt érzi, hogy akaratán kívül megbukott ebben a szerepkörben, és ezzel elárulta mindazokat, akik rátámaszkodtak....
Az ölébe ejtette a kezeit, és a messzeségbe pillantott a csillagok közé.
- Igen. Mindnyájunknak döntéseket kell hoznunk. És együtt élni a következményekkel. De mi van azokkal, akik szenvednek, mert mi döntést hoztunk? Eris mindig is ettől félt...
- Jószerencsét, Üstökös! A jelvényem küldd vissza ide, kérlek, ha visszaértél a világodba! - intett búcsút halkan, egy békés, mégis, valahogy szomorkás kis mosollyal. |
Üstökös némán, kissé hátrasunyt fülekkel tűrte a Boszorkányúrnő kirohanását. Teljesen érthető volt a reakciója... nem tudta bármiben is hibáztatni...
Nem tudott semmi vígasztalót mondani, vagy mentséget felhozni az érdekében, vagy az Úrnője érdekében. Erisnek igaza volt.
Keserű beletörődéssel tűrte, ahogy a fekete cseppkövek kelepcébe zárják. Talán tudott volna menekülni... de ugyan mi értelme lett volna?
- Te pedig cserben hagyod ugyanúgy, ahogy sok évvel ezelőtt, amikor még minden olyan egyszerűen megoldható lehetett volna. - szólalt meg a sok szidalom után, ugyanolyan ridegen és vádlón, ahogy korábban Eris tette irányába.
- Elhagyod, mert számodra nem tetsző döntést hozott. Elhagyod, mert jobb menteni a menthetőt, mint kockáztatni a meglévőt. - hangja megtelt érzelemmel és indulattal, ahogy egyre csak beszélt. - Elhagyod, hogy nézzen szembe egyedül azzal, amibe nem feltétlenül maga miatt került... Elhagyhatod... de elfelejteni sose fogod.
Keserűen elmosolyodott.
- Mégis hogyan avathatott volna be, ha sosem tisztelted meg a társaságoddal? Érdekelt valaha is, hogy Vele, mint egyénnel, mi van? Mindig csak Simbelmyne így, meg úgy... Sosem volt mellette senki, aki segített volna döntéseket hozni, vagy a jövőt tervezni. Persze, ha baj volt, akkor mindig jöttek a méltatlan kérdések, hogy ilyenkor mégis hol késik az Úrnő? Miért nem avatkozik be? Miért nem tesz valamit? Az élete egy végtelennek tűnő csatatér, ahol akik ma a társai, holnap akár az ellenségei is lehetnek... - szemei ekkorra már vészjóslóan csillogtak.
- Sosem fordultál felé őszinte figyelemmel, ha tényleg nem vetted észre, mekkora a baj...
Üstökös mélyet szusszantott, hogy lehiggassza magát. A helyzeten nem segít a vádaskodás és egymás tépése, ám akkor se tudta magában tartani az iméntieket.
Csendben végignézte, ahogy Eris eltűnik az égen, majd szomorkásan hallgatta a Királynőt.
- Őszintén nem értem a felháborodását... - kezdett beszélni - a megrökönyödés, vagy döbbenet, jogos reakciók lettek volna. De ő épp annyira hibás ebben az egészben, mint az Úrnőm... - véleményezte elhúzott szájjal, csendesen.
- Igen, így van. Ám ahogy elkezdett szétzilálódni a Birodalmunk, viszály vette be magát közénk... már az okára sem emlékszem, biztosan nagyon fontos lehetett... és ahelyett, hogy összekapaszkodtunk volna, mindenki ment a saját feje után, a saját preferenciái alapján. Akik pedig nem tudták, mi a helyes, mentek mások után... - halkan beszélt, a múltba révedve, mintha csak egyedül lenne - De mit teszel akkor, amikor nincs senki, aki segítene megválasztani a helyes irányt? Amikor döntést kell hoznod, MOST, mert a pillanat elmúlik és a lehetőség vele együtt vész az örök sötétségbe... - eddig a távoli eget nézte, de lassan visszafordította fejét az uralkodóra és egy hosszú pillanatig hallgatott.
- Meghozol egy döntést... és viseled a következményeit...
- Hálás vagyok a találkozásért és a sok hasznos információért. - köszönte meg és búcsúzkodott.
Illedelmesen meghajolt és tolatott néhány lépést, hogy majd szárnyaival ne kavarjon bántóan nagy szelet. |
A Kislány Királynő egyre meglepettebb arckifejezést öltött, ahogy Üstökös kérdéseit hallotta.
De nem az ő arca volt a megrázó. Hanem a halandóféle lányé, az óriásfarkas mellett. Először leírhatatlan döbbenet ült ki a sápadt arcra, aztán az elárultság rettenes maszkja simult rá, ami lassan-lassan elemi erejű bánttá, aztán egy szívdobbanással később haraggá változott.
A Kislány Királnyő szemei megvillantak, épp egy pillanattal azelőtt, hogy valódi hangorkán robbant volna ki Erisből:
- VAN FOGALMAD RÓLA MIT BESZÉLSZ?!?!
Felpattant, és ha Gomor nem kapja utána riadtan a fejét, és morran rá, talán el is engedi....Így épp időben fékezett és szorította meg a farkasbundát. Elfehéredő ujjakkal.
Aztán recsegő, elkeseredett hangon nekitámadt Üstökösnek, akire rá se bírt nézni, helyette a köveket bámulta Gomor mögött.
- MINDEN, amit teszünk hiábavaló! HA ez a káosz az ő döntésének az eredménye, nem tehetünk ellene SEMMIT! És minden őrült szörnyűség miatta kezdődött el! Ő teremtette mindazt, ami ellen harcolni akartunk, megoldást kerestünk, ami nem is LÉTEZHET, hiszen nincs is mit megoldani! - rettenetes nevetés szakadt ki belőle - Csak a Birodalom Úrnőjének az akarata teljesül éppen!!!
Ránézett végre Üstökösre, de a szemeiben csak sötét keserűség lobogott.
- Mikor akartál erről szólni?! Mert hogy ő nem szólt, mikor utoljára találkoztunk, abban biztos vagyok.....Csodás döntés! Ez az egész őrület csodálatos....Van valami foglmad róla, hogy mennyi ártatlan lény halt meg?!
Megint remegni kezdtek a vállai, ahogy a sírás fojtogatta.
- A gnómok nem akartak semmi mást, mint békében élni, földetművelni, és tavasszal énekelni a dalos kis holdtündéreikhez, akiket imádnak.....A Sötétség után azért jöttek hozzánk, hogy biztonságos otthonuk legyen! Békés népek voltak! Jólelkűek! Én megígértem nekik ezt, a Birodalom nevében! A mágiájuk a miénkhez adódott, és többé tette a Birodalmat! Amikor a rokok megérkeztek, erisziek védték őket a korai támadások idején, és erisziek ígértek nekik újra biztonságot. Nem saját ötlet volt, a Birodalom nevében tették! És a gnómok át is alakították az egész településüket, hogy bármikor el tudjanak rejtőzni a rokok elől. Bíztak a rendben, a jövőben, hogy rokokkal is együtt lehet valahogy élni!! Honnan tudták volna, főleg, miután biztonságot ígértünk, hogy két nap alatt kiirtják őket a betörő vámpírok, akikről nem is tudtam, hogy bejuthatnak immár szabadon!?!?!?! Mikor akartatok ti szólni a bennünk bízó ártatlan kis népeknek, hogy ideje továbbállniuk, mert többé nem jelentenek SEMMIT?!?!
Félelmetes sziszegéssel kapkodta a levegőt.
- Ha annyira valami külső erő irányítja az Úrnődet, te mikor akartál szólni, hogy óvjuk azokat, akikért FELELŐSEK VAGYUNK?! MIKOR?!?!! Ha ez a Változás végig az ő akaratából történt, nincs mit kezdeni vele, de a pusztítása elől el kellett volna menekíteni a birodalmi lényeket, kik senkinek sem ártottak és az áldozatai lettek ennek a szörnyűségnek! Ha ez a Változás az ő lépése, mégis mit akarsz tenni ellene?!
Hatalmasat toppantott a fehér köveken, és a Kislány Királynő elképedő szemei előtt nőtték körbe fekete, sima, alattomosan csillogó cseppkövek a pegunit, némelyik függőlegesen, némelyik ferdén, olyan szoros kelepcébe zárva a lényt, hogy moccanni se bírjon. Szörnyű, hideg, fenyegető aura áradt a kövekből, a fagyos érintés majdnem égetően ellenséges volt.
- Te és a nevelőd elárultatok engem és a lényeim. És arra kényszerítettetek, hogy eláruljam azokat, akiket bármi áron védenem kell - mondta fagyos, keserű, távoli hangon, metszőn figyelve Üstököst - Akármi is volt erre az okod, és akármi is volt Catly oka minderre, ahhoz nekem nyilvánvalóan semmi közöm nem lehet, ha nem avattatok be. És mostmár nincs jövőnk.
Mély levegőt vett, és ha lehet, még távolibb lett.
- Tedd fel a kérdéseid a Királynőnek, mindet, amit csak akarsz. Utána a nyakörv visszavisz majd a Birodalomba, ahol kapsz majd eriszi segítséget, hogy megtaláld Catlyt, és elmondhasd neki, hogy engem éppúgy elvesztett az események sodrában, mint a gnómokat vagy a fényrigókat.... - mondta szárazon, és kipillantott a végtelen égre.
Amin épp kitakarta a csillagok egy részét valami.......hatalmas és fekete. Hangtalan, hatalmas szárnycsapásokkal úszott át az égen, hogy aztán földremegtető dobbanással landoljon egy alacsonyabb szinten a városban.
Eris az uralkodó elé lépdelt, egyik kezét a lassan felemelkedő Gomoron tartva. Mélyen meghajolt, és a fejét utána nem is emelte fel.
- Bocsáss meg, Kívánságok Aranyszemű Királynője....Tévedés vezetett ide....Bocsásd meg nekem a történteket....És bocsásd meg nekem, hogy most távoznom kell.....
Nagyon halkan beszélt. Mintha nem is lenne már biztos benne, hogy előtte van még az, akihez jött.....
- Jó utat neked, vándorom - felelte a csilingelő hang neheztelés nélkül - És ne feledd: ide mindig vissza fogsz találni....
Eris nem bírt ránézni a Királynőre. Egy gyors mozdulattal felkúszott Gomor vállaira, hogy aztán a farkas egy gyors meghajlás után egyenesen nekifusson a kert mellvédjének, és kivesse felette magát a semmibe!!!!
De émelyítő puffanás helyett....halk suhanás hallatszott, és a fekete óriáslény felszárnyalt magasan a város fölé, hogy aztán viharfelhőként tovatűnjön az égen. Eris és Gomor vele tűntek el.
- Nagyon mélyen megsebezte az, amit most megtudott - jegyezte meg tárgyilagosan a Királynő, néhány pillanatnyi csend után.
Aztán felemelkedett, és suhogó, uszályt húzó fehér ruhájával Üstökös elé lépkedett, hogy egyetlen óvatos érintéssel elolvadásra, tovatűnésre kényszerítse a fekete cseppköveket.
- Nem tudhatom mi is történik az otthonodban, Üstökös, de azt hiszem abból csak baj következik, ha azok, akik az eseményeket előremozdítják, nem tudnak egymás gondolatairól és tetteiről - mondta még halkan, a pegunit figyelve a szeme sarkából, aztán visszaindult a gyepfoltra, ahonnan felkelt.
- A válaszom az a kérdéseidre, hogy nem, nem tartom lehetségesnek egy világ teremtőjének a bábbá alakítását. Előbb-utóbb előbukkanna a mágiában az igazság....És nem lehetséges egy világot teljesen elhagyni annak, akinek a szívéből született - nevette el magát hirtelen - De a fizikai korlátok nem vonatkoznak ránk úgy, mint gondolod. Ha az én uralkodói szerepem szeretnéd példának látni, akkor csak azt tudom mondani, hogy ez nem az uralkodásról, a trónról szól.....hanem a lelkekről. A lelkem van a világhoz kötve, aminek a királynője vagyok. Mehetek benne ahova csak akarok, ettől még nem sodrom veszélybe, nem kell a fővárosban lennem. És világom sajátosságai miatt....én sosem fogok arra kényszerülni, hogy elhagyjam. Az Fantázia, és a hozzá kapcsolódó világok fantáziai vonatkozásainak a végét jelentené.
A nyakában lógó lánchoz nyúlt, és felemelte, míg a rajta föggő medál nem vált láthatóvá Üstökös számára. Két összefonodó testükből kört formáló kígyó, akik a medál két szélső pontján egymás farkába harapva tartották fenn a kört.....
- Akinek ezt a medált átengedem, megkapja a hatalmam Fantázia felett. Így, ha úgy veszem, lehet a régensem. Az én nevemben létezik és ténykedik ez a személy. De Fantázia létezése ettől még nem tőle függ majd.
Elengedte a medál láncát, és töprengőn Üstökösre nézett.
- Ha attól félsz, hogy valami vagy valaki megmérgezte az Úrnődet, és befolyása alá vonta, akkor mielőbb meg kell szüntetned ezt a hatást felette. Egy ilyen gonoszságnak nagyon messze ható következményei lehetnek. Ha emiatt akarta megváltoztatni a világotok varázsát, nem lehetetlen, hogy csak ideig-óráig sikerülhet majd ez a tett........utána.....nagy baj lehet belőle. De ne feledd mit mondtam: a világotok a tiétek, és lehetséges, hogy történnek benne olyan dolgok, amiket még én sem érthetek. |
Üstökös egyre érdeklődőbben hallgatta a beszélgetést, bár erről kezdetben csak a fülei állandó mozgása árulkodott. Azt lassan fel-felpillantott a fűcsomóból, amit mindaddig mereven szugerált, míg végül pillantását folyamatosan az éppen beszélő alakon pihentette.
Annyi gondolat kavargott benne... annyi mindent kérdezett volna... de ahhoz, hogy valódi, teljes értékű válaszokat kaphasson... el kellett volna mondania mindent, amit tudott. Félt, hogy erre nem lesz elég ideje és félt, hogy a magyarázás csak elveszi az időt a magyarázattól. De hogyan kaphatott volna magyarázatot, vagy bármilyen tanácsot, ha nem vázolja fel a helyzetet annyira pontosan, amennyire csak lehet? A legkisebb részlet is sorsfordító lehet.
- Lehetséges, hogy pont ez a célja - szólalt meg végül. - Mármint az, hogy megváltozzon Simbelmyne varázsa. - kezdett magyarázni az értetlen pillantásokat látva.
- Ha alaposan megvizsgálod a birodalmi varázsunkat - fordult elsősorban Eris felé -, két dolog fedezhető fel benne, de az egyik elrejti a másikat. Nem tudom, hogy ez szándékos-e az Úrnőm részéről, de gyanítom, hogy igen. A legkézenfekvőbb a sok idegen által behozott más, a miénktől olyan egyértelműen elütő varázs. A gond ezzel csak az, hogy mindig erre koncentrálunk, holott van egy sokkal nagyobb baj: az Úrnőm varázsának jelenléte fokozatosan eltűnik... - mondandója végére a hangja elhalkult, kicsit lejjebb engedte a nyakát és szomorúság jelent meg az arcán.
Ismét Erishez fordult.
- Ezért van az is, hogy a vorstandiak - a Kislány Királynőhöz fordulva kiegészítette - a társaim - itt észbe kapott, hogy most voltaképp hazudott egy királynőnek!!! - jelentősen meggyengültek és sokan csak vegetálnak. Az Úrnőnkön keresztül mi indokolatlanul nagy szabad kezet kaptunk a birodalmi varázst illetően.
Rövid időre elhallgatott, nagyot szusszantott és rendezte arcvonásait. Egy végtelennek tűnő pillantásig a Kislány Királynő arcába bámult. Szemeiből egyértelműen kiolvasható volt, hogy minden, amit gondol, bizony úgy van. Aztán Erishez fordult engesztelően:
- Az a legnagyobb baj, hogy mindez szándékosan történik... - annyira halkan ejtette ki a szavakat, hogy alig lehetett hallani.
Nem akarta hagyni, hogy félbeszakítsák, ezért gyorsan folytatta.
- Úgy van, ahogy mondtad - itt ismét az eddig ismeretlen uralkodóra pillantott - azért nyúlik a változás ennyire hosszúra, mert így akarja. Vagyis... nem a szenvedésünket akarja megnyújtani, vagy a bizonytalan helyzetünket fenntartani... egyszerűen csak nem tud még szembenézni a döntésének a... lehetséges... következményeivel.
- És persze nekünk is szükségünk volt időre, hogy a rengeteg megválaszolatlan kérdésre választ találjunk, ezzel megkönnyítve az ő (és ezáltal) a saját helyzetünket. - itt Erisre pillantott és egyértelműen a Lelkek Kövéről beszélt.
Egy kérdés nem hagyta nyugodni, amit muszáj volt feltegyen, ám nehezen találta rá a megfelelő szavakat:
- Arról beszéltetek korábban, hogy az uralkodói szerep nem elorozható... ám tudjuk, hogy birodalmak elfoglalása, megszállása igen. Lehetséges egy Birodalom igába hajtása egyszerűen csak az uralkodó megszállásán keresztül? Különösebb fizikai megszállás nélkül... Fenntartva a szabad birodalom látszatát a külvilág felé. - tette fel kérdését, miközben tekintetét a két Úrnő között járatta.
Ahogy megeredt a nyelve, egyre több minden fogalmazódott meg benne, amiket (különösebb gondolkodás nélkül és lehet, hogy felelőtlenül) fel is tett.
- Mi történik egy birodalommal, ha az Úrnője úgy dönt, hogy elhagyja? Kötelező egy Úrnő és a birodalma közötti aktív jelenlét egy birodalom életben maradásához? Lehetséges régens beiktatása? |
Az aranyszínű szemek egy pillanatig még figyelték a pegunit, majd átsiklottak a halandóra.
- Sajnálom, de a válasz, amiért idejöttél, félek, nincs a birtokomban - kezdte halkan, és szomorkásan elmosolyodott, hogy Eris látványosan összeroskadt előtte.
- A Birodalom, amit megmenteni vágysz, egy önálló világ. Hasonlít erre itt, de nem egyezik vele, és én nem uralkodom felette. A saját útját járja, tőlem függetlenül. A Végtelen Történetben valóban szerepel minden és mindenki, de a lapjait én sem ismerhetem, hisz szereplő vagyok magam is.....Többet nem segíthetek, minthogy elmondom mit gondolok.
Eris felemelte a tekintetét és bólintott.
- Kérlek! Minden segítség jól jön most....
- A Birodalmatok ugyanúgy mágikus világ, mint a többi. Ha a mágiája változik, akkor az valami alapvető, a világotok alapjai alatti esemény miatt van. Arra kell rájönnötök, hogy mi lehet képes egy ennyire hatalmas és mély dologra hatni. Mindenképp meg kell különböztetni azt, ha a mágia változik attól, ha sorvad. Tudjátok most, hogy melyikről lehet szó?
A látogatók nemet intettek. Eris óvatosan kezdett beszélni:
- Gyanúim vannak csupán. A Birodalom varázsának kinn kellene tartani sok-sok veszélyes fajt, ehelyett szabadon jönnek át a határon....
- És ez sorvadás lenne?
Eris eltöprengett.
- Nem vagyok benne egészen biztos....De a Birodalom varázsa biztosan gyengébb!
- Vagy csupán a régi formáját kerestétek eddig.... - tette hozzá felvont szemöldökkel a Királynő, mire Eris bizonytalanul bólintott.
A Királynő lepillantott a kezeire a fehér ruha hullámain.
- Ha a varázs változik, az jelenthet változást a világotok varázsában, és ez....egy olyan folyamat, ami mindenképp bekövetkezik, nem lehet megakadályozni. Legföljebb elodázhatjátok, de ezzel nem mentek semmire. Ha az Idő elhozta azt a pillanatot, mikor egy változás, egy megújulás elkerülhetetlen, akkor annak meg kell történnie. Ahogy nálunk is történik, időről-időre. A nevemmel - mosolygott aranylóan Erisre egy pillanatra, aki egy apró fintorral és egy kesernyésebb mosollyal felelt.
- Arra képtelen vagyok felelni, hogy az Úrnőtök varázsa hogyan szakadhatott el a világotokétól. Ez képtelenség tűnik. Nincs olyan külső erő, amit ezt kiválthatná! - tette még hozzá gyorsan, miután észrevett egy veszélyes villanást minden látogató tekintetében.
- Ha mégis erre gyanakszol, akkor azt hiszem az Úrnőtöket kell megkérdezned, hogy a lelkében bekövetkezett-e valaha egy ilyen elszakadás.....?
Eris felfortyant és elszörnyedt:
- Úgy érted, hogy ezt akarta volna?!?! Képtelenség!!
A Királynő békítőleg emelte fel a kezét:
- Csak találgatok, barátom. De minket a világunktól csakis saját magunk szakíthatjuk el. És ez a világ pusztulásával kellene járjon.....
- Átveheti más az uralkodói erőt? Elorozható? - jutott hirtelen eszébe az aggasztó lehetőség Erisnek.
- Nem - felelte kissé meglepetten a Kislány Királynő - Akkor a világotok már átlényegült volna valami mássá.....
- De mi van, ha épp ez történik??
- Azt hittem a mágiátokban zavar van, nem pedig egy tisztán kivehető átalakulás - felelte szárazon az uralkodó megint.
Eris nagyon szusszantott.
- Milyen lehetőség van még?
A Királynő elgondolkozott.
- Fantáziát az emberek álmai teszik erőssé. Ha nem mennek már hozzátok utazók, meggyengíthette a világotok. Akkor talán a Birodalmatok máshonnan próbál erőt gyűjteni....Rengeteget. Innen a sok idegen lény betelepülése....
- Ez egy aggasztó megoldásnak tűnik.....
- Ez sem nem aggasztó, sem nem megnyugtató - jött a válasz újabb mosollyal, ezúttal egy megértővel - Ez csak megtörténik.
- De az Úrnőnek nem kellene akkor valahogy.....jobban lennie?
- Talán egyelőre nem áll készen erre - válaszolta halkan a Királynő.
- Ez hogyan lehetséges???
- Úgy, hogy a lelkünk áll összeköttetésben a világgal, amiért felelünk. De a lelkünk akkor is a miénk. Éppúgy érzelmek vezérlik, mint a tiédet. Nem minden tekintetben vagyunk.....végtelenek.
- Úgy gondolod akkor.....hogy Simbelmyne nem elpusztul épp? - kérdezte halkan némi szünet után Eris, emésztgetve amit hallott.
Elkerekedő arany szemek feleltek neki.
- Láttál már egy elpusztulóban lévő Birodalmat, nemde? Ha valaki, te felismerheted a jeleket.
Eris egy pillanatra meglepetten nézett az elefántcsonthoz illő arcba. Aztán elképedve, de bólogatni kezdett.
- Igazad van, ez nem pusztulás.....Ez valami más. De hogyan segítsek most a világomon?
A Királynő fényesen elmosolyodott.
- Erre csak te tudod a választ!
Eris hatalmasat horkantott.
- Az Úrnőtökkel együtt kell utat keresnetek a jövőbe. A világotokkal semmit sem kezdhettek nélküle - felelte végül tárgyilagosan a Királynő.
- És ha ő ezt nem akarja?
- Attól tartok egyvalamire fel kell hívnom a figyelmed: csakis az számít, hogy ő mit akar.
Gomor halkan felmordult:
- Akkor azt hiszem meg is van a következő feladatunk.....
Az Aranyszemű Királynő egyetértően bólintott. |
Csendesen, de figyelmesen hallgatta a két Úrnő beszélgetését. Érdekes volt számára a helyzet és az egymáshoz való viszonyuk és persze tiszteletük. Ez tetszett neki.
Csak rövid pillantásokat engedélyezett magának (vagy inkább bírt kicsikarni magától?) a Királynőre.
Cseppet sem örült a kitüntetett figyelemnek... Fogalma sem volt, igazából mit várnak tőle... Legszívesebben azonnal felszívódott volna!
- Azért jöttem, mert hoztak... - válaszolta végül csendesen, az egyik fűcsomót fixírozva maga előtt. |
Gomor odalépkedett a gyepfolthoz, és a széle előtt pár lépéssel megállt. Végig lesunyta a fejét, nem nagyon törve magát, hogy a gyerekmegjelenésű uralkodó arcába nézzen. A fű szélénél meghajlásnak is beillően lekuporodott, hogy a hátán egyensúlyozó lányalak le bírjon kászálódni róla.
De a nyakörvet ezután se engedte el az emberformájú fiatal. Akkor is belekapaszkodott, amikor mélyen meghajolt a hóhajú lény előtt, de.....amikor felemelkedett a meghajlásból, az arcán valami furcsa, magabiztos mosoly ült, mintha tudná, hogy most akármit megtehet...úgyis minden rendben lesz.
- Királynőm! Jó újra itthon - mondta érzelmektől túlfűtött hangon.
A megszólított gunyorosan elmosolyodott.
- Üdvözöllek itt újra! Sok idő telt el....bár ha úgy vesszük, nem is olyan sok. Érdekes a szóválasztásod! Úgy tudtam immár új otthonod van....És az ajándékom is ezen a lényen látom viszont - pillantott Üstökösre, és a nyakán feszülő ékszerre. De valahogy nem volt bántó éle a hangjának.
Eris, vagy aki a helyén termett, gyorsan megrázta a fejét.
- Nekem mindig Fantázia lesz az otthonom - felelte különös hangsúlyokkal - Az ékszerem pedig azért van ezen a lényen, mert mindenképp el kellett őt juttatnom ide. Biztonságban kellett tudnom, ezért előlegeztem meg neki egy követ jogát. Kérlek bocsásd ezt meg nekem, de biztosra kellett mennem....
A Kislány Királynő végighallgatta, aztán elmosolyodott, kissé somolyogva.
- Jól fűzöd a szót. Ezt jól megtanultad. Bár mindig is tehetséged volt hozzá. Nem hibáztatlak a döntésed miatt, és ha neked megérte a kockázatot, akkor elfogadom. Nem haragszom. Különösen fontos lehet nektek ez az út - hagyta függőben a mondandóját, és végignézett a trión.
Az emberlány kesernyésen felhorkantott.
- Az nem kifejezés! Ha jól gondolom, a bajunkat talán ismered is...Én azért jöttem, hogy mi is megismerjük.
A fiatal alak felvonta a szemöldökét, mintha csak visszakérdezne, így az emberlány hatalmas levegőt vett, és beszélni kezdett:
- A küldetésem igazából visszavezetett a mágiához. Egy másik Birodalomba, egy fiatalabb, de lángolva ragyogó világba. Gomor és én jó menedéket nyertünk ott. Igyekeztünk tenni, amivel megbíztál, és amit jónak láttunk. Tudnod kell, hogy ott...újra és újra fordul és borul az egyensúly...Harcokon, háborúkon vagyunk túl. De eddig mindig győztünk! Sok máguslény hona lett az a világ. És sok embert vezettünk oda és vissza! Azt hittem....azt hittem minden rendben lesz. De tévedtem........Hosszú időre, annyi időre, ami egy gyereknemzedék felnövekedésére elég, és a következő megszületésére, elnéptelenedett a világ az emberektől. Úgy gondoltam, hogy ha nem is tudom...virágzásra bírni, életben tartani mindenképp képes lehetek. Az Úrnője, aki miatt létezhet e világ....nagyon erős. Azt hittem...amíg él, nem lehet baja annak a világnak. Reméltem, hogy...valamiféleképp majd visszatér az élet oda, a virgázó és pezsgő formája, de addig sem halálról van szó! De...azt hiszem tévedtem. Kívánságok Aranyszemű Királynője, attól félek a legjobban, hogy annyi mindent nem tudok és nem értek! A jelenlegi Birodalmat, a jelenlegi otthonom, ha így akarod, hogy hívjam, amit védenem kell, nem kívülről támadták meg....Mégis mintha...fogyna és fogyna az ereje. Nem tudom mi történt! Nem ismerem az okát ennek a helyzetnek. Nem értem a dolgot. Az Úrnő él, de gyenge és beteg. A hozzákötött lények - itt Üstökösre pillantott - eltűntek, vagy nem tudnak semmit....Egyetlen dolgot tudok csak elképzelni, de nem is biztos, hogy igazam van...Mégpedig azt, hogy a világunk mágiája megváltozott, és az Úrnőnk erejétől elszabadulva létezik tovább....De a kettő egy...Szétszakadva...ugyan mi következhet?
A különös, mélyarany szemek hosszan nézték őket, mindnyájukat.
- Miért jöttél el hozzám, Követ? Mit szeretnél? - kérdezte végül csendesen.
- Azt hiszem....megérteni, hogy mi történhet most velünk. Mi történik ezzel a világgal.
Most először igazán, Üstököshöz fordult.
- Ő itt Üstökös, a Birodalom egyik első lénye. Az Úrnő jóbarátja. Azért hoztam magammal, hogy elmondhassa amit tud, vagy a véleményét.
Az aranyszínű szemek türelmes és érdeklődő fénnyel fordultak a máguslényre.
- Valóban ezért jöttél? Vagy van valami más is? - kérdezte egyenesen Üstököst, lassan elmosolyodva, de a mosoly távoli volt. |
Üstökös kezdte úgy érezni, mintha valami rossz viccbe keveredett volna...
A Gomornak hívott lény 'És ez?' kérdésére felháborodottan horkantott. Mégis minek nézik őt?!
Aztán amikor a Boszorkányúrnő a nyakára helyezte a "nyomkövetőt", azonnal le akarta magáról szedni, de nem volt ideje rá... Máris indultak, ő meg nem győzte kapkodni a fejét!
Úúúúúgy utálta az érzést, amit a köd hozott magával... idegen, távoli, ismeretlen... akármennyire is volt Üstökös csoporton kívüli, az otthona Simbelmyne volt és mindennél jobban szerette az otthon érzését...
Figyelt, hogy ne maradjon le, illetve ne kelljen rá különösképpen vigyázni, figyelni. Tartotta a tempót, bólogatott és helyeselt, amikor hozzá szóltak, hogy jelezze együttműködését. Közben pedig bámészkodott és gyönyörködött, hiszen nagyon szép helyre kerültek!
Üstökös majdnem ugrott egyet, amikor meghallotta nem is olyan messze maguktól a csilingelő hangot. Gyorsan abba az irányba fordult és ledöbbenve nézte a jelenséget. Majdnem a száját is eltátotta, de gyorsan eszmélt és viselkedett.
Viszont... volt egy végtelenül kellemetlen érzése... mégpedig az, hogy az uralkodónő keresztül lát rajta és előtte nem maradhat semmi titokban... |
Már jó ideje meneteltek, nagyjából északnak, amikor zörögni kezdett mellettük a sűrű. Valami nagy közeledett feléjük, a kisebb fenyőket egész egyszerűen kitörve a helyükről.
Eris nyugalomra intette Üstököst, és egyenesen a közeledő elébe ment.
A hatalmas farkas átvetette magát pár ág között, beterítette a kettőst némi hóval, aztán metszőn, mintha felbosszantották volna, végigmérte mindkettőjüket.
- Hívtál - morrantotta végül közönyösen Erisnek, aki azóta lesöpörte magáról a nagyja havat.
- Igen. Nagy út vár ránk. Hazamegyünk, Gomor. Segítség kell - mondta Eris az elképedő arcba mosolyogva.
Egyetlen szívdobbanásnyi csend után:
- Mikor indulunk?
- Most.
- És ez? - bökött a fejével a nagy fekete lény Üstökös felé.
- Velünk jön. Szükségünk lehet rá.
Gomor még jobban megdöbbent.
- És pontosan hogyan akarod magaddal hozni?!
- Járt már a Birodalmon kívül. Nem lett baja. És kap egy nyomkövetőt.
- Ugye nem....
Eris felemelte az egyik csuklóját.
Az előző pillanatban még semmi sem volt ott. Most viszont arany és ezüst szálakból szőtt indák fonták körbe-körbe a csuklóját. A boszorkány odalépdelt Üstökös elé. Gomor meg szorosan mögötte maradt.
Eris egyetlen könnyed mozdulattal lecsúsztatta az imént még rásimuló fémszálakat a karjáról, és feltartotta Üstökös elé, aki így kiszúrhatott két apró kígyófejet a mesteri ötvösmunkában is.
- Amíg úton vagyunk, ezt végig viselned kell. Az életed múlhat rajta. Nem veheted le. Nem adhatod át senkinek. És maradj a közelünkben!
Aztán egy újabb könnyed mozdulat, és a fémszálak, mintha élnének, laza nyakörvként körbefonták Üstökös torkát.
Eris meg ezalatt felcsúsztatta a kezét Gomor nyakának dús bundájába, ahol az ujjai ráfonódtak egy ugyanilyen fémindákból álló nyakörv szálaira.
És a boszorkány alakja egyszeriben változni kezdett.
Alacsonyabb lett, kövérkés, és teljesen emberi. Egy hihetetlenül sápadt arcú, szorosan lefont hajú kislány állt a kék-fehér alak helyén, aki sötét, talán barna, fénytelen, különösmód éhes szemekkel nézett fel a pegunira. Borzalmasan halandónak tűnt.
- Akkor indulunk - mondta a fura alak magas gyerekhangon, és nehézkesen felkászálódott Gomor hátára, aki még le is hajolt a kedvéért.
A farkas óvatos kocogással indult meg a fák közt....és egy pillanat alatt tejfölszerű ködbe értek, ami eltüntetett körülöttük mindent.
A sötét szemek végig figyelték Üstököst, mintha semmi rendkívüli nem lett volna abban, hogy a Birodalom egy szempillantás alatt eltűnt mellőlük...
Hogy aztán Gomor karmai és Üstökös patái kopogni kezdjenek...valamin.
És hirtelen szinte kirobbantak a ködből, egy tökéletesen rendezett, ápolt, virágágyásokkal és utacskákkal zsúfolt kertbe!
Egy édes virágok illatától terhes, valamiféle magaslaton elhelyezkedő, fehér kövezetű kertbe, fölöttük csillagoktól sziporkázó éjjeli éggel.
A halandó ember elégedetten nézett szét Gomor vállai mögött kuporogva.
- Tökéletes! Fenn vagyunk, egyáltalán nem kell kutyagolni! - örvendezett.
Gomor halk morranással értékelte csak a szóviccet.
- Üstökös! Itt most nem otthon vagy. Légy óvatos - morogta halkan a fekete lény, és óvatosan elindult előre egy utacskán.
Az emberlány közben odafordult a pegunihoz.
- Az első Birodalomban vagyunk. Ez volt minden Birodalmak ősanyja. Az itteni uralkodó világa kicsit minden más mágikus világ elődje, épp ezért az itteni uralkodó minden teremtő elődje. Minden mágikus királyság....valahol....itt kezdődött, álomba zárt álom ígéreteként, kimondatlanul. A Kívánságok Aranyszemű Királynője tudhat a bajról, ami Simbelmyne-t sújtja. És talán tudhatja a gyógymódot is. Tisztelettel kell beszélnünk előtte! - mondta komolyan, aztán előrefordult, és keresni kezdett valamit....vagy valaki a szemeivel.
Hamarosan a kert széléhez értek, ahol kiderült, hogy szédítő magasságban épült palotaszinten helyezkedik el tulajdonképp az egész kert. Alattuk irdatlan mélységben újabb és újabb szintek következtek, mind nagyobbak, lefelé, aztán azon túl a horizontig egy lapos, színes síkság.
A Hold és a csillagok fénye gyönyörű atmoszférát varázsolt köréjük. Szinte már-már könnyű volt elfelejteni, hogy honnan is jöttek....
- Csak nem a pavilonban van, mégis? - morfondírozott az emberi lény, és hátratekert nyakkal felnézett. Hatalmas, zárt virágot formázó építmény nyúlt a magasba mögöttük.
- Nem. Itt vagyok, barátom - válaszolt egy csengő hang.
Gomor és az emberlány szemei is elkerekedtek, ahogy odakapták a fejüket egy kis gyepfoltra, egy apró, csinosra nyírt díszciprus alatt.
Hatalmas, szétterülő fehér ruhája áradatában ott ült Fantázia uralkodója, kedves mosollyal figyelve a triót. |
Üstökös nem igazán tudta, mit is mondhatna... Felelősnek érezte magát a történtek miatt.. és ez pocsék volt! |
Egyetlen pillanatra megtorpant, aztán továbbindult.
- Annak a varázsnak, amit ő összegyűjtött, én nem tudok parancsolni, boszorkányvér és Lelkek Köve ide vagy oda. Lényeket küldtem Kárhozat megkeresésére...Akik azóta is keresik. Ő az egyetlen, aki segíthet.
Aztán nyugtalan pillantást vetett Üstökösre.
- Ha jól gondolom, az alapján, amit Machos elmondott nekem, Denem egyébként sincs már ott....
|
Egy alig látható főbiccentéssel nyugtázta a mondottakat.
- Denemért nem kellene visszamenni a főhadiszállásra? - kérdezte meg végül, egy hosszabb hallgatás után. |
Elszántan taposta a havat, és hajlította félre az ágakat, ahogy kőkemény elszántsággal egy irányba haladt.
- Bevárjuk Gomort. Utána....egy időre elmegyünk. Te nem tudsz többet. Én nem tudok többet. A Lelkek Köve sem segít. Úgyhogy keresnünk kell valakit, aki többet tud nálunk - mormogta kelletlenül. |
Üstökös hátrasunyt fülekkel tűrte a Boszorkányúrnő kirohanását. Amiket mondott, az mind igaz volt, értelmetlen lett volna kontráznia.
Bár cseppet sem estek jól neki a bántó szavak, mélyen, legbelül, egy kicsit azért örült... Ha nem is úgy, ahogy eltervezte, de lassan mégiscsak sikerül abba az irányba haladniuk, mint amit szeretett volna!
Kifejezetten érdekesen élte meg a varázst, ami folyamatosan vonszolta Eris után. Annyira más volt, mint a sajátja és annyira eltérő a vorstandi mágiától is! Egyenesen szórakoztatta a sokszínűsége és az ereje...
- Tehát? |
Eris megintcsak a gondolataiba temetkezett, és nagyon úgy tűnt, hogy tényleg elfelejtette, hogy nem egyedül van.
Aztán mégiscsak megpördült, elindult valamerre a fák közt, a korábbn elindított varázzsal szépen maga után vonszolva Üstököst.
Csak ekkor tűnt úgy, hogy megint érdekelni kezdte az útitársa. Rámeredt a pegunira, aztán kiabálni kezdett, hatalmas íveket leírva a kezeivel, ahogy vadul gesztikulált:
- Hát nem érted, Üstökös?? Van, ami rosszabb a halálnál! Gomor sokat mesélhetne neked erről, vagy az a szerencsétlen odaveszett tünde is, akinek a lényei és a fájdalmuk is itt élnek még köztünk! Bár ez utóbbi már biztosan nem fog semmit mesélni senkinek....A Birodalom halad valamerre, látványosan, és ez látványosan nem jó irány, ezért vagyunk annyira bajban az új lényekkel! Az úrnőd feladta a reményt, és mit se tudok tenni érte így, ő meg nem is próbálkozik már valami új megoldás keresésével, és az eredmény: mind el fogunk pusztulni!!! Hacsak el nem menekülünk más világokba, ami sok lény esetében igen kevés eséllyel indul majd a megvalósulás felé....Tényleg nem érted, hogy ha mindkét dolgot nem gyógyítjuk meg, akkor akármit is teszünk, vége a világunknak? Akámi is változtatta meg ilyen alapvetően Catly és a Birodalom kötelékét, ez a változás egy rossz változás volt. Zavar és pusztulás maradt utána. Teljesen lényegtelen ki hogyan dönt akármiről is, én nem nézhetem ezt tétlenül! Megpróbálhatnánk visszapörgetni az időt, amire te vágytál, de mi a biztosíték, hogy ez a változás nem következik be ugyanúgy, amint előre elindul megint minden? Mi a biztosíték, hogy a baj, amiért szétesik a Birodalom, nem belülről fakadt, és akkor ilyen-olyan lezárt határok, vagy akár egy nagy, magunk köré emelt mágikus buborék ellenére is, ugyanez lesz?
Szinte lihegett, mire befejezte.
- Nem...nem, Üstökös....Ha valamit nem tehetünk meg, akkor az az, hogy mindezt így elfogadjuk.
Továbbindult, ugyanúgy vonszolva a másikat.
- Leolan és a fia nem fognak veled szóbaállni. És nem tudom hol lehetnek. Alcar kissé...össze van zavarodva....Ahonnan háború hangját hallod...na ott van ő....Zenitről senki nem tud semmit. Light elhagyta a Birodalmat. A Ködön túl élt, de jó ideje semmit se tudok róla. Sólyom nagyjából átvette Eső helyét a régi árvák nevelésében, illetve az Éjjeli Őrség tagja. Biztosan nem akar rád időt szakítani, most nem. Kit is hagytam ki? |
Szomorúan elmosolyodott.
- Mindenki meghozta már a saját maga döntését, döntéseit. - szólalt meg végül. - Már csak annyi a dolgunk, hogy meg is értsük azokat.
Még egyszer visszapillantott a grandiózus fára.
- Úgy gondolom, hogy jelenleg, az Úrnőmet tekintve, nem tehetünk túl sokat... Az idő viszont, főleg napjainkban, nagy kincs. Amíg nem szólít el, szeretnék segíteni, amiben tudok.
Egy pillanatra elhallagtott.
- Igazad volt: sok dolgot elhanyagoltam az utóbbi időszakban, amit nem lett volna szabad. Szeretnék ezen változtatni, amíg időm engedi. |
Eris szemein valami bánatféle suhant át
- Féltem, hogy ezt fogod mondani - egy darabig merengőn, nagyon öreg szemekkel nézte Üstököst - Ugye tudod, hogy ezt mi ketten nem tudjuk helyrehozni? Már ha egyáltalán létezik mód a helyrehozatalra....Nem tudjuk pontosan mi történt....És ha a Birodalmat életrehívó szent kötelék van megszűnőben valóban...akkor nem tudom mi tegyünk. |
Érdekesek voltak a Boszorkányúrnő példái... talán pont ezért értette, mit akar neki ezzel mondani. Nem kellett konkrétan megválaszolja az első kérdést, hiszen az kiolvasható volt a tekintetéből.
Üstökös kicsit félrebillentette azt a fülét, ami Erishez közelebb volt. Amíg az Úrnő magyarázott a birodalmi varázsról, teremtő és teremtett kapcsolatáról, a lényekről, újakról és régiekről és az ő lehetséges ráhatásaikról a Birodalomra, mereven csak az ősfát nézte, ahogy ott áll, végtelenül békésen, mégis határozottan és erősen.
Fejét kicsit előre biccentette, amikor Eris levette a kezét a válláról. Eltelhetett pár másodperc, amíg csak a leeresztett kézfejet nézte. Tudta, hogy amikor felnéz a Boszorkányúrnőre, sok dolgot meg fog változtatni... amit nem feltétlenül neki kellene... pedig még kérlelte is Catlyt... hiába...
A döntést mindenesetre már sokkal korábban meghozta... akkor is, ha ezzel elárulja azt, aki miatt mindenkiről és mindenről lemondott...
Mélyen beszívta a levegőt és felemelte tekintetét, hogy egyenesen belebámuljon a megfejthetetlen tekintetbe:
- Igen. |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
Végignézte a kettős leszállását.