|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.27. 15:17 - |
 *Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Na mi lesz? Nem mész? -kérdezte halkan. Majd neszezést hallott jobbról, abból az irányból, amerről az őzike jött. A kis állat ijedten megugrott, és bevetette magát az erdőbe. Eldina lassan oldalra fordította a fejét, és két trollt látott előmasírozni a fák közül, bamba vigyorral a képükön. Az egyik egy könnyed mozdulattal kidöntötte az útjában álló fát, a másik pedig gyökerestől kicsavart egy fenyőt...* |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
_________________________________________ |
 -Miért állítasz ilyet, Crystalfang?Nem ismerlek, de érzéseim szerint egy okos, erős, becsületes alakváltó lény vagy.Nem hinném, hogy magányt érdemelsz!-zengte mély hangján.
Kívánsi volt már, hogy az unikronis miért mondta, amit mondott.De ha nem szeretné megosztani az öreg unikornissal, Galdorf nem fog erőszakoskodni. |
 Crystalfang összerázkódott, mintha a hideg borzongatná, és gyorsan hátralépett, mintha megriadt volna az egyszarvútól.
- Aligha hiszem, hogy bárki is kívánhatná az én társaságomat! - fakadt ki keserűen, lehajtva a fejét. |
 -Megértem!A Tél hívei mindigis a nyugodtságról voltak híresek!...Viszont, ha egyedül akartál lenni én nem zavarlak!Láttam elgondolkodtál valamin!Jobb is a dolgokat egyedül átgondolni és megtalálni az apró hibákat!
Barátságos mosolya újra visszatért.
-De, ha mégis társaságra lenne szükséged, Én itt vagyok! |
Oldalra biccentett fejjel nézte pár pillanatig a lényt.
- Egyedül akartam lenni. A tavasz hatalmas felbolydulása nem nekem való - mondta halkan, és a messzeségbe fúrta inkább tekintetét. |
Barátságosan elmosolyodott a kérdésen.
-Engem nem az egeket hódító szél hozott ide, mint minden nemes pegazust.Simbelmyneba az elmét furrdaló kíváncsiság és egy kedves elf lány hozott.Az Örök Tél Birodalma pedig már az otthonom.Jég és hó nélkül nem létezhetek.
Nemesen kihúzva magát, de nyugtatón és barátságosan mosolyogva állt az unikornis előtt.A hóesés enyhült, de nem maradt abba.
-És a Te lelkedet mi húzta ide, Crystalfang!-kérdezett vissza, de nem udvariasságból, hanem kíváncsiságból.
|
Riadtan összerezzent, ahogy merengéséből egy igencsak közelről felcsendülő hang előrángatta.
Felpillantott, és elképedten vette észre a kékszarvú unikornist maga előtt. Hogyan merülhetett el úgy a gondolataiba, hogy észre sem vette???
Egy bátortalan pillanat erejéig az idegen szemébe nézett, és meglepetten vette tudomásul, hogy mennyire nemes és nyugodt mént sodort ide a Sors. Habár alig merte bevallani magának, a lény még őt is megnyugtatta kicsit. De legalábbis nem félt tőle.
- Üdvözöllek - köszönt vissza Galdorfnak halk, érzelemteli hangján - Én Blue Crystalfang vagyok. Nyugodtan szólíts Fangnak!
Újabb méricskélő, bátortalan szemrevételezés következett, majd végül csak megkérdezte:
- Mondd, mi szél hozott ide? |
Már jó pár perce baktatott a magas hóban, mikor valami a tájba nem illő kékséget vett észre.ugyanolyan nyugodtsággal folytatta útját, immár a kékség felé.Ahogy közeledett elkezdett kirajzolódni az alakja annak a valaminek.egy unikornis volt.Galdorf elmosolyodott."Talán mégsem olyan kihalt az Örök Tél Birodalma!"
Bár tudta, Tavasz van!De mégis, hová lettek a jég és hó lények?
Már eléggé közel volt az unikornishoz.Látta rajta, hogy eléggé elmereng valamin.Mégis megszólította.
-Üdvözöllek!-szólt kedves, nyugodt, mély hangján-A nevem Galdorf! |
Egy régi-régi vers járt a fejében, ahogy lassan, szinte csoszogva haladt előre a magas hóban. A Birodalom többi részén szinte zsongott a talaj a paták alatt, és már csaknem mozogtak a rügyek a fákon. Elég volt beleszagolni a levegőbe, és feszült várakozást érzett még az is, akiben alig élt a varázs. Mert a tavasz itt volt, szinte már toporzékolt a küszöbön, és az Élet ébredni, kiteljesedni készülődött. Minden állat, minden növény várt, éberen, mindenre készen várt. A sejtek sóhajtoztak, nyújtóztak és bizseregtek.....a lelkek molyogova készültek, megtisztultak, szinte már csak a csinosítás volt hátra...
És ő épp ezért jött ide, mert nem akart ebben részesülni.
Lehajtott fejjel, a vers homályos sorait idézve haladt előre, sehová. A mosoly, a belső meleg, ami eltöltötte, tagadhatatlan volt. De Blue Crystalfang képtelen volt átadni magát neki.....
Néha olyan közel érezte magát a többi lényhez....aztán mintha közéjük állt volna egy szakadék. És ilyenkor kellett a magány!
A vér már leszáradt a szájáról, a pofájáról....de még mindig pontosan látta az őz rémületét, érezte a remegését, a rúgkapálását, mikor leteperte, és érezte az ízt is a szájában......Undorodva összerázkódott, majd mély sóhajjal megállt.
Lassan felemelte a fejét, és az égre meredt. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi megeshet vele. Mindig olyan jól viselte a létezésnek ezt a formáját! Sosem hitte, hogy ez megtörténhet vele, de ha gondolt volna rá, akkor sem lett volna könnyebb elfogadni a történteket...
Miféle unikornis Ő?!?!?! Aki vadászik.... |
Az égből sűrűn hullott a hó.Nem volt igazán hideg.Csak a szél fújdogált.Mindent fehérség borított.A hóban kisebb-nagyobb lábnyomokat lehetett látni.Köztük Galdorfét is, az idős unikornisét, aki lassú, megfontolt, komótos léptekkel járta útját.
Régen nem járt erre senki.Galdorf ügetni kezdett.Feje mindig a magasban volt.Füleit ide-oda forgatta.Bár szeme kitűnően működött a sűrű hóhullásban is, ilyenkor inkább a fülére támaszkodott.
Még sehol senki....Miért ilyen kihalt ez a hely?
|
*Quenya mellé lépett, hogy segíthessen neki.
A hallottakra megkönnyebbűlten aprót sóhajtott.*
- Akkor menjünk és nézzük meg, hogyan érzi magát Niphredille Úrnő és kérjük a segítségét, ha még más nem tette - *ajánlotta gyorsan és irányba fordította fejét.* |
 *Quenya hirtelen megtántorodott, és elvesztette egyensúlyát. A testét átható hatalmas Mágia váratlanul teljes erejéből fellobbant és minden porcikája megremegett a felszabadult energiától. Elülső lábai összecsuklottak, s Quenya térdre rogyott a hóban. Sörénye szála között a lelkekből és lángból szövődött madarak némán rikoltottak és a magasba csaptak. Aztán lassanként ismét elcsitult mindent, s Quenya ziháló légzése is egyenletessé vált. Reszkető lábakkal talpra evickélt, és megnyugatatta elméjét.*
-Uraim, -*nyerítette kissé remegő, el-elcsukló hangon.* -A Gyógyító sikerrel járt. A Tündeúrnő visszatért, s mindenki, akinek lelkét a Peremre taszították az Úrnő megtalálására, sértetlenül visszatért testébe. Ami azt jelenti... -*vett egy mély levegőt* -hogy betudható távolságon belül van egy Lélekőr.
*Jelentőségteljesen Vinóra és Airosra nézett.* |
- Részemről nincs semmiféle ellenvetés - *válaszolta a célzásra.* |
*Arcán udvarias kíváncsisággal hallgatta végig Vino ötletét, de tekintetében semmi más érzelem nem tükröződött . Fülét hátracsapta, farkával könnyedén suhintott egyet. Nem felelt azonnal, egy ideig csak némán mérlegelte a dolgokat..*
-Látok benne értelmet. -*nyerítette végül.* -De ebben nem én döntök.
|
*Meglepetten hallgatta a hatalmas mén szavait.
Hirtelen nem tudott megszólalni, de az ötletet helyénvalónak és tökéletesnek tartotta, így elkezdett bólogatni.* |
 Nem szólt már többet Quenyának, hogy ha csavaros szavakat akar hallani, akkor hová szokott menni. Inkább némi töprengés után végül kimondta:
- Quenya, az nyilvánvaló, hogy mi nem segíthetünk a gazdádon. Az is, hogy a Lelkek Kövéhez nem nyúlhatunk....
Aztán még mindig halkan, de elszánt hangon folytatta, félig-meddig még a gondolatai ködében tapogatózva, félig-meddig már meggyőződve:
- De talán annyit érünk együtt, hogy rájöjjünk mi történt a Birodalommal miután a Sötét Nagyurat elpusztítottuk! Valami félresiklott...Történt valami, ami miatt a Lelkek Köve elsötétült és veszélybe sodort minket, ami miatt a Tünde odakinn rekedt a Peremen és az eriszi háló is elpusztult. A Birodalomban vannak helyek, ahol felidézhetjük azt a múltat is, amit nem a miénk...Menjünk oda és kutassuk fel a bajaink okát! Akkor meglesz talán az is, hogy hogyan segíthetünk mindenki baján és magunkon is..... Kell lennie egy összefüggésnek......De egyelőre azt nem látja senki..... |
*Airos elfogadta, hogy elég gyorsan leszavazták.*
- Rendben van.
*Vino felé fordult.*
- Kíváncsian hallgatjuk azt az ötletet. |
*Finoman megrázta sörényét.*
-A tünde nép közt éltem, ne csodáld, hogy az ő csavaros szavaikat használom. -*elhallgatott, majd halkabban folytatta.* -Sajnálom, ha e szavak bántottak. Ezentúl - természetesen - számíthatsz a tapintatomra. -*biccentett a ménnek.* -S most halljuk, Vino, mi lenne az ötleted.
*Airosra pillantott.*
-Várj még, kérlek, nemes vorstandi. Úrnőmért ezekben a pillanatokban indulnak. Koni megnyitja az Átjárót. Félek, ha azonnal indulnánk is, mi már csak hűlt helyüket találnánk. S ha engem kérdezel, nem is érdemes odasietni. A társaság már összeállt, vannak épp elegen. Tartok tőle, zavarnánk ott... Hallgassuk, s fontoljuk meg előbb Vino ötletét. Dönteni azután is tudunk. -*nyerítette csöndesen, majd halványan rámosolygott Airosra.* |
Vino egy ideig némán nézte a két lényt.
- Quenya, ha azt akarod, hogy ne forgassam ki a szavaidat, beszélj egyértelműen. Lehetséges, hogy a tünde nép szereti a rejtélyes célzásokat, lehetséges, hogy a Lélekelemű lények könnyedén megértik a kétértelmű szólamokat, de én egyik csoportba sem tartozom - mondta higgadtan - A félszavak pedig az én fajtámat egyenesen sértik......
- A Tiéd a szilnoriak ügye, az enyém az eriszieké, és érzékenyen érint minden ehhez kapcsolódó szó is! Tehát nem kell róla több szót ejtsünk, de elvárom, hogy az együttműködésünk érdekében ne csak az érzéseid legyenek a döntők, amik elismerem elemed folytán nem mindennapiak lehetnek, hanem a gondolataid, tapintatod is. Ugyanilyen tiszteletet ígérek Neked, de el is várom cserébe.
Aztán Airosra pillantott.
- Az ezüstös tisztásra? Jól meggondoltad? Most itt vagyunk, nem messze a céltól....Ha elmegyünk, nem hinném, hogy sok lény maradna itt, aki tudja mi a teendő. Főleg nem akkor, ha baj történne.....S vajon mit érnek velünk ott? Mit tudunk segíteni? Biztos vagy benne, ha az a jobb, ha odamegyünk? Nekem lenne egy másik ötletem - vált hirtelen töprengővé és bizonytalanná a hangja..... |
*Elég kellemetlenül érintette a két fél szóváltása. Feleslegesnek érezte magát... Igyekezett ezt a gondolatot elhesegetni, és valami értelmesen kifundálni. Végül Quenyához fordult.*
- Ha az angelidek tudnak segíteni, menjünk oda, ahol Ők vannak. - *kis ideig hallgatott.* - Menjünk az Ezüstös tisztásra. |
[216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Eldina csöndesen lépkedett a fák között, de patái alatt hangosan ropogott a friss hó. Kifelé tartott az erdőből, mikor egy kicsiny őz került az útjába. Eldina megtorpant és hűvös nyugalommal pillantott le a kis állatra. Várta, hogy tovább menjen, de az őz nem mozdult.*
-Miért állítasz ilyet, Crystalfang?Nem ismerlek, de érzéseim szerint egy okos, erős, becsületes alakváltó lény vagy.Nem hinném, hogy magányt érdemelsz!-zengte mély hangján.
Crystalfang összerázkódott, mintha a hideg borzongatná, és gyorsan hátralépett, mintha megriadt volna az egyszarvútól.
*Quenya hirtelen megtántorodott, és elvesztette egyensúlyát. A testét átható hatalmas Mágia váratlanul teljes erejéből fellobbant és minden porcikája megremegett a felszabadult energiától. Elülső lábai összecsuklottak, s Quenya térdre rogyott a hóban. Sörénye szála között a lelkekből és lángból szövődött madarak némán rikoltottak és a magasba csaptak. Aztán lassanként ismét elcsitult mindent, s Quenya ziháló légzése is egyenletessé vált. Reszkető lábakkal talpra evickélt, és megnyugatatta elméjét.*
Nem szólt már többet Quenyának, hogy ha csavaros szavakat akar hallani, akkor hová szokott menni. Inkább némi töprengés után végül kimondta: